Az ember az egyetlen állat, ami ……..

Az ember az egyetlen állat, ami ……..

A mondat befejezésének módozata elárulja, hogy ki mit gondol egyedi, csak ránk jellemző és meghatározó tulajdonságunknak. A szenvedés, az okok keresése, a művészet filozofikus gondolkodásra utal, a nyelv a számolás, az öntudat, a gondolkodás már inkább a tudósok észjárását tükrözi. Nehéz egyetlen dologra rámutatni, ami egyedüliként meghatározná ember mivoltunkat. Az egyediség mellett komoly fejtörést okozhat az, hogy a felmerülő jellemző vonásokat egymás után kimutatják más, sokszor kevésbé fejlettnek tartott állatfajoknál, a kultúra, a kommunikáció, az önfelismerés, a tárgyhasználat mind-mind erre a sorsra jutottak.

A következő és meglepő felvetés a mondat befejezésére a főzés. A tűz kontrollálása, a főzés megmagyarázhatja a nagy agyméretünket, az öntudatra ébredésünket, a munkamegosztás jelenségét is. Kulturális találmányként gondolunk rá elsősorban, de nem az, biológiai örökségünk része, mint a madarak fészke.

Kezdjük a régmúltban, majd kétmillió éves ősünk, a Homo erectus, akinek állkapcsa kisebb, mint elődeié, kisebb fogakkal és rövidebb bélrendszerrel rendelkezett. Felegyenesedve járt. Az antropolgusok régóta felvetették, hogy a húsevés fontos faktor volt a nagy agyméret elérésében, hiszen az nagy energiaigényű szerv, amit csupán növényevésből nehezen lehet fenntartani. Az állati eredetű táplálék mindig több energiát tartalmaz, mint a növényiek. Wrangham professzor erről az ősünkről azonban kimutatta, hogy a belső emésztő apparátusa nem volt képes a nyers hús emésztésére, amihez mellékesen erősebb állkapocs és fogazat is szükséges lett volna. A rövidebb bélrendszer pedig a növényevést, ennek emésztését zárta ki. Ehhez nagy gyomor, erősebb áll és fogazat kellett volna.

A tűz kézben tartása, ellenőrzése és az ételek megfőzése adhatja a kulcsot a fenti problémára. A megfőzött ételek könnyebben rághatóak, emészthetőek, nem igénylik az erős feldolgozást a gyomor előtt. Az emésztés metabolikusan energiaigényes folyamat, sok fajnál a mozgással összevethető az energiafelhasználásuk. A nyers növényeket alaposan meg kell rágni, szét kell morzsolni, hogy a bennük található kis energiát a gyomrunk segítségével kinyerjük. A főzés során megússzuk a rágás befektetését, a gorillák egész nap kénytelenek folyamatosan enni a növényeket, hogy fenn tudják tartani magukat. Kicsit ellentmondásosnak tűnik, de a főzés folyamán történő átalakulások során az ételekből több energiát tudunk kinyerni, mint nyersen. A kollagéneket a meleg tűz lebontja, a keményítőt alapvető cukrokká bontja, megspórolva nekünk ezeket az energiabefektetéseket. Az ételek textúrája is jobb lesz, egyesek édesebbek, vagy kevésbé toxikusak. Az állatkertben főtt étellel etetett főemlősök hamarabb elhíztak, mintha nyers ételeket fogyasztottak volna, ugyanannyi ételből több energiát tudtak kinyerni.

A több kinyerhető energia több időt adott nekünk, amit nem az étel megkeresésével, megrágásával és emésztésével tölthettünk, más tevékenységekre juthatott lehetőségünk. A nyers ételek kizárólagos fogyasztása manapság nagy divatját éli, de ez nem az igazi számunkra. A nyersek nem képesek a testsúlyukat normálisan fenntartani, a nők fele sajnos menstruációs problémákkal küszködik. Nagyon nehéz ezzel az étkezéssel az agyunk nagy energiaigényét normális keretek között fenntartani. Ahogy a tehenek a fű evésére adaptálódtak, mi emberek a főzésre.

Nagyon sok kicsi és nagyobb bizonyíték gyűlik a fenti elképzelés alátámasztására, a kontrollált tűz felhasználása akár 1 000 000 éve megjelenhetett, az íz és illat és textúra érzékelésünk, a preferenciánkat a nagy energiatartalmú, könnyen emészthető ételekre. Van benne valami.

 

Richard Wrangham: Catching fire: How cooking made us human

Fekália transzplantáció !?

Fekália transzplantáció, avagy a bélflóra fontossága az egészséges életben

 

Pár éve olvastam egy amerikai nyugdíjas férfiemberről, aki egy fertőzés következtében veszélyes állapotba került, fájdalmai mellett folyamatos hasmenés miatt, és a fertőzést antibiotikummal kezelve a gyomrának és a beleinek bélflóra összetétele is drasztikusan megváltozott. A hasznos bacik száma csökkent, a veszélyesebb fajoké pedig növekedett. Életben maradásához gyakorlatilag állandó jelleggel antibiotikumokat kellett szednie, sőt az eredeti fertőzés is gyakran kiújult, tovább súlyosbítva az idős ember állapotát.

Ebben az időszakban már elég sokat tudtunk a bennünk élő mikroorganizmusokról, tudásunk fő forrása egyrészről a középkorhoz hasonlóan a hullák gyomrának, belének vizsgálatából, de a kutatások eredményességének egy másik fő forrása az élő emberek bélsár mintáinak alapos elemzése adta. Az ürítés során a bélsárral a baktériumok jó része is távozik, vélhetőleg megfelelő képet adva ezzel a bennünk élők összetételéről.

A fenti módszer adta azt a lehetőséget, hogy egy „beteg gyomrú”, rossz bélflóra összetételű egyént esetleg egy egészséges ember bacijaival lehetne gyógyítani. De honnan juthatunk ilyen bacikhoz, hiszen nem igazán tudunk a belekből, a gyomorból műtéti beavatkozások igénybe vétele nélkül használható mintát nyerni? Bizony bizony a fekáliák adják a megoldást. Egy bélsár részt alaposan szűrve, szagtalanítva, kapszulázva alkalmazható szert nyerhettünk nagyon sokféle betegség kezelésére. A mai napon is rengeteg probiotikus készítmény létezik a piacon, amelyeket az antibiotikumos kezelések, gyomorbántalmak esetére ajánlanak, sőt az orvosok felírnak. Sajnos ezekben csupán néhány baci faj van, az emberek pedig eléggé változatos képet mutatnak a bélflóra összetételében. Sőt mivel az alapozást a szülés során és utána édesanyánktól kapjuk, ezért a rokoni kapcsolatban lévő személyek bélflórája hasonlóbb, mint két véletlenszerűn kiválasztott ember. Az emberek életmódja, étkezésük természetesen erősen befolyásolja a mikroorganizmusok dinamikáját.

A beteg nyugdíjas hősünk bélflórájának helyreállítására tehát egy saját vagy rokon bélsár mintáját kellett fogyasztható állapotba hozni és ezzel megpróbálni a kezelést. A lánya megpróbált segíteni, de sajnos a kettőjük flórájának (valójában fauna) akkora különbség mutatkozott, hogy nem volt eredményes a fekália transzplantáció. A saját mintájából viszont sikeresen újra benépesítették a beleit, és azóta ezzel a módszerrel és természetesen antibiotikummal a kiújuló fertőzését sikeresen kordában tartják.

1958-ban jelent meg az első ajánlás a módszer alkalmazására, de 2009-ig nem nagyon történt az ügyben előrelépés. 2011-ben az első klinikai próbáknál tartunk, sőt az első randomizált, kontrollos kísérleteken is túl vagyunk, ahol a Clostridium difficile nevezetű kórokozó ellen a csoport fele antibiotikumot, míg a másik fele még szűrt, előkészített bélsár kapszulákat kapott. Utóbbi csoport hihetetlen 90%-os javulást mutatott, így ezzel elnyerte a címet, hogy komolyabban is foglalkozzanak a módszerrel és ennek más betegségek kezelésének vizsgálatára. Megjelentek az első a spermabankokhoz hasonló bélsár bankok, ahol egészséges emberek fekáliáit gyűjtik és feldolgozzák, tárolják és a fenti kísérletekhez anyagot szolgáltatnak, bízva a későbbi üzleti sikerekben.

A természetben létezik ennek előzménye, de nem ilyen szándékkal, a legközelebbi rokonaink a csimpánzok is a testükön hordozzák kicsinyeiket és azok, ha ürítenek, nem kímélik a szülőt, akinek viszont a bundájának tisztántartása elsődleges dolog, ezért elfogyasztja a kicsinyének ürítményét. Az egerek, patkányok is elfogyasztják, de ők a szaga miatt, ami a ragadozókat oda vonzaná a fészkükhöz.

Más-más célből, de van, sokszor életmentő oka a fekália elfogyasztásának, jövőnkben pedig az egyik legfontosabb medicinája lehet az egyre növekvő számú emberiségnek.
 

 Felhasznált irodalom:

Robert Martin:How we do it

Mark B. Smith et al: How to regulate faecal transplants Nature, 2014,feb.20, vol 506, 290-291.