A paleolit gyermek VI. : a kíváncsiság

 

Minden szülő, nagyszülő találkozott, ismeri azt az állapotot, jelenséget, amikor gyermekeik, unokáik hatalmas mennyiségű kérdéssel árasztják el őket, gyakran az egyik válasz még több újabb kérdést generál, már-már azt hisszük soha nem nem lesz vége, de ekkor eljő az este és a kíváncsiság angyala is elfárad, megpihen, hogy másnap újult erővel elkezdje a világ megismerését. Bizton állíthatjuk, hogy ez az egyik olyan tulajdonságunk, ami egyértelműen megkülönböztet minket a földi élővilág többi tagjától. Három fő érdeklődési körbe tartoznak azok a dolgok, amik nélkül nem élhetnénk, az étel, a szex és a búvóhely. Az állatvilágban az összes megfigyelhető tevékenység valamilyen módon ezekhez egyértelműen kapcsolódik. Érdeklődés, kíváncsiság a velünk élő állatoknál is létezik, de alapvetően a fenti csoportokhoz köthető, míg az embernél már leszakadt erről és a kultúrának köszönhetően egészen más vágányra terelődött.

 Mondhatni ez az egyik eleme az emberi mivoltunknak. Ha ez ennyire központi eleme az emberségünknek, akkor a felnőttkor elérésével miért veszítjük el a kezdeti, a gyermekkorban megfigyelhető lelkesedésünket? A végső választ mindenki keresse meg, mi most a hogyan kérdéssel, azaz hogyan fejlődik a kíváncsiság a gyermekkorban és miért fontos, hogy ez fennmaradjon, mivel segíthetjük ezt, foglalkozunk.

Az embernél létezik csak gyerekkor, az összes többi állatnál vagy egyáltalán nincs, vagy egy rövid időszak után azonnal a kőkemény felnőttvilágban találják magukat, ahol az élelemért, a nőstényekért való küzdelem a mindennapok világa. Egyedül nálunk tart, akár 18 évig a születéstől a kora felnőttkorig az a szakasz, ami a szülői felügyelet alatt, még a szülők teljes támogatása mellett nyugodtan ismerkedhettünk a szociális világunkkal. Ez minden emberi kultúrára jellemző, a születés után hosszú évekig a gyermek tanul, tapintja, nézi, ízleli a világot maga körül, kíváncsi arra. Ahelyett, hogy egy egyszerű genetikai utasítás alapján felszedné a számára fontosnak tűnő tudásmorzsákat, ehelyett tudatosan alakítja azt, hogy mihez nyúl, mi érdekli, anélkül, hogy későbbi hasznosságával törődne. Bárhol leteszed fiatal gyermekedet, azonnal elkezdi pásztázni a környezetét, dolgokat vesz fel, forgat, a szájába teszi, dobálja, akár órákon keresztül is. Ha valamit elveszel tőle, vagy tiltod, az még jobban érdekli, csak azért is, miért nem vehetem a számba ezt a földre esett almacsutkát? Maryland-i kutatók 400 kisgyermeket követtek 5 hónapos koruktól egészen az iskoláskorukig és egyértelmű kapcsolatot találtak a korai aktivitásuk és az iskolai eredményük között, ha valaki nagyon mozgékony apró korában, az sokkal sikeresebb, eredményesebb lesz az iskolában. Igazi kísérletezők vagyunk még ebben az időszakban, a fizikai világ jelenségeit vizsgálva akár ezerszer képesek vagyunk ledobni egy kanalat a földre egyértelmű és statisztikailag releváns adatokat kapva arról, hogy Newtonnak igaza lehetett. Ugyanilyen fontos a pszichológiai kísérleteik, anya, a testvérek, apa határainak megismerése, hol szakadhat el egy cérna, mire, hogyan reagálnak.

Mitől függ egy gyermek kíváncsisága, mennyi a genetikai adottság, mennyi a környezet hatása? Ezek talán a legfontosabb kérdések a témában. Az alapján a genetikai faktorok, a kognitív képességek, az intelligencia egyes részei lehetnek, és erre épülnek, ezt erősítik a szülőktől kapott visszajelzések. A kettő együttesen határozza meg egy kisember jövőjét. A genetikai részét a jelenlegi ismereteink szerint nem vagyunk képesek előreláthatóan megváltoztatni, viszont a másodikat, a visszacsatolásokat, mi szülők határozzuk meg, mondhatni a mi felelősségünk. Hogyan?

Az első életévük környéken, vannak, akiknél hamarabb, vannak, akiknél később, elindul egy egyszerű kis mozdulat, a mutatás. Érdekes tárgyra, személyre, macskára, ami egy kérés valójában, vigyél oda, vagy hozd ide és mondjál róla valamit nekem, mert tudni akarom ez micsoda, kicsoda. Ez rendkívül fontos a gyermek fejlődésében, ha nincs mutogatás, akkor egészen biztosan nyelvi, nyelvelsajátítási problémái lesznek a gyermeknek, amit sajnos az ebből adódó szociális problémák követnek. Nem tudni, miért mutogatnak, nem tudnak még beszélni, akarják azt a valamit, vagy csak az anya figyelmét hívják fel arra. Az érdeklődés, a kíváncsiság állhat a háttérben, valamiről többet, újat megtudni. 16 hónapos csecsemőkkel játszottak, az egyik esetben egy olyan felnőttel aki, mindenben segítette őket, az ismeretlen játékoknak megmondta a nevét, megmutatta nekik, hogyan működik, stb. A másik csoporttal egy inkompetens, semmit nem tudó személy volt. Ebben az esetben a gyermekek nagyon hamar megunták, egy-két mutogatás után már leapadt a kíváncsiságuk, nem mutattak rá már semmi új dologra, nyűgösek lettek. Hogyan akar egy ilyen idióta velünk játszani, mikor a játékok nevét sem tudja? Hát ettől mi nem tanulhatunk semmit, kár is kérdezni. A fontos tanulsága ennek a kutatásnak, hogy a visszajelzés kritikus, ha megfelelő, az fenntartja az érdeklődést, a kíváncsiságot, a rossz nem megfelelő visszacsatolás megöli azt. Ha nem kapok megfelelő választ a kérdéseimre, akkor nem fogok kérdezni ezután, nincs értelme törnöm magam. Nagyon hasonló ez a mutogatás a 3-4 hónaposan megjelenő gagyogáshoz, ez jelzi a gondozónak, hogy valamit szeretnék megtudni, mi ez mi a neve, ha választ kap, mindegy hogy érti-e, akkor megmarad később is érdeklődőnek. A gagyogás egy felhívás a szociális aktusra, amikor két elme összekapcsolódik, eleinte még a megértés nélkül. Az első lépés a kapcsolat, ha ez kialakult és folyamatosan fennmarad, akkor erre lehet építeni majd később, amikor elérkezik a beszéd és az megértés fázisa.

2007-ben Michelle Chouinard pszichológus analizált közel 200 órányi hangfelvételt, amit 4 gyermek beszélgetése során rögzítettek. Óránként átlagosan 100 kérdés merült fel, a legtöbb figyelemre irányuló, de a kérdések két harmada valamilyen információra vonatkozott. Mi a neve annak, hogyan játszunk vele, honnan kaptad. Ezek nem különleges esetek voltak, hétköznapi gyerekek játék közben. A jellemző kérdőszavak ebben a kezdeti szakaszban a mi, hol, hová, míg ahogy idősödtek a csemeték, a miértek, hogyanok vették át a hangsúlyt. Ez 3 éves kortól jellemzi őket. Így 2-5 éves koruk között 40000 miért kérdésre keresik a választ, döbbenetes.

Hová tűnik ez a jelenség a legtöbb felnőttből?

A legfontosabb tanulsága az írásomnak, hogy ha belőlünk ki is veszett az igazi kíváncsiság, akkor gyermekeinket látva, próbáljunk meg visszatérni ebbe az állapotba, és velük együtt, őket támogatva csodálkozzunk rá a világ dolgaira, mindennapos szépségeire. Érdemes.

Ian Leslie: Curious      Quercus Editions Ltd