Kávémesék: gondolatkísérlet, avagy a Legyek Ura újratöltve

Minden szépirodalmi mű valójában egy gondolatkísérlet, emberek kerülnek elképzelt, gyakran faramuci helyzetekbe és azok vagy megoldódnak, vagy tovább bonyolódnak, esetenként örökre egy labirintusba záródnak, megoldás nélkül. A regények nagy többsége a mindennapi ember apró dolgaival foglalkozik, míg vannak azok a típusú kísérletek, amelyek a nagynak tartott, örök kérdések körül forgolódnak. José Saramago mindkettőben próbálkozott, de igazából róla a nagy és szélsőséges témák jutnak eszünkbe:é az emberek megvakulnak a Földön, néhányan keresik a megoldást, a Halál szabadságra megy egy országban és az ország lakossága teljesen megzavarodik, mi történne velünk hasonló helyzetekben? Kis emberek birkóznak óriási problémákkal.

A Legyek ura szituáció is egy nagyon emlékezetes gondolatkísérlet arra, hogy milyen valójában az emberi természet, mik az alkotóelemei és azok hogyan hatnak egymásra egy szélsőséges helyzetben, egy elzárt szigeten, egy kis közösségben. A fentihez egy nagyon hasonló gondolatkísérletet állítsunk fel és lássuk azt, hogy mi tesz minket emberré, milyen tulajdonságaink, azok hogyan fejlődnek, tesznek minket különbbé az állatvilág tagjaitól.

Egy elzárt, nagy szigetre szállítsunk 100 újszülöttet, 50 lányt és 50 fiút, biztosítsunk számunkra elegendő élelmet, de egyebet nem, nincs nyelv, nincs kultúra, csak ők és a természet. Az élelmiszer ellátást csökkentsük, hogy nekik kelljen maguknak megszerezni azt, teljesen zárt világot alkotva ezzel a lépéssel. Amióta elváltunk az evolúciónk során a csimpánzoktól, sok csak ránk jellemző tulajdonságunk jelent meg, két lábon járunk, szőrtelenek vagyunk, a hüvelykujjunk szembefordítható, hosszú gyerekkorunk van és nagy agyunk. Ennyi lennénk? Nem hiszem, a kulturális evolúció során szert tettünk nyelvre, vallásokra, hiedelmekre, ezek éppúgy meghatározzák ember mivoltunkat, mint a biológiai tulajdonságaink.

20 év múlva meglátogatnánk a szigetet, vajon mit találnánk ott, milyen kép fogadna bennünket?

Süket nicaraguai gyerekekkel foglakozó pszichológusok szerint, jelnyelvet alkalmazó húszéveseket, hiszen ez spontán, külső befolyásolás nélkül is megjelenik a nicaraguai  süket gyerekeknél is, és ezt a jelnyelvet tanítják a következő nemzedéknek, és így az egyre fejlettebb, kifejezőbb és komplexebbé válik. A 60-as évektől már feltételezték, hogy agyunkba a nyelvért felelős modulok vannak, amelyek a segítik és támogatják, elindítják a kommunikációs formák fejlődését. A sziget gyermekei minden valószínűség szerint nonverbálisan, jelnyelven beszélnének egymás között, gesztikulálva. Néhány generáció alatt ez tovább alakulna és egy sajátos, de már beszélt nyelv alakulhatna ki. A zebra pintyeknél a hímek az apjuktól tanulják az éneklés művészetét, ha azonban az apjuk nélkül nevelik fel őket, akkor egy fura kis éneket hallatnak, ami nem hasonlít a fajukra jellemzőre, inkább a fehér zajtípusra hasonlít. Ezeket a nem normális énekű hímeket pároztatva, az ő fiókáiknál már egy furcsa dolog történik, az énekük egyre inkább hasonlítani kezd a fajra jellemzőre, mindezt anélkül, hogy hallották volna azt valaha is. Néhány generáció alatt a genetikai hatásoknak is köszönhetően a fajra jellemző énekformát űzik. A sziget gyermekei is néhány generáció alatt újra elérhetik azt a bonyolultságú beszélt nyelvet, amit mi jelenleg birtoklunk.

Minden bizonnyal új kő és faeszközöket fejlesztettek maguknak, éles köveket pattintanak, és hegyes botokkal vadásznak.  Nyilvánvalóan a sziget ökológiai adottságai sok mindent befolyásolnak, milyen eszközöket használhatnak fel, milyen állat és növénytípusokat fogyaszthatnak, hol aludhatnak, stb. Próba szerencse módszerrel már sok növényt, gyümölcsöt tesztelhettek, hogy mennyire mérgező, mikor fogyasztható, és mennyit ehetnek meg belőle. Sokat tanulnak egymás megfigyeléséből és utánzásából. Meztelenül telhetnek napjaik, ha megfelelően meleg éghajlatú szigetre kerültek, nincs szükségük ruhákra. Környezetüket hamar feltérképezik, tudják a búvóhelyeket, a vízlelőhelyeket, barlangok elhelyezkedését a szigeten.  Nyilvánvalóan a kereket nem találták még fel, nem igazán van erre szükségük, a tűzcsiholás viszont sokkal fontosabb, ez már talán az első generációnál megjelenik. A tánc, a zeneiség is része az életüknek, hiszen a környező természet is tele van zajokkal, madárénekkel.

A csoportosulás, szövetségek, törzsek képződése is hamarosan megindul az első újszülöttek megjelenésével.  Az egyik legemberibb tulajdonságunk, hogy nagyon könnyedén képzünk csoportokat, bandákat, bármilyen megkülönböztethető tulajdonsággal elkezdődhet, legyen az eltérő szemszín, vagy vallás. A csoportok között kooperáció és bizony ellentétek is megjelenhetnek, egy egy nőért, vagy vízlelőhelyért, bizony harcok is lehetnek. A csoporton belül is egyéni érdekek miatt kisebb konfliktusok lehetnek, a férfiak és nők külön kis saját kasztot alakíthatnak maguk közt, a férfiak vadásznak, a nők gyűjtögetnek, megjelenik a munkafelosztás, először nem, majd az életkor szerint is. A szex egyre inkább rejtett, nem publikus tevékenységé válik, a gyerekekkel pedig megjelenhet a férfi és nő közötti hosszabb tartó monogám kapcsolat. Ha a csoport létszáma elér egy küszöböt, Dunbar szerint 150 embernyi nagyságot, akkor a csoport szétválik, és külön utakon járnak, külön nyelvet fognak egy idő után beszélni, eltérő kultúrát alkotnak majd.

A vallás is megjelenik, a természetben rengeteg megmagyarázhatatlan jelenséget valamilyen módon rendszerezni, elérhetővé kell tenni, és erre születhet meg a vallás. A kisgyermekek fejlődése során is megfigyelhető az, hogy a dolgokat szeretik rendszerezni, a tárgyakról, élőlényekről előzetes érzeteik vannak, amelyek a világot, annak működését tükrözik, a két esemény ok okozati viszonyba rendezése alapvető igénye az embernek. Ha nincs ezt meg, akkor kreálni kell valamilyen erőt, ami okozhatja a fenti reláció kialakulását.

Nyelv, vallás, tárgyak, társadalom, szövetségek, ellentétek, ezek mind nagyon hamar kialakulnának.

Hosszú távon azonban az elszigetelődés miatt nagy valószínűséggel kihalna a hipotetikus csoportunk, vagy ……?

Esti mesék: Erdei séta= enyhe mérgezés, avagy mi a szösz az a hormézis?

A kertben, az erdőben a tengerparton sétálva vagy egyéb vízparton szinte azonnal érezhetjük a pszichés változásokat, szívverésünk lassul, megnyugszunk, vérnyomásunk csökken, az esetleges gondjaink, problémáink megszűnnek egy időre. A természettel történő kapcsolatunk pszichológiai hatását élvezzük minden hétvégén, amikor kirándulunk a barátainkkal a közeli fás erdős helyeken, vagy a nyaralások alkalmával a tengerparton üldögélve, miközben szemünk a távolba réved. Ezek azonban rövid távú előnyök, a mindennapokba visszatérve, a stresszes városi környezet egy-két nap alatt szertefoszlatja azt a nyugalmat és frissességet, amit egy-egy ilyen kirándulás adott számunkra. A zöld, a természet azonban hosszabb időtávon is rendkívüli dolgokat képes a testünkkel, lelkünkkel tenni, számos tanulmány foglalkozik ezzel a témával: a kórházi betegek gyorsabban gyógyulnak meg, ha egy kis zöld bokros, fás területet nézhetnek az ágyukból, mintha csak a csupasz falat.

A japánoknál létezik egy különleges tűnő kis szokás, a

shinrin yoku, ami szabad fordításban erdőfürdést jelenthet, aminek során a résztvevők stresszhormon szintje csökken, a vérnyomásuk szintén, igazából egy jó kis kirándulást takar ez a jelenség. Graham Rook szerint a levegőben, az erdő fáin, kövein élő bacik bekerülhetnek az emberi testbe, ahol az immunrendszerünket enyhén stimulálhatják, és ez okozza a sok megfigyelt pozitív hatást. Ennél az elméletnél sokkal elfogadhatóbb és ésszerűbb az, hogy az erdőben a fák által termelt kémiai anyagok enyhe mérgezést okoznak az embernél, és ez az úgynevezett hormetikus hatás az immunrendszerünket egy kissé felébreszti, annak egyes elemeit, útvonalait izgatja, és így a gyulladásos folyamatok normalizálódnak, szépen gyorsan gyógyulnak a sebeink, csökken a testben a hosszantartó gyulladásos folyamatok miatti krónikus betegségek kifejlődésének esélye.

  Élt egyszer régen egy római uralkodó, aki rettenetesen félt attól, hogy megmérgezik, ezért az udvari varázslója azt ajánlotta, hogy naponta mérgezze magát kis mennyiségű arzénnal, és így a teste hozzászokik a méreghez. Kis mennyiségben fogyasztott mérgező anyagok egészen másként hatnak az emberi testre, mint ugyanezek nagy mennyiségben. A kis mennyiségek enyhe stresszként stimulálják a szervezetünk enzimjeit, nagy mennyiségek teljesen leállítják a működésüket. Ez a hormézis jelensége. Az erdő fái rengeteg fitokemikáliákat gyártanak, polifenolokat, amelyek antioxidánsként hatnak, és emellett terpenoid vegyületeket, amelyek a fák védelmét szolgálják az őt megtámadó izeltlábúak ellen. Az összes vegyület képes volt és ma is az, bejutni az emberek testébe, belélegezzük, vagy elfogyasztjuk őket. Nagy koncentrációban mérgezőek, kis koncentrációban, hosszú időn keresztül fogyasztva kedvező élettani hatásúak. 

Sétálva egy sűrű erdőben, és mélyeket lélegezve sokféle vegyület juthat be a tüdőnkbe, gyomrunkba  és fejti ki hatását ránk, emberekre. Azok, akik egész életükben fürdenek ezekben a kémiai anyagokban, valójában folyamatosan mérgezik magukat és ettől lesznek egészségesebbek.

 Szép kis paradoxon.