Evolúciós orvoslás: az alvásról, alvászavarokról

Érdekes, hogy rengeteg ismeretünk van a világegyetemünk keletkezéséről, a naprendszerünk bolygóiról, az emberi test felépítésének mechanizmusairól, a génjeink számáról és funkciójáról, ugyanakkor van egy jelenség, az alvás, életünk közel egy harmadát ebben az élettani fázisban töltjük, amiről mégsem tudjuk, hogy miért létezik, miért van rá szükségünk, miért is alszunk. Az is probléma, ha sokat, de az is, ha keveset alszunk, csökken a figyelmünk, romlik a munkamemóriánk, az ítélőképességünk és az észlelésünk is rosszabbul teljesíthet[i]. Egészségünk is kárát látja az eltéréseknek a normális menetű és idejű alvástól, annak ellenére, hogy az alvást kizárólag agyi tevékenységnek gondoljuk. Mostani írásomnak nem célja, hogy végső választ kapjunk az alvás rejtélyére, inkább egy kisebb és gyakorlatiasabb megközelítésben a modern kori alvási zavarokkal szeretnék foglalkozni evolúciós szemüvegen keresztül. A paleo megközelítés egyik sztár kifejezése, megközelítési módja, amit a mi is alkalmazni igyekszünk, az össze –nem- illés, az angol irodalomban mismatch-nek nevezik[ii]. Többször leírtuk már, de röviden arról van szó, hogy a természet által már szépen feltalált, esetleg már optimalizált viselkedési formák, tulajdonságok veszélybe kerültek a modern kultúra megjelenésével. A biológiánk összeütközésbe került a kultúránk, a társadalmunk elvárásaival, és habár eleinte még nem hittük el, de most már egyértelműen látszik, hogy a természet nyeri ezeket a harcokat, az új betegségek megjelenése jelzi ezt számunkra. A múltban kevés cukor állt az őseink rendelkezésére, néha mézet ettek és természetesen gyümölcsöket, amikor azoknak eljött az érési időszakuk. Máskor nem jutottunk hozzájuk, a mai társadalmunkban korlátlanul, bárhol, bármikor van hozzáférésünk az édességekhez, a kettőnek az eredménye a jelenlegi kritikus helyzet: az elhízottak és a cukorbetegek számának rohamos növekedésével. Nem beszélünk sokat az alvási problémáinkról, holott hasonló helyzetben lehettünk, mint a cukorral és a következményeivel.

Főemlősök, a vadászó- gyűjtögetők alvási szokásai

Ha látni szeretnénk, hogy mi a komplikáció a jelenlegi alvási szokásainkkal, akkor a közeli emlős rokonaink, és a vadászó természeti népek életének vizsgálata nagyon jó kiindulási pontot adhatnak. Kis testű emlős elődeink a fák lombozatában, kisebb ágakon aludtak összebújva, vagy a fák üregeiben töltötték az éjszakáikat[iii]. A testük növekedésével már inkább a fák elágazásaiban kerestek helyet maguknak, az üregeket kinőtték, és a lombozat sem tartotta meg már biztonságosan őket. Miért aludtak fákon?  A ragadozóveszély elkerülése miatt, továbbá a sűrű lombozatban a parazita vérszívó állatok is kevésbé találtak rájuk, és nem elhanyagolható szempont a számukra a testük hőmérsékletének szabályozása, fenn a magasban kevésbé hűlnek ki, mint lent a földön. A magasban történő alvásnak egyetlen kritikus, meghatározó tényezője az állat testtömege, ha az elér egy bizonyos szintet, akkor bizony a leesés kockázata megnő és már nem éri meg a magasban töltött éjszakák előnyös helyzete. A csimpánzok még a fákon töltik az éjszakáikat, de például a gorillák már teljesen a földön fészkelnek. Ennek az ősi átmeneti időszaknak a kellemetlen lenyomatát az álmainkban hordozzuk, hiszen mindenkinél visszatérő téma a leesés, a zuhanás, a magasságtól való félelem. Mi jellemzi a legközelebbi rokonaink alvási környezetét? Minden este fészeképítés növényi alapanyagokból, általában 4-5 fős csoportok közelsége, éjszaka gyakran aktívak, és szigorúan tartják magukat a nap lementétől napfelkeltéig történő alvási ritmushoz. Ehhez képest az ember a természeti környezetében már a földön alszik, ahol növényi anyagokkal, és gyakran állati bőrökkel is fedheti magát. Az együttalvó csoport jóval nagyobb, átlagosan 26 fő, ami segíti a nagyobb ragadozók elleni védelmet[iv]. A legfontosabb környezeti eleme, egy nagyon ősi találmányunk a tűz is szerves része az éjszakáiknak. A naplemente után egy-két órával alszanak el, éjszakai alvásuk gyakran többfázisú, nem egyhuzamban történik. Éjszaka a Hold világítása mellett a tábortűz kaotikus pattogása, a természet egyéb zajai és az együttalvók neszezése szolgáltatja a hátteret. A mai modern alvási szokásaink alapvetően eltérnek ettől: puha ágyban alszunk párnák, takarók, központi fűtés mellett. Maximum 1-2 esetenként 3 fő alszik együtt, sötétben, zajtalan környezetet igyekszünk létrehozni. A mesterséges világításunk miatt akár több órával a naplemente után is vígan tevékenykedhetünk, gyakran azt sem tudjuk mikor ment le a nap. A tűz, annak fénye, dinamikus, nem ismétlődő ropogása teljesen hiányzik a mai kor emberének alvási környezetéből[v]. Az összehasonlító elemzések további két fontos jellemzőjét, egyediségét említik meg az emberi alvásnak: a főemlősök között mi alszunk a legrövidebb ideig, 66 tanulmány alapján ez átlagosan 7 óra[vi], és eközben az alvási fázisainkban a REM-nek az aránya a legnagyobb. Az utóbbinak akkor lesz számunkra igazi jelentése, ha figyelembe vesszük azt, hogy a fejlődő agyunk során, a gyermekeink esetében, igényli az életünk során a legnagyobb mennyiségű REM típusú alvást a testünk[vii]. Elképzelhető, hogy ennek köszönhetjük kiemelkedésünket az állatvilágból?[viii]

Az előző kis röpke összefoglalásomban már látható, hogy az alvásunk sok millió éves fejlődése során lerövidült, és összetettebb lett, egy kis eltérés ettől a szerkezettől már komoly problémákat okozhat a rendszerben, ebben az esetben az ember életében. A külső körülményeink változását az ember az esetek többségében jól tolerálja, de az alvásunk drasztikusan megváltozott, modern kori kényszerei már túllépnek ezen az ember által elviselhető rugalmasságon.

Álmatlanság, alvási zavar

Az emberi populáció 10%-a képtelen normálisan elaludni, annak ellenére, hogy mindenféle praktikákkal próbálkozik[ix]. A hátterében minden valószínűség szerint egy felfokozott testi és lelki állapot miatti szimpatikus idegrendszeri aktiváció fészkel[x]. Ezt a stresszes élettani helyzetet a régmúltunkban gyakran megtapasztalhattuk, hiszen mint előzőleg már láthattuk, az őseink a ragadozóktól való félelem miatt alszanak a fák sűrűjében, míg mi a nagy testtömegünk miatt kényszerültünk a földre. A hiénák, kardfogú tigrisek, leopárdok folyamatosan próbálkoztak ebből a földön alvó csoportból egy-egy emberősünket elragadni. Ha nőtt az esélye egy éjszakai támadásnak, akkor az idegesség miatt a paleolit ősünk is ébren őrizte a csoportját, minden kis zajra, neszezésre odafigyelve. A múltban ez mindenképpen egy előnyös jellemzője lehetett fajunknak, aminek a mai időszakukban azonban már elveszett a szerepe, de még mindig dolgozik bennünk ez a rendszer, ha valamiért idegesek vagyunk, nehezebben alszunk el, és gyakran ez huzamosabb ideig is fennállhat[xi]. Nagyon egyszerű ajánlásokat tehettünk ennek ismeretében a klinikai esetek megközelítéséhez: nem az alvászavart kell gyógyszerekkel, altatókkal kezelni, hanem a hátterében meghúzódó stresszre, idegességre kell megoldást találni. Ha ezt képesek vagyunk kezelni, ezután minden bizonnyal eltűnhet a kellemetlen alvászavarunk is.

Charles Dickens is krónikus alvatlanságtól szenvedett, felébredt az éjszaka közepén és mivel képtelen volt visszaaludni, ezért London utcáit rótta, és közben rengeteg inspiráló alakkal találkozott, műveiben nagy szerepet játszottak ezek az alakok. Az ő esete egy kissé eltérő, ő valószínűleg a kétfázisú alvásunk első fázisa utáni felébredési szakaszunk foglya maradt, képtelen volt a következő alvási fázisába kerülni, ezért inkább kreatívan állt ehhez az első pillantásra komoly hátránynak tűnő változáshoz.

Kronotípusok, és szezonális affektív zavar röviden téli depresszió

A természetes alvási ciklusunk és a szociális környezetünk által diktált ritmus eltérése miatt egyesek korábban, mások később kerülhetnek az alvási fázisukba. A lakosság 7-16% általában a modern kori hasznosnak tűnő találmányaink miatt később kerül az ágyba, és valószínűleg kevesebbet is alszik, mint az optimális lenne[xii]. Evolúciós szemüvegünkön keresztül semmi meglepő dolgot nem találunk abban, hogy az egyes emberek eltérő kronotípussal rendelkeznek. Mindenki hallott már az éjszakai baglyok és a hajnali pacsirták felosztásáról. A gyűjtögető társadalmak tagjai is eltérő időszakban térnek nyugovóra, biztosítva azt, hogy szinte egész éjszaka ébren van minimum egy tagjuk, és az ügyel a csoport biztonságára. Nem véletlen, hogy genetikai alapja is van a különféle időritmussal rendelkező emberekben[xiii]. A legjobb megoldás nem a biológiánk megváltoztatása, vagy a harc ellene lehetne, hanem ezeknek az embereknek az elfogadása, és a munka, a szociális környezetük megváltoztatása tűnik az egyetlen elfogadható megoldásnak. A saját időritmusuk szerint dolgozhassanak, így a tinédzserek iskolai órái kezdődjenek később, a kronotípus szerinti munkaköröket osszuk be aszerint, hogy melyik ember melyik csoport tagja[xiv].

A télen megjelenő depresszió, ami a nyári időszakra eltűnik, a fénnyel, a napsütötte napok számával korrelál, minél északabbra élünk annál nagyobb valószínűséggel szenvedünk ettől. A melatonin termelés zavara állhat a változások hátterében, hiszen egyszerű fényterápiával a legtöbb eset jól kezelhető[xv]. Nincs ebben semmi furcsa azok számára, akik egy kicsit elsajátították már az evolúciós gondolkodás alapjait, hiszen egy olyan időszakban az évnek, amikor kevés a fény, kevés az élelem, érdemes lehet az energiáinkat megőrizni, lecsökkenteni az ébren töltött, nagy energiákat igénylő tevékenységek mennyiségét. A melegebb időszakokban pedig többet dolgozni, produktívabbaknak lenni[xvi].

Az alvási apnoe szindróma

A leggyakoribb alvásfüggő légzészavar, amely a garat alvás alatti ismételt elzáródása következtében alakul ki. A betegség hátterében lévő garatelzáródás kizárólag alvás, illetve szendergés közben alakul ki. A férfiak 10%, a nők 25%-a érintett, és sajnos az elhízással növekszik az arányuk a népesség körében[xvii]. Ismételten a régmúltunkban kell utaznunk, a beszéd kialakulása során kerültek olyan helyzetbe a szánkban és a torkunkban található szerveink, amelyek a mai modern környezetünkben nem működnek megfelelően. Az anatómiai részletek helyett megjegyezném, hogy a légző utak elzáródása a legtöbb esetben az elhízás miatt alakul ki, tehát az igazi megoldás a problémára a lefogyás lehetne, egészséges életmóddal, sok mozgással. A másik nem hagyományosabb kezelése, ha megerősítjük a torkunkba található izmokat, serkentjük működésüket valamilyen fúvós hangszeren történő gyakorlással[xviii].

Általános tanácsok alvászavarokra

A kutatások 8-9 óra helyett inkább a rövidebb 7 órás alvást támasztják alá, ami többfázisú, ne ijedjünk meg ettől, mindenki felébred hosszabb rövidebb időszakokra éjjel. A lefekvésünket próbáljuk meg szokott időben, szokványos környezetben elvégezni. Ne legyenek mesterséges világító eszközök a közelben, és főleg ne dolgozzunk lefekvés előtt, semmiféle aktív dolgot ne végezzünk, hiszen ekkor izgalmi állapotba kerül testünk, amit nehéz korrigálni rövid idő alatt. Hallgassunk természetes zajokat, szerintem a tűz lehetne a legjobb, hiszen a múltunkban ez jelentette számunkra a biztonságot, a meleget és a nyugodt alvást.

---

[i] Durmer JS et al: Neurocognitive consequences of sleep deprivation Semin Neurol 2005, 117-129.

[ii] Peter Gluckman et al: Mismatch: The Lifestyle Diseases Timebomb Oxford University Press; 1 edition (April 7, 2008

[iii] Zepelin H et al: Mammalian sleep  In Kryger MH et al: Principles and practice of sleep medicine 2005, Elsevier 91-100.

[iv] Worthman CM et al: Toward a comparative developmental ecology of human sleep In Carskadon MA: Adolescent sleep patterns: biological, social, and psychological influences Oxford University Press 2002, 69-117.

[v] Worthman et al: After dark: the evolutionary ecology of human sleep In: Trevathan  WR et al: Evolutionary Medicine  Oxford University Press 2008, 291-313.

[vi] Ohayon MM et al: Meta analysis of quantitative sleep parameters from childhood to old age in healthy individuals developing normative sleep value across human lifespan Sleep 2004, 1255-1273.

[vii] Roffwarg HP et al: Ontogenic development of human sleep dream cycle Science 1966.

[viii] Samson DR et al: Sleep intensity and the evolution of human cognition Evolutionary Anthropology 2015, 225-237.

[ix] Ohayon MM et al: Epidemiological and clinical relevance of insomnia diagnosis algorithms according to the dsm-iv and the international classification of sleep disorders Sleep Medicine 2009, 952-960.

[x] Edinger JD et al: Does physiological hyperarousal enhance error rates among insomnia sufferers? Sleep 2013, 1179.

[xi] McNamara P et al: Evolutionary medicine of sleep disorders Toward a science of sleep duration IN McNamara P et al: Evolution of sleep Cambridge University Press 2010, 107-122.

[xii] Jones CR et al: Genetc basis of human circadian rhythm disorders Experimental Neurology 2013, 28-33.

[xiii] Randler C: Sleep sleep timing and chronotype in animal behaviour Animal Behaviour 2014, 161-166.

[xiv] Maestripieri D: Night owl women are similar to men in their relationship orientation , risk taking propensities and cortisol levels: Implications for the adaptive significance and evolution of eveningness Evolutionary Psychology 2014, 130-147.

[xv] Rosenthal NE et al: Seasonal affective disorders Psychiatric Annals 1987, 670-674.

[xvi] Davis  C et al: Seasonality and SAD: an evolutionary viewpoint tied energy conservation and reproductive cycles Journal of Affective Disorders 2005, 3-10.

[xvii] Eckert DJ et al: Central sleep apnea: pathophysiology and treatment Chest Journal 2007. 595-607.

[xviii] David K. Randall: Dreamland: Adventures in the Strange Science of Sleep W. W. Norton & Company; 1 edition (August 5, 2013)

Megjelent a Paleo magazinban 2016 decemberében.

Visszatérés, avagy a Jedi újra színre lép

Paleo motiváció, avagy Maslow piramisának evolúciós újragondolása

Barátaimat, ismerőseimet gyakran zaklatom olyan kérdésekkel, amelyek elsőre megdöbbentik őket, majd utána legtöbbször egy jó kis beszélgetés kerekedik belőlük: Miért kelnek fel reggelenként, mi motiválja őket, hogy munkába menjenek, milyen céljaik vannak az életükben és szerintük mi az életük értelme. A válaszok széles skálát ölelnek fel az életkortól, a beszélgetőtárs nemétől függően, lássunk néhányat:

A gyermekeim jövőjéért, nekik szeretnék mindent megadni, amit lehet.

A szeretteim, a családom biztonságának biztosítása, ha én esetleg meghalnék.

A legfontosabb a családom, a barátaimmal a folyamatos kapcsolat fenntartása, és ezeknek a kapcsolatoknak a fejlesztése a legfontosabb feladat az életemben.

Szeretném megvalósítani önmagamat, szeretnék egy könyvet írni, vagy elkezdeni festeni.

A válaszok során ott lebeg felettünk egy úriember, Maslow és az ő motivációs piramisa. A válaszok mintha ezt visszhangoznák, annyira beleégett a kultúránk szövedékébe, hogy nagyon nehéz lesz onnan kimozdítani.

Maslow piramisa

1943-ban jelent meg először Maslow[1] elképzelése az embert mozgató motivációs hajtóerőkről és azok rendeződéséről, működéséről. Ha valakit ma megkérdeznek a motivációról, vagy arról hogy mit tud erről a témáról, akkor bizony ez a piramisszerkezetű ábra ugrik be legelsőre, még akkor is, ha nem képes pontosan felidézni, hogy mik szerepelnek az ábrán. Az összes pszichológiával foglalkozó tankönyvben, szövegkönyvekben találkozhatunk vele, annyira megfogta az elménket a maga egyszerűségével, áttekinthetőségével, hogy nagyon nehezen vagyunk képesek átgondolni, hogy ténylegesen ez lenne az ember, ezek azok az életében fontos mozgató erők, amelyek minden egyes viselkedésünk mögött meghúzódnak?

 

A Maslow féle elképzelés egy többlépcsős, egymásra épülő, ugyanakkor független hajtóerők hierarchikus elrendezése. A fiziológiai szükségletek alapozzák meg a piramist: a levegő, az étel, az ital, és meglepő módon ő ide sorolja a szexet is. Efölötti szinten a biztonsági szükségletek, a védelem, majd utána a szeretet, az összetartozás szerepel, a csoporthoz tartozás igénye, utána az önbecsülés, és a piramis csúcsán az önmegvalósítás. Sok, első pillantásra megfoghatatlan dolog szerepel az ábrán, főleg ahogy lépkedünk felfelé a létrán. A legmeghatározóbb vonása az ábrának az az egymás fölé és alárendelése a mozgatóerőknek, ha az alsó szintek igényei teljesültek, tehát már nem vagyok éhes, szomjas, akkor lehet foglalkozni a felsőbb szintek igényeinek kielégítésével. Ez az úgynevezett kognitív sorrend. Az ábra ugyanakkor egy fejlődési sorrendet is leír, hiszen a gyermekek a megszületésük után az alsó szinteken mozoghatnak, azokat az igényeiket kell maradéktalanul teljesíteni, később, ahogy fejlődnek, idősödnek, jöhet a többi szint. Az elképzelés első komoly hibája is itt találhatjuk: az említett két sorrendiség nincsen és nem is lehet összhangban ilyen egyszerűen, amit az ábra sugall. A kognitív sorrend egy dinamikusan változó, és a környezet kihívásaival azonnal foglalkozó rendszert takar, a fejlődési kevésbé térhet el arról a számára kijelölt útról, amit a természettől kaptunk[2].

Most, hogy megismerkedtünk a kiindulási, Maslow-féle piramissal, lássuk, hogy az evolúciós gondolkodás eszközeivel hogyan tudjuk a fenti piramist úgy átalakítani, hogy a valós élet elvárásait tükrözze, és ne egy elrugaszkodott elképzelést arról, hogy hogyan működik az ember.  

Funkcionális elemzés

Széleskörűen értelmezve minden viselkedésünk, ami célorientált, azt a természetes szelekció, az evolúció hozhatta létre. Minden problémának, amivel elég sokszor találkoztunk a múltban, és ezért többször ismétlődött, azokkal különálló agyi struktúrák, motivációs rendszerek foglalkoznak, ilyen például a szaporodás, a túlélés. A szövetségek, kapcsolatok kialakítása, vagy például a fenyegetések észlelése és kezelése, a megfelelő partner megtalálása is ide tartozik. A madarak különböző és gyakran egymással nem kompatibilis memóriarendszerekkel rendelkeznek a fajuk énekéről, az ételforrások elhelyezkedéséről vagy azokról az ételekről, amelyek mérgezőek számukra[3]. Mindegyik problémával külön memóriahálózattal foglalkoznak.

Az evolúciós célok, hajtóerők helyet kaptak a maslowi piramisban, de háttérben helyezkednek el, és túlontúl nagy hangsúlyt kapnak olyan képzelt hajtóerők, amelyek valójában csak kis részét képezik a központi, fő mozgatóerőnek, a szaporodásnak. A szexuális motiváció a fiziológiai szintre kényszerült, mint alapvető szükséglet a Maslowi elgondolásban. Az önmegvalósítás pedig a piramis csúcsán foglalja el kitüntetett helyét, holott mint látni fogjuk ez is csupán egy kis szelete a szaporodásért folytatott küzdelemnek, ha élhettek ezzel a kifejezéssel. Az állatvilágban nagyon egyszerű motivációs piramist rajzolhattunk fel: a szomatikus, jelen esetben a fiziológiás szükségletek adják az alapját, a reprodukciós, szaporodási igények helyezkednek el középen, és a szülői gondoskodás, a kölykök ellátása a piramis tetején[4]. Persze ez csak abban az esetben, ha mindenképpen piramis formában gondolkodunk. Egy kicsit átalakítottam az ábrát:

Ne felejtsük el, hogy testünk csupán a genetikai anyagunk továbbadásának kulcsszereplője. Testünk nem él örökké, legalábbis a jelenlegi technológiák mellett, ezért új testeket kell építenie, és ehhez megfelelő társat kell találni, azzal szaporodni és az utódokat felnevelni. Ennyi, nem több. Richard Dawkins önző génje[5] 1976-ban jelent meg először, és erre alapozva az egész biológia átalakult, a gén került a központba, ez lett minden megfigyelhető állati viselkedés és fizikai tulajdonság alfája és ómegája. Minden csak a gének terjedéséről szól, csak ez a fontos. Az emberről elképzelhetetlen volt, hogy ez lenne az egyetlen fő mozgató, motivációs forrása, nem lehet, hogy az embert is csak a gének terjesztése, a szaporodás mozgatná, hiszen rengeteg olyan tulajdonságunk van, amely nem illik ebbe a keretbe. Verseket írunk, csodálatos festményeket festünk, elképesztő zenéket írunk, és csodálatos érzéseink vannak. Ezek nem lehetnek a gének terjedésének eszközei, semmi közük a szaporodáshoz, vagy mégis? Az elkövetkező 30-40 évben a fenti elképzelés megdöntésére két oldalról indult meg a támadás, egyrészt a kizárólag emberinek tartott viselkedéseink, eszközkészítés, előrelátás, manipuláció, kooperáció, és így folytathatnám, ezekről szépen kiderült, hogy az állatvilágban elterjedt, sokáig nem vizsgált jelenségekről van szó. Ahány kutató annyi ötlet arra, hogy mitől ember az ember, miben különbözik az állatvilág tagjaitól, és mindegyikről nagy szomorúságunkra kiderült, hogy nem vagyunk egyedül, más fajok is használnak eszközöket, vagy együttműködnek és sokszor manipulatívak a fajtársaikkal szemben. A másik komoly támadás az ember kiemelt és elkülönült szerepe ellen a legnemesebb, és egyben legmegfoghatatlanabb tulajdonságaink ellen irányult: a művészetek, az önmegvalósítás elemei az irodalom, zeneszerzés lett megszólítva, illetve elemezve. Az igaz, hogy ezek a viselkedések egyértelműen csak a mi fajunkat jellemzik, de ahogy a G. Miller kitűnő könyvéből, A párválasztó agyból[6] kiderül, hogy ezek mind a szaporodásunkat segítik: ezek a hímek, esetünkben a férfiak eszközei arra, hogy a kreativitásukat, és azon keresztül a génjeiket reklámozzák. Nagyon emberi dolgok, de pusztán a gének terjedésének eszközei. R. Dunbar[7] említi, hogy egyik tanítványával megvizsgálták a középkori, híres zeneszerzők életét és munkásságát, és azt sikerült kideríteniük, hogy a házasságuk előtt rendkívüli módon aktívak és kreatívak voltak, amint elnyerték az áhított nő kezét, azonnal csökkent a termékenységük. Érdekes, hogy egy részük elvált a feleségüktől, és ekkor ismét kreatívabb, és művekben gazdagabb élet következett, egészen a következő nő eljöveteléig. Fel és le.

Paleolit (evolúciós) motivációs rendszer

A Maslowi elemeket és az élet bármilyen az embereket érintő vonásainkat, jellemzőinket, tulajdonságainkat, amelyekről úgy hisszük, azt képzeljük, hogy ezek a mozgató erőink, ezért kelünk fel nap-nap után, azt szépen el lehet helyezni azon az ábrán, amit az állatvilágnál lefektettünk, és most egy lépéssel tovább dolgozva, azt átalakíthatjuk az emberre. Az írásom keretei nem engedik meg, hogy teljes részletességben kifejthessem az ötletemet, de a rendszer egy részletéről még egy szót ejtsünk. A férfiak és nők természetesen eltérő szükségletekkel, igényekkel és motivációval bírnak, de az alapszerkezete a két nem ábrájának azonos, a hangsúlyok, a tortaszeletek nagysága adja a nemre, a férfiakra, nőkre jellemző hajtóerők szerkezetét. Az alsó szeletek nagysága meghatározza azt, hogy a felsőbb szinten mennyi energiát, időt fektet a férfi vagy a nő az adott viselkedésébe. A nőknél az utódok nevelése hatalmas részt fed le az életükben, és valóban az ehhez kapcsolódó tevékenységeik belepik az életük termékeny időszakát, míg a férfiak a szaporodás szeletükkel szeretnek foglalkozni, kevésbé a gyermekeik felnövekedésével és annak támogatásával[8].

Mielőtt bármilyen negatív jelzőkkel illetnénk a disznó férfiakat, hangsúlyoznám, hogy nem tudatos döntésekről van szó, tudatunk alatti működések befolyásolják a viselkedésünket, és ezek eredménye az, amivel ritkán szembesülünk olyan tisztán, mint most.

Nem túlzottan felemelő érzés annak tudata, hogy az emberi faj az állatvilág tagja, és hiába a nagyfokú intelligenciánk, mégis ősi ösztönök dolgoznak bennünk, és a génjeink terjesztése, a szaporodás a végső és egyetlen célja életünknek.  A helyzet a klasszikus mesére hasonlít, ahol három vak kínai egy elefántot tapogathat, és ez alapján kell elképzelniük, hogy milyen állat az elefánt. Hosszú és vastag, mondja, aki az ormányát fogja, nem vékony és lapos, válaszolja, aki a füleivel foglalkozik, hengeres és magas állítja a lábainál álló harmadik. Beszélhettünk önmegvalósításról, szeretetről vagy éppen önbecsülésről, mint az embert mozgató késztetésekről, a motivációjáról, de mindegyik mögött a gének terjesztése, a szaporodás bújik meg, mint egyetlen és végső ok.

Megjelent a Paleo magazin egyik számában.    

---

[1] Maslow A.H.: A theory of human motivation Psychological Review 370-396. 1943.

[2] Kenrick D.T. et al: Renovating the pyramide of needs: Contemporary extensisons built upon ancient foundations Perspectives on Psychological Science 292-314.2010.

[3] Sherry D.F. et al: The evolution of multiple memory system Psychological Review 439-454. 1987.

[4] Stearn S.: Life history tactics: A review of the ideas Quarterly Review of biology 3-47. 1976.

[5] Richard Dawkins: Az önző gén Kossuth Kiadó zRt. 2005.

[6] Miller G.: A párválasztó agy Typotex Kiadó, 2006.

[7] Dunbar R.: How Many Friends Does One Person Need?: Dunbar's Number and Other Evolutionary Quirks Harvard University Press 2010.

[8] Szendi Gábor: A férfi hanyatlása és bukása Jaffa 2016.