Kőkorszaki agyunk és a munka világa

Egy amerikai éjszakai showban adták elő azt az elképzelt állásinterjút, ahol az ősember szemben ült egy másik törzs három tagjával egy lehetséges átjelentkezéssel kapcsolatban.

Mihez ért, mit csinál jelenleg? hangzik el az első kérdés.

Vadász vagyok-jön a rövid, de velős válasz.

A csapatunkban rengeteg vadász van- válaszol a bizottság női tagja.

De én gyűjtögetni is tudok.

Igazán, tehát te egy vadászó gyűjtögető vagy inkább egy gyűjtögető vadász?

A mai modern időszakban sok mindenhez érteni kell.

Az ősi időkben a mai elnevezésű munka nem létezett, ahogy a csimpánzok sem dolgoznak fizetésért, az ősember sem volt munkavállaló, a szó mai, szoros értelmében. A törzs, a csoport minden tagja egyformán kereste az élelmet, feldolgozta azt, ha kellett, tüzet gyújtott, táplálta, vigyázott arra, a gyerekekre nem pusztán a szüleik vigyáztak, hanem az egész törzs minden tagja részt vett a felnevelésükben. Amint az alapvető szükségleteket kielégítették, jöhetett a mesélés, a tánc, az ének és egyéb társas rituálék. Akkoriban nem volt különbség a magánélet és a munkás élet között, nem voltak főnökök, nem voltak szakmák, nem volt fizetés, szabadság vagy jutalom.

A tudósok sokáig abban a hitben éltek, hogy az ősi életmód nagyon brutális lehetett, ahol naponta alig került valami a gyomrokba, állandó éhínség, harc, erőszak jellemezte az őseinket. Az 1960-as évektől radikálisan megváltozott ez a kép, a megvizsgált természeti népek kényelmesen, éhségtől, harcoktól, betegségektől mentes idilli életmódot folytatnak valójában. Egy törzs tagja napi egy két órát tölt a saját alapvető igényeinek kielégítésével, hihetetlen sokféle élelmet nagyon rövid idő alatt képesek összeszedni, kivéve a több napos vadászatokat, az !Kungok például hetente 20 órát töltenek élelemszerzéssel, a fennmaradó órákat a szociális kapcsolataik fenntartásával, ápolásával töltik.

Homo universalis

A korai ősembert nyugodt szívvel nevezhetnénk Homo universalisnak, hiszen hasonlóan a mai természeti népekhez, nem létezett náluk specializáció. A férfiak idejük nagy részében vadásztak, védték a csoportjukat, a nők pedig magokat, gyökereket, érett gyümölcsöt gyűjtöttek, vigyáztak a gyermekeikre, de ezek a tevékenységek átfedtek, ha kellett a férfiak keresgéltek, vagy hordozták a síró gyermeküket. Mindenki értett mindenhez, csak így lehetett életben maradni. A mindennapi keresgélésük, tevékenységük az éjszakai alvóhelyük környékén történt, nem utaztak hosszú kilométereket a zsúfolt sztrádákon, kivéve természetesen a férfiak kimerítő vadászatát, nem volt fizikai vagy pszichológia különbség a munka és az élet között ahogyan ma ez élesen jelentkezik. A törzsünk, az életünk tagjai, barátaink, élettársaink, rokonaink vettek körül minket, nem létezett a munka eltérő világa ebben a tekintetben sem, ahol sem igazán barátok, sem rokonok csoportjai között töltjük életünk több mint egyharmadát.

A mezőgazdaság felfedezésével indult el az a folyamat, amely során a keletkező szociális munkafülkéket kezdték betölteni az emberek, és egyre kevesebb dologhoz értett egyre több ember. Katonák, vezetők, írnokok, építőmunkások, halászok külön kasztja és ezeken belül további tagozódások, különféle beosztások jelezték, hogy elhagytuk az édeni, természetközeli életmódunkat és valami új kezdődött. Minél komplexebb, bonyolultabb lett a társadalom, annál több szakmára, speciális tudásra lett szüksége az önmaga fenntartására. A növekvő munkamennyiség és a növekvő emberiség számára szükségessé váltak az iskolák, oktatási műhelyek megjelenése, a pénz feltalálása. A történelem következő jelentős fejezete az ipari forradalommal indul, megjelenik a gyár, ahol a munkáskezek nap nap után ugyanazt az unalmas tevékenységet végezték akár egész életükben. A dolgozók hiper-specializációjának végeredménye egy nagyon szűk kis területhez értő kisember, aki teljesen elvesztette kapcsolatát a természettel, a saját lehetőségeivel.

Össsze-nem illések

A primitív, kőkorszaki agyunk igyekszik a testünket olyan irányban vezetni, irányítani, hogy a számára fontos túlélés és szaporodás kettős fő szabálya ne sérüljön. A több millió éves természeti élet és annak kihívásai egészen más dolgokat kívántak meg tőle, mint az, amit a mai munkakörnyezetünk támaszt irányunkban, és ez gyakran rossz döntésekhez, állandó stresszhez, betegségekhez vezetett. Lássunk néhányat ezek közül.

A törzsi életben nem nagyon vannak főnökök, állandó vezetők, akiknek minden utasítását követni kellene. A természeti népek körében a vezetők, ha léteznek, sokéves kemény munkával szerzik meg a többiek bizalmát és válhatnak vezetővé, ezért nagyon nehéz elfogadnunk a jelenlegi helyzetet. Egy ismeretlen ember van fölöttünk, akiről sokszor nem tudni hogyan, miért került ebbe a pozícióba. Ne csodálkozzunk, hogy nem nagyon vagyunk motiváltak a munkavégzésre, reggel kilencre megérkezünk a munkahelyünkre és alig várjuk, hogy elindulhassunk hazafelé délután.

A munka és magánélet közötti választóvonal a 19. századig nem okozott nagy gondot, mivel a két dolog nem különbözött, a munka-élet mérleg a 70-es évektől került a középpontba, és azóta is életünk e körül forog. Túl sok munka mellett kevés jut a család, a magánélet számára. Agyunk ősi huzalozását erősen igénybe veszi ez az egy napunkon belüli jelentős változás a fizikai, élettani rendszereinkben. A szavannán a rokonság, a család együtt töltötte a napjait, ma bemegyünk a munkahelyünkre, ahol vadidegenekkel töltjük életünk harmadát, felét. Az össze nem illés akkor keletkezik, amikor kőkorszaki agyunk az idegeneket elkezdi családtagként, közeli társként észlelni, hiszen az időmet csak azokkal töltöm huzamosabban együtt, akik hozzám tartoznak. Könnyen születnek munkahelyi szerelmek, esnek meg afférok pontosan emiatt. Az agyunk nem képes élesen elkülöníteni a munka és magánéletet. Az emberek ¾ későn ér haza a munkából, nagy hányaduk nagyon fáradt a sok döntési helyzettől a napi munkája során, amikkel szembekerül, és 50%-uk úgy érzi, nagyon kevés időt tölt otthon a szeretteivel. Ejtsünk néhány szót a munkahelyi stresszről általánosan. Egy szavannai életmód is rendkívüli módokon lehet stresszes, vadállatok támadhatnak meg, tűz üthet ki, vagy eltörhetem a bokámat egy esés során. Ezek mind az élet adott pillanatában jelennek meg, akkor testünket kortizol árasztja el, és a megfelelő válaszlépésre ösztökélik a testünket. Egy nap egyszer, kétszer. A modern munkahelyeken azonban sokkal több ismeretlen probléma merülhet fel, a környező ismeretlen emberekkel, a bal lábbal kelt főnökkel, vagy éppen a számítógépünkkel gyűlik meg a bajunk, gyakran ezek folyamatosan stresszt indukálnak, kortizolban úsznak a belső szerveink egész nap. Az eredmény: kiégés a legjobb esetben, komolyabb esetekben az egészségünk látja a kárát: gyomorfekély, vagy szívbetegségek formájában. A legszélsőségesebb esetekben halálos végkimenetele is előfordulhat a munkahelyi stressznek, évente amerikai statisztikák szerint 500-600 ember öngyilkossági esete történik munkahelyen, valószínűleg összefüggésben a munkájukkal. Japánban külön kifejezésük is van erre a jelenségre, a karosi, ami szó szerinti fordításban a túl sok munka miatti halált jelent.

A dolgozók rengeteg fizikai problémától szenvedhetnek, hiszen túl sok időt töltenek autóban ülve, utána a munkahelyeken kényelmetlen székekben terpeszkedünk, a régmúltban ez elképzelhetetlen volt, egész nap valamilyen mozgásforma jellemezte őseinket, ritkán ültek tétlenül órákig. Mindenféle tanulmány vizsgálata alapján ma már biztosan állíthatjuk, hogy a mozgás növeli a kreativitást, a munkahelyi produktivitást, könnyebben tanulunk edzés után, és jobb döntéseket hozzunk. Már napi harminc perc kerékpározás mérhető növekedést okoz a kreativitásban összehasonlítva az autóvezetéssel, ennek a hatása még órákig fennáll a mozgás után. Nehéz üzleti döntések is könnyebben mennek, ha közben mozgunk, az aktív vállalati dolgozók akár 30%-kal kevesebb hibát vétenek, mint a főleg ülő munkát végző társaik.

Megoldások

A szervezetekkel foglalkozó tudós emberek szerint a szervezeteket motivált emberek önálló munkája teszi sikeressé, a kollektív ambíció sokkal nagyobb hajtóerő, mint a vezetők által irányított tervezett, majd mi megmondjuk ki mit csináljon típusú vezetés. A dolgozók minden termelési szinten jobban szeretik, és emiatt produktívabbak is, ha aktívan eldönthetik, mit hogyan csinálnak, a főnök néha segítsen, jelölje ki a célokat, a megoldást, a munkafolyamatot, annak beosztását bízza a dolgozóra. A vállalati struktúra jelenlegi formája egy háromszögre hasonlít, legfelső szinten ül az igazgató, lejjebb a középvezetők, és legalul a dolgozók. Kőkorszaki agyunk egy laposabb, szinte mindenki egy szinten lévő elrendezésre van beállva, ahol mindenki ismer mindenkit. Agyunk külső, neocortex rétegének nagysága alapján 100-150 emberrel tarthatunk fenn tartós kapcsolatot, ennél többel nem igazán vagyunk képesek megbirkózni.

Bill Gore és felesége 1958 óta épített fel egy céget, ahol jelenleg tízezren dolgoznak, ami meglepő, vezetők, igazgatók nélkül dolgoznak, és nem is címkézik a munkájukat, ha az egyik részleg eléri a 100-150 fős létszámot, akkor új helyet kapnak, leválnak a központról és végzik tovább a munkájukat. Mindenki a személyes kapcsolataival, és a szociális interakcióival foglalkozik. Minden csoportban létezik egy vezető, akit a munkatársak választanak ki maguk közül, nem pedig az igazgató nevez ki, vagy kívülről emel a többiek fölé.

A rokonszelekció, és az általunk leírt ősi élet alapján egy rokoni kapcsolatban lévők együtt töltötték napjaikat, megbíztak egymásban, és nem igazán voltak titkaik egymás előtt. Hollandiában 180 ezer családi vállalkozás adja az ország GDP-jének 40%-át. Néhány tanulmány szerint ezek a kis családi vállalkozások könnyebben megbirkóznak a pénzügyi krízisekkel, mint a nagyobb vállalatok.

A munkájukkal elégedettebb, boldogabb dolgozók felé tett első lépés az otthoni munkavégzés engedélyezése, ami hazánkban is egyre gyakoribb. Szerintem ez még inkább összezavarja a munka és magánélet relációt. Egyedül vagyunk általában, tehát szociálisan izoláltan, hiányoznak azok a környezeti jelek, hogy mikor kell szünetet tartani, kávé vagy ebédszünet következik. Ha ezek hiányoznak az otthon munkát végzők többet, és tovább dolgoznak, mint amúgy tennék. Óvatosan az első pillantásra nagyszerűnek tűnő ötletekkel, kőkorszaki agyunk az általa már bejáratott módszerekkel szeret dolgozni, ha valami változik, azt már stresszként éli meg.

Felhasznált irodalom:

Ronald Giphart: -Mismatch 2018 Robinson

Colarelli S.M.etal: The biological foundations of organizational behavior Chicago University Press 2015

Dunbar R: Grooming, gossip, and the evolution of language Faber and Faber 1996.

Saad G et al: Evolutionary psychology in business science Springer 2011.

Sapolsky R.M.: Why zebras dont get ulcers? Freeman 1994.