A humor és a nevetés szerepe az életünkben

A nevetés és a humor univerzális emberi jelenség, amelyek azonban meglehetősen kevés figyelmet kaptak a tudós emberektől. A pszichológia tudománya, érthető okokból, elsősorban a negatív érzésekkel, mint az idegesség, a depresszió, a düh foglalkozik, és ezek hatásával a mindennapi életünkre. Mostanában emelték fel a fejüket csodálkozva az említett szakemberek, hogy jé léteznek pozitív érzései is az embernek, mi lenne, ha ezekkel is megismerkednénk, megvizsgálnánk őket, hátha megtudunk valamit az emberről.  A humor és közvetlen rokona a nevetés nagyon kis részét képezi ennek az utóbbi csoportnak, kevés empirikus kutatás létezik a témában, a fejlődésével, a gyermekek életében betöltött szerepével pedig még kevesebb. Miért is lenne fontos ez számunkra? Néhány éve írtam egy könyvet a gyermekekről, és azóta is keresem a belső indíttatásom, hogy miért is írtam róluk, és mostanában kristályosodott ki előttem a válasz a miértemre. A gyermekeink mintegy megismétlik az evolúciót, az emberiség hajnalához vezetnek minket, a fejlődési lépcsőik egyértelműen elárulják, feltárják számunkra, hogy mi volt a lényeges a múltunkban, és mi tesz minket emberré. Egyszerűen megfigyelve őket időutazást tehetünk a paleolit korszakba, ahol kialakultunk, és ahonnan elindultunk a Föld nevű bolygó meghódítására. Hogyan kapcsolódik a humor, hogyan fonódik bele ebbe a képbe? A gyermekeink fejlődésük nagyon korai szakaszától kezdve érzékenyek a humor minden formájára, és ez sokkal korábbi időpontban elkezdődik, minthogy beszélni tudnának, tehát a humor észlelése megelőzi a beszéd és egyéb fizikai, agyi szervünk kialakulását. Nagyon furcsa, és elgondolkodtató.  A testünkről, ahol minden óramű pontossággal, kritikus fejlődési szakaszokban növekszik, nem tartom elképzelhetőnek, hogy a természet odatervezett volna egy haszontalan, felesleges dolgot, nesze kezdj ezzel valamit. Vegyünk komolyan a humort, a gyermekeink humorát.

A nevetés természete, a természet humora

A humor nem azonos, nem felcserélhető a nevetéssel, mindannyian tisztában vagyunk ezzel, nem mindig nevetünk a vicceken, a tréfákon, ugyanakkor sok esetben mosolygunk, nevetünk a humor jelenléte nélküli szituációkban. Mégis közeli rokonokról van szó, evolúciós biológusok szerint a nevetést a játék közbeni hangkiadásokból vettük át, onnan fejlődött a humor egyik reakciójává társas helyzetekben. A nevetés tudattalanul, és akaratlanul megjelenik, a kontroll teljes hiánya jellemzi, nem irányítható és nehéz akaratlagosan előidézni, na most nevetek egyet. Arisztotelész szerint egyedülien, ránk emberekre jellemző tulajdonság, és a gyermekek első nevetése azt jelzi, hogy a lelküket éppen akkor megkapták, Darwin szerint a nevetés az emberi kommunikáció egy korai formája, a szociális jelzések egyik legfontosabb közvetítője. Darwinnak minden bizonnyal ebben is igazat adhatunk, inkább, mint Arisztotelésznek.

Minden emlősállatnak az agyában megtalálhatóak a nevetésért felelős agyi áramkörök, az ősinek nevezett agyi részekben. A nevetésünkre jellemző a ha-ha-ha hangkiadás eredete a fiatal csimpánzok és más főemlősöknél a játékos viselkedésük során megjelenő lihegő levegővételében felismerhető, ehhez hasonló a bonobók nevetésszerű hangkiadása, amit szintén a játék során adnak ki.  Mostanra már biztosan kijelenthetjük, hogy minden főemlős kiadja a hahaha nevetésszerű hangorkánt ha például csiklandozzák, habár kevésbé gyakran, mint az ember gyermeke. A makákók, Darwin szerint, két jól megkülönböztethető arcjelzésük egyértelműen az emberi mosoly előfutára lehet, sőt egyes fajoknál a humorra jellemző kognitív képességek alapjait is felfedezhetjük. Ezt a nevetést, mármint a játék közben megjelenőt vettük át, vagy inkább ez tovább fejlődött, alakult a humoros szituációk minősítésére. A nevetés és a humor nem felcserélhetőek egymással, a humorra adott reakciók egyik fajtája a nevetés. A humor sokkal komplexebb, mint a nevetés, a jó humorhoz szükséges a környező világ megfigyelése, a memória, tehát a megfigyeltek raktározása, bizonyos elvárások a világ történéseivel kapcsolatban, és természetesen mások jelenléte. A humor legegyszerűbben az elvárások nem teljesülésében nyilvánul meg, létezik valamilyen elvárás, megszokás ahogy a dolgok, az események történek és ha ez sérül, nem úgy alakul, akkor az gyakran meghökkentő, humoros.  A dolgok, Newton szerint legalábbis, lefelé esnek a világunkban, ha nem ez történik az általában vicces.

A humor fejlődése a kisgyermekeknél

Washburn már 1929-ben kíváncsian kereste, kutatta, hogyan viselkednek az újszülöttek 2 és 12 hónapos időszakukban, ekkor már többször, többféle nevetést produkáltak, és a csiklandozás bizonyult a leghatékonyabb formájának, ez volt a kiváltója a nevetésüknek, állapította meg. Sroufe és Wunsch és társai 1972-ben már egy nagyobb mintán, 150 2-12 hónapos gyermek szisztematikus megfigyelését végezték el, leírták a nevetésüket, annak minden fizikai paraméterével, frekvenciájával, mi indította el, meddig tartott. Általánosan a 4-6 hónapos csecsemők elsősorban a hangjelekre, és csiklandozásra válaszoltak nevetéssel, az idősebb korosztály a vizuális effektekre volt érzékenyebb, habár ezek nagyon nehezen elválaszthatóak egymástól. A fenti kutatások alapján további két lényeges vonást sikerült megfigyelni, a humor mindig szociális környezetben jelent meg, és tipikusan egy határozottan képtelen, abszurd dolog okozta a nevetést. Ezen a vonalon tovább haladva két hipotézis merült fel arra, hogy a nevetés, és a humor milyen szerepet tölthet be az ember életében, miért jelenik meg nagyon korai fejlődési szakaszunkban.

Nevetni a szeretetért lenne az első, röviden, tömören.  Az életünk első hat hetében már képessé válunk a mosoly teljes kontrollálására, amely természetesen rendkívüli módon fontos is, hiszen ezáltal tartjuk fenn a kapcsolatot a minket ellátó felnőttekkel. A szociális mosoly után már a gurgulázó nevetések következnek, amelyek az elképzelések szerint segíthetik a kötődés, egy erős érzelmi kapcsolat kialakulását és ennek továbbfejlődését, megerősítését. A kötődés egy lényeges szociális-érzelmi mérföldkő a csecsemők emberré válása során. Mireault és kollégái a kötődés és a humor kapcsolatát vizsgálták egyéves gyermekeknél, és az előrejelzésük alapján azt várták, hogy akik hamarabb reagáltak a humoros helyzetekre később szorosabb kapcsolatban voltak a gondozóikkal. Pontosan az ellenkezőjét találták, meglepően, a jó humor érzékkel megáldott gyermekek könnyedén mellőzték a szüleiket, gyengébb kapcsolat szövődött közöttük. Miért? A válasz még várat magára.

Nevetni a tanulásért a másik magyarázó keret a humor korai megjelenésére. A szociális és érzelmi fejlődés mellett a kognitív területek is támaszkodhatnak a humorra. A humorban néhány faktor zsúfolódik össze: újdonság, a memória szükségessége, az ellentmondás az elvárt eseménnyel, személyekkel kapcsolatban, a kisgyermekek hihetetlen gyorsan felismerik és összerakják ezeket a faktorokat. A gyermekek imádják az új dolgokat, szeretik és keresik az új élményeket, kúsznak, másznak, hogy felfedezzék a környező világuk összetevőit és azok egymáshoz való viszonyát. Ha ezt még viccesnek is találják, akkor tovább fenntartják az érdeklődésüket az esemény iránt, mint abban az esetben, ha hiányzik a humoros rész. A világ megfigyelése során elraktározzák a memóriájukban a normálist, ilyen és ilyen helyzetekben ez és ez történik. Ha megtörjük ezt, akkor az elvárásaik szerint valami egészen más történik, és ez gyakran vicces, humoros számukra és számunkra is.

A humor rakja le az alapokat egy ember érzelmi, kötődési, szociális és kognitív fejlődése folyamán, vegyük hát komolyan a humort.

A humor szociális

A gyermeki fejlődés során nyert benyomásunk nem teljes azonban, mellőzi a humor jelenlegi betöltött szerepének kialakulását, a humor fejlődése szociális folyamat, nem elsősorban intellektuális jelenség, ehelyett inkább interperszonális. Gyakrabban történik mások társaságában, nevetni is felszabadítóbb barátaink vagy családunk körében, mint magányosan valami tévéadást figyelve. Provine szerint a jó humor fő összetevője nem a jó poén, az ütős vicc, inkább egy másik személy, akivel osztozunk a meglepetés, a meglepődés erejében. A nevetés összeköt, a jelenlévő idegenek, akikkel együtt nevettünk, azokat sokkal szerethetőbbnek tartjuk, mint más ismeretleneket. Már 10 hónapos életkorunkban is inkább együtt nevetünk valakikkel, más személyek jelenlétében, mint magányosan. Az evolúciós elméletek közül a leginkább elfogadható is a csoporttal, a szociális kapcsolatokkal hozza összefüggésbe a humor szerepét az ember életében. A humor megnöveli a csoport tagjai közötti kapcsolatokat, a közös öröm, élvezet növeli a közösség tagjaiban az együvé tartozás érzését. Ebben a vonatkozásban is nagyon hasonlít a játékra, ahonnan szerintem eredeztethető a humor, a játék is összehoz különféle embereket és szinkronizálja azok tevékenységét, akár még csapatépítő is lehet, ha komolyan vesszük.

A humor gyógyító

1976-ban egy neves orvosi lapban jelent meg egy kis tanulmány Norman Cousin tollából, napi 10 perces igazi, öblös kacarászás valamilyen komikus filmen, két órás fájdalomcsillapító hatással bírt egyes betegség esetében. Azt ugyan nem tudni biztosan, hogy a nevetésnek lehetett ez a hatása, vagy a szokatlanul nagy adag C vitaminnak, amit szimultán kaptak a betegek, de ezzel a kutatással elindult a nevetéssel a gyógyulásért vizsgálat sorozat. Könnyen alkalmazható és olcsó megoldásnak tűnt, ez jelent meg több amerikai filmben is, gondoljunk a Robin Williams főszereplésével készült Patch Adams című filmre. Az igazi szisztematikus, placebo kontrollált kísérletek hiányoznak, de ezen ne is csodálkozunk, a mai orvoslás nem hiszem, hogy egy olcsó és könnyen beszerezhető gyógyszert támogatna, vizsgálna, mert ha ez beválna, akkor sok embernek felkopna az álla. De, és ez nagy de, a nevetés során a szívbetegeknél kevesebb aritmiát és visszaesés figyeltek meg a rehabilitáció során, a kortizol szintet is csökkentette, növelte az endorfin szintet, a fájdalomtűrő képesség is nőtt, a gyulladáskeltő anyagok szintje szintén csökkenő tendenciát mutatott, és egy időben a gyulladáscsökkentő belső anyagok szintje felfelé száguldott. Ezek a kiragadott példák csak azt illusztrálják, hogy milyen széleskörűen lehetne ezt is alkalmazni, olcsó és könnyen megvalósítható gyógymód van a kezünkben, amivel az evolúció látott el minket, de sajnos nagyon távol vagyunk jelenleg ennek komoly alkalmazásától.

Ötéves kislányomnak a napokban magyaráztam el a paleo alapjait, mit és miért eszünk, hogyan kellene élnünk, egy pár percig gondolkodott és felcsillant a szeme:

Apa, akkor holnaptól reggelire mamutot eszünk?

Felhasznált irodalom: 

Seligman, M. P., & Csikszentmihalyi, M. (2000). Positive psychology: An introduction. American Psychologist, 55(1), 5–14. 

Dezecache, G., & Dunbar, R. M. (2012). Sharing the joke: The size of natural laughter groups. Evolution and Human Behavior, 33(6), 775–779.

Provine, R. R. (2004). Laughing, tickling, and the evolution of speech and self. Current Directions in Psychological Science, 13(6), 215–218.

Panksepp, J. (2005). Beyond a joke: From animal laughter to human joy? Science, 308, 62–63.

Preuschoft, S. (1992). ‘Laughter’ and ‘smile’ in Barbary macaques (Macaca sylvanus). Ethology, 91(3), 220–236.

Loizou, E. (2005). Infant humor: The theory of the absurd and the empowerment theory. International Journal of Early Years Education, 13, 43–53.

Washburn, R. W. (1929). A study of the smiling and laughing of infants in the first year of life. Genetic Psychology Monographs, 6, 397–537.

Sroufe, A., & Wunsch, J. (1972). The development of laughter in the first year of life. Child Development, 43, 1326–1344.

Mireault, G., Sparrow, J., Poutre, M., Perdue, B., & Macke, L. (2012b). Infant humor perception from 3- to 6-months and attachment at one year. Infant Behavior and Development, 35(4), 797–802.

Baillargeon, R. (2004). Can 12 large clowns fit in a Mini Cooper? Or when are beliefs and reasoning explicit and conscious? Developmental Science, 7(4), 422–424.

Cousins N.: Anatomy of an illness N.Eng.J.Med. 1976. 1458-1463.

Tan SA, Tan LG, Berk LS. Mirthful laughter an effective adjunct in cardiac rehabilitation. Can J Cardiol. 1997:13(suppl B):190.

Berk LS, Feiten DL, Tan SA, Bittman BB, Westengard J. Modulation of neuroimmune parameters during the eustress of humor-associated mirthful laughter. Altern Ther Health Med. 2001:7(2):62-72,74-76.

Berk LS, Tan SA, Fry WF, e al. Neuroendocrine and stress hormone changes during mirthfiillaughter./lm/Mcíí5o. 1989;298(6):390-396.

Berk LS, Tan SA, Nehlsen-Cannarella SL, et al. Humor associated laughter decreases Cortisol and increases spontaneous lymphocyte blastogenesis. Clin Res. 1988:36:435A

Matsuzaki T, Nakajima A, Ishigami S, Tanno M, Yoshino S. Mirthfiil laughter differentially affects serum pro- and anti-infiammatory cytokine levels depending on the level 179. of disease activity in patients with rheumatoid arthritis. Rheumatology (Oxford). 2006;45(2):182-186.

Weisenberg M, Raz T, Hener T. The influence of film-induced mood on pain perception. Pain. 1998;76(3):365-375

Evolúciós sportológia : a fáradtság és a központi irányítás 2. rész

Minden fejben dől el, a motiváció, az akaraterő, a kitartás mind elengedhetetlenül fontos kelléktárai a sikernek az élet minden területén, így a sportban is, és valóban ezek az agyunk, az elménk munkájának gyümölcsei, néha rohadtak, de ha jól gondozzuk őket akkor ízletesek és hálásak. Ezekre gondolunk amikor a minden fejben dől el rigmust mantrázzuk, most azonban egy más oldaláról lesz szó, és ezzel kanyarodjunk is vissza az előző bejegyzésünk végéhez, testünk, az izmaink, a tüdőnk, a tejsav szintünk a képességeink behatárolói vagy mégsem, van még valami?

A hős színre lép

Tim Noakes a kedvenc tudós emberem, az egész életében futott, orvosként végzett, és utána kezdett el foglalkozni az edzéselmélettel, írt egy vaskos, több kilós könyvet a futásról, mostanában pedig a keto étrend előnyeit próbálja az élet és a sport berkeiben elterjeszteni. 1996-ban még ismeretlen előadóként megkérdőjelezte A.V.Hill közel száz éve fennálló elméletét, miszerint az izmok oxigén ellátottsága határolja be a sportoló teljesítményét, szerinte az ég nem kék, hanem rózsaszín, ezt is mondhatta volna. Felzavarta az állóvizet, többen védték a fáradtságban játszott központi szerepét az oxigénnek, de természetesen voltak, akik mellé álltak, mármint Noakes mellé, és további kísérleteket szerettek volna látni.

A legtöbb atléta, sportoló úgy gondol a testére, mint egy autóra, a verseny kezdetén tele a tank, míg ahogy halad az úton, a végére teljesen kiürül, elfogy az üzemanyag, nem hagy semmit a tankban. Valami nem stimmel ezzel az ideális elképzeléssel, 5-10 km futáson az lehetne a legjobb stratégia, hogy az elejétől a végéig maximális sebességgel haladok, és a verseny végére pontosan elfogy minden, elfáradok. Okos tudós emberek utánajártak ennek az elméletnek, 64 világverseny adatait átböngészve egészen más összkép bontakozott ki, a két leggyorsabb kilométerre voltak kíváncsiak. Az első nem nagy meglepetésünkre az első kilométer volt, ekkor a legfrissebbek a versenyzők, mindent bele. A másik azonban az utolsó kilométer volt, ami meglepő, ha feltételezzük, hogy a versenyen folyamatosan fogy az energia, és folyamatosan fáradunk. Honnan szedik még azt a pluszt erre az utolsó körre? Noakes szerint nem az izmok, és azok oxigénes ellátottsága a teljesítmény igazi korlátjai, hanem az agy. A Central Governor modellje szerint az agy ellenőrzi testünk teljesítményét, és neki csak egyetlen célja van, biztosítani a testünket, hogy a normális funkciói fennmaradjanak, még extrém megterhelés során is.  Legyen az edzés, vagy verseny az agyunk igyekszik elkerülni, hogy testünk katasztrofális helyzetbe kerüljön. Gondoljunk egy 10 km-es versenyre egy hideg reggelen, a fizikai helyzetedet felmérve plusz a környezetet figyelembe véve az agyad tudattalanul beállítja a futásod optimális sebességét, úgy hogy elérd a célt nagyon nagy gond nélkül, ne történjen semmi olyan folyamat, ami visszafordíthatatlanul egy esetleges a test végzetéhez vezethetne. Nyilvánvalóan más időeredményt kapnál, ha ugyanolyan edzettségi szinten, de meleg nyári napon futnád le a távot, ekkor a külső hőmérséklet miatt lassabb lépésszámot állít be az agyad, nehogy túlmelegedjél, és szerintem sokan tapasztalták már ezt, hidegben jobb teljesítményre képesek, mint melegebb hőfokon.

Ezek után mit is mondhatunk mi a fáradtság tulajdonképpen? Egy érzet, egy érzelem, amit az agy konstruál azért, hogy a testedzés, a mozgás a test képességeinek határain belül legyen. Sokféle dolog határozza meg, a motiváció, a félelem, a múltbeli edzések emléke, a hit a saját sikerességünkben stb.  Egyfajta kombinációja a különféle pszichológiai, tudatos és tudattalan jelzéseknek, amelyek biztosítják, hogy izmaink jól elvégezzék a kitűzött feladatot. Az elképzelés alapján a fizikai teljesítményünket nem a szívünk, a tüdőnk vagy az izmaink kapacitása határozza meg, hanem a központ, az agy.

Nagyon nehéz ezt bizonyítani egyértelműen, de van egy két olyan jelenség, ami mintha alátámasztaná ezt a központi irányítású elméletet. A szénhidrátok mindig is kitüntetett szerepet játszottak a sportolók teljesítőképességében, tanulmány tanulmány hátán mindegyikben istenítik őket, egyél sokat, nő a hátad (sicc vagy vicc?). Az érdekes azonban az, hogy nem is fontos megenni őket és mégis nőhet a teljesítményed, átejtheted a testedet, igazából az agyadat, legalábbis egy érdekes kísérletben ezt találták 2004-ben a sokat emlegetett brit tudósok.  Biciklistákat kértek, hogy egy órán keresztül tekerjenek miközben vízzel, vagy cukros vízzel öblíthették ki a szájukat, nem ihatták meg a folyadékot, csak öblítés. A szénhidrátos szájlögybölés 3%-kal növelte a teljesítményt. A szájban lévő receptorok érzékelték, hogy üzemanyag került a szervezetbe, az agynak eljutatott hamis információ szerint növelhetjük a munkát, hiszen több energiánk lett ezzel most. Az igazán meglepő az volt, hogy a kísérleti egerek, biciklisták nem érezték, hogy növekedett volna a teljesítményük, ők csak tekertek, tekertek.

Ha igaz a központi irányító szerepe a teljesítményünkben, akkor, ha sikerül valamilyen módon becsapni, ahogy a fenti első kísérletben sikerült is, megnövelhetjük a teljesítményünket nem várt módon és mértékben. 2012-ben szintén biciklisták voltak az alanyok ennek további bizonyítására: 4000 m kellett maximális erőkifejtéssel tekerniük, ez volt az alap, amivel később dolgoztak, ezt kellett valahogy túlszárnyalni. Még két alkalommal tértek vissza a laborba a versenyzők, első alkalommal egy virtuális ellenféllel hozták össze őket, akinek a legjobb ideje, nem meglepően az ő idejükkel azonos volt. Sikerült legyőzni korábbi önmagukat, körülbelül 1%-kal jobb eredményeket produkáltak. Kicsi különbség, de kezdetnek nem rossz. Második alkalommal már komolyabb kihívás várta őket, egy a legjobb eredményüknél is jobb ellenféllel versenyeztették őket és most már ezt is sikerült 2%-kal túlszárnyalni. Mindezt úgy, hogy az agyukat egy picit becsapták, átállították.

Jelenleg nagyon sok fejlesztés foglalkozik azzal, hogy hogyan lehet az agyunkat jól irányítva, ha kell becsapva növelni a fizikai teljesítőképességünket, sajnos leginkább katonai alkalmazások az elsődleges kutatási terepek, de a sport is előtérben van. Fáradt, lemerült agy, fáradt, merült testet irányít, hogyan lehet maximális teljesítményt elvárni, ha az agyunk fáradt? Edzéssel természetesen, léteznek olyan gyakorlatok, amelyeket erre fejlesztenek, és próbálnak ki, sikeresen.

Talán érdemes lenne ezeknek utánajárni és alkalmazni az amatőr sportjainkban is. Milyen gyakorlatokról van szó? Legközelebb egy-kettővel megismerkedhettünk.