Evolúciós sportológia : a fáradtság és a központi irányítás 2. rész

Minden fejben dől el, a motiváció, az akaraterő, a kitartás mind elengedhetetlenül fontos kelléktárai a sikernek az élet minden területén, így a sportban is, és valóban ezek az agyunk, az elménk munkájának gyümölcsei, néha rohadtak, de ha jól gondozzuk őket akkor ízletesek és hálásak. Ezekre gondolunk amikor a minden fejben dől el rigmust mantrázzuk, most azonban egy más oldaláról lesz szó, és ezzel kanyarodjunk is vissza az előző bejegyzésünk végéhez, testünk, az izmaink, a tüdőnk, a tejsav szintünk a képességeink behatárolói vagy mégsem, van még valami?

A hős színre lép

Tim Noakes a kedvenc tudós emberem, az egész életében futott, orvosként végzett, és utána kezdett el foglalkozni az edzéselmélettel, írt egy vaskos, több kilós könyvet a futásról, mostanában pedig a keto étrend előnyeit próbálja az élet és a sport berkeiben elterjeszteni. 1996-ban még ismeretlen előadóként megkérdőjelezte A.V.Hill közel száz éve fennálló elméletét, miszerint az izmok oxigén ellátottsága határolja be a sportoló teljesítményét, szerinte az ég nem kék, hanem rózsaszín, ezt is mondhatta volna. Felzavarta az állóvizet, többen védték a fáradtságban játszott központi szerepét az oxigénnek, de természetesen voltak, akik mellé álltak, mármint Noakes mellé, és további kísérleteket szerettek volna látni.

A legtöbb atléta, sportoló úgy gondol a testére, mint egy autóra, a verseny kezdetén tele a tank, míg ahogy halad az úton, a végére teljesen kiürül, elfogy az üzemanyag, nem hagy semmit a tankban. Valami nem stimmel ezzel az ideális elképzeléssel, 5-10 km futáson az lehetne a legjobb stratégia, hogy az elejétől a végéig maximális sebességgel haladok, és a verseny végére pontosan elfogy minden, elfáradok. Okos tudós emberek utánajártak ennek az elméletnek, 64 világverseny adatait átböngészve egészen más összkép bontakozott ki, a két leggyorsabb kilométerre voltak kíváncsiak. Az első nem nagy meglepetésünkre az első kilométer volt, ekkor a legfrissebbek a versenyzők, mindent bele. A másik azonban az utolsó kilométer volt, ami meglepő, ha feltételezzük, hogy a versenyen folyamatosan fogy az energia, és folyamatosan fáradunk. Honnan szedik még azt a pluszt erre az utolsó körre? Noakes szerint nem az izmok, és azok oxigénes ellátottsága a teljesítmény igazi korlátjai, hanem az agy. A Central Governor modellje szerint az agy ellenőrzi testünk teljesítményét, és neki csak egyetlen célja van, biztosítani a testünket, hogy a normális funkciói fennmaradjanak, még extrém megterhelés során is.  Legyen az edzés, vagy verseny az agyunk igyekszik elkerülni, hogy testünk katasztrofális helyzetbe kerüljön. Gondoljunk egy 10 km-es versenyre egy hideg reggelen, a fizikai helyzetedet felmérve plusz a környezetet figyelembe véve az agyad tudattalanul beállítja a futásod optimális sebességét, úgy hogy elérd a célt nagyon nagy gond nélkül, ne történjen semmi olyan folyamat, ami visszafordíthatatlanul egy esetleges a test végzetéhez vezethetne. Nyilvánvalóan más időeredményt kapnál, ha ugyanolyan edzettségi szinten, de meleg nyári napon futnád le a távot, ekkor a külső hőmérséklet miatt lassabb lépésszámot állít be az agyad, nehogy túlmelegedjél, és szerintem sokan tapasztalták már ezt, hidegben jobb teljesítményre képesek, mint melegebb hőfokon.

Ezek után mit is mondhatunk mi a fáradtság tulajdonképpen? Egy érzet, egy érzelem, amit az agy konstruál azért, hogy a testedzés, a mozgás a test képességeinek határain belül legyen. Sokféle dolog határozza meg, a motiváció, a félelem, a múltbeli edzések emléke, a hit a saját sikerességünkben stb.  Egyfajta kombinációja a különféle pszichológiai, tudatos és tudattalan jelzéseknek, amelyek biztosítják, hogy izmaink jól elvégezzék a kitűzött feladatot. Az elképzelés alapján a fizikai teljesítményünket nem a szívünk, a tüdőnk vagy az izmaink kapacitása határozza meg, hanem a központ, az agy.

Nagyon nehéz ezt bizonyítani egyértelműen, de van egy két olyan jelenség, ami mintha alátámasztaná ezt a központi irányítású elméletet. A szénhidrátok mindig is kitüntetett szerepet játszottak a sportolók teljesítőképességében, tanulmány tanulmány hátán mindegyikben istenítik őket, egyél sokat, nő a hátad (sicc vagy vicc?). Az érdekes azonban az, hogy nem is fontos megenni őket és mégis nőhet a teljesítményed, átejtheted a testedet, igazából az agyadat, legalábbis egy érdekes kísérletben ezt találták 2004-ben a sokat emlegetett brit tudósok.  Biciklistákat kértek, hogy egy órán keresztül tekerjenek miközben vízzel, vagy cukros vízzel öblíthették ki a szájukat, nem ihatták meg a folyadékot, csak öblítés. A szénhidrátos szájlögybölés 3%-kal növelte a teljesítményt. A szájban lévő receptorok érzékelték, hogy üzemanyag került a szervezetbe, az agynak eljutatott hamis információ szerint növelhetjük a munkát, hiszen több energiánk lett ezzel most. Az igazán meglepő az volt, hogy a kísérleti egerek, biciklisták nem érezték, hogy növekedett volna a teljesítményük, ők csak tekertek, tekertek.

Ha igaz a központi irányító szerepe a teljesítményünkben, akkor, ha sikerül valamilyen módon becsapni, ahogy a fenti első kísérletben sikerült is, megnövelhetjük a teljesítményünket nem várt módon és mértékben. 2012-ben szintén biciklisták voltak az alanyok ennek további bizonyítására: 4000 m kellett maximális erőkifejtéssel tekerniük, ez volt az alap, amivel később dolgoztak, ezt kellett valahogy túlszárnyalni. Még két alkalommal tértek vissza a laborba a versenyzők, első alkalommal egy virtuális ellenféllel hozták össze őket, akinek a legjobb ideje, nem meglepően az ő idejükkel azonos volt. Sikerült legyőzni korábbi önmagukat, körülbelül 1%-kal jobb eredményeket produkáltak. Kicsi különbség, de kezdetnek nem rossz. Második alkalommal már komolyabb kihívás várta őket, egy a legjobb eredményüknél is jobb ellenféllel versenyeztették őket és most már ezt is sikerült 2%-kal túlszárnyalni. Mindezt úgy, hogy az agyukat egy picit becsapták, átállították.

Jelenleg nagyon sok fejlesztés foglalkozik azzal, hogy hogyan lehet az agyunkat jól irányítva, ha kell becsapva növelni a fizikai teljesítőképességünket, sajnos leginkább katonai alkalmazások az elsődleges kutatási terepek, de a sport is előtérben van. Fáradt, lemerült agy, fáradt, merült testet irányít, hogyan lehet maximális teljesítményt elvárni, ha az agyunk fáradt? Edzéssel természetesen, léteznek olyan gyakorlatok, amelyeket erre fejlesztenek, és próbálnak ki, sikeresen.

Talán érdemes lenne ezeknek utánajárni és alkalmazni az amatőr sportjainkban is. Milyen gyakorlatokról van szó? Legközelebb egy-kettővel megismerkedhettünk.