Randomisták, egy új vallás születése

 

George Anson nyolc hadihajóval szerette volna Dél Amerikát körbe hajózni, körülbelül fél év időtávlatban gondolkodott, amikor 1740-ben 1854 matrózzal elindultak. Négy évvel később már csak 188 voltak életben és egyetlen egy hajóval tértek vissza, mi történt a fedélzeten, mitől halt meg több mint 1500 ember, amikor semmiféle hadi ütközetben nem vettek részt az utazásuk során? Hat hónap simán eltelt haláleset nélkül, utána viszont mindennapos lett, eleinte szép temetéssel búcsúztak az elhunytaktól, később az életben maradók annyira legyengültek, hogy képtelenek voltak a tengerbe hajítani a bajtársaikat, ezért mindenki, ahol kilehelte a lelkét ott is maradt a hajón.

Utólag könnyű okosnak lenni természetesen, nem nehéz kitalálni a történelmi ismereteink birtokában, hogy skorbutban, C-vitamin hiányban szenvedtek a matrózok a túlzottan egyoldalú étkezések miatt. A kötőszöveteket általánosan leromboló betegség miatt, hamar begyulladtak a fogak körüli ínyek, a lehelet szörnyű lett, a lábak duzzadtak, nehezen csak nagy fájdalmak közepette voltak képesek mozogni, és általában belső vérzések következtében néhány nap alatt meghaltak az érintettek. A hajózás hőskorszakában közel kétmillió ember vesztette életét skorbut miatt, ez egyes becslések szerint jóval több mint a tengeri csatákban, hatalmas viharokban meghaltak száma. Vasco de Gama a legénységének a felét, Magelán a két harmadát veszítette el skorbutban.

Akárcsak a mai internetes világban, akkoriban is mindenkinek saját elképzelése volt, van mindenről, így a skorbut okairól is, és annak esetleges gyógyítási lehetőségeiről. Az orvosdoktorok a hagyományos vonalon maradva bort, gyömbért vagy éppen sót ajánlottak a tengeri utazásokra. A hatásosságuk kétséges volt, és ezt nem is bizonyíthatták jobban, mint a hazatérők szegényes és megcsappant mennyisége.

 

James Lind egy hajón szolgált orvosként, és egy kivételes kísérletet hajtott végre: 20 előrehaladott skorbutban szenvedő betegen hatféle módszert, lehetséges gyógymódot tesztelt. Az első csoport naponta egy kis almabort, a második néhány milliliternyi kénsavat, a harmadik ecetsavat, a negyedik sós tengervizet, az ötödik egy keveréket kapott, amiben szerecsendió, fokhagyma, mustármag, retek és perui balzsam volt. A hatodik csoport két narancsot és egy citromot kapott. A kezeléstől eltekintve minden csoport tagjai azonos ételeket és italokat fogyasztottak. Lind szavaival élve, a legnagyobb eredményt a citrusos gyümölcsös csoport tagjainál figyelhették meg, ők egy hét savanyú kúra után gyógyultnak tekinthetőek lettek. Hogy került kénsav a kísérletek sorába? A Brit Tengerészet ajánlata volt ez a kezelés skorbutos betegek esetére abban a korszakban.

 Lind módszere működött, annak ellenére, hogy nem igazán tudta a magyarázatot a citrom varázslatos és egyben egyszerű csodájára. A következő negyven évben még tengerészek ezrei haltak meg hosszú utazásokon skorbutban, mellőzve ezt az egyszerű módszert, de ez egy másik történet.

A random, többcsoportos tesztelések prototípusával ismerkedhettünk meg az előzőekben. A mostani időszakig az orvostudomány használta szinte kizárólag a módszereinek, a gyógyszereinek a tesztelésére. Az újabb forradalom, aminek tanúi lehetünk, hogy a metódus, a mögöttes szándék elterjedtek olyan területeken, ahol a képzelet sem jár, a társadalomtudományok, a politika, a gazdaság sorra jelentkezik olyan problémákkal, amit egyszerűen egy random kísérlettel el lehet dönteni. Komoly kérdésekről, évszázados vitákról lebben fel az igazság, oldódik meg pikk pakk, gyakran az elvárásainkkal ütköző, nem várt eredményt adva. Nézzünk néhány területet és példát a randomisták mai működésére.

Orvostudomány: álműtétek

A gyógyszerek tesztelése evidensnek tűnik a hatvanas évektől indulóan, de a fizikai beavatkozások, az operációk, a műtétek hasonló randomszerű vizsgálatai teljesen új terület. Lehetséges, hogy az elvégzett műtétek jelentős hányadáról kiderülhet, hogy hatástalan? Kmmmm, igen. A krónikus ízületi gyulladás kezelésére egy pici kis műtétet végeznek évente emberek millióin, hogy csökkentsék a fájdalmaikat. Houstonban néhány sebész elvégezte a random kísérleteiket a műtéttel kapcsolatban, betegek egyik felét a hagyományos módon megoperálták, a másik felén azonban csak a külső vágást imitálták, tehát áloperálták őket és kíváncsian várták a fejleményeket. Sajnos igazi random műtét nem létezik még, mert az orvosok ebben az esetben is pontosan tudták mikor kin milyen beavatkozás történt.

Két évvel a műtétek után mindkét csoport hasonló mértékű fájdalomról és kézmozgásról számolt be.  Nagyon úgy tűnik, hogy a placebo effektus a műtétek világában is kitűnően működik. Mellkasi fájdalmakat is pici műtétekkel kezeltek, de mint erről is kiderítették, hogy feleslegesen, mert nem igazán hatásos. Annak ellenére, hogy évente több tízezer műtétet hajtanak végre, nagyon kevés a bizonyíték arra nézve, hogy ezek közül mi hatásos és mi placebo. Szintén éves viszonylatban több ezer gerincfúziót végeznek a sebészek hátfájásos betegek tüneteinek enyhítésére, közben pedig randomista orvosok kimutatták róla, hogy nem hatékonyabb, mint egy intenzív rehabilitációs torna. A Lind-jelenség újra színre lép, lásd skorbut, és ennek tudatában továbbra is végzik ezeket a műtéteket. Vajon meddig?

Oktatás

A legérzékenyebb emberi területre is vessünk egy pillantást, hátha okosabbak leszünk. 1967-ben Joan Cooney nem éppen hagyományos módon elkezdett tervezni egy TV showt gyerekeknek. Összehozott egy tervező csapatot egy gyermekpszichológussal, és megszületett a Sesame Street. Az igazi újítás azonban nem ez volt, hanem az, hogy már az első évben több randomizált kísérletet is végeztek a leendő műsorok és annak hatásának tesztelésére. Szerencsétlenül ezek a próbálkozások nem voltak túl sikeresek, az amerikai gyerekek közel harmada nézte az epizódokat minden héten, nem iagzán lehetett random csoportokat kialakítani. A következő évben sikerült egy kontrollcsoportos összehasonlítást végezni, és ekkor tudtak igazából elindulni, az alaphelyzetben azok akik nézték és azok akik nem, azonos kognítiv szintről indultak, a sorozat nem hatott rájuk még. És ez óriási sorozatot és sikert indított el.

Az elkövetkező ötven évben drámai átalakulások sorozata történhetett, köszönhetően az összehasonlító random kísérleteknek. Hogyan történik egy ilyen vizsgálat, kísérlet ? Egy műsorban szerették volna, ha a gyerekek megtanulják, hogy mire való a szemük, a kezük és a többi testrészük. Egy teszt csoportnak Grover mutatta ezt be egy kislányon, Chelsean, míg egy másik videón Elmo Mona Lisán vezette be a gyerekeket a szemük, szájuk világába. Grover jobban megragadta a kisebbek figyelmét, interaktívabb volt, a festmény túl elvont volt még a kicsiknek, ezért maradt az élőképes bemutatás a műsorban.

 Az, hogy igazából mi működik mi nem az oktatásban nehéz kérdés, sokszor a Lind-effektus, mint utóhatás, a negatív eredmény után is fennmarad. A rengeteg elvégzett randomista vizsgálatból egyetlen egyet szeretnék megosztani most itt, akit érdekel annak szívesen küldök bővebb irodalmat szemezgetni.

Az USA-ban az utóbbi időszakban közel 1 milliárd dollárt áldoztak egy nagyon kecsegtető iskola utáni programsorozatra, ahol a diákok az iskolai órák után még további 4-5 órát töltöttek ismert vezetőkkel, sportolókkal, művészekkel, megismerkedtek az adott sport vagy művészeti irányzattal. Az elgondolás szép volt, az eredmények elsőre az elvártaknak megfelelőek voltak: akik részt vettek az előkészítőben azok motíváltabbak, okosabbak és felkészültebbek lettek a társaiknál. Volt azonban egy kis bökkenő, a kutatók azt feltételezték, hogy a gyermekek egyáltalán nem fejlődnek az adott időszakban, és azt sem vették figyelembe, hogy hogyan viselkednek az iskolán kívül, után. És ami nagyobb probléma lehetett, hogy nem volt randomizált, szétválasztott csoportos összehasonlítás. Amint korrigálták a felmerülő akadályokat, hogy helyes következtetést vonjanak le a milliárd dolláros kísérletből, már árnyaltabb képet kaptak a diákokról. Akik a délutáni programokban részt vettek, sajnos sokkal több problémás szituációba kerültek, a szülőket többször kellett az iskolába hívni, verekedések, dúlakodások jellemezték a fiatalokat.

Az előzőleg felmutatott előnyök egyike sem jelent meg, nem lettek okosabbak, nem lettek érettebbek, felkészültebbek a programban nem résztvevő társaiknál. A Lind-effektus is ismét fellépett, az emberek nem engedik el az elsőre jónak tűnő ötleteket, szerintük működik, valami az elemzésekben nem okés. Arnold Schwarzenegger személyesen lobbizott a program folytatásáért, képtelen volt elfogadni, hogy a program többet árt, nemcsak pénzügyileg sikertelen, de a gyerekek szempontjából sem mutat semmiféle előnyöket. Ez történik ha valamilyen elképzelést, ötletet a hétköznapi gondolkodásunk eszközeivel ítélünk meg.

 

 

 

 

 

 

Mitől ember az ember, az álmodás funkciói

 

Az ókortól kezdődően minden kornak megvolt a saját jól elfogadott elmélete, elképzelése arról a jelenségről, amit az alvás során álmodásként megtapasztalunk. Az elképzelések részletes tárgyalása helyett közelítsünk egy kicsit praktikusan az álmokhoz. Ha megkérdezünk valakit a baráti körünkben, hogy szerinte miért álmodunk, mi a szerepe, mi a lehetséges funkciója az életünkben, akkor nagy valószínűséggel felmerül, hogy az életünk nagy problémáit segítheti megoldani az, ha éjszaka is agyunk ezzel foglalkozik, esetleg olyan agyterületeken találhat megoldást, ahol mi tudatosan nem lennénk képesek. Dement (1972) a hetvenes években 500 egyetemistával tesztelte azt, hogy egy adott intellektuális problémát képesek-e megoldani, vagy segíti-e az alvás, az álmodás a megoldást. Mindössze 1%-os sikeres megoldást kaptak a diákoktól. A következő húsz évben egyetlen kísérlet sem hozott elfogadható eredményt arra, hogy az álmodás segítene bármilyen feladat megoldásában.

Van e, kell, hogy legyen az álmainknak funkciója az emberi életünkben?

Nagyon nehéz bármilyen elképzelést cáfolni az álmokkal kapcsolatban. Szinte elképzelhetetlen, hogy egy ennyire periodikusan ismétlődő élettani jelenségnek ne legyen szerepe az életfolyamatainkban, a fejlődésünkben. Ugyanakkor a megfigyelések szerint 11 éves életkor alatt nagyon ritka az, hogy valaki álmodjon az alvása során, lehetséges, hogy valamilyen agyi áramkörünk érése során keletkezik ez a lehetőség, hogy éjszaka álmodunk, újra éljük vagy átdolgozzuk életünk eseményeit? A felnőtt emberek 1% szenved egy kisebb neurológiai problémától, nem álmodnak, vagy legalábbis nem képesek beszámolni róla, ha felébresztjük őket REM fázisukból, ennek ellenére normális életet élnek, bármilyen hátrány nélkül. Ha ezeket figyelembe vesszük három elképzelés marad talpon az álmokkal kapcsolatban.

Az első és legcsábítóbb, bárcsak igaz lenne, a probléma megoldó funkció, ahogy fent már említettük ezt. Életünk, munkánk során gyakran szembesülünk megoldhatatlannak tűnő problémákkal, akadályokkal és ezeket feldolgozva éjszakánként megoldások jelennek meg a tudatalattinkban, hogy ez az éber állapotunkban rávezessen minket a megfelelő cselekvésre. Röviden ez lehet a folyamata. Intellektuális vagy személyes problémáink megoldását az álmaink folyamán. Nagy problémám több évtizede, hogy nem igazán emlékszem az álmaimra, sőt a statisztikák szerint az emberek 5-6 százaléka képes visszaemlékezni rájuk, és ha arra gondolunk, hogy 6-8 álmunk is lehet egy alkalommal, akkor bizony nagyon elvesztegetjük ezt a képességünket. A méltán híres anekdoták igyekeznek ezt a teóriát erősíteni, Kekulé önmagába harapó kígyója, ami a kémiában a gyűrű alakú benzolt hivatott jelképezni, vagy a híres Beatles szám, az Imagine is egy álomban, álomból született. Becsapós egy kicsit a képlet, mert ezekben az esetekben is az úgynevezett megoldás az ébrenlét során történt, az álomra való emlékezés, reflektálás folyamán, az álomból teljes megoldás nem érkezett még. 76 diákkal végeztettek el egy kísérletet, az első fázisban, leírták életük egy adott problémáját, lehetett az bármi, majd a következő héten álomnaplót kellett vezetniük, megfelelő irányítás mellett. A résztvevők fele álmodott visszaemlékezve az adott problémáról, és közülük kettő érezte úgy, hogy a megoldást az álmában találta meg. Mindkettő sikeresnek titulált kísérleti báránynak gyógyszerszedési problémái voltak, de a több gyógyszer beszedése, amit az álmaik sugalltak, igazából nem a probléma valódi megoldása volt.

 

Sokan úgy hiszik, hogy az érzelmi nehézségek, traumák feldolgozásában lehet feladata. Ezt a teóriát nagyon nehéz kísérletileg igazolni, hiszen etikailag elfogadhatatlan, hogy olyan érzelmi traumának tegyük ki az alanyokat, amelyeknek a pontos következményeiről nem tudunk semmit biztosan. A természetes esetek vizsgálata, a háborús területeken élők, a természeti katasztrófát szenvedők nem támasztják alá azt, hogy az esetről álmodás segített volna az érzelmi feldolgozásban. Amúgy is elgondolkodtató az a felvetés, hogy miért segít rajtam az, ha éjszaka még álmomban is folyamatosan az elszenvedett traumát játssza vissza az agyam, ha segíteni akarna, akkor inkább a zavaró képek elnyomásával, és kellemesebb képek, álmokkal kellene bombáznia az agyam.

 

Az evolúciós megközelítés, gondolkodás szerint, ha van funkciója, akkor az a túléléssel és/vagy a szaporodási sikerrel lehet kapcsolatban, hiszen csak ez a fontos, élni és szaporodni. Az ember néhány millió éve az afrikai szavannákon fejlődött a mai formájára, kívül-belül. Agyunk, testünk sok tulajdonsága, ténykedése az ott, akkor fellépő, ismétlődő problémák megoldására alakult ki. Ezek a mai környezetben is dolgoznak, de sok problémát okoznak mai környezetünk eltéréseivel, össze nem illésével. Kőkorszaki agyunk a szavannákon élő veszélyes állatokra van élesítve, a kígyók, a magasság ösztönösen riasztó számunkra, míg a modern kor igazi veszélyei, az autók, fegyverek hidegen hagynak minket. Hogyan illeszkedik ebbe a rendszerbe az álomtevékenység?

A végső válasz előtt egy kis álomfejtés paleolit módon. Az álmodás egy rendezett állapot, nem a véletlen terméke, egy komplex világot épít fel, ahol karakterek, események vannak, történek. Ha csupán az alvás agyi folyamatainak mellékterméke lenne, akkor káosz szerűen követnék egymást a nem összeillő képek, érzetek. Nem csupán rendezett, de szelektált is, a negatív események a döntőek. Az elemzett álmok 80%-a negatív, a maradék 20% volt csak pozitív kicsengésű. Snyder (1970) által elemzett 700 álom 2/3-a a félelemről, az idegességről és a haragról szólt, a negatív érzelmek az átvizsgált szakirodalomban valamilyen veszélyes szituációra és fenyegetésre utaltak. Az átélt érzelmek a régmúltban segítették az őseinket az őket ért veszélyes helyzetek gyors megoldásában, ha zörög a bokor, akkor az ijedtségem futásra ösztönöz. Lehet, hogy csak a szél volt, de mi van, ha oroszlán? Az agresszió is állandó része az álmainknak. Az álmainkban a támadók általában férfiak vagy meghatározott állatcsoportok tagjai, nők ritkán szerepelnek, mint agresszív ellenség. Miért? A paleolit őseink életének állandó fenyegetését ezek jelentették, nagy húsevők, vagy mérgező állatok, és természetesen más hordák férfi tagjai.

Álmaink valójában szimulációs játékok, ahol az életünket erőteljesen befolyásoló negatív eseményeket modellezni tudjuk, elemezni, és esetleg valamilyen általános megoldást, menekülést találni rájuk. A rendszer a szavannai élet nehézségeit tartalmazza, nincs a jelenkor igazi veszélyeire kalibrálva. A szörnyek, a nagy ragadozók, az idegen férfiak, ezek mind mind erről tanúskodnak, az álmainkból.

A természeti népek vizsgálat is ezt az elméletet támogatja, Gregor (1981) 385 álmot elemzett közép brazíliai Mechinaku indiánoknál, Achte és társai (1985) busmanoknál is az agressziót, a harcot, az erőszakot és természetesen a nagy állatok támadásától való félelmet, stresszt találták a jellemzőnek az esetek nagy hányadánál.

A gyermekek álmai kulcsszerepet játszanak, mert az ő álmaikat kezdetben még nem befolyásolhatja a kultúrájuk, a jelenlegi környezetük, ezért azt várnánk, hogy náluk is hasonló képet kapunk, mint a fenti leírtaknál.

Hall és Domhoff (1963,1964) 500 álomriportot elemzett, 2-12 éves gyermekektől, állati karakterek az esetek 30%-ban jelentek meg a 2-6 éveseknél, majd ez folyamatosan csökkent a korral, míg 10 éves korukban elérte a felnőttekre jellemző 5%-ot. További kutatások is hasonló értékeket mértek, sőt az állatfajták elemzése is fura kettősséget tárt fel. Eleinte a vadállatok dominálnak, kígyók, oroszlánok, medvék, tigris, azok, amelyekkel az éber állapotukban ritkán találkoznak, míg a háziasított állatok ritkábbak. Az életkorral ez megcserélődik, a vadállatok szerepe csökken, míg a macska, kutya mennyisége, jelentősége nő. A kislányok álmai több állatot tartalmaz, mint a fiúké. Sajnos az agresszió is jelentős, Hallék szerint az esetek nagy részénél az állatok, mint támadók szerepelnek ezekben az álomképekben. Levine (1991) 10 évesek álmainak elemzése során az esetek 2/3-nál problémás, negatív érzelmi töltésű eseményekről számolt be beduin nomád életet élők, izraeli és ír gyerekeknél. Ezek is általában vadállatok támadását, agresszióját jelentette.

A gyermekeknél és a vadászó gyűjtögető életet élők álmai is azonos szerepet játszanak, felkészítik őket a leendő környezetük veszélyeire, modellezik azokat, segítenek, előre jeleznek. A modern kor gyermekei nem biztos, hogy nyernek ebből a rendszerből, annak működéséből, de esetleg a következő néhány millió év alatt újrakalibrálhatjuk azt, és a jelenlegi környezetünk kihívásait könnyebben kezelhetjük, ha az éjszaka folyamán az álmaink támogatnak minket a küzdelemben.

 

Miről álmodik a lány? Valószínűleg vadállatok homályos képéről és a megmenekülésről.