A katicabogarak inváziója, Székesfehérvár törökök elleni védelme és a dinók kihalása?

Mostanában olvasom Keith Sawyer legújabb könyvét a kreativitásról, amelyben gyakorlati tanácsok, furfangos feladatok is találhatóak. Az egyik kedvencem az, amikor három teljesen különböző kifejezést, szót kellene összefűznünk egy, ötmondatos történetben 1 perc alatt. A címben szereplő három téma összekapcsolása legyen egy próba erre.

A Science május 17-i számában megjelent egy picike  3 oldalas cikk, amely a Harlekin katicabogarak hihetetlen sikeres elterjedtségét próbálja megmagyarázni. Ezt a közép- Ázsiából származó bogarat számtalan országban bevezették, hogy kontrollálják a levéltetvek és egyéb kártevők populáció nagyságát. Egy idegen faj sikerességének fontos faktora a ragadozók hiánya, a rövidebb generációs idő, és a gyors adaptációs képesség. Az inváziós fajoknak a helyi parazitákkal is meg kell küzdenie, így a jó immunrendszer is elengedhetetlen része egyes fajok gyors elterjedésének. Az említett katicabogarak egy különleges molekulát termelnek, az ún. harmoninet, amely erős antibiotikus hatással rendelkezik, amely még a TBC és malária kórokozója ellen is hatásosnak bizonyult. Ez a molekula azonban a katicák testében egy sokkal fontosabb funkciót lát el, van egy állandó parazitája és ezt tartja kordában.

Az emberi agysejtekben rejtőzik el a herpesz vírus, és ha legyengül a szervezetünk, akkor látható jeleit adja annak, hogy itt van bennünk. Ez a vírus emellett segíti immunrendszerünket, állandó készenlétben tartva azt, ha egy komolyabb parazita jelenne meg. Visszatérve a katicákhoz. Ha ezt a fertőzött katicát elfogyasztja egy ragadozó lepkefaj, amely egyébként természetes ellenségük, az a parazitának köszönhetően hamarosan elpusztul. A katica egy biológiai fegyvert hordoz testében és nem fél használni azt. A ragadozóik elpusztítása elősegíti sikeres elterjedésüket.

A biológiai fegyverhasználat az emberiséggel egyidős lehet. Az őskorban a darázsfészkek ellenségre dobálásától indulhatott, Hatra városát skorpióval töltött porcelánbombákkal védték, a fertőző rágcsálókkal is már a görög időszakban védekeztek háborúkban. Nagy Sándor harci kutyákkal is rendelkezett, míg mindenki emlékszik Hannibál elefántos sztorijára. Az elefántok ellen szintén egy jól ismert állatot vetettek be a leleményes görögök, a disznókat, az elefántok nem nagyon bírják azok szagát és összezavarodnak tőlük. Az újvilág meghódításánál a láthatatlan himlős betegségek segítették a hódítókat, mint Jared Diamond szépen demonstrálja azt híres könyvében, a Háborúk, járványok, technikákban.

 

Nem emlékszem, hogy a klasszikus Egri csillagokban a várvédők a forró vizes és szurkos védelem mellett alkalmaztak e darázsfészkeket, de állítólag Székesfehérvár török betörésénél a védők a lyukakat darázsfészkekkel tömték be, ezzel teljesen megzavarva az ellenséget és elriasztva őket egy időre. Na, háromból kettő megvan.

 

 

A 3D-ben vetített Jurassic Park most megy a mozikban és nagy sikernek örvend. A park tudományos alapja az, hogy egy borostyánba zárt vérszívó rovar valamikor egy dinó vérét szívta és az ő vérének DNS tartalmával konzerválódott. Ezt a DNS-t kinyerve, összehozták az első dinókat. Egy régi mondás szerint, Isten nagyon szeretheti a rovarokat, mert nagyon sokfélét és nagyon sokat teremtett. Az erre szánt hat napból néhány órát foglalkozott csak a többiekkel, a nagy részét a rovaroknak szentelte. Poinarék 2008-ban álltak elő azzal a feltételezéssel, hogy a rovarok a növényevő dinókkal konfliktusba kerültek, hiszen mindannyian a zöldellő vegetációt fogyasztották. Sok kicsi bogárka a nagybendőjű dinók ellen, az őskori Dávid-Góliátnak tűnik. Dávid parazitákat szedett fel, és ezekkel a nagytestű, erős dinókat legyőzte. A dinók a növénylegelés közben óhatatlanul megették a növényeken legelésző kisebb bogarakat, így az azokban tenyésző kisebb paraziták bekerülhettek a hüllőkbe és elpusztíthatták azokat. Poinarék impozánsan bemutatott elméletük bizonyítékait keresik a borostyánba zárt rovarok testében, hasonlóan a dinó DNS-hez. Gyakorlatilag ez is egy típusú biológia hadviselés volt, amely valószínűleg hozzájárult a dinók kihalásához.

Walt Disney volt az első ember aki lefagyasztatta testét, legalábbis egyesek szerint.

Walt Disney, jégbor, az erdei békák és a cukorbetegség, avagy egy környezeti faktor szerepe a betegség kialakulásában

 

Dr. House nézőként már profi módon tudjuk, hogy egy betegség hátterében genetikai, fertőző ágens, étkezési vagy egyéb más környezeti faktor jöhet szóba. A cukorbetegség még nincs teljesen felfedve, ezért a fenti okok mindegyike részt vehet egyenként vagy együtt a kifejlődésében. A paleo étkezés számtalan sikert könyvelhet el a betegség visszafordításában, ezért ezzel most nem is foglalkozom, hanem egy egészen más tényezőt vizsgálok meg.

 

Amikor a víz megfagy, nagyon éles, csipkézett formában kristályosodik, szétrepesztve bármit, ami útját állja. Egy ember megfagyásakor a vér víztartalma a fagyás közben szétszabdalja a vérereket, roncsolja a közvetlen szerveket, sejteket. Természetesen testünk nem adja olcsón magát, vannak eszközeink a hideg kivédésére, először például elkezdünk remegni, ami sok hőt termelve segíthet rajtunk. Ezzel egy időben a testünk legérzékenyebb helyeiről, a kezünkből és a lábunkból a vér visszavonul a testünk belső részébe, így csökkentve a további lehűlést, és az élet számára fontos belső szerveinket melegen tartva. Sajnos a magashegyi sportot űzők sokszor valamelyik végtagjukkal fizetnek a fagyási baleset miatt. Az eszkimóknál a vér ciklikusan visszatér a végtagjaikba, majd vissza a testük közepébe, ezzel biztosítva számukra, hogy huzamosan ott tudjanak élni. A meleg égövről származó népeknél nem létezik ez az adaptáció, ezért ők, mi kevésbé tűrjük a hideget. A fagyos koreai háborúban az amerikai katonák sokkal hamarabb szenvedtek fagyási sérüléseket, mint a helyiek, vagy említhetném Napóleon oroszországi sikertelen hadjáratát, amelyekben valószínűleg a szélsőséges éghajlat is szerepet játszott.  Még egy fura, mindenki által megtapasztalt jelenségre hívnám fel a figyelmet, hidegben pisilni kell. Veséink jelzést kapnak, hogy némi extra folyadékleadás szükséges, de még nincs magyarázat erre a dologra. Még az északi, kemény fagyos hidegben élő népeknél is létezik ez a jelenség, de mi szerepe lehet ennek?

Idősebb Plinius is leírja, hogy egyes szőlősgazdák némely szőlőfajtákat csak azután szednek le miután az megfagyott. Általában vastag héjú fajtákat használnak erre, a mai napjainkban reneszánszát éli a jégbor készítés. -7 ^oC-on szüretelik a fagyott szemeket, az ebből készült must közel 300g cukrot tartalmaz literenként. Hihetetlenül hangzik. A víz 0 ^oC-on csak akkor fagy meg, ha tiszta, más anyagot nem tartalmaz, ha már sót tartalmaz, akkor jóval alatta fagy csak meg, lásd útsózás, ha alkoholt adunk hozzá, akkor pedig ablakmosó folyadékként is jól funkciónál télen. Ezek mind csökkentik a tiszta víz fagyáspontját, a cukor is ilyen anyag. Természetes fagyásgátló. A szőlő, ha érzékeli, hogy a környezet hőmérséklete eléri a kritikus 0 ^oC-ot, akkor két kézenfekvő módszerrel is védekezik ez ellen. Az egyik, hogy  csökkenti a veszélyes víztartalmát, vizet izzad ki, és a másikaz, hogy a szőlő  szemen belül pedig növeli a cukor koncentrációját. Ismerősen hangzik a hidegben pisiléshez az izzadás? Talán nem véletlenül.

Az állatvilág tagjai is kifejlesztettek hasonló eszközöket, hogy megküzdjenek a hőmérséklet csökkenésével. A téli álmot, hibernációt alkalmazó állatokat most csak megemlítem, számunkra most egy erdei béka az érdekes. A delikvens bőre ha  
 
 
 
megérzi a fenyegető hideget, a véréből és a szerveiből a vizet kipumpálja, de ezt testén belül tartja,  egy helyen, mert így ellenőrzött körülmények között tudja irányítani annak megfagyását. Ezzel párhuzamosan a béka mája hatalmas mennyiségű glukózt termel és pumpál a véredényeibe, ezzel védekezve az érkező hideg ellen.

A víz kipumpálása a szervezetből és cukor, glicerin, mint természetes fagyásgátló termelése elterjedt védekezési adaptáció a környezet változása ellen. Vajon az embernél is létezik ez a mechanizmus? Hidegben pisilünk, ez megvan. Elképzelhető, hogy ha hideg területen éltek őseink, akkor a hidegben az inzulintermelést visszaszorították, engedték, hogy a vérünkben felszaporodjon a cukor, amely segített, hogy ne fagyjon meg a vérük, és tovább élhessenek, olyan helyen ahol ez e nélkül nem lehetséges. Nem biztos, de elképzelhető. A mai korban ez hátrányosan érint minket és hosszabb időn keresztül sok millió ember életét fenyegeti, cukorbetegség néven. 

Még néhány adalék, amely alátámasztja a fenti ötletet.

Ha patkányokat hideggel stresszelnek, akkor azok rezisztensé válnak a saját inzulinjukkal szemben, hasonlóan a cukorbetegekhez.

Az északi földtekén, a hidegebb éghajlaton, a hidegebb hónapokban több beteget diagnosztizálnak.

Amerikai veteránok vérvizsgálata is azt mutatta, hogy a téli időszakban magasabb a vérük cukorszintje.

Végül, hogy jön a képbe Walt Disney?

A válasz legközelebb, addig mindenki találgasson.

 

 

Az avokádó, a papaya, a kakapó, egy amerikai antilop és az autoimmunbetegségek meglepő kapcsolata

Az avokádó, a papaya, a kakapó, egy amerikai antilop és az autoimmunbetegségek meglepő kapcsolata

 

Minden élőlénynek vannak olyan fizikai tulajdonságai, viselkedési formái és génjei, amelyek más fajokkal, egyedekkel történő interakciókért felelősek. A növények toxinokat termelnek, hogy megvédjék leveleiket, nektárt termelnek, hogy az állatok cserébe elszállítsák pollenjeiket, és végül gyümölcsöket, hogy ezzel az  állatokat manipuláljanak arra, hogy elterjesszék magvaikat. Az állatok hosszú nyelvet fejlesztenek, hogy  a nektárhoz jussanak, jobb szaglást, hogy az érő, édes gyümölcsöt könnyebben megtalálják, a húsevő állatok gyors lábakat, éles fogakat a préda elfogására.

Minden élőlény a Földön rengeteg olyan jellemzővel rendelkezik, amelyek a másikkal való összekötődés egyértelmű jeleit viseli.

Az avokádó egy rendkívül zsíros, szénhidrátokat nem igazán tartalmazó, finom külső részből és egy nagy kemény belső magból áll, Közép -Amerikában őshonos. Egyértelműen nagy testű állatok számára fejlődött ez a nagy energiabomba. Figyelemreméltó, hogy az avokádó nem érik meg a fán, amin terem, sőt ott tárolják, hanem csak a leszedés után. Az etiléngáz segíti az érését, ezért ha éretlent avokádót vettünk a piacon, érdemes érő banán mellé tenni egy zacskóba, mert az az érése során etilént termel és ezzel az avokádónk is szépen érlelődik.

A papayának 20-30 cm-es termései az öt kilót is gyakran elérik. Az avokádóhoz hasonlóan nincsenek keményítőraktárai, ehelyett rengeteg karotinféleséget, aromákat tartalmaz. Ez is egy nagy gyümölcsevő állatnak készülhetett.

A pronghorn, egy amerikában őshonos, antilopszerű legelésző állat, rendkívüli futósebességgel. Akár 90km/h tempóban menekülhet, amit 5 percig is képes fenntartani. Ezen idő alatt 8km-re jut a kiindulási helyétől. A Földön a gepárd mögött a második leggyorsabb állat,viszont ezt a sebességet tovább bírja, mint a gepárd.

A kakapó egy papagájféleség, Új-Zéland területén őshonos, földalatti üregekben él. Sokáig kipusztultnak vélték, de most már szaporodóban van. Mérete mint egy libaé, de a természetben mégis nehéz észrevenni, mert olajzöld tollazata tökéletesen illeszkedik a környezetéhez. Ha megzavarják, akkor mozdulatlanná merevedik és könnyedén elsétálhatunk mellette, anélkül, hogy észrevennénk. Ezek a tulajdonságai miatt azt feltételezik, hogy egy nagyon jól látó ragadozó vadászhatott rá .

Az igazán meglepő és hasonló ezekben az élőlényekben, az az, hogy hiányzik életükből az a rész, amelyre kifejlődtek a fenti tulajdonságaik. Az avokádó, a papaya egy nagy gyümölcsevő állat számára növesztettek ekkora termést, és benne a nagy, kemény magokat, de ezek az állatok most már nem élnek ott, a pronghorn lehet bármilyen gyors, de minek, ha ma nem él olyan ragadozó, amely erre az antilopra vadászna, ugyanígy a kakapónak sincs a természetben olyan ragadozója, amely megmagyarázná a rejtőzködését. Ma már ezeket nem találjuk, de a múltban ott voltak.

Egy pici bevezető az immunrendszerünkbe. A testünk egy ország, amit két immunhadsereg védelmez, az egyik fő ellensége a baktériumok, vírusok, a másik a nagyobb paraziták, férgek ellen harcol. Ők együtt dolgoznak, egy büdzséből, ha az egyik többet kap a test energiaraktárából, akkor a másik kénytelen kevesebbel beérni.  Ez már közel 200 millió éve működik a természetben, a cápáktól kezdve a mókusig. De mi történik akkor, ha ez a védelmi rendszer nem látja el jól a feladatát,és nem képes elpusztítani egy kórokozót? Harcoljon vele örökké? Vagy valamilyen módon próbálja tolerálni a jelenlétét és együttélni vele? Itt jelennek meg a békéltető sejtek, amelyek kordában tartják az immunrendszert és a parazitát. Nem engedik, hogy testünk felesleges energiákat, immunsejteket áldozzanak egy olyan harcban, amit nem nyerhetnek meg. A testünk a régmúltban állandó lakótársként fonálférgeket, bacikat tartalmazott, amelyeket az immunrendszerünk nem volt képes kitessékelni, ehelyett az immunrendszerünk megtanult együttélni velük, kiaknázni a jelenlétüket. A védelmi rendszerünk megtanulta, hogy hogyan kell viselkednie azokkal.

Az utóbbi néhány évszázad legnagyobb eredménye, hogy a rajtunk, közelünkben élő parazitákat sikerült majdnem teljesen kiirtani. Ennek eredménye az lett, hogy változatos formájú immunbetegségek terjednek hasonló sebességgel, mint ahogy a fertőzőek eltűnnek.

Itt kapcsolódik össze az avokádó az immunbetegségekkel, mindkét esetben eltűnt, kipusztult egy ellenség, egy társ és így a hálózat már nem funkciónál rendesen. Ha az immunrendszernek szüksége van egyes parazitákra, azért hogy megtanulja azt, hogy hogyan reagáljon normálisan, akkor ha ezt a tanulási fázist eltüntetve a parazitával együtt, ne csodálkozzunk, hogy immunrendszerünk túlreagálva egyes dolgokat saját testünk ellen fordulhat, autoimmunbetegségeket okozva. Ez az úgynevezett higiénia hipotézis alapja.

Ezen elméleti kereten belül manapság egyre több kísérlet történik az említett betegségek gyógyítására parazitákkal. Férgeket, bacikat juttatva a betegek testébe az immunrendszer egyensúlyát visszalökve a normális állapotába már sok sikert értek el autoimmun betegségek kezelésében.

Hajrá.