Az avokádó, a papaya, a kakapó, egy amerikai antilop és az autoimmunbetegségek meglepő kapcsolata

Az avokádó, a papaya, a kakapó, egy amerikai antilop és az autoimmunbetegségek meglepő kapcsolata

 

Minden élőlénynek vannak olyan fizikai tulajdonságai, viselkedési formái és génjei, amelyek más fajokkal, egyedekkel történő interakciókért felelősek. A növények toxinokat termelnek, hogy megvédjék leveleiket, nektárt termelnek, hogy az állatok cserébe elszállítsák pollenjeiket, és végül gyümölcsöket, hogy ezzel az  állatokat manipuláljanak arra, hogy elterjesszék magvaikat. Az állatok hosszú nyelvet fejlesztenek, hogy  a nektárhoz jussanak, jobb szaglást, hogy az érő, édes gyümölcsöt könnyebben megtalálják, a húsevő állatok gyors lábakat, éles fogakat a préda elfogására.

Minden élőlény a Földön rengeteg olyan jellemzővel rendelkezik, amelyek a másikkal való összekötődés egyértelmű jeleit viseli.

Az avokádó egy rendkívül zsíros, szénhidrátokat nem igazán tartalmazó, finom külső részből és egy nagy kemény belső magból áll, Közép -Amerikában őshonos. Egyértelműen nagy testű állatok számára fejlődött ez a nagy energiabomba. Figyelemreméltó, hogy az avokádó nem érik meg a fán, amin terem, sőt ott tárolják, hanem csak a leszedés után. Az etiléngáz segíti az érését, ezért ha éretlent avokádót vettünk a piacon, érdemes érő banán mellé tenni egy zacskóba, mert az az érése során etilént termel és ezzel az avokádónk is szépen érlelődik.

A papayának 20-30 cm-es termései az öt kilót is gyakran elérik. Az avokádóhoz hasonlóan nincsenek keményítőraktárai, ehelyett rengeteg karotinféleséget, aromákat tartalmaz. Ez is egy nagy gyümölcsevő állatnak készülhetett.

A pronghorn, egy amerikában őshonos, antilopszerű legelésző állat, rendkívüli futósebességgel. Akár 90km/h tempóban menekülhet, amit 5 percig is képes fenntartani. Ezen idő alatt 8km-re jut a kiindulási helyétől. A Földön a gepárd mögött a második leggyorsabb állat,viszont ezt a sebességet tovább bírja, mint a gepárd.

A kakapó egy papagájféleség, Új-Zéland területén őshonos, földalatti üregekben él. Sokáig kipusztultnak vélték, de most már szaporodóban van. Mérete mint egy libaé, de a természetben mégis nehéz észrevenni, mert olajzöld tollazata tökéletesen illeszkedik a környezetéhez. Ha megzavarják, akkor mozdulatlanná merevedik és könnyedén elsétálhatunk mellette, anélkül, hogy észrevennénk. Ezek a tulajdonságai miatt azt feltételezik, hogy egy nagyon jól látó ragadozó vadászhatott rá .

Az igazán meglepő és hasonló ezekben az élőlényekben, az az, hogy hiányzik életükből az a rész, amelyre kifejlődtek a fenti tulajdonságaik. Az avokádó, a papaya egy nagy gyümölcsevő állat számára növesztettek ekkora termést, és benne a nagy, kemény magokat, de ezek az állatok most már nem élnek ott, a pronghorn lehet bármilyen gyors, de minek, ha ma nem él olyan ragadozó, amely erre az antilopra vadászna, ugyanígy a kakapónak sincs a természetben olyan ragadozója, amely megmagyarázná a rejtőzködését. Ma már ezeket nem találjuk, de a múltban ott voltak.

Egy pici bevezető az immunrendszerünkbe. A testünk egy ország, amit két immunhadsereg védelmez, az egyik fő ellensége a baktériumok, vírusok, a másik a nagyobb paraziták, férgek ellen harcol. Ők együtt dolgoznak, egy büdzséből, ha az egyik többet kap a test energiaraktárából, akkor a másik kénytelen kevesebbel beérni.  Ez már közel 200 millió éve működik a természetben, a cápáktól kezdve a mókusig. De mi történik akkor, ha ez a védelmi rendszer nem látja el jól a feladatát,és nem képes elpusztítani egy kórokozót? Harcoljon vele örökké? Vagy valamilyen módon próbálja tolerálni a jelenlétét és együttélni vele? Itt jelennek meg a békéltető sejtek, amelyek kordában tartják az immunrendszert és a parazitát. Nem engedik, hogy testünk felesleges energiákat, immunsejteket áldozzanak egy olyan harcban, amit nem nyerhetnek meg. A testünk a régmúltban állandó lakótársként fonálférgeket, bacikat tartalmazott, amelyeket az immunrendszerünk nem volt képes kitessékelni, ehelyett az immunrendszerünk megtanult együttélni velük, kiaknázni a jelenlétüket. A védelmi rendszerünk megtanulta, hogy hogyan kell viselkednie azokkal.

Az utóbbi néhány évszázad legnagyobb eredménye, hogy a rajtunk, közelünkben élő parazitákat sikerült majdnem teljesen kiirtani. Ennek eredménye az lett, hogy változatos formájú immunbetegségek terjednek hasonló sebességgel, mint ahogy a fertőzőek eltűnnek.

Itt kapcsolódik össze az avokádó az immunbetegségekkel, mindkét esetben eltűnt, kipusztult egy ellenség, egy társ és így a hálózat már nem funkciónál rendesen. Ha az immunrendszernek szüksége van egyes parazitákra, azért hogy megtanulja azt, hogy hogyan reagáljon normálisan, akkor ha ezt a tanulási fázist eltüntetve a parazitával együtt, ne csodálkozzunk, hogy immunrendszerünk túlreagálva egyes dolgokat saját testünk ellen fordulhat, autoimmunbetegségeket okozva. Ez az úgynevezett higiénia hipotézis alapja.

Ezen elméleti kereten belül manapság egyre több kísérlet történik az említett betegségek gyógyítására parazitákkal. Férgeket, bacikat juttatva a betegek testébe az immunrendszer egyensúlyát visszalökve a normális állapotába már sok sikert értek el autoimmun betegségek kezelésében.

Hajrá.