Az immunrendszer, a gyulladás evolúciója és a mai kor betegségei

 

 

Azt gondolom nincs igazán szükségünk pontos definícióval leírni egy olyan folyamatot, amit mindenki nap, mint nap megtapasztalhat, például ha a konyhában megégeti a kezét, vagy izmainkban érzünk amikor sok fizikai munkát végzünk, bútorokat cipelünk a barátunk kérésére, vagy amikor sportolás közben megsérülünk. Az érintett területek megdagadnak, bevörösödnek, és ezekkel egyidejűleg meglehetősen érzékennyé válnak az érintésre. Ez testünk azonnali, úgynevezett akut válasza az őt ért inzultusra, behatásra, amely a szervezetünket kibillentette megszokott normális működéséből, egyensúlyából. Rendes körülmények között a gyulladás segíti a testünket a gyógyulásban, sőt gyakran észrevétlenül az életünket is megmentheti, gondoljunk arra, hogy egy konyhai balesetben, egy ujj megvágása során a szervezetünkbe bejutó baktériumokat is a gyulladásos válaszreakció során aktivizálódó molekulák szerelik le, pusztítják el.

Az immunrendszer osztályozása

 

A kórokozó szervezetek, baktériumok, vírusok minden többsejtű élőlényformát fenyegetnek, és erre természetesen a megfelelő védelmi hálózatok, immunrendszerek kialakulásával válaszolt az evolúció. A legősibb ilyen immunrendszer típus, amely az állatvilág legrégebbi tagjainál is hatásos védelmet lát el, az úgynevezett veleszületett immunitás, és ennek régi, hasznos tagja a gyulladásos válaszreakció. A veleszületett immunitás további jellemzője az, hogy az inzultus után pár órán belül jelentkezik, és ezután akár pár napig is eltarthat, de nem tovább. Fontosabb tulajdonsága, hogy nem specifikus, azaz bármilyen mikroorganizmus támadja meg az élőlényt, arra mindig csak egyféleképpen tud válaszolni az, ugyanazok a folyamatokat indítja el a szervezetben, legyen szó fizikai behatásról, vagy/és baktériumok általi invázió fenyegetettségéről.

Nyilvánvalóan ezeknek a fent említett sajátságoknak meg vannak a hátulütői is, ha a támadással nem bír az elsődleges, akut gyulladás, akkor más molekulák, fehérjék veszik át a problémás területek, kórokozók elleni küzdelemben a főszerepet, ami egyes esetekben krónikus, sokáig tartó gyulladásos elváltozásokhoz vezethet. A krónikus típusú gyulladások az összes életünket megkeserítő betegségben részt vesznek, okozzák vagy nagyban támogatják kifejlődésüket.[1] Más oldalról, ha a baktériumok elleni viaskodásban a veleszületett immunitás gyors, nem specifikus válasza nem bizonyul elegendőnek, akkor az immunrendszerünk másik, újabban megjelent, adaptív immunitásnak nevezett hálózata lép működésbe. A különböző mikrobákat ez külön-külön felismeri és az azonosítástól függően bánik el azokkal, mindegyik esetben speciális, egyedi fegyverekkel, különleges immunsejtekkel, sőt a harc mellett létrehoz egy memóriabankot a bacik jellemző részéből, és mint tudjuk, ez a fertőzés után még évekig, esetekben akár az egész életünkre megvéd a hasonló kórokozó támadásától.

Mielőtt további megállapításokat tennénk a gyulladás evolúciójával kapcsolatban, próbáljuk meg egy hasonlattal megfogni a fent leírtakat. Gondoljunk testünkre, mint egy erődítményre, várra, amelyet a csúnya török sereg megpróbál bevenni. A várfal összefüggő, magas, áthatolhatatlan védelme a bőrünkkel azonos funkciót lát el, kívül tartja a nem kívánt ellenséget. A vár kapuja sajnos egy gyenge pontja a várnak, a szánk, a fülünk, a nemi szerveink adják ennek a párhuzamát a testünkben. Hasonlóan a várkapuhoz, itt is megerősített védekező rendszereket, antimikrobás molekulákat, fehérjéket találunk, a szánkban lebontó enzimek akadályozzák meg a bejutást, a fülzsír mechanikai akadály mellett antibakteriális anyagokat is tartalmaz. A várban található bástyákat külön, szűk bejárat védheti, testünkben a nemi szerveknél, az agyunknál is vannak ilyen gátak, amelyek a valamilyen okból a vártestünkbe került ellenséget nem engedik a kritikusan fontos szerveinkhez. Ezek az elsődleges mechanizmusok a behatolás, a sérülés ellen². Ha azonban várfalat egy helyen az ellenséges ágyúgolyók átütik, ahogy egy éles késsel véletlenül megvágjuk magunkat, akkor a megrongálódott falrészen beáramolhat a török sereg. A második védelmi vonalat jelentik ebben az esetben azok a folyamatok, amelyek azonnal elindulnak, a várban azonnal felmérik a károkat a megfelelő emberek, és az igényeknek megfelelően a falépítéshez szükséges anyagokat oda kell szállítani, a falat fel kell építeni és közben a betörekvő törökökkel is foglalkozni kell egy csapat vitéznek. A gyulladásban is ezek a meghatározó folyamatok, a helyszín gyors felmérése után a behatolás helyén megnő a véráramlás, ettől lesz vörös a gyulladás, ez segíti az alapanyagok odaszállítást, közben a „törökbacikat” az odaáramló különleges sejtek körbeveszik, megpróbáljál elkülöníteni a saját sejtektől és lebontani, megölni azokat. Ha ezt az akut problémát a várvédők gyorsan és hatásosan megoldják, akkor győzelem, ha viszont nem birkóznak meg vele, akkor baj van. A várvédőknek az ellenséggel szemben a sérült várfalnál egyre több energiát, katonát kell befektetni, hogy fenntartsák a várat. Egy idő után azonban ezt már nem tudják folytatni, más erőkre, taktikákra van szükség, különben a vár az ellenség kezére jut. Ahogy egyre több török katona jut be a várba, úgy ez egyre nehezebb lesz. Testünkben, ha nem sikerül az akut gyulladással a fennálló bajt megoldani, akkor más molekulák lépnek a régiek helyébe, ezek is igyekeznek kívül tartani a betolakodókat más módszerekkel. Nagy baj akkor történik, ha ezek sem bizonyulnak elégségesnek, ezzel utat nyithatunk egy szisztémás, az egész szervezetünkben elterjedt, krónikus, azaz sokáig fennmaradó állapotnak. A krónikus gyulladás alapja, kapuja a modern ember legtöbb nem halálos, de az életünket nagy mértékben befolyásoló betegségeknek, a metabolikus betegségeknek, a 2. típusú cukorbetegségnek, neurodegeneratív betegségeknek. Egyiket sem nevezzük elkerülhetetlenül halálosnak, de mindegyikük nagy lépést jelent afelé.

Baci, sérülés, gyulladás? Csak ennyi lenne?

 

A fenti képből sokunkban az alakulhat ki, hogy a bacik vagy a fizikai sérülések vezethetnek a krónikus, gyulladásos állapot több évig fennmaradó, káros állapotok kialakulásához, ami a betegségek kapuja. Elég, ha megóvjuk magunkat a sérülésektől és baciktól és hurrá, örökké élhettünk. A szervezetünket azonban túlzott egyszerűsítéssel szemléljük: van az idegrendszer, amivel gondolkodunk, van az immunrendszer, ami véd minket, van az anyagcsere rendszer, ami a táplálékkal foglalkozik. Nem ilyen egyszerű a helyzet, ezek az evolúció során fejlődtek ki, valamikor szoros kapcsolatban voltak egymással, és ennek a nyomait magukon viselik. A különböző rendszerek tagjai a másik rendszer folyamatait is képesek befolyásolni, az immunsejtek hatnak az anyagcsere folyamatokban, az ételeinkből kiszabaduló részecskék pedig az immunrendszerben, esetenként a gyulladás hálózatában is hatnak.

 

Az evolúció és a betegségek általános megközelítése

 

Az egymással átfedő és egymásra ható élettani rendszereink kialakulása már az egysejtű szervezeteknél elindult, az amőbáknál ma megfigyelhető bekebelezés, idegen szóval fagócitózis, útján jutnak táplálékhoz a lebontó enzimjeik segítségével.⁵ Ez az élelemszerzési forma az első többsejtű élőlényeknél már nemcsak a fontos tápanyagok megszerzésének formája, hanem az idegen, nem kívánatós betolakodó, ellenségek elpusztításának leghatékonyabb módja is. Körbevenni, majd speciális enzimekkel elpusztítani, lebontani. A fagócitózis a mai napig a gyulladás, az immunrendszer legfontosabb eleme minden élőlényben Itt már szorosan összekötödő, egymásból kialakuló rendszerek, az anyagcsere és az immunvédekezés alapjairól beszélhettünk. A legbehatóbban vizsgált gerinctelen élőlény a Földön a gyümölcslégy, tőlünk mintegy 600 millió éves fejlődés választja el, de már nála megfigyelhetünk egy olyan testrészt, amely szoros összefüggésbe hozható korunk sok betegségével. A rovar hátsó felében helyezkedik el az úgynevezett zsíros test, amely egy közel gömb alakú térrész. Az igazán érdekes az, hogy ebben a szervben egymással szoros, közvetlen kapcsolatban olyan sejttípusok vannak, amelyek ezután a törzsfejlődés során szétváltak, és az emlősöknél már külön szerveket alkotnak. Ezek a máj, az immunrendszer, a vér és a zsírszövetek alkotóelemeit jelentik. Egy zacskó színes gumicukorra hasonlít az egész, ahol a különféle színek jelzik az eltérő sejtfajtákat, az evolúció csak szétválogatta szín szerint és elkülönült szervekbe csoportosította őket. A sárgák legyenek ezentúl a máj, a pirosak az immunrendszer, a kékek pedig a zsírszövetek. A rovarban ezek a sejtféleségek egymást sokféle módon, különféle molekulákkal képesek befolyásolni, és ennek az utódszervekben, nálunk emlősöknél is lényeges következményei vannak. Itt kapcsolódunk a felvetett problémához, hogy nemcsak a fizikai sérülések, mikroorganizmusok, hanem bármilyen a testünkbe kerülő molekula, test képes hatni nem kizárólagosan az anyagcsere folyamatainkra, hanem immunválaszt, gyulladást is kiválthat, ami ha sokáig fennmarad, akkor az komoly betegségekhez vezet.

 

Mi a helyzet az emberrel?

 

Az ételeink legnagyobb részt zsírmolekulák, szénhidrátok, fehérjék alkotják. Egy 2012-es összefoglaló cikk szerint a hosszú szénláncú, telített zsírsavak egyes típusai, illetve az egyszerű cukrok, mint a glükóz, a fruktóz a gyulladást kiváltó hálózat elemeit aktíválja, így elindítja az akut gyulladás rendszerét. Ha ezek a ételösszetevők hosszabb távon dominálnak az étkezésben, a gyulladás krónikussá válik, ami egyenesen, az ábrán megjelölt betegségekhez vezethet. A kritikus zsírsavak ebben az esetben a gabonával etetett háziasított állatok húsában gyakran, míg a vad állatok húsában ritkán előfordulókat jelentik, a paleolit nézőponttal teljesen egyezően. Próbáljunk meg ennek megfelelően a szabadon tartott, legeltetett háziállatok és a vadállatok húsát fogyasztani, a nagyüzemi módszerekkel tartott, gabonán hízlaltak helyett. Az egyszerű, finomított cukrokról,pedig nem meglepő módon, kiderült, hogy a metabolikus szindrómán kívül a gyulladásos betegségek fő okozójaként is számottevően részt vesznek korunk súlyos egészségügyi állapotában. A tárgyalt alapvető étel összetevőink fenti hatását egy nagyon egyszerű módon érik el, a molekula alakja utánozza a gyulladás hálózatát aktíváló egyik, természetes elemét, és így valódi ok nélkül indítja el a folyamatot.

 Az embert alkotó, és fenntartó anyagcsere-, immun-, ideg-, kiválasztási rendszereket csak a tankönyvekben ábrázolják jól elkülöníthető, egymagában működő hálózatnak. Valójában ezek kölcsönösen, szorosan összegubbancolódtak a kifejlődésük során, és ezeket az egymásra hatásokat a tudomány csak most kezdi teljesen felkutatni, és felismerni szerepüket az életünkben, boldogságunkban, betegségünkben.

---

 

„Az ember soha nem valamilyen betegségben hal meg…

 

„Az ember soha nem valamilyen betegségben hal meg, hanem a múlt miatt. Egy olyan múlt miatt, amely erre a jelenre nem készített fel bennünket.”

Judith Schalansky: Darwinregény, Nádori Lídia fordítása

 

Világszerte növekszik a krónikus betegségben szenvedő, és elhalálozó emberek száma, egyes előrejelzések szerint 2030-ra a cukorbetegek száma megduplázódhat, a szív és érrendszeri betegségek aránya pedig akár a 35%-ot is elérheti. A növekvő tendencia és az utóbbi évek genetikai kutatásai alapján szinte teljesen kizárható, hogy csupán öröklődési, genetikai okai lehetnek ezeknek a betegségeknek. Közel 30 éves járványtani kutatások mára megerősítették, hogy a születés előtti és a korai gyermekévek stresszes benyomásai vezető szerepet játszanak a később, idősebb korban kialakuló nyavalyák kifejlődésében. Az egyedüli genetikai faktorok kizárása után egyértelműen az ételek és az életstílus marad meg fő okozójának az említett betegségeknek. Ma már mindenhonnan az egészséges életmód, ételek ajánlása folyik nem mindig hozzáértők szájából, sok zavart keltve ezzel. Ennél sokkal fontosabb hangsúlyt kellene fordítani, arra a pontra, ami igazán fontosnak tűnik ebből a szempontból, a várandós, vagy gyermekvállalásra készülő nők táplálkozására. Ha valamilyen zavar, stresszfaktor éri az érintett hölgyeket ez kihatással van a gyermek életére, bajaira, és a legutóbbi elemzések szerint nemcsak a gyermekeik, hanem azok gyermekei, az unokáikra is kiterjed a hatás. Félelmetes.

Hertfordshire angliai kisvárosban 1911 és 1948 között született gyermekeket követtek az életükön keresztül, megmérték születési súlyukat, egy évesen ezt újra lemérték, az elválasztás idejét, a szoptatási körülményeket is vizsgálták, és természetesen a betegségeiket is. Az eredmények egyszerű képletet adtak, akik 2,7 kg-val vagy kisebb súllyal születtek, azoknál a szívbetegségek 25%-kal, a stroke esélye 30%-kal megnövekszik, mint a 4.1 kg vagy kicsivel nagyobb súllyal született gyermekek esetén. Helsinkiben hasonló vizsgálatok megerősítették ezt. A születési súly természetesen nem az oka volt a későbbi betegségeknek, hanem egy jelzőértéke, indikátora annak, hogy aki ilyen kis súllyal születik, az valószínűleg az anyaméhben nem táplálkozott megfelelően, a szervei nem fejlődtek jól és ez idősebb korában krónikus betegségként ronthatja életminőségét. A születéskori súly az anya terhesség előtti súlyával van összefüggésbe, nem pedig a terhesség alatt felszedett kilókkal, ahogy sokan tudni vélik. Nagyon fontos ezért a terhesség előtti kiegyensúlyozott táplálkozás.

Az elhízott nők több metabolitot halmoznak fel a zsírraktáraikban, ez csökkenti fertilitásukat, nehezebben esnek teherbe, és sajnos a gyermeknél sokkal nagyobb valószínűséggel alakul ki a cukorbetegség, vagy rák. A fogantatás pillanata is nagyon fontos tényező,de a következő időszakban, az anyaméh és a gyermek ellátottsága a kritikus paraméter a későbbi évekre. Kevés és nem megfelelő étkezés miatt a fejlődő gyermekben a pillanatnyilag nem fontos szervek, vese, tüdő kevésbé fog fejlődni, a vesékben kevesebb nefronsejt lesz. Kevesebb nefronsejt több izzadást, könnyet jelent, sőt az idővel kevés nefronsejtből még kevesebb lesz, ez felborítja az emberi szervezet folyadékháztartását, ami magas vérnyomást okoz. Ezzel elérhető közelségbe kerültek a szívbetegségek. Hurrá, és mindez azért, mert nem kaptam elég kaját az anyaméhben.

Az embrió táplálása a méhlepény közvetítésével történik, ennek állapota is jó indikátora az egészségnek, az átlagosnál nagyobb méhlepény egyes rákfajtákra és szívbetegségek kialakulására utalhat.

A születés utáni első évek is tovább ronthatják a helyzetet. Ha kis súllyal születik a gyermek, tegyük fel 2.7 kg val, és születés után az első évben igyekszik behozni ezt a lemaradást, akkor sajnos ez tovább rontja a helyzetét, érzékenyebb lesz a fertőzésekre, betegségekre, rövidebb életet és kevesebb utódot jeleznek a megfigyelések.

A kis írásom legfontosabb tanulsága, hogy leendő gyermekeink és azok gyermekeinek egészséges életéért már születésük előtt, és a várandóság alatt tehetünk a legtöbbet, az édesanyának a megfelelő stressz mentes életvitel, és megfelelő ételek biztosításával érhetjük el az áhított célt.

 

Nature 2013,December 12., 209-211.

Szellemi homokozó: A Shakespeare rejtély, avagy a magyar írók hogyan segítenek ezt megoldani

A Shakespeare rejtély, avagy a magyar írók hogyan segítenek ezt megoldani

 

Egészen biztosan nem véletlenül játsszák világszerte műveit ma is, annak ellenére, hogy több évszázad választja el a mai kor emberétől. A műveiről hozzávetőleg 30000-40000 további elemző könyv született, de az életéről, annak ellenére, hogy mi mindent vélünk tudni, nagyon kevés bizonyítható adattal rendelkezzünk. A tények: Stratford-upon-Avonban született, három gyermek édesapja volt, Londonban is élt és dolgozott, visszatért szülőhelyére, végrendelkezett és minden valószínűség szerint elhalálozott. Nem túl sok, nem túl meggyőző. Az elterjedt, cigányos, fülbevalós arckép sem 100% biztosan őt ábrázolja. A műveinek szerzőségét is többször megkérdőjelezték, de én egy másik, nem kevésbé érdekes talánnyal szeretnék foglalkozni. A kutatók az elveszett éveknek hívják, hiszen nem tudják mit csinált, merre járt 1585 és 1592 közötti hét hosszú évben. A találgatások azonban sokszínűek, iskolamesterkedett vidéken, többen Olaszországban látták utazgatni, megint mások szerint Flandriában katonáskodott, romantikusabbak Francis Drake-kel látták hajózni. A művei alapján feltételezték ezeket, hiszen sok színdarabja olaszföldön játszódik, a tenger, a hajózás központi szerepet kap több művében és a katonáskodás is gyakran megjelenik bennük.

 Egy sokkal fontosabb faktor azonban elkerülte a tudós kollégák szemét, mégpedig az, hogy egész egyszerűen nincsenek olyan tehetségek, akik tanulás, gyakorlás nélkül képesek lennének magas szintű művek írására, festmények festésére, vagy szobrok faragására. Tízezer óra, körülbelül tíz év munkája szükséges, hogy valaki valamiben jelentős, kívülállók körében is elfogadott szerzeményt alkosson. Természetesen ez átlagos érték, többen 6 akár 7 év alatt is elérik a mesteri szintet, de ez inkább kivétel, mint általános jelenség. John R. Hayes nagy festők, zeneszerzők életét megvizsgálva  is alátámasztotta ezt a 10 éves folyamatot, felkészülési időt. A legtöbb híresség korán, már 4-5 évesen elkezdett érdeklődni az adott művészeti ág irányába. A festők pályájának első 6 éve általában csendben telik, majd ezután hirtelen rengeteg mű készül el a következő 5-6 évben. A költők vizsgálata is egyértelmű folyamatos tanulásra, fejlődési szakaszra utalnak, az első öt évben itt sincs jelentős, kiemelkedő művük, a nagy részük a tíz éves tanulási idő után tett le valami értékeset az asztalra.

 A magyar művészeket még nem vizsgálták ebből a szempontból,  ezért elkezdtem felgöngyölíteni a szálakat. Legelőször a számunkra most különösen lényeges szempont miatt a nagy költőink egy kisebb csoportját vizsgáltam meg és foglaltam az adatokat egy kis táblázatba. Ahogy várható, a legtöbben beleesnek a tízezer óra-tíz év egyenletbe, de szerencsére nem unalmas a képlet, hiszen kivételek mindig akadnak.

	életkora	életkora	életkora
Név	az első vers írásakor	az első vers megjelenésekor	az első verseskötet megj.
Csokonai Vitéz Mihály	12	20	30
Berzsenyi Dániel	18	37	37
Vörösmarty Mihály	13	23	23
Arany János	8	28	28
Petőfi Sándor	11	19	21
Madách Imre	10	16	17
Ady Endre	7	19	22
Babits Mihály	15	25	26
Kosztolányi Dezső	5	16	22
Szabó Lőrinc	10	21	22
József Attila	7	11	17
Radnóti Miklós	14	16	21
Weöres Sándor	4	15	21
Pilinszky János	12	17	25
Nagy László	12	21	24

Leszögezhetjük, hogy elegendő felkészülés, gyakorlás nélkül nincs kiemelkedő eredmény. Sokan már látják, hogy mindez hova vezet. Az angol drámafejedelem sem kivétel. Az elveszett évek előttről nincsenek jelek, amelyek azt mutatnák, hogy írt, alkotott volna, míg a 1590-es években már az első drámái megjelentek színpadon, igaz ezek még nem a legjobbak, a történeteket gyakran lopta, sőt a szövegek egy részét is akkoriban simán átvették más szerzők műveiből. Ha valami jól sikerült, akkor az párbeszéd több darabban is szerepel. Ezt ma plágiumnak nevezzük. Az igazi, eredeti műveit a 1590-es évek végétől számíthatjuk, akkor állították ezeket színpadra. A leírtak alapján valószínűsíthető, hogy az elveszett 7 évben komolyan kellett foglakoznia az írásművészettel, tehát szerintem az utazgatás igazából nem jöhet számításba, inkább az iskolamesterkedés, vagy valami hasonló irányába kellene keresgélni a Shakespeare kutatóknak.

 

Bill Bryson: Shakespeare

Czeizel Endre: Költők-Gének-Titkok

John R. Hayes: Cognitive process in creativity