Az immunrendszer, a gyulladás evolúciója és a mai kor betegségei

 

 

Azt gondolom nincs igazán szükségünk pontos definícióval leírni egy olyan folyamatot, amit mindenki nap, mint nap megtapasztalhat, például ha a konyhában megégeti a kezét, vagy izmainkban érzünk amikor sok fizikai munkát végzünk, bútorokat cipelünk a barátunk kérésére, vagy amikor sportolás közben megsérülünk. Az érintett területek megdagadnak, bevörösödnek, és ezekkel egyidejűleg meglehetősen érzékennyé válnak az érintésre. Ez testünk azonnali, úgynevezett akut válasza az őt ért inzultusra, behatásra, amely a szervezetünket kibillentette megszokott normális működéséből, egyensúlyából. Rendes körülmények között a gyulladás segíti a testünket a gyógyulásban, sőt gyakran észrevétlenül az életünket is megmentheti, gondoljunk arra, hogy egy konyhai balesetben, egy ujj megvágása során a szervezetünkbe bejutó baktériumokat is a gyulladásos válaszreakció során aktivizálódó molekulák szerelik le, pusztítják el.

Az immunrendszer osztályozása

 

A kórokozó szervezetek, baktériumok, vírusok minden többsejtű élőlényformát fenyegetnek, és erre természetesen a megfelelő védelmi hálózatok, immunrendszerek kialakulásával válaszolt az evolúció. A legősibb ilyen immunrendszer típus, amely az állatvilág legrégebbi tagjainál is hatásos védelmet lát el, az úgynevezett veleszületett immunitás, és ennek régi, hasznos tagja a gyulladásos válaszreakció. A veleszületett immunitás további jellemzője az, hogy az inzultus után pár órán belül jelentkezik, és ezután akár pár napig is eltarthat, de nem tovább. Fontosabb tulajdonsága, hogy nem specifikus, azaz bármilyen mikroorganizmus támadja meg az élőlényt, arra mindig csak egyféleképpen tud válaszolni az, ugyanazok a folyamatokat indítja el a szervezetben, legyen szó fizikai behatásról, vagy/és baktériumok általi invázió fenyegetettségéről.

Nyilvánvalóan ezeknek a fent említett sajátságoknak meg vannak a hátulütői is, ha a támadással nem bír az elsődleges, akut gyulladás, akkor más molekulák, fehérjék veszik át a problémás területek, kórokozók elleni küzdelemben a főszerepet, ami egyes esetekben krónikus, sokáig tartó gyulladásos elváltozásokhoz vezethet. A krónikus típusú gyulladások az összes életünket megkeserítő betegségben részt vesznek, okozzák vagy nagyban támogatják kifejlődésüket.[1] Más oldalról, ha a baktériumok elleni viaskodásban a veleszületett immunitás gyors, nem specifikus válasza nem bizonyul elegendőnek, akkor az immunrendszerünk másik, újabban megjelent, adaptív immunitásnak nevezett hálózata lép működésbe. A különböző mikrobákat ez külön-külön felismeri és az azonosítástól függően bánik el azokkal, mindegyik esetben speciális, egyedi fegyverekkel, különleges immunsejtekkel, sőt a harc mellett létrehoz egy memóriabankot a bacik jellemző részéből, és mint tudjuk, ez a fertőzés után még évekig, esetekben akár az egész életünkre megvéd a hasonló kórokozó támadásától.

Mielőtt további megállapításokat tennénk a gyulladás evolúciójával kapcsolatban, próbáljuk meg egy hasonlattal megfogni a fent leírtakat. Gondoljunk testünkre, mint egy erődítményre, várra, amelyet a csúnya török sereg megpróbál bevenni. A várfal összefüggő, magas, áthatolhatatlan védelme a bőrünkkel azonos funkciót lát el, kívül tartja a nem kívánt ellenséget. A vár kapuja sajnos egy gyenge pontja a várnak, a szánk, a fülünk, a nemi szerveink adják ennek a párhuzamát a testünkben. Hasonlóan a várkapuhoz, itt is megerősített védekező rendszereket, antimikrobás molekulákat, fehérjéket találunk, a szánkban lebontó enzimek akadályozzák meg a bejutást, a fülzsír mechanikai akadály mellett antibakteriális anyagokat is tartalmaz. A várban található bástyákat külön, szűk bejárat védheti, testünkben a nemi szerveknél, az agyunknál is vannak ilyen gátak, amelyek a valamilyen okból a vártestünkbe került ellenséget nem engedik a kritikusan fontos szerveinkhez. Ezek az elsődleges mechanizmusok a behatolás, a sérülés ellen². Ha azonban várfalat egy helyen az ellenséges ágyúgolyók átütik, ahogy egy éles késsel véletlenül megvágjuk magunkat, akkor a megrongálódott falrészen beáramolhat a török sereg. A második védelmi vonalat jelentik ebben az esetben azok a folyamatok, amelyek azonnal elindulnak, a várban azonnal felmérik a károkat a megfelelő emberek, és az igényeknek megfelelően a falépítéshez szükséges anyagokat oda kell szállítani, a falat fel kell építeni és közben a betörekvő törökökkel is foglalkozni kell egy csapat vitéznek. A gyulladásban is ezek a meghatározó folyamatok, a helyszín gyors felmérése után a behatolás helyén megnő a véráramlás, ettől lesz vörös a gyulladás, ez segíti az alapanyagok odaszállítást, közben a „törökbacikat” az odaáramló különleges sejtek körbeveszik, megpróbáljál elkülöníteni a saját sejtektől és lebontani, megölni azokat. Ha ezt az akut problémát a várvédők gyorsan és hatásosan megoldják, akkor győzelem, ha viszont nem birkóznak meg vele, akkor baj van. A várvédőknek az ellenséggel szemben a sérült várfalnál egyre több energiát, katonát kell befektetni, hogy fenntartsák a várat. Egy idő után azonban ezt már nem tudják folytatni, más erőkre, taktikákra van szükség, különben a vár az ellenség kezére jut. Ahogy egyre több török katona jut be a várba, úgy ez egyre nehezebb lesz. Testünkben, ha nem sikerül az akut gyulladással a fennálló bajt megoldani, akkor más molekulák lépnek a régiek helyébe, ezek is igyekeznek kívül tartani a betolakodókat más módszerekkel. Nagy baj akkor történik, ha ezek sem bizonyulnak elégségesnek, ezzel utat nyithatunk egy szisztémás, az egész szervezetünkben elterjedt, krónikus, azaz sokáig fennmaradó állapotnak. A krónikus gyulladás alapja, kapuja a modern ember legtöbb nem halálos, de az életünket nagy mértékben befolyásoló betegségeknek, a metabolikus betegségeknek, a 2. típusú cukorbetegségnek, neurodegeneratív betegségeknek. Egyiket sem nevezzük elkerülhetetlenül halálosnak, de mindegyikük nagy lépést jelent afelé.

Baci, sérülés, gyulladás? Csak ennyi lenne?

 

A fenti képből sokunkban az alakulhat ki, hogy a bacik vagy a fizikai sérülések vezethetnek a krónikus, gyulladásos állapot több évig fennmaradó, káros állapotok kialakulásához, ami a betegségek kapuja. Elég, ha megóvjuk magunkat a sérülésektől és baciktól és hurrá, örökké élhettünk. A szervezetünket azonban túlzott egyszerűsítéssel szemléljük: van az idegrendszer, amivel gondolkodunk, van az immunrendszer, ami véd minket, van az anyagcsere rendszer, ami a táplálékkal foglalkozik. Nem ilyen egyszerű a helyzet, ezek az evolúció során fejlődtek ki, valamikor szoros kapcsolatban voltak egymással, és ennek a nyomait magukon viselik. A különböző rendszerek tagjai a másik rendszer folyamatait is képesek befolyásolni, az immunsejtek hatnak az anyagcsere folyamatokban, az ételeinkből kiszabaduló részecskék pedig az immunrendszerben, esetenként a gyulladás hálózatában is hatnak.

 

Az evolúció és a betegségek általános megközelítése

 

Az egymással átfedő és egymásra ható élettani rendszereink kialakulása már az egysejtű szervezeteknél elindult, az amőbáknál ma megfigyelhető bekebelezés, idegen szóval fagócitózis, útján jutnak táplálékhoz a lebontó enzimjeik segítségével.⁵ Ez az élelemszerzési forma az első többsejtű élőlényeknél már nemcsak a fontos tápanyagok megszerzésének formája, hanem az idegen, nem kívánatós betolakodó, ellenségek elpusztításának leghatékonyabb módja is. Körbevenni, majd speciális enzimekkel elpusztítani, lebontani. A fagócitózis a mai napig a gyulladás, az immunrendszer legfontosabb eleme minden élőlényben Itt már szorosan összekötödő, egymásból kialakuló rendszerek, az anyagcsere és az immunvédekezés alapjairól beszélhettünk. A legbehatóbban vizsgált gerinctelen élőlény a Földön a gyümölcslégy, tőlünk mintegy 600 millió éves fejlődés választja el, de már nála megfigyelhetünk egy olyan testrészt, amely szoros összefüggésbe hozható korunk sok betegségével. A rovar hátsó felében helyezkedik el az úgynevezett zsíros test, amely egy közel gömb alakú térrész. Az igazán érdekes az, hogy ebben a szervben egymással szoros, közvetlen kapcsolatban olyan sejttípusok vannak, amelyek ezután a törzsfejlődés során szétváltak, és az emlősöknél már külön szerveket alkotnak. Ezek a máj, az immunrendszer, a vér és a zsírszövetek alkotóelemeit jelentik. Egy zacskó színes gumicukorra hasonlít az egész, ahol a különféle színek jelzik az eltérő sejtfajtákat, az evolúció csak szétválogatta szín szerint és elkülönült szervekbe csoportosította őket. A sárgák legyenek ezentúl a máj, a pirosak az immunrendszer, a kékek pedig a zsírszövetek. A rovarban ezek a sejtféleségek egymást sokféle módon, különféle molekulákkal képesek befolyásolni, és ennek az utódszervekben, nálunk emlősöknél is lényeges következményei vannak. Itt kapcsolódunk a felvetett problémához, hogy nemcsak a fizikai sérülések, mikroorganizmusok, hanem bármilyen a testünkbe kerülő molekula, test képes hatni nem kizárólagosan az anyagcsere folyamatainkra, hanem immunválaszt, gyulladást is kiválthat, ami ha sokáig fennmarad, akkor az komoly betegségekhez vezet.

 

Mi a helyzet az emberrel?

 

Az ételeink legnagyobb részt zsírmolekulák, szénhidrátok, fehérjék alkotják. Egy 2012-es összefoglaló cikk szerint a hosszú szénláncú, telített zsírsavak egyes típusai, illetve az egyszerű cukrok, mint a glükóz, a fruktóz a gyulladást kiváltó hálózat elemeit aktíválja, így elindítja az akut gyulladás rendszerét. Ha ezek a ételösszetevők hosszabb távon dominálnak az étkezésben, a gyulladás krónikussá válik, ami egyenesen, az ábrán megjelölt betegségekhez vezethet. A kritikus zsírsavak ebben az esetben a gabonával etetett háziasított állatok húsában gyakran, míg a vad állatok húsában ritkán előfordulókat jelentik, a paleolit nézőponttal teljesen egyezően. Próbáljunk meg ennek megfelelően a szabadon tartott, legeltetett háziállatok és a vadállatok húsát fogyasztani, a nagyüzemi módszerekkel tartott, gabonán hízlaltak helyett. Az egyszerű, finomított cukrokról,pedig nem meglepő módon, kiderült, hogy a metabolikus szindrómán kívül a gyulladásos betegségek fő okozójaként is számottevően részt vesznek korunk súlyos egészségügyi állapotában. A tárgyalt alapvető étel összetevőink fenti hatását egy nagyon egyszerű módon érik el, a molekula alakja utánozza a gyulladás hálózatát aktíváló egyik, természetes elemét, és így valódi ok nélkül indítja el a folyamatot.

 Az embert alkotó, és fenntartó anyagcsere-, immun-, ideg-, kiválasztási rendszereket csak a tankönyvekben ábrázolják jól elkülöníthető, egymagában működő hálózatnak. Valójában ezek kölcsönösen, szorosan összegubbancolódtak a kifejlődésük során, és ezeket az egymásra hatásokat a tudomány csak most kezdi teljesen felkutatni, és felismerni szerepüket az életünkben, boldogságunkban, betegségünkben.

---