Iskola gyermek evolúció

A sok millió éves evolúciós fejlődésünk során szép lassan megtanultuk, hogy mit jelent vadászni, bogyókat gyűjteni, azokat feldolgozni, megfőzni, a ragadozók ellen védekezni, kunyhókat építeni, gyermeket hordozni, és mindezt szépen képesek vagyunk a következő nemzedék tagjainak megtanítani is. Ettől vagyunk mi sikeres faj, a tudásunkat gyorsan és hatékonyan tudjuk közölni a fajtársainkkal.

Szerencsére a mai Földünkön, mint élő kövületek élnek azok a természeti népek, akik kiváló példáját mutatják annak, hogy hogyan élhettünk sok-sok évvel ezelőtt. 20-50 fős csoportokban vándorolnak, követik az állatokat, és megjegyzik a növények évszakos változásait. A csoportjaikban mindenki egyenlőnek számít, nagy vagyonokat nem képesek felhalmozni, az ételeiket megosztják a csoporton, bandán belül, és a fontos döntéseiket együtt, közösen hozzák meg, nincs főnök náluk. A nyugati ember számára nagyon egyszerű életet élnek, igazából nem is kell sokat tanulniuk az élethez, mert egész nap vadásznak, gyűjtenek és alszanak, gondoljuk a karosszékünkben hátradőlve. Mi sem áll távolabb ettől az elképzeléstől, az életük nagyon intenzív és tudásközpontú, hiszen náluk nem létezik a ránk jellemző specializáció, munkamegosztás, te kenyeret sütsz, én edényeket árulok. Náluk mindenkinek mindent meg kell tanulnia. A vadászathoz a nyomolvasást, az eszközök elkészítését, azok hatékony használatát, a nőknek a környezetükben fellelhető összes ehető gyümölcs, gyökér nevét, érését, feldolgozását, ezenkívül a kunyhók építéséhez a nyersanyaglelőhelyek elhelyezkedését, az építés sorrendjét, a tűz csiholását, és az ételek főzését is el kell sajátítani a sikeres túléléshez. Kaplan H.S. és társai (2000) elemzése szerint ezeknek a módszereknek a megtanulása, kikísérletezése lehetett az a hajtóerő, ami kiemelte az emberiséget a majomszerű őseink élete közül.  A felnőttek nem tanítják direkt úton, módon a gyermekeiket, hagyják, hogy ők saját maguk találják meg azt a módszert, ahogy a nekik a legjobb, az idősek hagyják szabadon játszani a gyermekeket. Senki nem mondja meg nekik, de senki másnak sem, hogy mit kellene csinálnia, minden ember az idejével saját maga rendelkezik, ha akar, elmegy vadászni, ha pedig otthon szeretne lenni, akkor otthon marad. Ez az autonómia jellemzi szinte az összes megvizsgált népet, és ezt természetesen kiterjesztik a gyermekeikre is, a felnőttek nem irányítják őket, nem mondják meg azt, hogy mit csináljanak, hagyják, hogy saját maguk jöjjenek rá az élet fontos dolgaira.

 A parakáknál nincs lefekvési idő (Gosso Y. et al 2005), addig maradnak ébren, amíg bírják, a venezuali Yequanaknál (Liedloff J.1977) nincs olyan hogy én gyermekem, te gyermeked, mindenki érdekli, hogy mi van a gyermekekkel, de nem befolyásolják azok tanulását. A gyerekek a napjuk nagy részét látó és vagy hallótávolságon belül töltik az anyjuk közelében, általában négy éves koruktól kezdődően, és egész nap szabadon játszhatnak az idősebbek társaságában, komoly munkát nem várnak tőlük, készülnek a felnőtt életükre.

A vadászó gyűjtögető törzsek, bandák gyermekei sohasem izoláltan töltik a napjaikat, idejük nagy részét felnőttek körében, azok közelében töltik, megfigyelik a viselkedésüket, a történeteiket hallgatják, és sokszor vitáznak is velük. Zenélnek, táncolnak, olyan mintha játékokat játszanak, fára másznak, a közeli folyókban úsznak, egész napjukat játékosan töltik, és közben ellesik, megtanulják azokat a fogásokat, amelyek a felnőtt életük sikerességét befolyásolják, mind szociális, mind pedig fizikai téren. Az erdőben csatangolva szívesen csatlakoznak a felnőttekhez, segítenek, nekik tűzet gyújtani, főzni és enni is. Leírtak olyan esetet, hogy egy pici kis halat kellett egy felnőttnek nyolc gyerek között elosztania ebédre. A fiatal fiúk apró nyilakkal és íjjal kisebb állatokra vadásznak, majd ahogy nőnek, velük növekszik a használt íjuk is, és a vadászott eledel nagysága is..

Az antropológiai leírásokból láthatjuk, hogy két fő szempont, amit kiemelhetünk a gyermekeikkel történő viszonyból, az első az a formális instrukciók hiánya, nagyon kevés direkt tanítás létezik náluk, szinte soha nem mutatják meg azt, hogy ezt így kell csinálni, ez az útja ennek. Ahogy egy !Kung mondás is tartja, mindenki saját magát tanítja (J. Gary Bernhard 1988). Az idősebbek sokszor el is zárkóznak, ezt nem lehet megmutatni, ez így nem tanulható, ezt magadnak kell kitalálni. Ebbe beletartoznak a veszélyes vágószerszámokkal, és a tűzzel történő ismerkedések is, az egészen kis gyermekeket is hagyják szabadon használni ezeket az eszközöket, hogy a saját bőrükön fogják megtapasztalni azokat a határokat, amelyek szükségesek a biztonságos használatukhoz. Nem használnak tiltó kifejezéseket, most óvatosan fiam, mert megégeted magad, szabadon kísérletezhetnek a gyerekeik. A fentiekben már érintettük a másik meghatározó vonását a népek viselkedésében, ez pedig az, hogy a gyermekek a felnőttek napi aktivitásait, az életük fenntartásához szükséges tevékenységeket másolják, utánozzák a napi játékaik folyamán.

Hogyan képzeljük el ezek után a jövő iskoláit?

A vadászó gyűjtögető népek leírása alapján, azokat szépen összedolgozva lássuk, hogy mire jutunk.

Az öntanulás a játékon és a felfedező viselkedésen keresztül a központi eleme a hatékony és sikeres tanulásnak, és ez rengeteg nem strukturált szabad időt jelentene, ahol senki nem mondja meg azt, hogy mit kellene csinálni. Néhány felnőtt azért jelen lehetne, és segítheti a gyermekeket elérni a céljaikat, de nem igazán befolyásolni őket. Nem elég a szabadság, hely is kell, mégpedig nagy szabad területek, fákkal, tavakkal, ha lehetséges, ahol szabadon lehet csatangolni és felfedezni a természet elemeinek szépségét.

A vegyes életkorú gyerekcsoportok kialakítása lenne a következő központi elem, nem jó a szegregált, életkor szerinti szétválasztása a gyermekeinknek. A kisebbek az idősebbektől tanulhatnak meg olvasni, játszani, éles eszközöket biztonságosan használni, míg az idősebbek a fiatalabbakkal való törődést, a nevelés elemeit sajátíthatják el a vegyes csoportokban (Peter Gray 2013).

A felnőttek nem határolódnának el ettől a csoporttól teljes egészében, a természeti népeknél is részt vesznek a napi játékaikban, hol segítenek, támogatják a gyermekeiket, hol csupán a többi felnőttel beszélgetnek, vagy éppen történetek mesélnek, és ezt megfigyelve rengeteg modellt adhatnak a gyermekeik későbbi kompetens felnőtt életükhöz.

A vadászó népek gyermekei szabadon hozzáférnek a felnőttek veszélyes eszközeikhez, késekhez, nyilakhoz, egyedül a mérgektől tartják őket távol. Nyilvánvalóan a mi kultúránk meghatározó eszközeihez is ugyanolyan szabad hozzáférést kell biztosítanunk számukra, bízzunk bennük, ne féljünk a kezükbe adni a laptopjainkat.

Az igazi intellektuális fejlődés akkor mehet végbe, ha az elképzelések, teóriák szabadon áramolhatnak, a gyermekektől a felnőttek felé és vissza is, anélkül hogy túlzottan kritizálnánk azokat. Mindenről bármikor lehet beszélni, vitatkozni, semmit sem kell megjegyezni, és nem kell egy dolgozat formájában számot adni a tudásunkról.

A természeti népek demokratikusak, nincs főnök, a közösség dönt a fontos dolgaikban, adjunk lehetőséget a gyermekeink kezébe, és ezzel megtanulják azt, hogy milyen jó dolog, ha az őt érintő dolgokba beleszólása lehet.

A jövő iskolája

Ez mind nagyon szép, de ugye mi nem vagyunk ilyen népcsoport, a mi modern világunkban más kihívásokkal kell szembenéznie egy fejlődő gyermeknek, egy kompetens felnőttnek, ezért a fenti vázolt életmód semmiképpen nem illeszthető a mi világunkhoz. Vagy mégis? Olvasni, írni és számolni tanulunk, mert a kultúránkban ezek az alapvető ismeretek, képességek, amikre a többi tudás alapozható, ezek teljesen új dolgok, ezer éve még nem léteztek. A fenti szempontokat, perspektívát figyelembe véve el tudunk képzelni egy iskolát, ami illeszkedik a gyermekek pszichikai, biológiai fejlődéséhez, igazodik az ő belső motivációjukhoz, kíváncsiságukra építve ugyanolyan eredményes, sikeres felnőtteké válhatnak, mint ami szükséges az iparosodott világunkban. Lássuk, milyen további elemei lehetnének ennek az iskolának. 4-5 éves életkortól lehetne ide beiratkozni, mindenféle képességtesztek, vizsgálatok elvégzése nélkül. 140-150 iskolás tanulót 10-15 tanár vezetne a tanítási napokon, amelyek 2-3 épületben, és a szabadban történhetnének a foglalkozások. Az osztálytermekben számítógépek, könyvek, táblák, minden, ami a mai iskoláinkban is megtalálható, lennének szabad felhasználásra, tornaterem, esetleg egy tó lehetne még a tanulási környezet része. A gyerekek vegyes életkorú csoportokban maguk döntenének arról, hogy mit szeretnének aznap csinálni, mivel foglakozzanak, olvasni tanuljanak, vagy egy számítógépes játékkal játszanak, esetleg a tó élővilágát vizsgálják meg, ez szabadon választott. Bízzunk a gyermekeinkben. Szabadon játszanak, nem emelve nagy korlátokat a tevékenységeik elé. Nagyon földtől elrugaszkodottnak tűnik ez a futurisztikus iskola típus, de őszintén be kell vallanom egy kissé ferdítettem, mert ez nem a képzelet műve, ez közel 50 éve létező iskolatípus. A világon már több mint 40 ilyen iskola létezik, ahonnan a kikerülő gyermekek teljes értékű tagjai a társadalomnak, semmilyen elképzelhető hátránnyal nem rendelkeznek amiatt, hogy itt tanultak, sőt (Gray P. 2013).

Sudbury Valley School a neve, és eredetileg Massachusetts államban kell keresni őket, de ma már Németországban, Hollandiában, Belgiumban és Dániában is működő iskoláik találhatóak.

A gyermekek a külső, a családjuk, a társadalom elvárásaitól mentesen meg kell, hogy keressék azokat a belső értékeket, amelyeket el akarnak érni, és el is érnek, állítólag ez a legnehezebb része az átállásuknak a mai modernnek tartott iskola szerkezetről a fentire.

J. Gary Bernhard: Primates in the Classroom: An Evolutionary Perspective on Children's Education 1988. University of Massachusetts Press.

Kaplan H.S. et al :A theory of Human Life History Evolution: Diet, Intelligence, and longevity Evolutionary Anthropology 156-183 2000.

Gosso Y. et al: Play in hunter-gatherer societies In Pellegrini AD et al: The nature of play: great apes and humans Guilford 213-253. 2005.

Liedloff J.: The continuum concept Knopf 1977.

Gray P : Free to learn Basic Books 2013.

.

Otthon, édes otthon

Az utóbbi hónapokban átköltöztünk egy teljesen új házba, és az időnk nagy részét ennek az otthonunknak a berendezésével töltöttük, gyakran és sok időt eltöltve az IKEA nevezetű már-már templomnak nevezett helyen. Meg kell valljam őszintén, hogy utálom ezeket a túrákat, nagyon időpazarló tevékenységnek tartom a bútornézegetést, összeszerelést, be és kipakolást. Az emberek milliói idejük nagy részét, sőt a szabadidejük zömét feláldozva támadják meg hétvégenként ezeket a bútorkegyhelyeket. Miért is, pontosan mi történik ilyenkor velünk? Miért fontos otthonaink berendezése, otthonossá tétele?

Az evolúciós folyamatokkal foglalkozó tudós emberek a múltunkban igyekeznek bizonyítékokat találni, és egymáshoz illeszteni a megtalált darabokat a kirakósból, amiből kialakulhatott a mai emberiségre jellemző állapot. Mi tesz, tett minket emberré, melyek a kulcsfontosságú tényezők, amelyek a mai, modern emberhez vezették a paleo őseinket? Ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás, ahány tudós, annyi válasz találunk a kérdésünkre. A nagy agyunk, a szociális kapcsolattartó képességünk, az együttérzésünk másokkal, az együttműködésünk magas foka, a nyelvi képességeink, a memóriánk, a gyermekeink, utódaink segítése, a környezeti tényezők között a tűz, és az ehhez kapcsolódó főzés, csakhogy megemlítsem a legfontosabbakat[i]. Melyik a kiemelkedően fontos, és mik a kevésbé jelentősek, hogyan és mikor alakultak ki ezek a tulajdonságaink, és milyen hatással lehettek egymásra? Lehetetlennek tűnő vállalkozás az előző kérdésre egyértelmű választ találni, de kíséreljük meg a lehetetlent.

Mielőtt megpróbálkoznánk összefűzni a fenti témákat, még egy fonalat szeretnék hozzáadni: az emberi evolúció nem folyamatos fejlődést jelentett, nagyon sok majomszerű ősünk után megjelent a mai agyméretünkkel rendelkező ősember, de a tárgyi eszközei rendkívülien silányak és maradiak voltak, sőt, ami lényegesebb a témánk szempontjából, hogy sok százezer évig nem volt képes ezeken semmi változást végrehajtani, kitalálni, ugyanolyan kőeszközöket pattintottak, mint százezer évvel azelőtti őseik.

 Gondoljunk csak arra, hogy a legelső telefonoktól 50-60 év alatt jutottunk el a mostani hihetetlen kavalkádig, mi lenne velünk, ha még mindig az első nehézkes telefonokkal bajlódnánk? Egyszer csak történt valami az őskori múltunkban, és attól a pillanattól elszabadult a kreatív emberősünk, és néhány tízezer év alatt óriási változások történtek mind velünk, mind környezettünkkel. Mi áll ennek a kreatív robbanásnak a hátterében és mi köze van ennek az Ikeához?

Házépítés és funkciói az állatvilágban

A felépülő fészek, otthon, vár mind-mind az állati test kiterjesztése az élettelen világba, a környezetük egyfajta mérnöki átalakítását jelenti[ii]. A legtöbb állat részére menedéket jelent a kinti világ fizikai és biológiai fenyegetettségtől, a fagytól, az esőtől, a ragadozóktól, éléskamraként, a szaporodással is összefügghet, és természetesen az utódok nevelése, etetése is elsődleges funkciói[iii]. A termeszvárak légkondicionált építmények, amihez ha hasonló nagyságú épületet szeretnénk megépíteni, akkor 7.5-8 km magasságú, és a föld alatt még további 30 km mélységig lenyúló házat kellene megtervezni. Ők ezt előzetes tervek, megbeszélés nélkül, pusztán az ösztöneik által vezérelten építik fel[iv]. Ez tűnik a legnagyobb különbségnek köztünk, illetve házaink és az állatvilágban található építmények között, nálunk nem létezik házépítő ösztön, a természetes szelekció nem látott el minket ezzel, az esetünkben elsősorban kulturális adaptációról beszélhettünk. Ezért is annyira hasonló egymáshoz két azonos fajhoz tartozó állat fészke, várra, mert ezeket az evolúció évmilliói alakították, míg az emberi házak alapvető tervezete, belső felosztása hasonló, de a felépítése, megjelenése nagyon különböző. A helyzet egy kissé a gyermekeink elnevezésére emlékeztet, legyen emberi neve a gyermeknek, de legyen eltérő, különböző és ritka azokon belül. Legyen a házunkban fürdőszoba, nappali, konyha, de azok ne legyenek hasonlatosak a barátaink belső lakásához.

Nem minden állat épít fészket magának, nagyon változatosan jelenik meg az életfán, hogy hol és mely állatok készítenek védelmi helyet maguknak. A legközelebbi rokonaink az állatvilágban a csimpánzok, bonobók, gorillák mindannyian fészeképítők. A kisebb csimpánzok és bonobók esténként a fák magasában néhány gally és levél segítségével tákolják össze 10 perc alatt az éjszakai fekhelyüket. Esténként nem térnek vissza a régi helyükre, csak abban az esetben, ha másnap is a közelben maradnak, mert mondjuk, itt éppen érik egy gyümölcs. Esténként általában új helyen új fészket építenek éjszakára, az esősebb időben magasabbra mennek a fákon és ott fészkelnek, és akkor is, ha megnő az esetleges ragadozóveszély. A gorillák termetük miatt nem igazán tartanak a ragadozó macskáktól, ezért ők a talajon fészkelnek, ahol akkurátusan, szép precízen egy ovális, levélzetben dús ágakból szövik a hálóhelyüket. Ez sem tart azonban 5-10 percnél tovább, ha elefántok jelennek meg a környéken, akkor bizony a gorillák is felmenekülnek éjszakára a közeli fákra aludni[v].

Jelenlegi vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népekről készült fotók hátterében itt-ott feltűnik egy-egy kis kunyhó, házacska, de nem tűnnek túl jelentős építménynek, nem is várnám ezt, hiszen a legtöbbjük néhány hetente újabb helyre vándorolnak. Ebben is nagy a változatosság közöttük, hiszen vannak, akik egész évben folyamatos vándorlásban élnek, követik a vadállatokat, mások egy határozott időszakra megtelepednek, majd utána az évnek egy másik részében máshova vándorolnak. Az évi mozgásuk, vándorlásuk meghatározza a kunyhóik felépítését, szerkezetét. A vándorlók közel kör, vagy félkör alakú sátrakat húzna fel, míg az egy helyben maradó népek már a szögletes házakat kedvelik jobban. A vándorlók jobbára magukkal viszik a házuk alapanyagait, ha nem sikerül, akkor a környezetük anyagaiból azonnal felépítik a sátraikat, ahogy megérkeztek a következő állomásukra[vi]. 

A!kungok kunyhói egy központi közös tűz körül helyezkednek el közel kör alakban. A központi helyszínen történik minden közösségi esemény, főzések, mesélések.

Azoknál az állatoknál is, akiknél nem figyeltek meg fészek vagy egyéb nyughelykészítést, még azoknál is megfigyelhető az, hogy egy meghatározott tevékenységükhöz egy-egy helyszínt kapcsolnak, ezek az úgynevezett home bases-ek, otthon bázis pontok. Sok állat azonos helyen fogyasztja el a táplálékát, ettől eltérő, de nagyjából azonos helyen pihen, tisztálkodik, vagy neveli a kölykeit. Az emberi otthon kialakulásának első lépése is ez lehetett, egy nagy fa a szavannán, ahová a levadászott húst szállították, ahol a kövekből nyílhegyeket pattintottak, ahol az utódaikat nevelhették, taníthatták, ahol a húst és gyökereket megfőzték, és ahol az este során tűzet gyújthattak és éjszaka során aludhattak a tűz biztosította védelem mellett.

Elménk összetevői és a kreatív robbanás

Steven Mithen egy kis könyvecskét szentelt a bevezetésben felmerülő problémára és nagyon szép megoldást vázolt: az emberi agyban a különféle intelligenciaféleségek különálló agyi csoportokat alkottak, és ezekben a kis agyi modulokban egymástól elzárva léteztek a világunk megértésére szolgáló intelligenciák[vii].

A szociális kapcsolatokért felelős agyi modulok a mindennapos emberi érintkezések során felmerülő problémákat hívatott kezelni, és megoldani. A kommunikáció, a nyelvi területek, a mások megértéséért és befolyásolási hajlandóságunkért kifejlődött, egymással átfedő agyi területek, hálózatok alapozzák ezt meg. Ettől sokáig szintén különállva létezett a környező világunk élőlényeiről való tudásunk, a természeti intelligenciánk. Mikor milyen gyümölcs érik, az évszakok hogyan változnak, milyen állat hagyta azokat a nyomokat, milyen hangja van az éhes oroszlánnak. Ez mind szerves részét alkotta a környezeti tudásunknak, intelligenciánknak. Ennek mintegy kiterjesztése a fenti szociális intelligencia a fajtársaink viselkedésének egyfajta vizsgálata, esetleges manipulálása. A világunkban azonban nem csak élőlények, de élettelen tárgyak is körbevesznek, ezeket sokféle módon fel lehet használni, sőt ha alakítjuk, koppintjuk, törjük, faragjuk, akkor kifejezett, az életünket könnyebbé tevő célokra is használhatóvá válhatnak. Nyílhegyeket, íjakat, halászhálókat, horgokat, üllőt-kalapácsot készíthettünk kövekből, elhalt fákból, csontokból. A technikai vagy technológiai intelligenciánkról beszélhettünk ezekben az esetekben. Az utolsó, az általános intelligencia, ami a próba-szerencse tanulási, és az asszociatív tanulási modulokat tartalmazza. A csimpánzok kiválóak mindkettőben, a két modul nagyon jól használható, ha döntéseket kell hozni a gyűjtögetés közben, esetleg eszközöket kell használni valami egyszerű étel megszerzésére, diótörésre vagy egy termeszvár megcsapolására.

Evolúciónk során ezek a lényeges intelligencia típusok önmagukban fejlődtek, egymástól többé-kevésbé jól elkülönülve, a másik terület tudásához nem jelentősen hozzáférve, nem hozzátéve semmit a másik területhez. A szociális intelligenciával az élettelen kövek világában mintsem érünk, a technikai tudásunkkal nem sokat kezdhetünk a fajtársainkkal. Vagy mégis?

A bázis helyek szerepe a kreatív ember kialakulásában

A közösségi helyek, ahol sok ősember összegyűlt, ahová a vadászott vadakat szállíthattuk, ahol az anyák a gyermekeikkel töltötték napjaikat, ahol az új szerszámok, fegyverek készültek, ahol megbeszélhették a napi eseményeket, ahol megoszthatták a természeti világuk körforgásának történéseit egy hatalmas olvasztótégelynek tűnik. Az eltérő típusú intelligenciák folyamatosan egymás közelében működtek, a szociális kapcsolódások összekötötték a magas technikai tudású szakősembereket, a gyűjtögető nők megosztották egymással a megfigyelt természeti jelenségeket, segítették egymás gyermekeinek az ellátását, tüzet raktak és közösen főztek. Az ezer évek alatt a különálló agyi intelligencia modulok szép lassan összekapcsolódtak egymással, és megtermékenyítették, újabb és újabb ötletekkel álltak elő az közös emberi tudáskészletből. A beszélt emberi nyelv lehetett az egyik összekötő kapocs a modulok között. Létrejött a modern, kreatív ember. A helyszín ahol ez megtörténhetett az első protootthonunk, a bázis helyünk.

A házaink, az otthonaink szépen tükrözik, a belső felosztásuk hűen leképezi ezt az elképzelést. Minden házban van konyha, ahol a tűz és a főzés egyben technikai és szociális intelligenciánk indikátora, a nappali a szociális tevékenységek központja, egyben az emberi tanítás, tanulás elsődleges terepe. A hálóhelységek az alvás fontosságát hangsúlyozzák az emberi életben, míg a dolgozószobák pedig a technikai intelligenciánk előtti főhajtásunknak felelhet meg. A zöld növények, a kertünk virágai, fái és a háziállataink pedig a természeti intelligenciánk tanúi. Az otthonuk egy csodás átalakulás, az emberré válásunk tanúhegye, a múltunkban az otthonunk helyszínén talált egymásra a természeti, a szociális, a technikai és az általános tudásfajtánk, és ezzel, itt, az otthonunkban történhetett meg a Homo sapienssé alakulásunk.  

---

[i] Peter M. Kappeler et al: Primate behavior and human universals: Exploring the gap In: Peter M. Kappeler et al: Mind the gap 3-19. Springer 2010.

[ii] Richard Dawkins: A hódító gén Gondolat Könyvkiadó (Budapest) , 1989

[iii] Mike Hansell: Built by Animals: The Natural History of Animal Architecture Oxford University Press; 1 edition (March 15, 2009)

[iv] James L. Gould et al: Animal Architects: Building and the Evolution of Intelligence Basic Books; Reprint edition (March 6, 2012)

[v] Colin P Groves et al: From ape nest to human fix point Man New Series, Vol. 20, No. 1 (Mar., 1985), pp. 22-47

[vi] Jerry D. Moore: The prehistory of homes University of California Press (April 18, 2012).

[vii] Steven Mithen: The Prehistory of the Mind: The Cognitive Origins of Art, Religion and Science Thames & Hudson; 1st edition (April 1, 1999)

Apa-gyermek kapcsolat a mai, modern időszakukban

Valljuk be őszintén, nyugati kultúránk, az anyák kultúrája, az ő szerepük a családban, a gyermeknevelésben, fejlődésében megkérdőjelezhetetlenül kiemelkedő, de adódik a kérdés: mit tudunk az apák hasonló, családban, a gyermekük életében betöltött szerepéről? A gyermek egészséges életében, agyi, kognitív fejlődésében, szociális érzékenységében vajon az apukák milyen szerepet játszanak? Az apák pusztán a létfenntartást, a biztonságos anyagi hátteret biztosítják a család működéséhez, vagy másban is kiemelkedő szerepet játszanak? Már a paleolit korban élő őseinkről komoly tudósok azt feltételezték, hogy a férfi vadászott és a hússal járult hozzá a gyermekének fejlődéséhez, semmi mással. Milyen környezeti, szociális és mindenekelőtt biológiai faktorok határozzák meg azt, hogy kiből, mikor, milyen apa lesz és ez az apa-gyermek viszony, mennyire kölcsönös, milyen hatással van a született gyermek az apukára, annak pszichés és egészségügyi állapotára?

Az apai gondoskodás az állatvilágban

Nem egy gyakori jelenségről van szó, megjelenik a rovarok egyes csoportjánál, a hüllőknél, a nyílméreg békáknál, a csikóhalnál, de ezen ritka esetekkel együtt létezik egy olyan csoport az állatvilágban, ahol a fajok 90%--nál a hím aktívan segít az utódok felnevelésében, ezek pedig a madarak[i]. Tovább közelítve az emberhez a törzsfejlődési fán, a legtöbb hasonlóságot a csimpánzokkal és bonobókkal kellene találnunk, hiszen ők a legközelebbi rokonaink, kisebb testűek nálunk, és ha egy szóval kellene válaszolni arra, hogy a hímek gondját viselik-e az utódaiknak, akkor nem, nem viselik[ii]. A lehangoló kép ellenére kellemes meglepetésként az embernél egészen más kép fogad minket.

A vadászó-gyűjtögető népek apái

Egy apaságról szóló cikkben, ahol a fő téma a vadászó-gyűjtögető népek világa, az első helyen kell, hogy szerepeljenek az Akák. A Kongó környékén élő, kistermetű népről van szó, az utolsó igazi vadászó-gyűjtögető törzs. Barry Hewlett[iii] több mint 35 évet töltött közöttük és egy remek könyvben adta közre tapasztalatait Igazi vadászók, idejük 57%-át ezzel töltik, vörös disznókra és elefántokra vadásznak, emellett 27%-ban gyűjtögetnek, és a maradék időben a közeli gazdaságokban segítenek. Ez az alacsony termetű, kongói nép, a férfiak napközben akár az idejük 22%-ban is hordozhatják gyermeküket, amikor az anyukák éppen mással vannak elfoglalva, például a hálóval elejtett vadak megölésével. Ekkor kizárólag az apákkal töltik idejüket, ami az ébrenlét 47%-át is kiteheti. Mi mindent kezdhetnének a mi társadalmunk nőtagjai ezzel a rengeteg plusz idővel? Halkan megjegyezném, hogy a Svéd apukák hasonló arányban töltik idejüket a gyermekeikkel, tehát nem egy elrugaszkodott teljesíthetetlen elvárás ez. Közben a férfiak főznek, a táborhelyet rendbe rakják és törődnek a gyermekükkel. Igazi, virgonc játékokat azonban nem játszanak, a megfigyelt 268 órában, egyetlen egyszer játszottak csak velük. Ehelyett, a közeli, egész napos kapcsolat miatt, a szeretet, a gyengédség jeleit sokkal inkább megfigyelték az apukákon. Nincs szükségük a játékra, ahhoz hogy felvegyék gyermekükkel a kapcsolatot, hiszen a napjuk nagy részét együtt töltik, nem úgy, mint a nyugati világunk apukái, akik bizony gyakran egész nap a családtól távol dolgoznak. A környezetük és az életvitelük, biológiájuk és ezek egymásra hatása képes megmagyarázni ezt a kiemelkedően magas apai gondoskodást, hiszen az Aka család tagjai minden idejüket szinte együtt töltik, az anya és apa együtt készíti el a vadászhálóit, ezeket együtt használják, és mivel a táborhelyen általában hiányzik az anya rokonsága, akire rá lehetne bízni a csöppségeket, ezért a férfiak veszik fel ezt a szerepet. Nincs kijelölt szabadidejük, amit önállóan a családtól távol töltenek, ami a mi társadalmunkat a gyermek eljövetele után is erősen jellemzi, ehelyett együtt töltik minden idejüket. Azt hiszem, van még mit tanulnunk. Az Akákról általánosan elmondható, hogy kitűnő apukák, de azért erősen változatos képet mutatnak ők is a törzsön belül, hiszen van olyan Aka szülő, aki csupán 2%-ban hordoz, míg mások 20%-ban, tehát nagy a változatosság ebben a tekintetben is.

Születés előtti apai hatások

Az 1960-as években Gladys Friedler[iv] nőstény patkányokon vizsgálta a morfin hatását, és most már számunkra nem meglepően azt találta, hogy a morfinon tartott nőstények kölykeinek fejlődése bizony elmarad a normálistól. Csavart egyet a kísérleteken, és hím patkányokat injekciózott be morfinnal, majd utána ezeket a hímeket normális nőstényekkel pároztatta. A közkeletű hiedelemmel ellenkezőleg azt találta, hogy ezek a kölykök is alacsony súllyal, és bizony egyéb fejletlenségekkel születtek. Sajnos, mint a legtöbb érdekes és a fővonalbeli kutatástól eltérő eredményeket produkáló kísérlet, ezeket az eredményeket is kétkedve fogadták, és feledésbe is merültek mostanáig.

Egy svédországi kisközségben, Överkalixban pontos adatokat vezettek az évi termésmennyiségektől kezdve a gyermekszületésekig mindenről[v]. A jobb terméshozamú években az emberek sokat ehettek, kevés volt közöttük az igazán vékony, sovány ember, míg a szegényesebb időszakban ellenkezőleg, sokan lefogytak, kevesebb étel jutott az asztalokra. A nagyapák-unokák kapcsolatot kerestek, és találtak is a kutatók, mégpedig, azok az unokák, akiknek a nagypapáik tinédzserkoruk végén éppen éheztek, soványabbak voltak, azoknak az unokáik bizony tovább éltek, nem szenvedtek szívbetegségektől és a diabétesztől, míg azok, akik a bőség idejében váltak felnőtté, az ő unokáik bizony elszenvedték ezeket, és hamarabb haltak meg. Az unokák élethosszát a nagyapák pubertás előtti, 8-12 év közötti időszakuk ellátottsága befolyásolta.

Dél- Kelet-Ázsiában és Polinéziában elterjedt szokás a bételdió rágcsálás, ami nitrózaminokat tartalmaz, és erről mostanában mutatták ki, hogy a férfiak, akik gyakran és nagyobb mennyiséget fogyasztanak, élnek ezzel, azok gyermekeinél a metabolikus szindróma kialakulása nagyobb valószínűségű, mint a diót nem fogyasztó férfiaknál[vi].

Marcus ME. Pembrey[vii] 166 brit férfi dohányzási szokásából vont le messzemenő következtetést, azok, akik 11 éves kor előtt kezdtek el dohányozni, azoknak a fiaik 9 évesen elhízottak voltak, sokkal inkább, mint azok a fiúk, akiknek az apjuk később kezdett el dohányozni. Ez kizárólag apa fiú kapcsolat, a lányokra nincs hatással. Azt is jól tudjuk már, hogy a terhesség alatt az anyukák, akik elhízottak, azoknak a gyermekük hasonló veszélynek van kitéve, azaz nagy eséllyel ő is elhízhat az élete során. Most már hasonlót mondhatunk az apákról is, és azt is, hogy kövér apuka és kövér anyuka sokkal valószínűbben okozhatja a gyermekük elhízását, mint ha csak az egyik szülő lenne elhízva. A dohányzás mellet a férfiak alkoholfogyasztásáról is kiderült, hogy a születési súlyt csökkenti a gyermekeiknél, hiperaktivitást, csökkent kognitív képességeket okoz, kizárólag akkor, ha a gyermek biológiai apja az, aki iszik a fogantatás előtt[viii]. A morfinhoz hasonlóan egyéb drogok, gyógyszerek, mérgek, így a kokain, a ciklofoszfamidok, az ólom hozzácsatolhatóak az alkohol és a dohány csoportjához, mindannyian viselkedési és/vagy fejlődési elmaradásokat okoznak a megfogantatás előtt, közben[ix]. A fogantatás előtti szakaszban a férfiak éhezése, alacsony kalória bevitele összefüggésbe hozható az utód későbbi elhízásával[x], a szívbetegségekkel[xi], és a rák egyes fajtáival is[xii].

A folátról hím egereken már sikeresen bizonyították, hogy a spermiumok epigenomját, a DNS metilezési profilját megváltoztatja[xiii]. Erről, a folátról, már régóta tudjuk, hogy a várandós nőknek a testi raktárakat fel kell töltenie ebből a molekulából, hogy a magzat fejlődéséhez elegendő mennyiségű álljon készenlétben. A férfiak folátszintjéről és ennek esetleges hasonló hatásáról még nem készült átfogó tanulmány, de nem csodálkoznék, ha a közel jövőben már a férfiak is ajánlatos lenne, ha feltöltenék a fogantatás előtti testüket foláttal.

A gyermek nyelvi fejlődése és az apa szerepe

A 60-70-es években elterjedt nézetek szerint az apának, mint modellnek van szerepe a gyermekek felnövésében, megmutatja, hogy milyenek a nemi szerepek a felnőtt társadalomban, gyerekek így kellene viselkedni, ha férfi vagy. Megtanítja a fiainak, hogy mit jelent férfinak lenni, mi a szerepünk a családok, a haza védelmében. Néhány kétkedő kutató kíváncsi volt az eredményre, és nem nagy meglepetésükre nem találtak semmiféle kapcsolatot az apa és fia férfias viselkedése között, ezt a témát szépen dolgozza fel egy mostani film Az élet fája, ajánlom mindenki figyelmébe. Miért akarnának a fiúk az apjukra hasonlítani? A kapcsolat fontos apa és fia közt, de annak melegsége és közelsége az, ami befolyásolja a gyermek fejlődését. Nagyon fontos a későbbi szociális kapcsolataiban a megfelelő viselkedés, a társak érzelmeinek pontos felismerése, és az empatikus válasz ezekre a problémás helyzetekre. Ebben is segítenek az apák. Miben még, hát a nyelv, a beszéd fejlődésében. Az anyák szerepe elvitathatatlan, de úgy tűnik, az apák szerepe ebben mintha egy kissé nagyobb lenne, mint az anyáké, ami nagyon furcsa, hiszen az anyák szinte egész nap a gyermekkel vannak, és együtt tanulják, fejlesztik a beszéd és nyelvi érzékét a gyermeknek. Az apák azonban másképp és máshogy beszélnek, általában az együtt töltött játékban több szót és más kifejezéseket használnak, mint a megszokott otthoni, anyai környezetben használtak. Az apák gyakran használnak nem ismerős, idegen kifejezéseket, amelyek nem hasonlóak az anyák nyelvéhez, gyakrabban kérdeznek és kérik meg gyermeküket, hogy próbálja meg elmondani gondolatatit másképpen, fogalmazza azokat át[xiv]. Az apák szinte csak este vesznek részt a gyermekekkel közös játékban, ez mindig az újjal, az ismeretlennel jár, az apák mindenekelőtt, mint játszótársak szerepelnek a kisgyermekek világában, ez a tevékenység mindig egy különleges alkalom, nem várt kalandokkal[1].

---

[1]Tamis-LeMonda C.S.: Conceptualizing Fathers’ Roles: Playmates and More Human Development 2004;47:220–227

---

[i] Rosenblatt J.S. and Snowdon C.T.: Parental care Advances in the study of behavior vol 25. 1996.

[ii] Goodall J.: The chimpanzees of Gombe Harvard University Press 1986

[iii] Barry S. Hewlett: Intimate fathers 1991. University of Michigan Press.

[iv] Gladys Friedler: Paternal Exposures: Impact on Reproductive and Developmental Outcomes. An Overview. Pharmacology Biochemistry and Behavior 55(1996) 691-700.

[v] Bygren L.O. et al.:Longevity determined by paternal ancestors nutrition during their slow growth period Acta Biotheoretica 2001, 53-59.

[vi] Chen et al : Transgenerational effects of betel-quid chewing ont he development of the metabolic syndrome int he Keelung Community-based Integrated SCREENING Program Am. J.Clin. Nutr. 2006, 688-692.

[vii] Marcus E. Pembrey et al: Sex specific, male line transgenerational responses in humans European Journal of Human Genetics 2006., 159-166.

[viii] Tarter et al: Adolescent sons of alcoholics: neuropsychological and personality characteristics Alcohol Cli. Exp.Res. 1984, 216-222.

[ix] Hales and Robaire: Paternal exposure to drugs and environmental chemicals effects on progeny outcome J. Androl. 2001, 927-936.

[x] Rosenboom et al: Blood pressure in adults after prenatal exposure to famine J. Hypertens 1999, 325-330.

[xi] Painter et al: Early onset of coronary artery disease after prenatal exposure to the Dutch famine Am.J.Clin.Nutr. 2006b, 322-327.

[xii] Painter et al:A possible link between prenatal exposure to famine and breast cancer: a preliminary study Am.J.Hum.Bio. 2006a, 853-856.

[xiii] Lambrot et al: Low parental dietary folate alters the mouse sperm epigenome and is associated with negative pregnancy outcomes. Nat.Commun. 2013, 2889.

[xiv] Tomasello M et al: Young children's conversations with their mothers and fathers: differences in breakdown and repair. J Child Lang. 1990 Feb;17(1):115-30.