Az
utóbbi hónapokban átköltöztünk egy teljesen új házba, és az időnk nagy részét
ennek az otthonunknak a berendezésével töltöttük, gyakran és sok időt eltöltve
az IKEA nevezetű már-már templomnak nevezett helyen. Meg kell valljam őszintén,
hogy utálom ezeket a túrákat, nagyon időpazarló tevékenységnek tartom a
bútornézegetést, összeszerelést, be és kipakolást. Az emberek milliói idejük
nagy részét, sőt a szabadidejük zömét feláldozva támadják meg hétvégenként
ezeket a bútorkegyhelyeket. Miért is, pontosan mi történik ilyenkor velünk?
Miért fontos otthonaink berendezése, otthonossá tétele?
Az
evolúciós folyamatokkal foglalkozó tudós emberek a múltunkban igyekeznek
bizonyítékokat találni, és egymáshoz illeszteni a megtalált darabokat a
kirakósból, amiből kialakulhatott a mai emberiségre jellemző állapot. Mi tesz,
tett minket emberré, melyek a kulcsfontosságú tényezők, amelyek a mai, modern
emberhez vezették a paleo őseinket? Ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás,
ahány tudós, annyi válasz találunk a kérdésünkre. A nagy agyunk, a szociális
kapcsolattartó képességünk, az együttérzésünk másokkal, az együttműködésünk
magas foka, a nyelvi képességeink, a memóriánk, a gyermekeink, utódaink segítése,
a környezeti tényezők között a tűz, és az ehhez kapcsolódó főzés, csakhogy
megemlítsem a legfontosabbakat[i]. Melyik
a kiemelkedően fontos, és mik a kevésbé jelentősek, hogyan és mikor alakultak
ki ezek a tulajdonságaink, és milyen hatással lehettek egymásra? Lehetetlennek
tűnő vállalkozás az előző kérdésre egyértelmű választ találni, de kíséreljük
meg a lehetetlent.
Mielőtt
megpróbálkoznánk összefűzni a fenti témákat, még egy fonalat szeretnék
hozzáadni: az emberi evolúció nem folyamatos fejlődést jelentett, nagyon sok majomszerű
ősünk után megjelent a mai agyméretünkkel rendelkező ősember, de a tárgyi
eszközei rendkívülien silányak és maradiak voltak, sőt, ami lényegesebb a
témánk szempontjából, hogy sok százezer évig nem volt képes ezeken semmi
változást végrehajtani, kitalálni, ugyanolyan kőeszközöket pattintottak, mint
százezer évvel azelőtti őseik.
Gondoljunk csak arra, hogy a legelső
telefonoktól 50-60 év alatt jutottunk el a mostani hihetetlen kavalkádig, mi
lenne velünk, ha még mindig az első nehézkes telefonokkal bajlódnánk? Egyszer csak
történt valami az őskori múltunkban, és attól a pillanattól elszabadult a
kreatív emberősünk, és néhány tízezer év alatt óriási változások történtek mind
velünk, mind környezettünkkel. Mi áll ennek a kreatív robbanásnak a hátterében
és mi köze van ennek az Ikeához?
Házépítés
és funkciói az állatvilágban
A
felépülő fészek, otthon, vár mind-mind az állati test kiterjesztése az
élettelen világba, a környezetük egyfajta mérnöki átalakítását jelenti[ii].
A legtöbb állat részére menedéket jelent a kinti világ fizikai és biológiai
fenyegetettségtől, a fagytól, az esőtől, a ragadozóktól, éléskamraként, a
szaporodással is összefügghet, és természetesen az utódok nevelése, etetése is
elsődleges funkciói[iii].
A termeszvárak légkondicionált építmények, amihez ha hasonló nagyságú épületet
szeretnénk megépíteni, akkor 7.5-8 km magasságú, és a föld alatt még további 30
km mélységig lenyúló házat kellene megtervezni. Ők ezt előzetes tervek,
megbeszélés nélkül, pusztán az ösztöneik által vezérelten építik fel[iv].
Ez tűnik a legnagyobb különbségnek köztünk, illetve házaink és az állatvilágban
található építmények között, nálunk nem létezik házépítő ösztön, a természetes
szelekció nem látott el minket ezzel, az esetünkben elsősorban kulturális
adaptációról beszélhettünk. Ezért is annyira hasonló egymáshoz két azonos
fajhoz tartozó állat fészke, várra, mert ezeket az evolúció évmilliói
alakították, míg az emberi házak alapvető tervezete, belső felosztása hasonló,
de a felépítése, megjelenése nagyon különböző. A helyzet egy kissé a
gyermekeink elnevezésére emlékeztet, legyen emberi neve a gyermeknek, de legyen
eltérő, különböző és ritka azokon belül. Legyen a házunkban fürdőszoba,
nappali, konyha, de azok ne legyenek hasonlatosak a barátaink belső lakásához.
Nem
minden állat épít fészket magának, nagyon változatosan jelenik meg az életfán,
hogy hol és mely állatok készítenek védelmi helyet maguknak. A legközelebbi
rokonaink az állatvilágban a csimpánzok, bonobók, gorillák mindannyian fészeképítők.
A kisebb csimpánzok és bonobók esténként a fák magasában néhány gally és levél
segítségével tákolják össze 10 perc alatt az éjszakai fekhelyüket. Esténként
nem térnek vissza a régi helyükre, csak abban az esetben, ha másnap is a
közelben maradnak, mert mondjuk, itt éppen érik egy gyümölcs. Esténként
általában új helyen új fészket építenek éjszakára, az esősebb időben magasabbra
mennek a fákon és ott fészkelnek, és akkor is, ha megnő az esetleges ragadozóveszély.
A gorillák termetük miatt nem igazán tartanak a ragadozó macskáktól, ezért ők a
talajon fészkelnek, ahol akkurátusan, szép precízen egy ovális, levélzetben dús
ágakból szövik a hálóhelyüket. Ez sem tart azonban 5-10 percnél tovább, ha
elefántok jelennek meg a környéken, akkor bizony a gorillák is felmenekülnek
éjszakára a közeli fákra aludni[v].
Jelenlegi
vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népekről készült fotók hátterében itt-ott
feltűnik egy-egy kis kunyhó, házacska, de nem tűnnek túl jelentős építménynek,
nem is várnám ezt, hiszen a legtöbbjük néhány hetente újabb helyre vándorolnak.
Ebben is nagy a változatosság közöttük, hiszen vannak, akik egész évben
folyamatos vándorlásban élnek, követik a vadállatokat, mások egy határozott
időszakra megtelepednek, majd utána az évnek egy másik részében máshova
vándorolnak. Az évi mozgásuk, vándorlásuk meghatározza a kunyhóik felépítését,
szerkezetét. A vándorlók közel kör, vagy félkör alakú sátrakat húzna fel, míg
az egy helyben maradó népek már a szögletes házakat kedvelik jobban. A
vándorlók jobbára magukkal viszik a házuk alapanyagait, ha nem sikerül, akkor a
környezetük anyagaiból azonnal felépítik a sátraikat, ahogy megérkeztek a
következő állomásukra[vi].
A!kungok
kunyhói egy központi közös tűz körül helyezkednek el közel kör alakban. A
központi helyszínen történik minden közösségi esemény, főzések, mesélések.
Azoknál
az állatoknál is, akiknél nem figyeltek meg fészek vagy egyéb nyughelykészítést,
még azoknál is megfigyelhető az, hogy egy meghatározott tevékenységükhöz egy-egy
helyszínt kapcsolnak, ezek az úgynevezett home bases-ek, otthon bázis pontok.
Sok állat azonos helyen fogyasztja el a táplálékát, ettől eltérő, de nagyjából
azonos helyen pihen, tisztálkodik, vagy neveli a kölykeit. Az emberi otthon
kialakulásának első lépése is ez lehetett, egy nagy fa a szavannán, ahová a
levadászott húst szállították, ahol a kövekből nyílhegyeket pattintottak, ahol
az utódaikat nevelhették, taníthatták, ahol a húst és gyökereket megfőzték, és
ahol az este során tűzet gyújthattak és éjszaka során aludhattak a tűz
biztosította védelem mellett.
Elménk
összetevői és a kreatív robbanás
Steven
Mithen egy kis könyvecskét szentelt a bevezetésben felmerülő problémára és
nagyon szép megoldást vázolt: az emberi agyban a különféle intelligenciaféleségek
különálló agyi csoportokat alkottak, és ezekben a kis agyi modulokban egymástól
elzárva léteztek a világunk megértésére szolgáló intelligenciák[vii].
A
szociális kapcsolatokért felelős agyi modulok a mindennapos emberi érintkezések
során felmerülő problémákat hívatott kezelni, és megoldani. A kommunikáció, a
nyelvi területek, a mások megértéséért és befolyásolási hajlandóságunkért kifejlődött,
egymással átfedő agyi területek, hálózatok alapozzák ezt meg. Ettől sokáig
szintén különállva létezett a környező világunk élőlényeiről való tudásunk, a
természeti intelligenciánk. Mikor milyen gyümölcs érik, az évszakok hogyan
változnak, milyen állat hagyta azokat a nyomokat, milyen hangja van az éhes
oroszlánnak. Ez mind szerves részét alkotta a környezeti tudásunknak,
intelligenciánknak. Ennek mintegy kiterjesztése a fenti szociális intelligencia
a fajtársaink viselkedésének egyfajta vizsgálata, esetleges manipulálása. A
világunkban azonban nem csak élőlények, de élettelen tárgyak is körbevesznek,
ezeket sokféle módon fel lehet használni, sőt ha alakítjuk, koppintjuk, törjük,
faragjuk, akkor kifejezett, az életünket könnyebbé tevő célokra is
használhatóvá válhatnak. Nyílhegyeket, íjakat, halászhálókat, horgokat, üllőt-kalapácsot
készíthettünk kövekből, elhalt fákból, csontokból. A technikai vagy
technológiai intelligenciánkról beszélhettünk ezekben az esetekben. Az utolsó,
az általános intelligencia, ami a próba-szerencse tanulási, és az asszociatív
tanulási modulokat tartalmazza. A csimpánzok kiválóak mindkettőben, a két modul
nagyon jól használható, ha döntéseket kell hozni a gyűjtögetés közben, esetleg
eszközöket kell használni valami egyszerű étel megszerzésére, diótörésre vagy egy
termeszvár megcsapolására.
Evolúciónk
során ezek a lényeges intelligencia típusok önmagukban fejlődtek, egymástól többé-kevésbé
jól elkülönülve, a másik terület tudásához nem jelentősen hozzáférve, nem
hozzátéve semmit a másik területhez. A szociális intelligenciával az élettelen
kövek világában mintsem érünk, a technikai tudásunkkal nem sokat kezdhetünk a
fajtársainkkal. Vagy mégis?
A
bázis helyek szerepe a kreatív ember kialakulásában
A
közösségi helyek, ahol sok ősember összegyűlt, ahová a vadászott vadakat
szállíthattuk, ahol az anyák a gyermekeikkel töltötték napjaikat, ahol az új
szerszámok, fegyverek készültek, ahol megbeszélhették a napi eseményeket, ahol
megoszthatták a természeti világuk körforgásának történéseit egy hatalmas olvasztótégelynek
tűnik. Az eltérő típusú intelligenciák folyamatosan egymás közelében működtek,
a szociális kapcsolódások összekötötték a magas technikai tudású szakősembereket,
a gyűjtögető nők megosztották egymással a megfigyelt természeti jelenségeket, segítették
egymás gyermekeinek az ellátását, tüzet raktak és közösen főztek. Az ezer évek
alatt a különálló agyi intelligencia modulok szép lassan összekapcsolódtak
egymással, és megtermékenyítették, újabb és újabb ötletekkel álltak elő az közös
emberi tudáskészletből. A beszélt emberi nyelv lehetett az egyik összekötő
kapocs a modulok között. Létrejött a modern, kreatív ember. A helyszín ahol ez
megtörténhetett az első protootthonunk, a bázis helyünk.
A
házaink, az otthonaink szépen tükrözik, a belső felosztásuk hűen leképezi ezt
az elképzelést. Minden házban van konyha, ahol a tűz és a főzés egyben
technikai és szociális intelligenciánk indikátora, a nappali a szociális
tevékenységek központja, egyben az emberi tanítás, tanulás elsődleges terepe. A
hálóhelységek az alvás fontosságát hangsúlyozzák az emberi életben, míg a
dolgozószobák pedig a technikai intelligenciánk előtti főhajtásunknak felelhet
meg. A zöld növények, a kertünk virágai, fái és a háziállataink pedig a
természeti intelligenciánk tanúi. Az otthonuk egy csodás átalakulás, az emberré
válásunk tanúhegye, a múltunkban az otthonunk helyszínén talált egymásra a
természeti, a szociális, a technikai és az általános tudásfajtánk, és ezzel,
itt, az otthonunkban történhetett meg a Homo sapienssé alakulásunk.
[i] Peter M.
Kappeler et al: Primate behavior and human universals: Exploring the gap In:
Peter M. Kappeler et al: Mind the gap 3-19. Springer 2010.
[ii] Richard
Dawkins: A hódító gén Gondolat Könyvkiadó (Budapest) , 1989
[iii] Mike
Hansell: Built by Animals: The Natural History of Animal Architecture Oxford
University Press; 1 edition (March 15, 2009)
[iv] James
L. Gould et al: Animal Architects: Building and the Evolution of Intelligence Basic
Books; Reprint edition (March 6, 2012)
[v] Colin P
Groves et al: From ape nest to human fix point Man New Series, Vol. 20, No. 1 (Mar., 1985), pp. 22-47
[vi] Jerry
D. Moore: The prehistory of homes University of California Press (April 18,
2012).
[vii] Steven
Mithen: The Prehistory of the Mind: The Cognitive Origins of Art, Religion and
Science Thames & Hudson; 1st edition (April 1, 1999)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése