Az ember az egyetlen állat, ami ……..

Az ember az egyetlen állat, ami ……..

A mondat befejezésének módozata elárulja, hogy ki mit gondol egyedi, csak ránk jellemző és meghatározó tulajdonságunknak. A szenvedés, az okok keresése, a művészet filozofikus gondolkodásra utal, a nyelv a számolás, az öntudat, a gondolkodás már inkább a tudósok észjárását tükrözi. Nehéz egyetlen dologra rámutatni, ami egyedüliként meghatározná ember mivoltunkat. Az egyediség mellett komoly fejtörést okozhat az, hogy a felmerülő jellemző vonásokat egymás után kimutatják más, sokszor kevésbé fejlettnek tartott állatfajoknál, a kultúra, a kommunikáció, az önfelismerés, a tárgyhasználat mind-mind erre a sorsra jutottak.

A következő és meglepő felvetés a mondat befejezésére a főzés. A tűz kontrollálása, a főzés megmagyarázhatja a nagy agyméretünket, az öntudatra ébredésünket, a munkamegosztás jelenségét is. Kulturális találmányként gondolunk rá elsősorban, de nem az, biológiai örökségünk része, mint a madarak fészke.

Kezdjük a régmúltban, majd kétmillió éves ősünk, a Homo erectus, akinek állkapcsa kisebb, mint elődeié, kisebb fogakkal és rövidebb bélrendszerrel rendelkezett. Felegyenesedve járt. Az antropolgusok régóta felvetették, hogy a húsevés fontos faktor volt a nagy agyméret elérésében, hiszen az nagy energiaigényű szerv, amit csupán növényevésből nehezen lehet fenntartani. Az állati eredetű táplálék mindig több energiát tartalmaz, mint a növényiek. Wrangham professzor erről az ősünkről azonban kimutatta, hogy a belső emésztő apparátusa nem volt képes a nyers hús emésztésére, amihez mellékesen erősebb állkapocs és fogazat is szükséges lett volna. A rövidebb bélrendszer pedig a növényevést, ennek emésztését zárta ki. Ehhez nagy gyomor, erősebb áll és fogazat kellett volna.

A tűz kézben tartása, ellenőrzése és az ételek megfőzése adhatja a kulcsot a fenti problémára. A megfőzött ételek könnyebben rághatóak, emészthetőek, nem igénylik az erős feldolgozást a gyomor előtt. Az emésztés metabolikusan energiaigényes folyamat, sok fajnál a mozgással összevethető az energiafelhasználásuk. A nyers növényeket alaposan meg kell rágni, szét kell morzsolni, hogy a bennük található kis energiát a gyomrunk segítségével kinyerjük. A főzés során megússzuk a rágás befektetését, a gorillák egész nap kénytelenek folyamatosan enni a növényeket, hogy fenn tudják tartani magukat. Kicsit ellentmondásosnak tűnik, de a főzés folyamán történő átalakulások során az ételekből több energiát tudunk kinyerni, mint nyersen. A kollagéneket a meleg tűz lebontja, a keményítőt alapvető cukrokká bontja, megspórolva nekünk ezeket az energiabefektetéseket. Az ételek textúrája is jobb lesz, egyesek édesebbek, vagy kevésbé toxikusak. Az állatkertben főtt étellel etetett főemlősök hamarabb elhíztak, mintha nyers ételeket fogyasztottak volna, ugyanannyi ételből több energiát tudtak kinyerni.

A több kinyerhető energia több időt adott nekünk, amit nem az étel megkeresésével, megrágásával és emésztésével tölthettünk, más tevékenységekre juthatott lehetőségünk. A nyers ételek kizárólagos fogyasztása manapság nagy divatját éli, de ez nem az igazi számunkra. A nyersek nem képesek a testsúlyukat normálisan fenntartani, a nők fele sajnos menstruációs problémákkal küszködik. Nagyon nehéz ezzel az étkezéssel az agyunk nagy energiaigényét normális keretek között fenntartani. Ahogy a tehenek a fű evésére adaptálódtak, mi emberek a főzésre.

Nagyon sok kicsi és nagyobb bizonyíték gyűlik a fenti elképzelés alátámasztására, a kontrollált tűz felhasználása akár 1 000 000 éve megjelenhetett, az íz és illat és textúra érzékelésünk, a preferenciánkat a nagy energiatartalmú, könnyen emészthető ételekre. Van benne valami.

 

Richard Wrangham: Catching fire: How cooking made us human

Fekália transzplantáció !?

Fekália transzplantáció, avagy a bélflóra fontossága az egészséges életben

 

Pár éve olvastam egy amerikai nyugdíjas férfiemberről, aki egy fertőzés következtében veszélyes állapotba került, fájdalmai mellett folyamatos hasmenés miatt, és a fertőzést antibiotikummal kezelve a gyomrának és a beleinek bélflóra összetétele is drasztikusan megváltozott. A hasznos bacik száma csökkent, a veszélyesebb fajoké pedig növekedett. Életben maradásához gyakorlatilag állandó jelleggel antibiotikumokat kellett szednie, sőt az eredeti fertőzés is gyakran kiújult, tovább súlyosbítva az idős ember állapotát.

Ebben az időszakban már elég sokat tudtunk a bennünk élő mikroorganizmusokról, tudásunk fő forrása egyrészről a középkorhoz hasonlóan a hullák gyomrának, belének vizsgálatából, de a kutatások eredményességének egy másik fő forrása az élő emberek bélsár mintáinak alapos elemzése adta. Az ürítés során a bélsárral a baktériumok jó része is távozik, vélhetőleg megfelelő képet adva ezzel a bennünk élők összetételéről.

A fenti módszer adta azt a lehetőséget, hogy egy „beteg gyomrú”, rossz bélflóra összetételű egyént esetleg egy egészséges ember bacijaival lehetne gyógyítani. De honnan juthatunk ilyen bacikhoz, hiszen nem igazán tudunk a belekből, a gyomorból műtéti beavatkozások igénybe vétele nélkül használható mintát nyerni? Bizony bizony a fekáliák adják a megoldást. Egy bélsár részt alaposan szűrve, szagtalanítva, kapszulázva alkalmazható szert nyerhettünk nagyon sokféle betegség kezelésére. A mai napon is rengeteg probiotikus készítmény létezik a piacon, amelyeket az antibiotikumos kezelések, gyomorbántalmak esetére ajánlanak, sőt az orvosok felírnak. Sajnos ezekben csupán néhány baci faj van, az emberek pedig eléggé változatos képet mutatnak a bélflóra összetételében. Sőt mivel az alapozást a szülés során és utána édesanyánktól kapjuk, ezért a rokoni kapcsolatban lévő személyek bélflórája hasonlóbb, mint két véletlenszerűn kiválasztott ember. Az emberek életmódja, étkezésük természetesen erősen befolyásolja a mikroorganizmusok dinamikáját.

A beteg nyugdíjas hősünk bélflórájának helyreállítására tehát egy saját vagy rokon bélsár mintáját kellett fogyasztható állapotba hozni és ezzel megpróbálni a kezelést. A lánya megpróbált segíteni, de sajnos a kettőjük flórájának (valójában fauna) akkora különbség mutatkozott, hogy nem volt eredményes a fekália transzplantáció. A saját mintájából viszont sikeresen újra benépesítették a beleit, és azóta ezzel a módszerrel és természetesen antibiotikummal a kiújuló fertőzését sikeresen kordában tartják.

1958-ban jelent meg az első ajánlás a módszer alkalmazására, de 2009-ig nem nagyon történt az ügyben előrelépés. 2011-ben az első klinikai próbáknál tartunk, sőt az első randomizált, kontrollos kísérleteken is túl vagyunk, ahol a Clostridium difficile nevezetű kórokozó ellen a csoport fele antibiotikumot, míg a másik fele még szűrt, előkészített bélsár kapszulákat kapott. Utóbbi csoport hihetetlen 90%-os javulást mutatott, így ezzel elnyerte a címet, hogy komolyabban is foglalkozzanak a módszerrel és ennek más betegségek kezelésének vizsgálatára. Megjelentek az első a spermabankokhoz hasonló bélsár bankok, ahol egészséges emberek fekáliáit gyűjtik és feldolgozzák, tárolják és a fenti kísérletekhez anyagot szolgáltatnak, bízva a későbbi üzleti sikerekben.

A természetben létezik ennek előzménye, de nem ilyen szándékkal, a legközelebbi rokonaink a csimpánzok is a testükön hordozzák kicsinyeiket és azok, ha ürítenek, nem kímélik a szülőt, akinek viszont a bundájának tisztántartása elsődleges dolog, ezért elfogyasztja a kicsinyének ürítményét. Az egerek, patkányok is elfogyasztják, de ők a szaga miatt, ami a ragadozókat oda vonzaná a fészkükhöz.

Más-más célből, de van, sokszor életmentő oka a fekália elfogyasztásának, jövőnkben pedig az egyik legfontosabb medicinája lehet az egyre növekvő számú emberiségnek.
 

 Felhasznált irodalom:

Robert Martin:How we do it

Mark B. Smith et al: How to regulate faecal transplants Nature, 2014,feb.20, vol 506, 290-291.

Éjszakai baglyok-hajnali pacsirták

 

Minden élőlény rendelkezik biológiai belső órával, ami segíti eligazodni a körülötte folytonosan, de előre jelezhetően változó világában, a környezet változásával fellépő kihívások kezelésében. Az embernél a szemen belépő fény hatására az agyunk megfelelő helyén egy melatonin nevű hormon termelődése és felhalmozódása az elsődleges jele, hajtóereje a napi ritmusunknak, alvás-ébrenlét fázisaink ütemes változásának. Az állatfajok egységes, egyöntetű, ha tetszik, unalmas képet mutat, kisebb varianciát lehet náluk felfedezni abban, hogyan viselkednek a nap folyamán, egy mókus közel azonos időintervallumban tér nyugovóra, csakúgy, mint fajtársai. Nincsenek éjszakázó mókusok. Azonos időpontokban tevékenykednek, nem mutatnak nagy kirívó eltéréseket a gaussi görbétől.

Az embereknél ez a dolog másképpen alakult, mint azt sokan tudják már, az emberiség szép lassan két, jól megkülönböztethető csoportra szakad, az éjszakai baglyok és a hajnali pacsirták osztályára. Az éjszakai baglyok típusa késő este, hajnalban megy aludni, és ennek megfelelően késő délelőtt, vagy esetleg délben kel fel, míg a pacsirták korán fekszenek, korán kelnek és a délelőtti órákban aktívabbak. Ezeknél az egyszerű szokásoknál azonban, mint látjuk majd, további elkülönítő tulajdonságok, személyiségi vonások is jellemzik a két csoportot. A két típus között számtalan átmeneti forma létezik, sőt az egyén életével, öregedésével is komoly változások lehetségesek az említett vonásokban. Egyetemista korunkban gyakran éjjel 2-3-ig ébren voltam, másnap délben keltem, manapság 10-11-kor lefekvés és hajnalban kelés, kora reggeli aktivitás jellemez. Saját életem két korszakában a két típus, ellentétes végletében éltem, egyetemistaként, fiatalon bagolyként, ma inkább pacsirtaként. Valószínűleg többen megéltük ezeket a változásokat. A férfiak a női átlagnál általában kevesebbet alszanak, és a nemi éréssel, a pubertás korral egyre inkább később fekszenek le, azaz éjszakai baglyokká kezdenek átvedleni.

Az ember közvetlen evolúciós ősei nappali életmódot folytattak, ez a most terjedő esti életformára történő változás új keletűnek tűnik. A jelenség hátterében evolúciós meséket mondhatunk el, amelyek vagy igazak, vagy sem. Az állatvilágban a párzási időszakban létezik egy érdekes jelenség, a lekelés. Ősszel a szarvasbőgés a legkézenfekvőbb példája a jelenségnek, összejönnek a bikák és fitogtatják, mutogatják magukat, ha kell, összetűznek, és a végén a figyelő nősereg választ, általában a győztes mindent visz alapon. Ehhez hasonlóan a természeti népek esti táncos mulatsága, vagy a modern ember esti szórakozóhelyekre, kocsmákba járása is nagyban megfelel a lekelésnek, a hímek mutogatják magukat, ha kell, verekszenek, végül a jelenlévő nők választanak, és együtt távoznak. A wadabe népcsoport férfi tagjai egymást követő hét éjszakát táncolnak át, és utána a nők a legkívánatosabb partnerrel …..Ebben a mesében a hím baglyok megjelenése magával vonta az egyedülálló, párzó képes nők esti baglyokká válását, hiszen a hímek öncélú, egymásnak mutogatásából nem lesz kapcsolat.

Egy másik mese, ehhez szorosan kapcsolódik, de egy picit eltér tőle, ez pedig a reprodukciós sikerességgel kapcsolatos. Az esti baglyok több rövid távú kapcsolatot létesítenek, több nő lesz terhes, tehát több utódot hagynak hátra, sikeresebbek a génjeik elterjesztésében. Ha így folytatódik, akkor néhány emberöltő múlva mindenki bagoly lesz. Vagy mégsem?

A fenti evolúciós magyarázatokat erősítheti, hogy az éjszakai baglyok, mint rövid távú kapcsolatokat keresők egyéb, jól leírható, mérhető tulajdonságokkal bírnak, amelyek segítik a stratégiájukat és eltérnek a pacsirtáktól. Extrovertáltabbak, újdonságkeresők, magasabb impulzivitással rendelkeznek, mint a pacsirták. Kissé narcisztikusabbak, sőt a pszichopátia teszteken is magasabb értékeket produkálnak, mint a szerényebb, visszahúzódó pacsirták. A tárgyalt tulajdonságcsoport együttesen sikeresebbé teszi őket a rövid távú kapcsolatok kialakításában.

Egy most megjelent tanulmányban 500 egyetemi hallgatót kérdeztek ki és az eredményeket felhasználva próbáltak tiszta képet kapni a fenti evolúciós mesék érvényességét illetően. A hallgatóktól nyálmintát is vettek, kortizolt és tesztoszteront mértek belőlük, amik a stressz választ, a kockázatvállalást jelzik. Akik este aktívak, nem meglepő módon kozkázatvállalóbbak, mint a reggeli pacsirták. Átlagosan 11 szexuális partnerről számoltak be egy adott időszakra vonatkoztatva ( 1hét? 1 hónap ? 1 élet ? nem derül ki), a pacsirták szerényebb hatos értékkel kullognak mögöttük. Tehát újabb személyiségvonással gazdagodott, kísérletileg igazolva, a baglyok természete, a kockázatvállalással, és a magasabb szexuális partnerszámmal erősödik a mese.

A két versengő elmélet, a mutogatós és a reproduktív előnyös között a végleges döntést talán az jelentené, ha kiderülne, hogy azok az éjszakai baglyok, akik több alkalmi kapcsolatot létesítenek, azoknak több gyerekük lesz e, van e? Egy gyors körültekintést téve az ismerősök, barátok között nehezen elképzelhetőnek látom ezt, diáktársaim, akik rengeteg alkalmi, szexuális kapcsolatot létesítettek, úgy látom nincs több gyermekük. De ez a személyes becslés nem mérvadó, komolyabb, pontosabb kutatás talán segíthet. Az egyéni statisztika sokszor becsapja az egyént. Addig is, míg ezt elvégzik, marad a két pici mese a baglyokról és a (izom) pacsirtákról.

Jó éccakát.

 

 Dario Maestripieri: Night Owl Women are Similar to Men in Their Relationship Orientation, Risk-taking Propensities, and Cortisol Levels: Implications for the Adaptive Significance and Evolution of Eveningness Evolutionary Psychology 2014,130-147.

Piffer, D.: Sleep patterns and sexual selection: An evolutionary approach. Mankind Quarterly, 2010, 50, 361-375.