Minden élőlény rendelkezik
biológiai belső órával, ami segíti eligazodni a körülötte folytonosan, de előre
jelezhetően változó világában, a környezet változásával fellépő kihívások
kezelésében. Az embernél a szemen belépő fény hatására az agyunk megfelelő
helyén egy melatonin nevű hormon termelődése és felhalmozódása az elsődleges
jele, hajtóereje a napi ritmusunknak, alvás-ébrenlét fázisaink ütemes
változásának. Az állatfajok egységes, egyöntetű, ha tetszik, unalmas képet
mutat, kisebb varianciát lehet náluk felfedezni abban, hogyan viselkednek a nap
folyamán, egy mókus közel azonos időintervallumban tér nyugovóra, csakúgy, mint
fajtársai. Nincsenek éjszakázó mókusok. Azonos időpontokban tevékenykednek, nem
mutatnak nagy kirívó eltéréseket a gaussi görbétől.
Az embereknél ez a dolog
másképpen alakult, mint azt sokan tudják már, az emberiség szép lassan két, jól
megkülönböztethető csoportra szakad, az éjszakai baglyok és a hajnali pacsirták
osztályára. Az éjszakai baglyok típusa késő este, hajnalban megy aludni, és
ennek megfelelően késő délelőtt, vagy esetleg délben kel fel, míg a pacsirták
korán fekszenek, korán kelnek és a délelőtti órákban aktívabbak. Ezeknél az
egyszerű szokásoknál azonban, mint látjuk majd, további elkülönítő
tulajdonságok, személyiségi vonások is jellemzik a két csoportot. A két típus
között számtalan átmeneti forma létezik, sőt az egyén életével, öregedésével is
komoly változások lehetségesek az említett vonásokban. Egyetemista korunkban gyakran
éjjel 2-3-ig ébren voltam, másnap délben keltem, manapság 10-11-kor lefekvés és
hajnalban kelés, kora reggeli aktivitás jellemez. Saját életem két korszakában
a két típus, ellentétes végletében éltem, egyetemistaként, fiatalon bagolyként,
ma inkább pacsirtaként. Valószínűleg többen megéltük ezeket a változásokat. A
férfiak a női átlagnál általában kevesebbet alszanak, és a nemi éréssel, a pubertás
korral egyre inkább később fekszenek le, azaz éjszakai baglyokká kezdenek
átvedleni.
Az ember közvetlen evolúciós ősei
nappali életmódot folytattak, ez a most terjedő esti életformára történő
változás új keletűnek tűnik. A jelenség hátterében evolúciós meséket mondhatunk
el, amelyek vagy igazak, vagy sem. Az állatvilágban a párzási időszakban
létezik egy érdekes jelenség, a lekelés. Ősszel a szarvasbőgés a
legkézenfekvőbb példája a jelenségnek, összejönnek a bikák és fitogtatják,
mutogatják magukat, ha kell, összetűznek, és a végén a figyelő nősereg választ,
általában a győztes mindent visz alapon. Ehhez hasonlóan a természeti népek
esti táncos mulatsága, vagy a modern ember esti szórakozóhelyekre, kocsmákba
járása is nagyban megfelel a lekelésnek, a hímek mutogatják magukat, ha kell,
verekszenek, végül a jelenlévő nők választanak, és együtt távoznak. A wadabe
népcsoport férfi tagjai egymást követő hét éjszakát táncolnak át, és utána a
nők a legkívánatosabb partnerrel …..Ebben a mesében a hím baglyok megjelenése
magával vonta az egyedülálló, párzó képes nők esti baglyokká válását, hiszen a
hímek öncélú, egymásnak mutogatásából nem lesz kapcsolat.
Egy másik mese, ehhez szorosan
kapcsolódik, de egy picit eltér tőle, ez pedig a reprodukciós sikerességgel
kapcsolatos. Az esti baglyok több rövid távú kapcsolatot létesítenek, több nő
lesz terhes, tehát több utódot hagynak hátra, sikeresebbek a génjeik
elterjesztésében. Ha így folytatódik, akkor néhány emberöltő múlva mindenki
bagoly lesz. Vagy mégsem?
A fenti evolúciós magyarázatokat
erősítheti, hogy az éjszakai baglyok, mint rövid távú kapcsolatokat keresők
egyéb, jól leírható, mérhető tulajdonságokkal bírnak, amelyek segítik a
stratégiájukat és eltérnek a pacsirtáktól. Extrovertáltabbak, újdonságkeresők,
magasabb impulzivitással rendelkeznek, mint a pacsirták. Kissé narcisztikusabbak,
sőt a pszichopátia teszteken is magasabb értékeket produkálnak, mint a
szerényebb, visszahúzódó pacsirták. A tárgyalt tulajdonságcsoport együttesen
sikeresebbé teszi őket a rövid távú kapcsolatok kialakításában.
Egy most megjelent tanulmányban
500 egyetemi hallgatót kérdeztek ki és az eredményeket felhasználva próbáltak
tiszta képet kapni a fenti evolúciós mesék érvényességét illetően. A
hallgatóktól nyálmintát is vettek, kortizolt és tesztoszteront mértek belőlük,
amik a stressz választ, a kockázatvállalást jelzik. Akik este aktívak, nem
meglepő módon kozkázatvállalóbbak, mint a reggeli pacsirták. Átlagosan 11 szexuális
partnerről számoltak be egy adott időszakra vonatkoztatva ( 1hét? 1 hónap ? 1
élet ? nem derül ki), a pacsirták szerényebb hatos értékkel kullognak mögöttük.
Tehát újabb személyiségvonással gazdagodott, kísérletileg igazolva, a baglyok természete,
a kockázatvállalással, és a magasabb szexuális partnerszámmal erősödik a mese.
A két versengő elmélet, a
mutogatós és a reproduktív előnyös között a végleges döntést talán az
jelentené, ha kiderülne, hogy azok az éjszakai baglyok, akik több alkalmi
kapcsolatot létesítenek, azoknak több gyerekük lesz e, van e? Egy gyors
körültekintést téve az ismerősök, barátok között nehezen elképzelhetőnek látom
ezt, diáktársaim, akik rengeteg alkalmi, szexuális kapcsolatot létesítettek,
úgy látom nincs több gyermekük. De ez a személyes becslés nem mérvadó,
komolyabb, pontosabb kutatás talán segíthet. Az egyéni statisztika sokszor
becsapja az egyént. Addig is, míg ezt elvégzik, marad a két pici mese a
baglyokról és a (izom) pacsirtákról.
Jó éccakát.
Dario Maestripieri: Night Owl Women are
Similar to Men in Their Relationship Orientation, Risk-taking Propensities, and
Cortisol Levels: Implications for the Adaptive Significance and Evolution of
Eveningness Evolutionary Psychology 2014,130-147.
Piffer, D.: Sleep patterns and
sexual selection: An evolutionary approach. Mankind Quarterly, 2010,
50, 361-375.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése