2015. március 3., kedd

Mikrovilágunk: a dinók kipusztulása

A 3D-ben vetített Jurassic Park mostanában ment a mozikban és nagy sikernek örvend. A film tudományos alapja az, hogy egy borostyánba zárt vérszívó rovar valamikor egy dinó vérét szívta és az ő vérének DNS tartalmával konzerválódott. Ezt a DNS-t kinyerve, összehozták az első dinókat. 

Egy régi mondás szerint, Isten nagyon szeretheti a rovarokat, mert nagyon sokfélét és nagyon sokat teremtett. Az erre szánt hat napból néhány órát foglalkozott csak a többiekkel, a nagy részét a rovaroknak szentelte.
 Poinarék 2008-ban álltak elő azzal a feltételezéssel, hogy a rovarok a növényevő dinókkal konfliktusba kerültek, hiszen mindannyian a zöldellő vegetációt fogyasztották. Sok kicsi bogárka a nagy bendőjű dinók ellen, az őskori Dávid-Góliát harcnak tűnik. Dávid parazitákat szedett fel, és ezekkel a nagytestű, erős dinókat legyőzte. A dinók a növénylegelés közben óhatatlanul megették a növényeken legelésző kisebb bogarakat, így az azokban tenyésző kisebb paraziták bekerülhettek a hüllőkbe és elpusztíthatták azokat. Poinarék impozánsan bemutatott elméletük bizonyítékait keresik a borostyánba zárt rovarok testében, hasonlóan a dinó DNS-hez. Gyakorlatilag ez is egy típusa volt a  biológia hadviselésnek, amely valószínűleg hozzájárult a dinók kihalásához.




A mai világunk bármilyen hihetetlenek tűnhet hasonlít egy kicsit erre a helyzetre, jelenleg mi vagyunk  a dinók szerepében, jelenleg a Földön a leghalálosabb, legtöbb emberi áldozatot követelő csapást a szúnyogok jelentik, de az ábrán több más gerinctelen is helyet kapott, cecelégy az álomkórral,és egyéb baktériummal felszerelt férgeket is.


2015. március 2., hétfő

Mikrovilágunk: a sport és a kreatív munka kapcsolata a baktériumainkkal

Kicsit közelebb kerülve az emberhez, nem csak a gyomor bélrendszerben, hanem az emberek bőrén is élnek különféle egysejtű élőlények, gombák, amelyek a verejtékezést segítik, illatanyagokat termelnek, és ezzel akár az ember párválasztását is meghatározhatják. De ne menjünk ilyen messzire, tavaly amerikai kutatók megvizsgálták egy női görkori csapat bőrflóráját, az első megállapításuk alapján az egy csapatban egymással hetente többször együtt sportolók nagyfokú hasonlóságot mutattak a bőrükön élők összetételében. A sok együtt töltött idő alatt kialakult egy a csapatra jellemző bőrbaci lenyomat. A helyzet akkor vált érdekessé, amikor egy verseny előtt, és után is összehasonlították a résztvevők bőrén élő mikrobaösszetételt és azt találták, hogy már egy 2-3 órás test kontaktust igénylő mozgás után az ellenfelek elkezdtek bacikat cserélgetni, és elkezdtek egymásra hasonlítani. 




Talán érdekes lenne megvizsgálni más sportokat is így a birkózás jutott eszembe, itt rövidebb ideig de intenzívebb test test elleni küzdelem történik.
A másik  példám egy más sportról szól, azt hiszem, hogy a fradi-újpest focimeccsek szurkolóinak is az a problémájuk, hogy a rendőrök állandó sorfala, és felügyelete miatt nem tudnak bőrgombákat cserélni és ettől ők nagyon frusztráltak lesznek. Azt javasolnám, engedjük őket egy kétszer egymás közelébe, hadd alakuljon ki a közös bőrflóra, hátha ezután már megnyugszanak és nem vágynak egymás közelébe.


Miközben ennek az eredménynek a következményein gondolkodtam két dolog jutott eszembe, az egyik hogy az utóbbi években sok titkot megtudtunk azokról a munkahelyekről ahol igazi kreatív munka folyik, ilyen  például az ismert animációs filmeket készítő Pixar,a kreatív vállalatok   közös jellemzője az, hogy a kis különálló irodáikat, nagy egyterű közösségi helyek váltották fel, és egyéb olyan építészeti megoldások, kávégépek, liftek, folyosók is részei az épületnek, amelyek segítik a dolgozók szoros és folyamatos kapcsolatát. A sok kontaktus pedig bacicseréket jelenthet.


Lehetséges, hogy a létezik egy mikroorganizmus ami valamilyen módon a kreativitás növekedéséért felelhet?


2015. március 1., vasárnap

Mikrovilágunk: a magzat fejlődése a bacikkal


Mind az időben, mind a koraszülött magzatokban ott vannak a kis megfigyelő bacik, érdekes, hogy a koraszülötteknél változatosabb és a mennyiségük is nagyobb, mint a normálisan, időben született gyermekeknél és az is meglepő, hogy a jelenlétük semmilyen komplikációt nem okoz. Más emlős fajoknál is sikerült kimutatni jelenlétüket a méhlepényből, így egy kicsit kétséges azon állatok léte, akik állítólag baci mentesek (egerek) már születésük után, és ezt a tulajdonságukat használják ki a további kutatásokban. A szájukon keresztül megfertőzött nőstényegerek magzati folyadékából sikerült azonosítani a megjelölt, fertőző mikrobákat. Valamilyen úton, de bejutnak.
Lehetséges, hogy léteznek olyan belső mechanizmusok, amelyek közvetlenül segítenek bizonyos egysejtűeket, hogy bejuthassanak az anyaméhbe és segítsenek a fejlődő magzatnak?

 A baci mentesen növekvő egereknek nagyon sok rosszul kialakuló szerveik vannak, amelyek gyakran emésztési és szaporodási problémákhoz vezetnek. Az immunrendszerük is abnormális, a lokális és szisztémás limfoid struktúráik is hibásan fejlődtek. Ha a frissen született baci mentes egereket a megfelelő bacikkal megfertőzik, akkor normális immunrendszerük alakul ki, stressz válaszuk is az elvártaknak megfelelően fejlődik. A bacik kellenek az egészséges szervezet kialakulásához. A vitaminok kritikusan befolyásolják az életünk első 3-4 évét, ilyen például a sokat emlegetett folsav. Ezt és más jelentős aminosavakat, dipeptideket is előállítanak a mikrobáink. Visszafordíthatatlan problémák esetében gyakran sokkal kevesebb és kevésbé diverz baci hálózattal találkozunk, ez is jelzi azok fontosságát. A folsavat már minden leendő anyuka szedi, és ezt nagyon jól teszik, de más anyagok is hasonlóan fontosak, ilyen például a linolsav, ami agyunk zsírsavainak 60%-át adja. Az alacsony bevitelt az autizmussal, az Alzheimerrel is összefüggésbe hozták már. A legújabb kutatások már nem mutatják ilyen fényesnek a linolsavat és bevitelét, de fontos megjegyezni, hogy ebben a kutatásban, eszerint az étkezéssel bevitt linolsav ronthatja a DHA és az arachidonsav felszívódását. Amiről mi értekezünk, az a bennünk élő bacik által előállított linolsavja. A bifidobaktériumok és a lactobacillusok is előállítják ezt a zsírsavat, nem lenne egyszerű ezeket a bacikat prebiotikumokkal támogatni és erősíteni az első két trimeszterben a várandóság alatt?

A születés után következő évekről és a bélflóra kapcsolatáról már nagyon sokat tudunk, a fogantatástól a születésig azonban lényegesen kevesebbet. Azt jól tudjuk, hogy az anya a placentán keresztül minden jóval ellátja gyermekét, a gyermek salakanyagait pedig elszállítja. Az első trimeszterben nemcsak a gyermek kezd el növekedni, hanem az anya melle is megnő, majd később további kilók rakódnak le a testén. De miért is szed fel a nő a gyermekénél és méhlepény tömegénél jóval több kilót, ami utána nehezen megy le? A bélflóra megadhatja a választ, az első harmadban a hölgyek bélflórája is nagy változásban van, egyesek aránya megnő, mások eltűnnek. Ez a folyamat nem véletlenszerű, hanem a vizsgálatok szerint egy irányba mutatnak.

Egy érdekes kísérletben az első trimeszterben lévő még változás előtt álló nők bélflórájával fertőztek meg steril egereket, míg az egerek egy másik csoportját a harmadik trimeszteres nők bélflórájával, ami már alaposan megváltozott azóta. A bacik megtelepedése után két hét alatt az utóbbi egerek már jóval nagyobbra nőttek, mint a társaik. Ezek szerint a bélflóra változása olyan irányba megy végbe, ami segíti az anyát, több energiához juttatja. Ennek lehetséges, hogy a mai, 21.században nincs haszna, de egy ínségesebb, kevesebb táplálékot tartalmazó korszakban, időszakban életről-halálról dönthetett.
 A terhességi cukorbetegséget is minden valószínűséggel kezelni illetve megelőzni lehet majd a jövőben, amint többet megtudunk a terhesség alatti bélflóra átalakulásáról.

Még egy példa, a születés időpontja, ez a kijelölt idő körül akár 2-3 hetes intervallumban bármikor megtörténhet. A születés előtt a vagina mikroflórája felkészül az eseményre, és/ vagy elindítja esetleg? Nem csodálkoznék ezen.



 A legtöbbször csak a bajt okozó fertőzésekről hallunk, az influenza agyi fejlődési gondokat okozhat, ami különféle depressziós, vagy esetenként skizofréniát okozhat.

Itt is vegyes kép alakulhatott ki bennünk, vannak a magzat fejlődéséhez elengedhetetlenül fontos fajok, míg ismerünk olyanokat, akik nagyon sok betegségeket, rendellenességeket hagynak maguk után.