Kávémesék: Kedvencem

Néhány évvel ezelőtt Peter Skillman (találó neve van) tervező és egyben mérnök is kitalált egy versenyt. Hónapokon keresztül járta Kalifornia egyetemeit, iskoláit és négy fős csoportokat kért fel, hogy végezzék el az általa kitalált nagyon egyszerű kis feladatot. A lehető legmagasabb építményt kellett összetákolniuk az alábbi hozzávalókból:

20 db nyers spagetti tésztaszál

1 méter átlátszó ragasztószalag

1 m madzag

1 db mályvacukor

Az egyetlen és legfontosabb szabály az volt, hogy a cukorka az épület tetejére kellett, hogy kerüljön. Egyszer egy üzleti iskola tanulói, és egy óvodásokból összeverbuvált négyes-négyes csapat mérte össze az erejét, vagy inkább a kreativitását. Az idősebb csapat tagjai összegyűltek és nagyon okosan összedugták a fejüket, stratégiákat próbáltak meg kitalálni, megvizsgálták az anyagokat, rengeteget vitatkoztak, nagyon sok ötletet generáltak, teljesen racionálisan átgondolták az előttük tornyosuló feladatot. Pontosan úgy, ahogy ma egy felnőttekből álló csoport dolgozik egy problémán a mindennapi munkája során. Végül felosztották a munkát és megépítették az elgondolásukat.

Aki megfigyelt már kisgyermekeket csoportban valamilyen tevékenységet végezni, annak nem okozók meglepetést azzal, hogy ők egészen más módon viszonyultak ehhez a kihíváshoz. Nem volt stratégiájuk, nem analizálták a helyzetet, nem kérdezgettek egymástól semmit, nem terjesztettek elő semmilyen tervet, elgondolást. Ehelyett közel álltak egymáshoz és elkezdtek dolgozni az anyagokkal, ide tették, oda tették, próbálkoztak. Elkezdtek építeni, minden előzetes terv, megbeszélés nélkül, nagyon rövid kis párbeszédek hangzottak el közben, ezt ide ne oda, az nem jó, így csináld. Ha lenne egy millió forintom, akkor nem kétséges, hogy melyik csapatra tettem volna fel, és vesztettem volna természetesen. Az üzleti iskola sztárjai 25 cm-es építményt voltak képesek összehozni, míg a gyermekek 65 cm-est, két és félszer magasabbat, mint az idősebb, okosabb, tapasztaltabb emberek csoportja. Azóta rengeteg elemzés jelent meg erről, ezzel már nem is foglalkoznék, mindenki találgassa azt, hogy miért okosabb, ügyesebb négy óvodás, mint négy egyetemista.

Számomra jelentősebb a fenti kísérlet tanulsága: vigyázat óvónénik, nagyon figyeljük a ránk bízott csemetéket, mert, ha nem vagyunk eléggé szemfülesek, akkor bizony akár összerakhatnak egy űrhajót kartonpapírokból, meg hurkapálcikából az oviban, és huss, irány a Hold.  

Kávémesék: A kompromisszum és a barlangi medvék kihalása

Körülbelül 24.000 éve haltak ki, de egykor annyira elterjedtek voltak, hogy a barlangokban található maradványaikat az első világháborús időszakban foszforforrásnak használták, földek termőképességének javítására, és a háborús bombákba is. Spanyolországtól közép-Oroszország barlangjai telis tele vannak a hatalmas csontjaikkal, egész koponyáikkal. A hímek akár 1000 kg-osak is lehettek, míg a nőstények beérték a szerényebb 250 kg-val. Általában, ha egy faj hím és nőstény egyedei ennyire eltérő nagyságúak az erős szexuális szelekcióra utal, magyarul a hímek testi erejükkel, termetükkel harcoltak a nőstények kegyeiért. Télen a nagy fagyok beálltával jó medvéhez illően téli álomra vonultak, amit egy kis vízivásért olykor olykor megszakítottak. A kihalásuk időszaka egybeesett egy kisebb jégkorszakkal, aminek a szerepe a kihalásukban nem tisztázott, de a barna medvék, a farkasok vagy az oroszlánok is túlélték ezt az időszakot, akkor mi lehetett a gond a barlangi medvével?

Az első elképzelés szerint a táplálékuk: a fogazatuk feltérképezése alapján elsőre azt mondhatnánk, hogy kizárólag növényekkel táplálkoztak ezek a nagy testű állatkák, aminek a megritkulásával sajnos a kihalásuk is borítékolható lett. A barna medvék mindenevők, a farkasok és oroszlánok a hús kedvelők táborába tartoznak, tehát eléggé flexibilis, hogy mit képesek elfogyasztani, egy hatalmas termetű növényevő nagy gondban lehet egy hosszas téli időszakban. Marius Robu és kollégái a Románia területeken gyűjtött maradványok alapján inkább amellett kardoskodik, hogy mindenevők lehettek ezek az állatok,a kutatók izotópos vizsgálatok alapján próbálják bizonyítani igazukat. A nitrogén 15-ös izotópja gyakoribb azon állatok szőrében, akik mindenfélét megesznek, mint a kizárólag növényeken élők bundájában. Szerintük elsősorban a helyi növényeken éltek a medvék, de alkalmanként, a körülmények kényszerítő hatása miatt húst is magához vett a kis macink. Még a bambuszrágcsáló pandamaci is elrág egy jó kis steaket, ha hozzájut.

Más problémára utaló jelet is találtak okos kutatóink, a macik fejében az agyuk jóval kisebb volt, mint más rokonaiknál, nem növesztettek felesleges szerveket, hiszen abban a hidegben, zsírra, hájra és nem agyacskára lehetett szükségük. A téli időszakra a testükben felhalmozott zsírhoz az állatok agya nem fér hozzá, illetve az energiához, amit belőle kinyer a nagy test. Az agy amúgy az energiáink közel egyötödére igényt tart, tehát egy nagyon energiaigényes szerv, ha nem szükséges nem lesz nagy agya egy állatnak. Az emberi társadalom hasonló jelensége, ha nincs rá szükség (mármint agyra) akkor nem lesz, ezt csakis zárójelesen jegyezném meg. Visszatérve a macikhoz és végzetükhöz, választásuk a nagy agy és az ezzel járó előnyök, lásd flexibilisebb választások az étel tekintetében. Ők azonban az étrendi változtatások helyett a nagy bendőt részesítették előnyben, az agyuk maradt kicsi, a hasuk nagy. A kettő együtt nem működhet, ez egy örökös törvénye az evolúciónak, folyamatos kompromisszumok egymásnak feszülése.

A végeredményt azonban nem képes megjósolni, és ez gyakran fajok kihalását okozhatja, mint az esetünkben, a barlangi medvével is ez történhetett. Lefeküdt téli álmot aludni korgó, üres hassal és bármikor is ébredt fel, a hideg jégkorszakban találta magát, és ahelyett, hogy húsételt keresgélt volna, maradt a jól bevált zöldségeknél, amelyek viszont nem szeretik a hideget, nem igazán virágoznak télen, éhes gyomorral visszafeküdt.

Hasonló az emberi életünk választásaihoz, ha az energiáim, időm nagy részét erre és erre szánom, akkor nem marad másra, és gyakran csak sokkal később derül ki, hogy a korábbi kompromisszumos döntésünk nem volt éppen a legjobb, de ekkor már éhesen bolyongunk a fagyott sztyeppén némi zöldség után szimatolva.

Kávémesék:A gyerekjáték nem gyerekjáték

Több ismerősöm is ajánlott más és más címeket, de maradnék a reggeli kávé mellé szóló kis történetek, leginkább gondolatmorzsák megszokott címénél. Remélem, szerzek egy két kellemes percet a gőzölgő fekete nedű mellé. Kezdjük is el.

Thomas Edison népszerű mondása szerint egy új találmányhoz 1 százalék inspiráció, és 99 százalék veríték szükségeltetik. Egyszerű a kereket feltalálni, de míg ebből használható eszköz lett nagyon hosszú idő telt el. A kerék, míg kerék lett belőle sok fizikai paramétert, rengeteg időt és egyéb hozzáértő munkát igényelt. Honnan szerezzük, hogyan, mikor tanuljuk, tanultuk meg ezeket a mentális eszközöket, amelyek szükségesek ehhez és a mindennapi kreativitásunkhoz, a mindennapi munkánkhoz?

 Felix Riede archeológus szerint a gyermekkorunk során, a játék nem csupán a kis csöppségek fejlődésének elengedhetetlen része, de ez alapozhatja meg a későbbi technológiai gondolkodásának fejlődését, nem csak az adott egyénnek, de az egész kulturális, társadalmi közegnek is, amelyben felnővünk. A felnőttek nagyon komoly munkát fektetnek egy egy elgondolásuk kifejlesztésébe, annak megvalósításába, miközben a gyermekek természetes módon kísérleteznek a körüllöttük heverő fizikai objektumokkal, ezek egy részét nevezzük el játéknak, valójában minden az számukra. Ha igaz az elképzelése az úriembernek, akkor az emberiség jelentős találmányai, a kerék, a szövőgép, a számítógép, gyerekjátékok során fejlődhetek, vagy akkor csírázhatott ki a kis emberkék fejében, amit később, felnőtt korukban kamatoztathattak. A gyerekjátékok és azok fejlődése alakíthatta ki az emberiség nagy találmányait? Azt az emberi maradványokból régóta tudjuk, hogy az ember rendkívüli hosszú gyermekkorral rendelkező faj, és ez az idő, amit a mi van ha típusú játékokra fordíthatunk többek között. Jelenleg még senki nem vizsgálta meg ilyen szemszögből a régi gyerekjátékokat. Minden nemzet, minden nép gyermekei játszanak, és legtöbbször a felnőtt eszközök kicsinyített változataival, kis kosarakkal, kis szövőmasinával, pici autókkal. Ha veszünk egy kis közösséget, társadalmat, akkor a gyermek egy miniatűr eszközzel kísérletezhet, új használati tereket találhat ki, aminek az eredményét később hasznosíthatja ő és a közössége is. Mindez azt feltételezi, hogy egyes gyerekjátékok elterjedtsége megelőzi az adott játékkal kapcsolatos felnőtt tevékenységek fejlődését.

April Nowell és kollégái egy 4500 éve Grönlandon élő közösség mindennapjait vizsgálták meg, és azt találták, hogy a földrész első meghódítói nem vittek magukkal és nem is igazán használtak, mármint a gyermekeik, játékokat, és nagyon elenyésző innováció jellemezte őket. 800 éve egy újabb bevándorlási hullámban egy másik népcsoport jelent meg, ők viszont gyermekeiket kis kajakokkal, apró nyilakkal, babákkal látták el, mint játékok. Az ő megjelenésük érdekes módon egybeesett új, felnőtt technológiák elterjedésével, újabb horgászó horgok, biztonságosabb halászhajók és melegebb ruhák. Egyetlen szépséghibája van ennek a kutatásnak, hogy a pontos időrendi sorrend nem tisztázott, mi volt előbb a gyerekjáték, vagy a találmány, mi minek a másolata? Talán ez nem is annyira döntő, lehetséges,  hogy együtt fejlődtek, egy gazdagabb anyagi kultúrával rendelkező nép új játékokat képes adni gyermekeik kezébe, azok pedig megtermékenyítik a kis bucikat, és ez felnőtt éveikben további innovációk forrása.

Mivel játszanak a mai kis gyermekek, hogy a jövő innovátorai szülessenek meg belőlük? Tabletekkel, számítógépekkel?