Kávémesék: A kompromisszum és a barlangi medvék kihalása

Körülbelül 24.000 éve haltak ki, de egykor annyira elterjedtek voltak, hogy a barlangokban található maradványaikat az első világháborús időszakban foszforforrásnak használták, földek termőképességének javítására, és a háborús bombákba is. Spanyolországtól közép-Oroszország barlangjai telis tele vannak a hatalmas csontjaikkal, egész koponyáikkal. A hímek akár 1000 kg-osak is lehettek, míg a nőstények beérték a szerényebb 250 kg-val. Általában, ha egy faj hím és nőstény egyedei ennyire eltérő nagyságúak az erős szexuális szelekcióra utal, magyarul a hímek testi erejükkel, termetükkel harcoltak a nőstények kegyeiért. Télen a nagy fagyok beálltával jó medvéhez illően téli álomra vonultak, amit egy kis vízivásért olykor olykor megszakítottak. A kihalásuk időszaka egybeesett egy kisebb jégkorszakkal, aminek a szerepe a kihalásukban nem tisztázott, de a barna medvék, a farkasok vagy az oroszlánok is túlélték ezt az időszakot, akkor mi lehetett a gond a barlangi medvével?

Az első elképzelés szerint a táplálékuk: a fogazatuk feltérképezése alapján elsőre azt mondhatnánk, hogy kizárólag növényekkel táplálkoztak ezek a nagy testű állatkák, aminek a megritkulásával sajnos a kihalásuk is borítékolható lett. A barna medvék mindenevők, a farkasok és oroszlánok a hús kedvelők táborába tartoznak, tehát eléggé flexibilis, hogy mit képesek elfogyasztani, egy hatalmas termetű növényevő nagy gondban lehet egy hosszas téli időszakban. Marius Robu és kollégái a Románia területeken gyűjtött maradványok alapján inkább amellett kardoskodik, hogy mindenevők lehettek ezek az állatok,a kutatók izotópos vizsgálatok alapján próbálják bizonyítani igazukat. A nitrogén 15-ös izotópja gyakoribb azon állatok szőrében, akik mindenfélét megesznek, mint a kizárólag növényeken élők bundájában. Szerintük elsősorban a helyi növényeken éltek a medvék, de alkalmanként, a körülmények kényszerítő hatása miatt húst is magához vett a kis macink. Még a bambuszrágcsáló pandamaci is elrág egy jó kis steaket, ha hozzájut.

Más problémára utaló jelet is találtak okos kutatóink, a macik fejében az agyuk jóval kisebb volt, mint más rokonaiknál, nem növesztettek felesleges szerveket, hiszen abban a hidegben, zsírra, hájra és nem agyacskára lehetett szükségük. A téli időszakra a testükben felhalmozott zsírhoz az állatok agya nem fér hozzá, illetve az energiához, amit belőle kinyer a nagy test. Az agy amúgy az energiáink közel egyötödére igényt tart, tehát egy nagyon energiaigényes szerv, ha nem szükséges nem lesz nagy agya egy állatnak. Az emberi társadalom hasonló jelensége, ha nincs rá szükség (mármint agyra) akkor nem lesz, ezt csakis zárójelesen jegyezném meg. Visszatérve a macikhoz és végzetükhöz, választásuk a nagy agy és az ezzel járó előnyök, lásd flexibilisebb választások az étel tekintetében. Ők azonban az étrendi változtatások helyett a nagy bendőt részesítették előnyben, az agyuk maradt kicsi, a hasuk nagy. A kettő együtt nem működhet, ez egy örökös törvénye az evolúciónak, folyamatos kompromisszumok egymásnak feszülése.

A végeredményt azonban nem képes megjósolni, és ez gyakran fajok kihalását okozhatja, mint az esetünkben, a barlangi medvével is ez történhetett. Lefeküdt téli álmot aludni korgó, üres hassal és bármikor is ébredt fel, a hideg jégkorszakban találta magát, és ahelyett, hogy húsételt keresgélt volna, maradt a jól bevált zöldségeknél, amelyek viszont nem szeretik a hideget, nem igazán virágoznak télen, éhes gyomorral visszafeküdt.

Hasonló az emberi életünk választásaihoz, ha az energiáim, időm nagy részét erre és erre szánom, akkor nem marad másra, és gyakran csak sokkal később derül ki, hogy a korábbi kompromisszumos döntésünk nem volt éppen a legjobb, de ekkor már éhesen bolyongunk a fagyott sztyeppén némi zöldség után szimatolva.