A puzzle világ és a rák ellenszere

Pár száz éve óriási változás történt a tudományos világban, egyre több dologról egyre többet kezdtünk el tudni, és ez oda vezetett, hogy mára kihaltak a polihisztorok, és manapság minden tudós csak és kizárólag a saját területének egy kicsiny részét ismeri. Egy hatalmas puzzle-ben veszünk részt, de sajnos mindenkinek csak egy darabka jutott, azt próbálja meg megismerni, színes vonalak kavalkádjából próbálkozzunk az egészre következtetni. Ez csakis egy bohóchal képe lehet, nem inkább egy felhőkarcoló, vagy mégsem, egy bébielefánt aki egy kávéscsésze szélén egyensúlyoz, az orrán pedig két hangya beszélget. Szürreális.

Az utóbbi 10 évben bátor kutatók egy csoportja evolúciós és ökológiai elképzeléseikkel próbálnak új életet lehelni a rákkutatás megrekedt helyzetébe. Minden második, harmadik héten szédületes hírek kapnak lábra, megvan minden rák ellenszere, egereken, patkányokon már tesztelték, pár nap, hónap, év és az embereken is sikeresek lesznek. De hol vannak ezek az eredmények? Nehéz egy ennyire diverz betegségformára általános gyógymódot , esetleg gyógyszert találni, talán könnyebb lenne, ha kívülről rátekintve egy egységes képet adhatnánk, hogy pontosan mi az a közös pont, anyag, gén, ami az összes rák kialakulását elindíthatja. A szennyezők a környezetünkben, vagy a rossz génjeink, esetleg a kettő együtt?

Számítógépes szimulációban tesztelték elképzelésüket az említett kutatók, és mint legtöbb esetben pozitív eredményt kaptak, de mit is állítottak?

Nagyon egyszerűen szerintük a rákos burjánzások egyedüli és egyben közös oka a túl sok energia. Testünk a sejtjeit, különösen az állandóan osztódókat egyfajta elnyomásban tartja, nem ad nekik sok energiát, anyagot az osztódásokhoz. Ha ez az elnyomás valamiért megsérül, akkor megnő az adott sejtcsoporthoz leosztott anyagok, energiák mennyisége, amit az arra használ, amire képes, sok sejtet alkot, és ezek közt rengeteg hibásat is.

 Úgy érzem nagy szükség volt erre, egy pillanatra felvillant az egész kép, persze lehet, hogy nem jó, de a puzzle néhány darabja most nyert értelmet. Bármilyen elváltozás az emberi testünkben, aminek hatására megnövekszik az energiaáram egyes szerveinkben, ott megnő a rák kockázata. Például, ha folyamatosan értágítót használók, ezzel pontosan ezt érhettem el, sajnos az alkohol a legismertebb ilyen szer, nem is csoda, hogy ez áll sok rák hátterében. Az elhízás, a túlzott cukorfogyasztás, a krónikus gyulladások, hogy csak néhány olyan folyamatot említsek még, amelyek jól beilleszthetőek a puzzleba. Még két kis képrészletet említek csak, az egyik a sport, ami ugye általában csökkenti a testünk energiaszintjét, és az éhezés is, mindkettő alacsony rákkockázattal jár.

Mindkét típusú megközelítésnek megvan a szerepe a tudósok életében, munkásságában, de nem szabadna elveszni a részletekben, ismerni kellene a lehetséges képeket, amelyek egy kicsiny részén dolgozunk. Másképp nincs az egésznek semmi, de semmi értelme. Az életünk más részeire is alkalmazható a fenti kettős leírás, a nagyon  pici, részletes, de a nagy, egész kép is legyen meg bennünk. Sz é p N a p o t .

Kávémesék: Kedvencem

Néhány évvel ezelőtt Peter Skillman (találó neve van) tervező és egyben mérnök is kitalált egy versenyt. Hónapokon keresztül járta Kalifornia egyetemeit, iskoláit és négy fős csoportokat kért fel, hogy végezzék el az általa kitalált nagyon egyszerű kis feladatot. A lehető legmagasabb építményt kellett összetákolniuk az alábbi hozzávalókból:

20 db nyers spagetti tésztaszál

1 méter átlátszó ragasztószalag

1 m madzag

1 db mályvacukor

Az egyetlen és legfontosabb szabály az volt, hogy a cukorka az épület tetejére kellett, hogy kerüljön. Egyszer egy üzleti iskola tanulói, és egy óvodásokból összeverbuvált négyes-négyes csapat mérte össze az erejét, vagy inkább a kreativitását. Az idősebb csapat tagjai összegyűltek és nagyon okosan összedugták a fejüket, stratégiákat próbáltak meg kitalálni, megvizsgálták az anyagokat, rengeteget vitatkoztak, nagyon sok ötletet generáltak, teljesen racionálisan átgondolták az előttük tornyosuló feladatot. Pontosan úgy, ahogy ma egy felnőttekből álló csoport dolgozik egy problémán a mindennapi munkája során. Végül felosztották a munkát és megépítették az elgondolásukat.

Aki megfigyelt már kisgyermekeket csoportban valamilyen tevékenységet végezni, annak nem okozók meglepetést azzal, hogy ők egészen más módon viszonyultak ehhez a kihíváshoz. Nem volt stratégiájuk, nem analizálták a helyzetet, nem kérdezgettek egymástól semmit, nem terjesztettek elő semmilyen tervet, elgondolást. Ehelyett közel álltak egymáshoz és elkezdtek dolgozni az anyagokkal, ide tették, oda tették, próbálkoztak. Elkezdtek építeni, minden előzetes terv, megbeszélés nélkül, nagyon rövid kis párbeszédek hangzottak el közben, ezt ide ne oda, az nem jó, így csináld. Ha lenne egy millió forintom, akkor nem kétséges, hogy melyik csapatra tettem volna fel, és vesztettem volna természetesen. Az üzleti iskola sztárjai 25 cm-es építményt voltak képesek összehozni, míg a gyermekek 65 cm-est, két és félszer magasabbat, mint az idősebb, okosabb, tapasztaltabb emberek csoportja. Azóta rengeteg elemzés jelent meg erről, ezzel már nem is foglalkoznék, mindenki találgassa azt, hogy miért okosabb, ügyesebb négy óvodás, mint négy egyetemista.

Számomra jelentősebb a fenti kísérlet tanulsága: vigyázat óvónénik, nagyon figyeljük a ránk bízott csemetéket, mert, ha nem vagyunk eléggé szemfülesek, akkor bizony akár összerakhatnak egy űrhajót kartonpapírokból, meg hurkapálcikából az oviban, és huss, irány a Hold.  

Kávémesék: A kompromisszum és a barlangi medvék kihalása

Körülbelül 24.000 éve haltak ki, de egykor annyira elterjedtek voltak, hogy a barlangokban található maradványaikat az első világháborús időszakban foszforforrásnak használták, földek termőképességének javítására, és a háborús bombákba is. Spanyolországtól közép-Oroszország barlangjai telis tele vannak a hatalmas csontjaikkal, egész koponyáikkal. A hímek akár 1000 kg-osak is lehettek, míg a nőstények beérték a szerényebb 250 kg-val. Általában, ha egy faj hím és nőstény egyedei ennyire eltérő nagyságúak az erős szexuális szelekcióra utal, magyarul a hímek testi erejükkel, termetükkel harcoltak a nőstények kegyeiért. Télen a nagy fagyok beálltával jó medvéhez illően téli álomra vonultak, amit egy kis vízivásért olykor olykor megszakítottak. A kihalásuk időszaka egybeesett egy kisebb jégkorszakkal, aminek a szerepe a kihalásukban nem tisztázott, de a barna medvék, a farkasok vagy az oroszlánok is túlélték ezt az időszakot, akkor mi lehetett a gond a barlangi medvével?

Az első elképzelés szerint a táplálékuk: a fogazatuk feltérképezése alapján elsőre azt mondhatnánk, hogy kizárólag növényekkel táplálkoztak ezek a nagy testű állatkák, aminek a megritkulásával sajnos a kihalásuk is borítékolható lett. A barna medvék mindenevők, a farkasok és oroszlánok a hús kedvelők táborába tartoznak, tehát eléggé flexibilis, hogy mit képesek elfogyasztani, egy hatalmas termetű növényevő nagy gondban lehet egy hosszas téli időszakban. Marius Robu és kollégái a Románia területeken gyűjtött maradványok alapján inkább amellett kardoskodik, hogy mindenevők lehettek ezek az állatok,a kutatók izotópos vizsgálatok alapján próbálják bizonyítani igazukat. A nitrogén 15-ös izotópja gyakoribb azon állatok szőrében, akik mindenfélét megesznek, mint a kizárólag növényeken élők bundájában. Szerintük elsősorban a helyi növényeken éltek a medvék, de alkalmanként, a körülmények kényszerítő hatása miatt húst is magához vett a kis macink. Még a bambuszrágcsáló pandamaci is elrág egy jó kis steaket, ha hozzájut.

Más problémára utaló jelet is találtak okos kutatóink, a macik fejében az agyuk jóval kisebb volt, mint más rokonaiknál, nem növesztettek felesleges szerveket, hiszen abban a hidegben, zsírra, hájra és nem agyacskára lehetett szükségük. A téli időszakra a testükben felhalmozott zsírhoz az állatok agya nem fér hozzá, illetve az energiához, amit belőle kinyer a nagy test. Az agy amúgy az energiáink közel egyötödére igényt tart, tehát egy nagyon energiaigényes szerv, ha nem szükséges nem lesz nagy agya egy állatnak. Az emberi társadalom hasonló jelensége, ha nincs rá szükség (mármint agyra) akkor nem lesz, ezt csakis zárójelesen jegyezném meg. Visszatérve a macikhoz és végzetükhöz, választásuk a nagy agy és az ezzel járó előnyök, lásd flexibilisebb választások az étel tekintetében. Ők azonban az étrendi változtatások helyett a nagy bendőt részesítették előnyben, az agyuk maradt kicsi, a hasuk nagy. A kettő együtt nem működhet, ez egy örökös törvénye az evolúciónak, folyamatos kompromisszumok egymásnak feszülése.

A végeredményt azonban nem képes megjósolni, és ez gyakran fajok kihalását okozhatja, mint az esetünkben, a barlangi medvével is ez történhetett. Lefeküdt téli álmot aludni korgó, üres hassal és bármikor is ébredt fel, a hideg jégkorszakban találta magát, és ahelyett, hogy húsételt keresgélt volna, maradt a jól bevált zöldségeknél, amelyek viszont nem szeretik a hideget, nem igazán virágoznak télen, éhes gyomorral visszafeküdt.

Hasonló az emberi életünk választásaihoz, ha az energiáim, időm nagy részét erre és erre szánom, akkor nem marad másra, és gyakran csak sokkal később derül ki, hogy a korábbi kompromisszumos döntésünk nem volt éppen a legjobb, de ekkor már éhesen bolyongunk a fagyott sztyeppén némi zöldség után szimatolva.