A paleolit gyermek VI. : a kíváncsiság

 

Minden szülő, nagyszülő találkozott, ismeri azt az állapotot, jelenséget, amikor gyermekeik, unokáik hatalmas mennyiségű kérdéssel árasztják el őket, gyakran az egyik válasz még több újabb kérdést generál, már-már azt hisszük soha nem nem lesz vége, de ekkor eljő az este és a kíváncsiság angyala is elfárad, megpihen, hogy másnap újult erővel elkezdje a világ megismerését. Bizton állíthatjuk, hogy ez az egyik olyan tulajdonságunk, ami egyértelműen megkülönböztet minket a földi élővilág többi tagjától. Három fő érdeklődési körbe tartoznak azok a dolgok, amik nélkül nem élhetnénk, az étel, a szex és a búvóhely. Az állatvilágban az összes megfigyelhető tevékenység valamilyen módon ezekhez egyértelműen kapcsolódik. Érdeklődés, kíváncsiság a velünk élő állatoknál is létezik, de alapvetően a fenti csoportokhoz köthető, míg az embernél már leszakadt erről és a kultúrának köszönhetően egészen más vágányra terelődött.

 Mondhatni ez az egyik eleme az emberi mivoltunknak. Ha ez ennyire központi eleme az emberségünknek, akkor a felnőttkor elérésével miért veszítjük el a kezdeti, a gyermekkorban megfigyelhető lelkesedésünket? A végső választ mindenki keresse meg, mi most a hogyan kérdéssel, azaz hogyan fejlődik a kíváncsiság a gyermekkorban és miért fontos, hogy ez fennmaradjon, mivel segíthetjük ezt, foglalkozunk.

Az embernél létezik csak gyerekkor, az összes többi állatnál vagy egyáltalán nincs, vagy egy rövid időszak után azonnal a kőkemény felnőttvilágban találják magukat, ahol az élelemért, a nőstényekért való küzdelem a mindennapok világa. Egyedül nálunk tart, akár 18 évig a születéstől a kora felnőttkorig az a szakasz, ami a szülői felügyelet alatt, még a szülők teljes támogatása mellett nyugodtan ismerkedhettünk a szociális világunkkal. Ez minden emberi kultúrára jellemző, a születés után hosszú évekig a gyermek tanul, tapintja, nézi, ízleli a világot maga körül, kíváncsi arra. Ahelyett, hogy egy egyszerű genetikai utasítás alapján felszedné a számára fontosnak tűnő tudásmorzsákat, ehelyett tudatosan alakítja azt, hogy mihez nyúl, mi érdekli, anélkül, hogy későbbi hasznosságával törődne. Bárhol leteszed fiatal gyermekedet, azonnal elkezdi pásztázni a környezetét, dolgokat vesz fel, forgat, a szájába teszi, dobálja, akár órákon keresztül is. Ha valamit elveszel tőle, vagy tiltod, az még jobban érdekli, csak azért is, miért nem vehetem a számba ezt a földre esett almacsutkát? Maryland-i kutatók 400 kisgyermeket követtek 5 hónapos koruktól egészen az iskoláskorukig és egyértelmű kapcsolatot találtak a korai aktivitásuk és az iskolai eredményük között, ha valaki nagyon mozgékony apró korában, az sokkal sikeresebb, eredményesebb lesz az iskolában. Igazi kísérletezők vagyunk még ebben az időszakban, a fizikai világ jelenségeit vizsgálva akár ezerszer képesek vagyunk ledobni egy kanalat a földre egyértelmű és statisztikailag releváns adatokat kapva arról, hogy Newtonnak igaza lehetett. Ugyanilyen fontos a pszichológiai kísérleteik, anya, a testvérek, apa határainak megismerése, hol szakadhat el egy cérna, mire, hogyan reagálnak.

Mitől függ egy gyermek kíváncsisága, mennyi a genetikai adottság, mennyi a környezet hatása? Ezek talán a legfontosabb kérdések a témában. Az alapján a genetikai faktorok, a kognitív képességek, az intelligencia egyes részei lehetnek, és erre épülnek, ezt erősítik a szülőktől kapott visszajelzések. A kettő együttesen határozza meg egy kisember jövőjét. A genetikai részét a jelenlegi ismereteink szerint nem vagyunk képesek előreláthatóan megváltoztatni, viszont a másodikat, a visszacsatolásokat, mi szülők határozzuk meg, mondhatni a mi felelősségünk. Hogyan?

Az első életévük környéken, vannak, akiknél hamarabb, vannak, akiknél később, elindul egy egyszerű kis mozdulat, a mutatás. Érdekes tárgyra, személyre, macskára, ami egy kérés valójában, vigyél oda, vagy hozd ide és mondjál róla valamit nekem, mert tudni akarom ez micsoda, kicsoda. Ez rendkívül fontos a gyermek fejlődésében, ha nincs mutogatás, akkor egészen biztosan nyelvi, nyelvelsajátítási problémái lesznek a gyermeknek, amit sajnos az ebből adódó szociális problémák követnek. Nem tudni, miért mutogatnak, nem tudnak még beszélni, akarják azt a valamit, vagy csak az anya figyelmét hívják fel arra. Az érdeklődés, a kíváncsiság állhat a háttérben, valamiről többet, újat megtudni. 16 hónapos csecsemőkkel játszottak, az egyik esetben egy olyan felnőttel aki, mindenben segítette őket, az ismeretlen játékoknak megmondta a nevét, megmutatta nekik, hogyan működik, stb. A másik csoporttal egy inkompetens, semmit nem tudó személy volt. Ebben az esetben a gyermekek nagyon hamar megunták, egy-két mutogatás után már leapadt a kíváncsiságuk, nem mutattak rá már semmi új dologra, nyűgösek lettek. Hogyan akar egy ilyen idióta velünk játszani, mikor a játékok nevét sem tudja? Hát ettől mi nem tanulhatunk semmit, kár is kérdezni. A fontos tanulsága ennek a kutatásnak, hogy a visszajelzés kritikus, ha megfelelő, az fenntartja az érdeklődést, a kíváncsiságot, a rossz nem megfelelő visszacsatolás megöli azt. Ha nem kapok megfelelő választ a kérdéseimre, akkor nem fogok kérdezni ezután, nincs értelme törnöm magam. Nagyon hasonló ez a mutogatás a 3-4 hónaposan megjelenő gagyogáshoz, ez jelzi a gondozónak, hogy valamit szeretnék megtudni, mi ez mi a neve, ha választ kap, mindegy hogy érti-e, akkor megmarad később is érdeklődőnek. A gagyogás egy felhívás a szociális aktusra, amikor két elme összekapcsolódik, eleinte még a megértés nélkül. Az első lépés a kapcsolat, ha ez kialakult és folyamatosan fennmarad, akkor erre lehet építeni majd később, amikor elérkezik a beszéd és az megértés fázisa.

2007-ben Michelle Chouinard pszichológus analizált közel 200 órányi hangfelvételt, amit 4 gyermek beszélgetése során rögzítettek. Óránként átlagosan 100 kérdés merült fel, a legtöbb figyelemre irányuló, de a kérdések két harmada valamilyen információra vonatkozott. Mi a neve annak, hogyan játszunk vele, honnan kaptad. Ezek nem különleges esetek voltak, hétköznapi gyerekek játék közben. A jellemző kérdőszavak ebben a kezdeti szakaszban a mi, hol, hová, míg ahogy idősödtek a csemeték, a miértek, hogyanok vették át a hangsúlyt. Ez 3 éves kortól jellemzi őket. Így 2-5 éves koruk között 40000 miért kérdésre keresik a választ, döbbenetes.

Hová tűnik ez a jelenség a legtöbb felnőttből?

A legfontosabb tanulsága az írásomnak, hogy ha belőlünk ki is veszett az igazi kíváncsiság, akkor gyermekeinket látva, próbáljunk meg visszatérni ebbe az állapotba, és velük együtt, őket támogatva csodálkozzunk rá a világ dolgaira, mindennapos szépségeire. Érdemes.

Ian Leslie: Curious      Quercus Editions Ltd

Orvosi érdekességek, tévhitek

A legnagyobb tiszteletem és elismerésem az gyógyító és orvosló szakmának, nélkülük a legtöbb ma élő ember nem lenne itt, nem élne évtizedekig, nem lenne egészséges, fit. Minden szakmának, szakmában vannak kritikusai, érdeklődői, akik ha jól teszik fel a sokszor kényes kérdéseiket, akkor komoly választ, esetlegesen változtatásokat tudnak elérni, gondolkodásbeli és reményeik szerint később viselkedés és módszertani változtatásokat is. Találtam néhány nagyon érdekes és elgondolkodtató jelenséget, amiről szerintem az orvosi szakmában dolgozó többsége sem tud, ezeket szeretném megosztani mostanság.

Mandulaműtétek

A mandulaműtéteket az orvosok ajánlására végzik el általában fiatal korban, hogy ezzel csökkentsék a később, idősebb korban a torok és egyéb légúti fertőzések miatti komplikációkat. Az elmúlt 70 év leggyakoribb műtétjéről van szó. Az elterjedtségének ellenére semmiféle szigorú tudományos kritérium nem áll rendelkezésre, hogy mikor és miért kell alkalmazni. Bizonyítékok nélkül feltételezik az orvosok, hogy a mandulák haszon nélküli szervek, csupán csökevények lennének. Az evolúcióban viszonylag kevés hasztalan szervről beszélhetünk, a természet megpróbál mindennel valamit kezdeni, sokáig a vakbélről is ezt feltételezték, míg manapság már a hasznosságát hangsúlyozzák. Egy kis óvóhelynek tartják, ahol a bélrendszer baktériumai megbújhatnak, és ha valamilyen támadás miatt kiirtódik a bélflóra nagy része, akkor a vakbélből újra telepedhet az. Visszatérve a mandulákhoz, nagyon sokan nőttünk fel nélkülük, de ez nem azt jelenti, hogy semmi hasznuk. Kéz és láb nélkül is képesek emberek teljes életet élni, de attól még szeretnék használni azokat. A mandulagyulladások fontos részét képezik a testünk immunrendszerének tanulási folyamatában, amelynek hatását csak a későbbi időszakban élvezhetjük. Ezen a helyen találkoznak és ismerkednek a kórokozók és a fejlődő ember immunsejtjei, itt tanulják meg, hogy mik lehetnek, hogyan néznek ki a testünket folyamatosan bombázó mikrobák. A másik nem bizonyított feltételezés szerint, ha egy szervet eltávolítunk a légutakból, ahol gyakori fertőzések lesznek, akkor ezzel csökkentjük a fertőzések valószínűségét. A fennálló orvosi feltételezés szerint a mandulaműtétek kockázat nélküli beavatkozások. Ez sem igaz. A műtétet altatásban végzik, amiben 1:20000 az esélye hogy valami komoly, gyakran végzetes komplikációja történik. Nekem ez nem tűnik elfogadható aránynak, minden 20000-ik esetben meghal a gyermek egy olyan műtétben, amit nem kellene elvégezni rajta.

Az infarktus utáni kezelés

Már az 50-es években, ha valaki súlyos trombózison, infarktuson esett át, annak az orvosa 6 hétig tartó szigorú ágyban fekvést rendelt el. Nem fotelban ülést, csakis az ágyban fekvés a jó, sőt ha forogni akart valaki, annak csak segédlettel engedték azt. Az etetést is csak segéderővel, nővéri, vagy és családi szolgálattal lehetett csak véghezvinni. Úgy tűnik, hogy a törött lábra alkalmazott módszereket és ajánlásokat átvitték a szívbetegekre is. Az ágyban fekvés csökkenti a szívfrekvenciát, és a vérnyomást is, így a szív pihenhet és regenerálódhat. Nem meglepő módon ezt semmiféle tudományos vizsgálat nem támasztja alá, sőt mintha az ellenkezője lenne igaz, a mozdulatlanságra ítélt szervezet ezt stresszként éli meg és ennek megfelelően reagálhat. Bernard Lown még fiatal orvosként megkérdőjelezte a fentieket és megpróbálta áttörni a fennálló rendet és azt javasolta, hogy a betegeket már másnap vigyék haza, és ha lehet, ültessék őket. Nem engedélyezték, néhány havi küzdelem után mégis sikerült elérni, hogy kipróbálják a módszert és lám lám bevált. A betegek hamarabb gyógyultak, a segítő személyzet terheltsége is megszűnt, hiszen engedték, hogy mozogjon legalább a székben, egyen segítség nélkül. Az elhalálozások aránya a felére csökkent ezáltal. Az emberi test, még ha sérült is nem arra van tervezve, hogy mozdulatlanul feküdjön és tétlenül várja a gyógyulást. Kisebb intenzitással, de folytatja az életét az, aki sérült, fáradt, kimerült vagy beteg.

A vastagbél -és végbél rák

A műtét, kemoterápia után következik a besugárzás, ez az általános protokoll már évtizedek óta a kezelésre a nyugati országokban. A sugárzás megnöveli a várható élettartamot. 2000-ig azonban nem történt olyan összehasonlító vizsgálat, amely igazolná a fenti feltevést. Egy csapat tudós az adott évben 700 rákos páciens két csoportba osztott és az egyiket kemoterápiával, a másikat kemoterápia után még besugárzással is kezeltek. Semmiféle túlélési, gyógyulási folyamatot nem erősített a sugárterápia, a halálozás ugyanakkora volt a két csoportban. Természetesen a kísérletben résztvevő száma nem volt megfelelő, de erős kétségeket ébreszthetett volna az orvosi szakmában, de nem ez történt.

Hasnyálmirigy rák eltávolítás

A legrosszabb fajtájú betegség, a túlélési esélyek nagyon alacsonyak. Szintén 700 beteg alkotta a vizsgálati csoportot, közülük 118-nak kivágták a rákos részeket a hasnyálmirigyéből, a csoportból 7 élte túl több mint 5 évvel a műtétet. A műtét maga is nagyon érzékeny és veszélyes, a betegek 10%-a a műtétet követő 30 napon belül elhalálozott. Pontosabb statisztikai elemzések kellenének, hogy szükség van-e erre az önmagában is veszélyes beavatkozásra, vagy sem, az 5 évnél tovább élők száma kevés, a gyógyulás nagyon ritka, és sajnos az operáció veszélyessége is magas.

Prosztata rák

Az urológusok egyöntetűen állítják, hogy minél korábban diagnosztizálják az elváltozást, annál hamarabb kezdődhet el a kezelés és így nő a pozitív kimenetelek, gyógyulások száma. Jogos és elterjedt nézet, de valóban így van? 2009-ben publikáltak egy 76000 férfit követő vizsgálat eredményét. Két csoportba osztva őket, az egyiket 4 és 6 évente megvizsgáltak alaposan, a másik csoportban nem történt semmiféle orvosi vizsgálat 1993 és 2001 közötti években. Sajnos ebben az időszakban is történtek prosztata rák miatti halálozások mindkét csoportban. Az előzetes feltevések alapján azt várhatnánk, hogy az ellenőrzött csoport férfi tagjainak jobb kilátásaik lehettek, mint a másikba kerülteknek. A kontroll csoportból 44-en haltak meg, míg a követett, vizsgált csoportban 50 haláleset történt. Nem jelentős különbség, de nem ezt várták a kutatók sem. Azt gondolnánk, hogy mindegy, de egy fontos különbség azért akadt. A vizsgálatok során sok pozitívnak ítélt férfit, akik valószínűleg nem voltak betegek, a protokoll szerint hormonálisan kezeltek, ami erekciós problémákat okoznak.

Nem vagyok orvos, csak egy érdeklődő, nem szeretnék senkit semmire sem buzdítani, csak kritikai gondolkodásra hívnám fel a figyelmet, rólunk van szó, ha valamilyen betegségem van, akkor a jelenlegi legjobb tudásunk szeretném, ha gyógyítanának, és azt hiszem a legtöbb orvosnak nincs ideje arra, hogy szakcikkeket olvasson és tájékozódjon.

Bernard Lown: The Lost Art of Healing: Practicing Compassion in Medicine Ballantine Books; 1 Reprint edition (February 2, 1999)

Heinz-Uwe Hobohm: Healing heat Books On Demand; 1st edition (2013)

                                                               

                                                               

A vámpírok új korszaka

Az elkövetkező 100 évben a vámpírság teljesen új szakasza következhet be, nem a médiában, az irodalomban, a filmben, hanem a való életben, mégpedig a tudományos vámpírság. A vérszívó élősködők eddig csupán a képzeletünkben élő szerzettek voltak, akiknek a legfontosabb és egyben legvonzóbb tulajdonságuk az örökélet és az ezzel járó hihetetlen bölcsesség, tudás volt. Kicsit kellemetlenebb, hogy ezt csak macerásan, egy fiatal emberpéldány vérének ilyen olyan módon történő lecsapolásával és elfogyasztásával tudták elérni.

 Jonny Depp éjsötét árnyék című filmjének alapján azonban már a vámpírok sincsenek biztonságban: a pszichiátere megpróbálja megcsapolni és a vérét felhasználni, hogy ezzel ő is elérhesse a vágyott örök életet. Fontos megemlíteni, hogy ez az örök élet fiatal életet jelent, nem pedig az öregedésben nem megálló, folyamatosan romló állapotot. A vámpírlegendák központi kulcseleme a vér, mit mond erről a tudomány?

Az 1950-es évek New Yorkjában egy orvos összekötött, a vérrendszerükön keresztül egy fiatal és egy öreg kísérleti egeret, és az öreg egér a fiatal társának vérétől lám csak fittebben érezte magát, az izmai és a kognitív funkciói is javultak. 2005-ig nem igazán szenteltek figyelmet a fenti kísérletnek, ekkor megismételték szintén egereken és az idősebb egér a fiatal vértől hamarabb és teljesebb gyógyulást mutatott az őt ért izomsérülésből. Sajnos a fiatal vérdonor egérke az öreg vértől gyorsabban érte el a nem kívánatos véget, állapota az öregekre jellemző lett, csupán egy vértranszfúziótól.

 Amy Wagers és csapata 2012-ben tovább erősítette a fiatal vér gyógyító hatását, szintén egereken a szív problémák is visszafordíthatók és javíthatóak lettek ezzel a módszerrel. A megnagyobbodott és hipertrófiás szív néhány hét alatt az eredeti és egészséges formáját vette fel és vígan élt. Öreg állat fiatal vér.

A feltételezett jótékony hatások felelőse egy GDF11-nek nevezett molekula, aminek mennyisége az öregedéssel arányban csökken, ha ezt idős egerekbe injekciózták, utána megnőtt az érnövekedések és az őssejtek száma a kísérleti állatok agyában. Mind a fizikai erőállapotuk mind pedig a gondolkodási rendszereik állapota is sokat javult.

És az ember?

Fiatal emberpéldányok vérplazmáját öreg egerekbe jutatva hasonló eredményekről számoltak be, gyakorlatilag az összes testi szervben, a májtól az izmokig a szívben jótékony, fiatalító hatást észleltek a kutatók. A következő lépésben viszonylag egyszerű körülmények között idősebb embereknek, akiknél fontos a vérátömlesztés, azoknak megpróbálnak fiatal egészséges emberek vérét adni és megfigyelni, elkülöníteni a hatásokat, mellékhatásokat, zavaró tényezőket. Természetesen az otthoni kipróbálástól, vérívástól óvnak a tudósok, hiszen pontosan tudni kell a vércsoportokat, az esetleges betegségeket, amik a vérben előfordulhatnak stb.

Az első, átgondolt kipróbálása a módszernek mostanában lesz, idős, Alzheimeres betegek egy csoportjánál vizsgálják meg az várhatóan jótékony hatást.

Abban minden a területen dolgozó tudós egyetért, hogy a feltételezett fiatalító hatásért nem valószínű, hogy egyetlen molekula lenne felelős, megindul tehát a vér tartalmának ilyen szempontból történő feltérképezése, megtalálni az örök, fiatal élet molekuláját.

 Nagyon remélem, hogy ezt pontosan sikerül a jövőben megtalálni és ezután mesterségesen előállítani, mert ha nem akkor elözönlenek minket a gazdag, de idős, esetleg beteg vámpírok, akik mind fiatal, egészséges egyedek vérére vadásznak.

A fiatalság mellett az egészség is nagyon fontos szempont, és ebben az esetben is nagy várakozásokkal tekintenek a jövőbe a kutatók, a krónikus betegségek, a különféle rákos, daganatos elváltozások gyógyírre is lehet a vér. A kemoterápia alkalmazásának egyik nem kívánatos mellékhatása bizonyos izmok elvesztése, leépülése, és ez az egyik hely ahol bizton segíthet a most fejlődő módszer.

Hajrá

New Scientist, Helen Thompson: Young blood to be used in ultimate rejuvenation trial, 2014.August 20.