Evolúciós biblia történetek

Sokáig élt bennem az a meggyőződés, hogy a Biblia azért a legolvasottabb könyv a világon, mert mindenhol elérhető,  a legtöbb hotelban is elengedhetetlen kellék az éjszakai szekrényben, de egészen más okból népszerű. A történeteik elképesztőek, nagyon könnyen megragadnak az agyunkban, tele vannak titokzatossággal, még a XXI. században is. Evolúciós gondolkodásommal nem fér össze ez a fajta hit, de mostanában egy kicsit visszakoztam és a történetek egy egészen friss szemszögből fedték fel azokat a tényezőket, amelyek életre keltették a bibliai sztorikat. A történések hátterében komoly antropológiai, evolúciós változások álltak és ezeknek a megörökítése jelenik meg a mesékben. Egy kissé talán bonyolultnak tűnik ez most, próbáljuk meg a Teremtés utáni kiűzetéssel, mint iskolapéldával szemléltetni az elképzelésünket. A Teremtéssel kezdődik minden, majd az édenből történő kiűzetéssel folytatódik. Egyszerű történetnek tűnik, de az események jelentése még máig sem tisztázott, ez az a bibliai rész, amelyet a legváltozatosabb formában magyaráznak a világ hozzáértő szakemberei. Számunkra maradjon meg néhány kérdés: a tudás önmagában nagy érték, amit a biblia számtalan helyen hangsúlyoz is, akkor a jó és rossz megismerése miért okozott ekkora felindultságot Istenünkben? Egyébként a Bibliában ez nem jelenik meg, mint bűn, egészen az időszámítás előtti második századig. Az alma sok helyen füge, de ne siessünk ennyire előre. Kezdjük a Teremtéssel, ami a Biblia szerint kétszer történt meg, tehát az első emberpár, vagy az első teremtett nő után szükség volt Ádám bordájából egy következő nőt is teremteni. Mi történt Ádám első párjával, netán meghalt, vagy elhagyta Ádámot? Miért, tenné fel a kérdést a kislányom, de szerencsére most alszik. Sem időm, sem pedig helyem nincs most arra, hogy a felvetett kérdésekre összegyűjtsem a lehetséges válaszokat, amelyeket a szakemberek már megtettek, ehelyett foglalkozunk a mi válaszainkkal.

Hogyan éltek az emberek a bibliai idők előtt, azaz abban a korszakban, amikor még nem voltak városok, nem léteztek megművelt földek, állattartás sem, tehát az édenben. Nomád vadászó gyűjtögetők voltunk, kis csoportokban éltünk, ahol több család alkotta a közösséget, 30-50 főből állt. Szinte állandó mozgásban voltak, hogy a környezetük erőforrásait ki tudják aknázni, ezért sem létezhetett náluk semmiféle formája a javak felhalmozásának, hiszen mindenüket magukkal cipelték. Egyenlőség, és egymástól való függőség jellemezte őket, a vadászott eledelt felosztották, és együtt fogyasztották el. Az együttműködés volt mindennek az alapja, ez biztosította az egyéni és a csoport fennmaradását. A közösségi élet elleni mindenféle támadást azonnal megtoroltak, nem tűrték a felhalmozást, az önző viselkedést. 15000 éve az utolsó komolyabb jégkorszak után jött el az az édeni állapot az emberiség számára, minden virult, rengeteg nagytestű állat legelészett. 3000 év édenbeli élet a nagyobb vadak levadászása, és klimatikus változások miatt az addig vándorló emberek letelepülésre kényszerültek. Ez óriási változásokat okozott, a vándorló életformára jellemző tudásformák elvesztek, nem lehetett ezután csak úgy visszatérni a természetben élek életformára. Az egy helyhez kötöttséggel megnyílt lehetőség az egyéni tulajdonok megjelenésére, és felhalmozódhattak nagy örökölhető vagyonok, tárgyak. Közben elvesztettük a csoportjainkra annyira jellemző összetartásunkat, a kooperációt, többé nem voltunk a többiek függésének viszonyában. Az egészségünk is kárát látta ennek, a letelepedéssel kevesebb és kevésbé változatos kajákhoz jutottunk hozzá, az első emberek sokféle betegségtől szenvedtek, alacsonyabb növésűek voltak, és a háziállataiktól rengeteg váratlan betegséget kaphattak el.

A leírtak alapján láthatjuk, hogy óriási változást jelent az, hogy egy kis összetartó, vándorló csoportosulásból néhány száz év alatt kényszerűségből egy helyhez kötött életmódra kellett váltanunk. Ezt az ugrást jelképezi az Édenből kiűzetés, Isten kijelölte, hogy létezik egy fa, ami csak az ő tulajdona, ahhoz ne nyúljatok. A természeti népeknél ez elképzelhetetlen, minden közös, minden terményt megosztanak. Isten tulajdonát nem tartotta tiszteletben Ádám és Éva, ezért a minden közös állapotból hirtelen egy bűnös állapotba jutottak. A letelepedett ember teremtette csak a tulajdont meg, az enyém, nem a tied, és ezzel önmagát űzte ki a paradicsomból.

Miért hagyta el Ádámot az első felesége? Az édeni állapotban, a mai természeti népek körében is nagyon gyakori, hogy egy egy gyermek születése után, vagy meddőség esetén, a párok elhagyják egymást, ez életükben akár 10-15 alkalommal, esetben is előfordulhat. Semmi megmagyarázhatatlan nincs tehát abban, hogy Ádám és az első neki szánt nő nem jött ki egymással.

Szabadgyökök újragondolva

Minden valószínűség szerint,legalábbis mindenki úgy gondolja, hogy egészségesen él, eleget mozog, és szuper kajákat eszik, sok gyümölcsöt, zöldséget és olajos magvakat. Köztudottan ezek az élelmi anyagok telve vannak antioxidánsokkal, amelyek elsődleges feladata, hogy a testünk működése során termelt gonosz kis szabadgyököket semlegesítsék. A szabadgyökök minden élő és élettelen dolgot megtámadnak, a DNS ünket tönkreteszik, rákot és végső soron a testünk öregedését is okozhatják. A legtöbb vitaminféleségünk valamilyen hatékonyságú antioxidáns hatással is bír. A zöldségek, gyümölcsök egészségmegőrző hatásukat is az antioxidánsoknak köszönhetik, vagy mégsem? Egy régebbi posztomban arról próbáltam meg elgondolkodni, és elgondolkodtatni, hogy az erdőben, zöld környezetben történő sétálás során az erdő által kibocsájtott illékony molekulák egy kissé stresszelik az emberi szervezetünket, aki válaszul erre az immunrendszerét hadba állítja és ezzel mintegy készültségben tartja azt. Az növényi ételeinknek nevezett zöldségek nem szeretnék, ha bárki is elfogyasztaná őket, ezért antibakteriális, gombaellenes molekulák széles arzenálját termelik, és lehetséges, hogy ezek enyhe stresszként hatva az emberi testünkre, ezáltal növelik meg a várható élettartamunkat és nem az antioxidánsok hatása miatt?

A sejtjeink nem véletlenül termelik a szabadgyököket, általában valamilyen külső stressz hatásra, és ezek végsősoron hírvivőként szállítják az információkat a sejtek szintjén. A degeneratív betegségek, a rák, a szívbetegségek, a feltételezések szerint a reaktív oxigén gyökök által okozott DNS és egyéb enzimes károk következtében kialakuló sérülések. A sejtjeink energia előállító szervecskéiben, a mitokondriumokban a mindennapi metabolikus reakciók során keletkeznek ilyen károsnak tűnő molekulák, és ezeknek a hatékonysága limitálja egy élőlény életét. Sok energia, sok káros anyag, hamarabb romlanak el a létfenntartó folyamatok az élő szervezetben, gyorsabb halál. Ezt nevezhetjük a fenti elképzelés munkahipotézisének. A patkánykísérletek igazolni látszanak ezt, az embereknél is, akinek a vérében magasabb C és E vitaminszintet mérnek az várhatóan tovább él, hiszen mindkettő erős antioxidáns.

 De adódik egy fontos kérdés ezen a ponton, ha az eukarióta sejtek már több mint egy milliárd éve küszködnek a szabadgyökökkel, akkor miért nem sikerült ezt evolúciósan valahogy megoldani? A látás kialakulása egyértelmű előnyökkel jár, több mint negyven esetben alakult ki valamilyen fényérzékelő szemféleség néhány millió év alatt, de a szabadgyökök változatlanul itt vannak velünk, és továbbra is semlegesítő molekulákra van szükségünk a kordában tartásukhoz.

Michel Ristow a svájci technológiai egyetemen dolgozik, és egészen másképpen látja ezeket a dolgokat. Ő férgekkel dolgozva pont az ellenkezőjét találta a kiindulási feltételezéseinknek, ha antioxidánsokkal a szabad gyököket lefogja, akkor a kis kísérleti állatainak az élethossza a várt növekedés helyett csökkent!!! Az emberekre is kiterjesztette a kutatásait, 39 férfival több hetes fizikai gyakorlatokat végeztetett, a fele vitaminokat kapott edzés előtt, hogy a megnövekedett energiafelhasználás miatt keletkező szabadgyököket megkössék. A csoport másik fele nem kapott semmilyen hatékony molekulát. Az antioxidáns csoport tagjainál semmiféle előnnyel nem járt a nagy mennyiségű C és E vitamin szedése, izmaik nem lettek erősebbek, inzulin érzékenységük nem növekedett, és sajnos nem nőtt a természetes módon termelődő antioxidánsuk, a glutation mennyisége sem. Oxidatív stressz válaszunk fontos résztvevője ez, sok mozgás utána a szabadgyökök eltávolításában a termelődő glutation játssza a főszerepet. Talán ez a kulcsa az egésznek, a szabadgyökök egyfajta sejtes stresszt okoznak, a sejtek erre glutationt termelnek, ezek pedig segítenek eltávolítani azokat, és az inzulin érzékenység növelésében is szerepet játszanak, és a testünk rugalmasságának is a főszereplői. Az antioxidánsok szedése azonnal semlegesítheti a hírvivő szabadgyököket, és így a természetes testi folyamataink során nem képződik glutation, a hatás, a végeredmény lehangoló. Akkor most ne szedjek vitaminokat? Nem erről van szó, a vitaminok fontosak a szervezetünkben, inkább arról van szó, hogy elsődleges szerepük nem az antioxidáns hatáson alapul. Sőt a túlzott fogyasztásuk beleavatkozik a fenti rendszer működésébe.

Az elfogyasztott növények az edzéshez hasonlóan stresszelik a testünket, szabadgyökök keletkeznek és erre válaszul azokat terelgető természetes antioxidánsok. A rákos sejtek környezetében gyakran magas szabadgyök koncentrációt mérnek, de lehetséges, hogy ez nem okozója a problémának, hanem mintegy együttjáró jelenségről lehet szó? Az elváltozott sejtes folyamatokban felhalmozódhatnak a szabadgyökök, anélkül, hogy a természetes őreik, a glutationok keletkeznének. Természetesen ezek a felgyülemlett hírvivők a reaktivitásuk miatt tényleges gondokat is okozhatnak, de a fenti elképzelések alapján nem ők a kiváltói, elindítói a káros degeneratív elváltozásoknak. Szegény kis gyököcskék, szeressük őket.

Ropogós hmmm micsoda is?

Főzőműsorokat nézve vagy szakácskönyveket bújva elkerülhetetlenül szembesülünk azzal, hogy a legtöbb ételnél szinte kötelező jelleggel megjelenik az a kívánság, óhaj, hogy ha lehetséges többféle állagú ételféleség jelenjen meg a tányérunkon, és ezek közt a roppanóság mindig fontos kritérium. Ha valami ropog, akkor az finom, egyszerűnek tűnő kapcsolat, de van igazság alapja. Végigtekintve az emberiség jelenleg Földön élő népeinek konyháin, táplálékain nem lepődünk meg azon, hogy a tárgyalt tulajdonságú étel minden népnél előfordul, sőt a legelterjedtebb, egyes antropológusok szerint. Az evolúciós pszichológusok örvendeznek az ilyen elterjedt emberi jellemzőkön, hiszen ezek mögött kulturális hatások vagy/és biológiai alapok szerepelhetnek. Mivel a legeldugottabb gyűjtögető életmóddal élőknél is szeretik a ropogós étkeket, megalapozottan állíthatjuk, hogy valamiféle biológiai, pszichés örökséggel állunk szembe. 

Az egyértelmű kulturális hatások akkor éreztetik leginkább befolyásukat, ha valamiféle előzetes genetikai alapra építkezhet az említett hatás. Meggyőző illusztrációja ennek a középkori Japán kultúra és annak ellenállása minden külső behatástól. Számtalan könyv és film témája a Japán izoláció és akadályok emelése, fenntartása az idegen befolyásolás ellen. Az ételeik is kitűnően szimbolizálták ezt, hiszen nagyon sokáig a hagyományos ételeik, formáik változtathatatlanok voltak, nem engedtek semmilyen nyomásnak, új módszerek elterjedésének. A 1600-as évektől azonban változások indultak el szépen, lassan, a portugál és spanyol misszionáriusok a vajas, zsíros ropogósra sütést csempészték be a Japán konyhába legelőször, majd nem sokkal később megjelent a tonkatsu, ami egy bundázott sertésszelet kellemes roppanósra sütve, egyértelműen az osztrák konyha bécsi szeletének adaptációja. A lisztes vagy kukoricadarás bundázások és zsírban kisütések eredménye a kara-age nevezetű étel, ami kínai sütést jelent, az eredetére utalva. Hiába volt eleinte a nagy ellenállás az idegen kulturális hatások ellen, a ropogósság szeretetének biológiai alapjainak köszönhetően, ezek a konyhai praktikák, állagok utat törtek maguknak egy zárt kulturális rendszerbe.

Végül is miért szeretjük, milyen ételeink voltak hasonló állagúak az evolúciónk során, ami miatt ma is nagyon kedveljük ezeket? Három fő forrásuk létezett és létezik ezeknek még ma is, vegyük szép sorban ezeket.

A rovarfogyasztás és annak helyzete

Akik sokat utaznak a nyugati országokon túl, más földrészekre azoknak meglepő lehet, hogy milyen sok helyen, mennyiféle rovart, bogarat fogyasztanak az ott lakók. Az igazán furcsa az, hogy a fejlettnek nevezett európai és észak amerikai országokban mennyire nem szeretik, undorral fordulnak el tőlük, hiszen betegséget, ragályokat is terjeszthetnek. Afrikában több mint 500 faj szerepel az asztalokon, sőt a legtöbb országban az elfogyasztott fehérjék fele rovarfogyasztásból származik. Ázsiában 350 fajt, míg Európában csak 50 rovarfajt esznek rendszeresen. A világon összesen mintegy kétezer faj kerülhet valamilyen módon az emberi étkezésekbe. Tudom, hogy nálunk milyen nagy az ellenállás a fogyasztásukkal szemben, de akarva akaratlanul nap, mint nap kerülnek a szervezetünkbe rovar darabkák. A véletlenül bekerülő mellett vannak érdekes származások is, a német Altenburger sajtok külső, ízletes rétegét kicsiny sajtkukacok és azok váladéka alkotja.

Evolúciós fejlődésünk során sok olyan ősünk élt, akik kicsiny kis éjszakai állatként elsősorban a kitinpáncélzatuk miatt ropogós rovarokkal táplálkoztak. Még közeli főemlős rokonaink is sokszor hagyatkoznak és támaszkodnak a rovarfogyasztásra. A csimpánzok eszközöket is készítenek a termeszlakomákra, az elsősorban növényevő gorillák pedig a levelek fogyasztása közben mellékesen a rajtuk lévő bogarakat is megeszik.

Miért nem szeretjük mi nyugatiak enni a rovarokat, míg a világ körülöttünk szívesen fogyasztja azokat? Marvin Harris antropológus szerint az elérhető, levadászható nagy testű állatok nagy mennyisége miatt őseink nem szorultak rá arra, hogy a nehezen és csak időszakosan elérhető rovarokat összeszedjék és fogyasszák. Nagyon vonzó ökológiai megközelítés, de rengeteg kibúvó kis törzs, nép létezik, amelyek ellentmondani látszik ennek. Észak Amerikában is él olyan indián törzs, akik tradicionálisan vadásszák és elfogyasztják a rovarokat és a nagy testű bölényeket is. Szépen megfér egymás mellett mindkét fehérjeforrás. Célunk elsősorban az, hogy megválaszoljuk azt, hogy miért szeretik az emberek, ha az ételeik szépen roppannak a szájukban, nem pedig az utálatunkat a rovarok iránt felfedjük. Az első ilyen, roppanós ételforrásaink a rovarok voltak, amelyek még a mai napig is jelentős szerepet játszanak a világ legtöbb konyhájában.

A zöldségek

A növények ropogóssága a frissességükkel kapcsolatos. A húsoknál és halaknál nem mondanánk azt, hogy fennállna ez az összefüggés, de a zöldségeknél egyértelműen a víztartalmat jelzi, és így a tápanyagok tartalmát is. Ahogy öregszik a leszedett zöldség, csökken mind a víz, mind pedig az értékes anyagok mennyisége, minősége romlik, vagy inkább úgy mondanám, változik. Igyekeznek mindezek miatt az emberek a közelükben termesztett zöldségeket fogyasztani még frissen, míg az élelmiszeripar pedig megpróbálja a frissességet, a ropogósságot mesterségesen fenntartani, létrehozni hosszabb időre. Nem véletlen a jégsaláták, a különféle almák elterjedtsége és sikere a piacokon. A legközelebbi főemlős rokonaink között sok elsősorban gyümölcsevő, például a csimpánz, található, de vannak zöld levélzetfogyasztók is, lásd a gorillát például. Az érett gyümölcsök az évnek csak egy meghatározott időszakában elérhetőek, és ha ezek elfogytak, akkor ínségesebb időszak köszönt a csimpánzokra. Ekkor más élelemforrás után kell nézniük és itt jönnek a képbe a ropogós zöld levelek, hajtások. Egész évben elérhetőek, az igaz, hogy többet kell fogyasztani belőlük, nem olyan finomak, mint az édes, lédús gyümölcsök, de bármikor fellelhetőek. Fontos szerepet játszhattak azokban az időszakokban, amikor nem volt elegendő elsődleges élelmünk, nyugodtan fordulhatunk ezen, másodlagosnak tekintett ételekhez.

A harmadik forrás: a főtt ételek

A természet gondoskodott kétféle ropogós ételformáról, a rovarokról és a zöldségekről, mi emberek egy harmadikkal, egy egyértelműen csak emberekre jellemző technológiával kiterjesztettük ezt, a főzésről, sütésről beszélek. Nem csupán az ételek állagát, de aromáját, energiatartalmát is alaposan megváltoztatja ez a vívmányunk.. Hozzáadnám azt a fontos szempontot, hogy az ételeink a puha nyers állagból elmozdultak a keményebb, ropogósabb, ízesebb állagok felé. Ez egy önerősítő folyamat lehetett, a finomabb és energiában gazdagabb étkek mellékesen ropogós állagúak, tehát egy idő után már elég volt ezt hallanunk, éreznünk ahhoz, hogy elégedetten hátradőlve figyeljük a családi tevékenységeket. Ha elegendő energiához jutunk rövid idő alatt, nem kell egész nap legelészni, füvet rágni, akkor több időnk jut más tevékenységekre, a családra, az esti tábortűz körüli táncra, mesélésre.

A három egymást nem kizáró, sőt inkább felerősítő faktor közös eredménye az, hogy a mai ember, éljen a Föld bármelyik zugában, a tányérján, a szájában nagy élvezettel fogyasztja azokat az ételeket, amelyeket a múltban is szeretett, és valamilyen okból ez az emberi pszichénkben, mint ősi lenyomatként megmaradt és kifejti hatását még a modern kor emberénél is.