A zsírok meséje

Egyszer volt, hol nem volt a Pannon –tengeren is túl, a Gondwana kontinens bal csücskében terült el egy egy pici kis ország, Scientista, ahol magányosan éldegélt Tudomány Apó, és Élet Anyó rengeteg gyermekükkel az udvarukban. A gyermekeik születésétől kezdődően apukájuk részletes feljegyzéseket készített róluk, a fejlődésűkről, a felcseperedés gyermeki éveiről, és a modern kor eljövetelével gyermekeiről készített fotókkal is színesítette a gyermekei életének naplóját. DéNeSkéről a legnagyobb lányukról szinte már mindent tudott, elsődleges funkciók, másodlagos szerkezetek, mikor kivel találkozott, kivel kötötte össze az életét, hosszabb rövidebb időkre. Nem egypetéjű, de ikerbátyjáról, Proteinről is hasonlóan tájékozott volt Apóka, nagyon sokban hasonlítottak az ikrek egymásra, de azért mégiscsak az egyik fiú, a másik lány volt. Mivel még egyéb szórakozási lehetőségük nem volt az öregeknek, nem volt TV, mozi, internet, ők az utódaik számát szaporították szabad idejükben, így születtek szép egymásután Cukrocska, utána érkezett a legkisebb lányuk Fettike, vagy, ahogy anyakönyvezték Fatty Acid. Lehet, hogy a szülők már megöregedtek, vagy elfáradtak, de őt valahogy nem voltak képesek megfigyelni, szinte semmit sem tudtak róla, mit szeret felvenni, hol és mivel tölti az idejének nagy részét. Tudták nagyjából, hogy vannak telített és telítetlen ruhácskái, szereti a kettős masnikat, kötéseket rajtuk, de igazából nem ismerték ezt a lányukat. Tudták róla, hogy szeret a Postán, a levelek, üzenetek környékén tenni, venni, vagy az országot ellátó energiaforrások, a hatalmas sejtturbinák lábánál napfürdőzni, de gyakran látták a hatalmas építkezések közelében membrántéglákat adogatni a helyi építőmestereknek.

Röviden itt tart ma a tudomány a zsírsavak, és azok sejt-és szervezetszintű megismerésében. A helyzet nagyban hasonlít az orosz Mengyelejevére, aki előtt szétszórt, hézagos tudásunk volt a világunkat felépítő kémiai elemekről, ismertünk nagyon sokat, éreztük, hogy egyesek tulajdonságaikban közel állnak egymáshoz, de nem tudtuk szépen megmagyarázni ezeket a viselkedéseket, jellemzőket. Azt kijelenthetjük, hogy ha egy jelenség, molekula fontos az élő szervezetek számára sejtszinten, akkor a feljebb lévő biológiai és az utána következő kulturális, társadalmi szinteken is érezhető hatása lehet. A DNS rövid története során szép lassan haladt felfelé ezeken a szinteken, ma már a XXI. század szépirodalmának, a modern városi ember mitológiájának is szerves részeként megkerülhetetlen, kiirthatatlan onnan. A fehérjék, további jelentős biomolekuláink megjelenítése, pusztán hús formájában, a legelső barlangrajzok fő témája, de vajon a zsírról, mai hősnőnkről találunk-e hasonló leírásokat a régmúlt őseink vagy a jelenleg velünk élő természeti népek mitológiájában, művészetében?  

A nyelv, mitológiák és rituálék

A Yolngu, egy észak ausztrál törzs, ahol a djukurr szavuk elsődleges jelentése a zsír, háj, de egyben az erőt is jelenti. Ezenkívül természetesen a gazdagság, a jóllét, és a szaporodóképességgel is kapcsolatban leledzik. Az Andokban élő népek tradicionális üdvözlése a wiraqocha, ami szabad fordításban annyit tesz, zsírok tengere, amit a Maja mitológiából kölcsönöztek, ahol a főisten neve a wiraqocha. A Kalahári népei körében a zsír evése, vagy ivása egyértelmű szexuális felhívás, ahol a zsír fogyasztása jeleníti meg a meleg sperma és a hideg menstruális vér egyesülését. 

 A Melapa nép körében a zsír a spermát is jelenti, a kettő közötti fizikai hasonlóságra, és a fertilitásra utalva ezzel is. Az amazóniai területen élő Huaoranik a májustól-augusztusig terjedő időszakukat a kövér majom időszakának hívják, utalva az elsődleges vadászati ciklusukra. A megvizsgált további nyelvek nem hagynak kétséget arról, hogy a zsír, az olaj milyen kontextusban, milyen jelentésekkel bír a népek életében. 31 nyelvből 28-ban a gazdagsághoz, 27-ben pedig a szaporodáshoz kötődik, fonódik azzal össze.

Az észak amerikai indián törzsek élete a bölények és a belőlük kinyerhető hús körül forog, a szent helyeik megszenteléséhez a bölény máját és a zsírját használták, amit utána el is fogyasztottak, nem hagytak kárba veszni. A Caribou Innuitoknál az éhség idején a törzs szent emberei két falat zsírt vettek a szájukba, és a földre köpték az egyiket és abból lettek a Caribouk. A Pawnee törzset az istenük tájékoztatta arról, hogy ő teremtette a bölények zsírját, ezért amikor azt fogyasztják, emlékezzenek rá. Dél Amerikába követve a zsír útját, a Yannomamiknál, akik egy eléggé harcos nemzet, és gyakran vért is isznak, mert szerintük a zsír vérré lesz. Az Inka kultúrában nagyon félnek az alvástól, mert ekkor szerintük ekkor a lelkük elhagyja a testüket, és mindenféle szörnyek, boszorkányok a védtelen lelküket elrabolhatják, és a testükből pedig a zsírt leszívhatják. A modern kori zsírleszívás mitológiai példája lehetne ez. Grönlandon elhízott szörnyek garázdálkodnak, amiket csak a szintén kövér emberek képesek legyőzni.

 Siegfried a német mitológiai hős zsírpatakocskában fürdik, amitől egy páncélzat nő a bőrére, hogy megvédje az elkövetkező harcokban. A japánoknál a tenger istene bálnák alakjában osztogatja a kegyeit, az egyik falu lakosaira megharagszik és beteg, sovány bálnát küld nekik, míg a kegyeiben lévő falu kövér, zsíros bálnát kap ajándékba. A kínaiaknál a sárkányok jelenítik meg a felsőbb hatalmakat, ők egy esetben egy falutól szép kövér húsokat kaptak, míg egy másiktól nem kaptak semmit, és ezért bosszúból a második nem részesült esőben, amire nagy szükségük lett volna. Irakban Enki Isten teremtette a világot, és azóta istállókban áll, és zsírral és tejjel táplálják őt a népének fiai.

Tanzániában élnek a sokszor emlegetett Hadzák, mint az egyik jelenleg is természeti körülmények között élő népcsoport, akik talán a legjobban hasonlítanak az emberőseink életmódjához. Az ifjú lányokat náluk, egy beavatási ünnepségen jó alaposan bekenik állati zsiradékkal, egy csillogó réteget képezve ezáltal a testükön. Ahogy több elbeszélésükből is kiderül, a zsíros állati testrészeket többre tartják a húsos részeknél, Epeme, az elnevezése ennek a kitüntetett zsíros húsnak.

Az Akák néha elejtenek egy-egy elefántot, és ezután a szellemeknek mondanak köszönetet a sikeres vadászatért és a szívet, a zsírosabb belső részeket, a számukra legfinomabb falatokat ajánlják fel nekik köszönetképpen.

Érdekes kérdés adódik a kis elemzésemből: ha évezredek óta szeretjük, és nagy mennyiségben fogyasztjuk a világ minden táján ezeket a zsíros, gyakran csak telített zsírokat tartalmazó ételeket, és a gazdagsággal, a fertilitással hozzuk kapcsolatba őket, akkor a modern egészségügyi ajánlások miért képtelenek ezt figyelembe venni, elfogadni, hogy ezek az ételek egészségesek?