Komplexitás a döntéseinkben, azaz a Kobra-effektus mindenhol jelen van és érezteti hatását

                                            

 

Ausztrália és az Antarktisz között fekszik egy édeni kis sziget, bennfentes élővilággal, az errefelé vándorló madarak szívesen pihennek meg a ligetes dombok lankáin, az embertől érintetlen területeken. Rengeteg ritka, és csak itt élő tengeri madár élőhelye, fókák hatalmas csoportjai színesítik a természetes környezetet, a természetvédők paradicsoma. Ez az idill mindössze addig tartott, amíg az első vadászók és kereskedők meg nem jelentek, először a pingvinekre és fókákra támadtak a zsírjuk miatt, de ez nem volt elegendő, mármint, hogy az itt élő fajokat pusztították, emellé még idegen, itt nem előforduló élőlényeket, nevezetesen nyulakat, egereket, patkányokat és az ezeket pusztító macskákat is behurcoltak magukkal. Mivel a szigetlakó állatoknak természetese ellenségük nem igazán volt, nem nagyon tudtak védekezni a behurcolt ragadozók ellen. Terülj terülj asztalkám. A nyulak elszaporodása bosszantotta leginkább a természetvédőket, a növényeket lelegelték, és az állandó ásásuk is komoly környezeti, eróziós károkat okozott a szigeten. Próbáljuk meg kipusztítani őket, de csakis őket. Hogyan lehetséges, milyen módszereken gondolkodhatunk, ha például a mérgek nem nagyon jöhetnek számításba.

 1968-ban Tazmániából összefogdosott bolhákat engedtek szabadon a nyulak élőhelyein, ahogy azok ki be mászkáltak az üregeikből a bolhák fűlőn csípték őket, és a következő tíz évben megfertőzték a sziget nyúlpopulációját. Minden készen állt egy ördögi terv második lépésére, 1978-ban a szigetre érkezett néhány szakember, és egy a nyulakra halálos vírussal kezelt vattákkal körbejártak a szigeten, elkábítottak légfegyverrel néhány nyulat, megfertőzték őket és elengedték, rábízva a bolhákra a feladat következő részét, a vírus elterjesztését. 1988-ra, 100. 000 nyúltetem jelezte a terv sikerességét, ekkor a teljes populáció már 20.000 alattira csökkent. A szigetlakók által korábban becipelt macskák is elsősorban nyulakon éltek, mi történik egy ragadozóval, ha elfogy , kimerül egy élelemforrás? Keresnek és találnak maguknak másikat, rávetették magukat a szigeten őshonos, csak itt élő madaraira. Nagyon egyszerűnek tűnt a probléma, a nyulak, kiiktatása, de a megoldás rávilágított a döntés komplexitására, hirtelen ott találták magukat egy hasonlóan nehéz eset előtt, nem erre számítottak.  Ez a kobra effektus, amikor nem vagyunk képesek előre jelezni a döntéseink másodlagos hatásait, és gyakran a várt, elképzelttel gyökeresen eltérő végeredményt kapunk.

A macskák előtt beszéljünk egy kicsit a kobra effektus elnevezéséről, mert ez is egy tanulságos történet. Delhiben elszaporodtak a kobrák, ezért az angol kormányzás eldöntötte, hogy megoldja ezt az egyszerű problémát. Fejpénzt adott minden egyes beszolgáltatott kobráért a helyi lakosoknak, ettől várta, hogy csökkeni fog a halálos kígyómarások száma. Fogy a kígyó, kisebb a veszély. Nem egy bonyolult ügy. A helyi lakosok meglátták a lehetőséget, és válaszul kígyófarmokat létesítettek, kobrákat kezdtek el tenyészteni, hiszen ebben van az üzlet. Angol vezetés egy idő után belátta, hogy nem fogynak a kobrák, ezért visszavonták a fejpénzt, szerencsétlen kígyótartó indiaiak pedig szélnek eresztették a farmon tartott kobráikat, hiszen már nem hoztak semmit a konyhára. A feladat a kobrák számának csökkentése volt, egy egyszerű, átgondolt beavatkozás azonban az ellenkezőjét érte el, egyre több lett a halálos mérgű állatból.

 A kobrák után lássuk ismét a macskákat. A parkőrök elkezdték lelőni a kóbor állatokat, és a 2000-es évekre sikerült ezt a problémát is orvosolni, minden macska eltűnt a szigetről. Közben a nyulak rezisztensek lettek a vírusra és mivel a macskák sem vadásztak többet rájuk, ezért újra elkezdtek szaporodni. Most méreggel próbálkoztak, de ez sajnos ahogy várható volt más, helyi élőlényeket is pusztított, ezért erről gyorsan letettek, mint végső megoldás. Kutyákkal, puskákkal és egy újabb vírussal estek neki a feladatnak, és 2014-re sikerült elérni, hogy a szigeten se macska, se nyúl, se egér, se patkány nem élt, az élővilág pedig igyekezett visszanyeri régi formáját. Úgy tűnt 50 év megfeszített munkával minden visszatérhet az eredeti állapotába, de…a folytatás a reklám után.

Amantha Imber szervezeti pszichológus és cégtulajdonos, aki 2014-ben egy testhezálló feladatot kapott: egy 15 fős munkacsapatot kellett elköltöztetnie egy új telephelyre, vadonatúj épületbe, aminek felújítására  100.000 dollárt költött, de megérte. Gyönyörű nyitott terű irodaterület, szépen kidolgozott faasztalok, nagy ablakok természetes fénnyel várták a dolgozókat. Imber és csapata úgy gondolkodott, mint ahogy a helyükben mi is tennénk, hogy a nyitott terek segítik a face to face kapcsolatokat, több eredeti ötlet merülhet fel, szoros együttműködések alakulhatnak ki, ahogy ezt tanulhatta már a Pixar, vagy egyéb jól menő cégek esetéből az egyetemen.A kobra effektus azonban szépen dolgozott, pont az ellentétes eredmény született, mint amit várták. Nem számított a spanyol inkvizícióra, illetve indiai kobrára. Az állandó beszélgetések, diskurzusok a mély, és elmerült munkát teljesen akadályozták a cégen belül, Imber is a reggeli kávéja közben kezdett el dolgozni, amikor még senki nem zavarta, nem kellett senkivel sem találkozni, beszélgetni. Az elképzelése visszaütött, nem úgy alakult, sőt ellentétes irányt vett.

 2018-ban két Harvardi kutató tiszta vizet szeretett volna önteni a pohárba, és véglegesen eldönteni a fenti kérdést: a nyitott irodában dolgozók többet beszélgetnek-e egymással, többet diskurálnak a munkájukról, családról, mint a hagyományos, elkülönült irodában kuksoló dolgos emberek. Két hagyományos berendezkedésű, nagy múltú céget választottak, ahol tervezték a költözést és az irodák átváltoztatását a fenti Imberékhez hasonlóan, nyitott, egyterű helységekbe. A dolgozók egy részét felszerelték speciális nyomkövetővel, ami a mozgásukat és a beszédüket is rögzítette. A költözés előtt és a nyitott, új helyen is adatok sokaságát gyűjtötték és hasonlították össze: előtte-utána relációban. Zavaróan és egyben nevetségesen egyértelmű választ kaptak: a nyitott irodákban az emberek közelebb vannak egymáshoz, de sokkal kevesebbet beszélgetnek egymással. A kobra ismét lecsapott.

Egy utolsó példával szeretném tovább erősíteni azt, hogy tudásunk, előrelátásunk mennyire sérülékeny, mennyire hisszük magunkat prófétának, hogy utána nagyot esünk az arcunkra.

Évente csak az USA-ban 100 milliárdnyi műanyag zacskót állítanak elő, amely csak több száz, esetleg ezer évek múlva bomlik le, mi történne, ha betiltanánk ezek gyártását és forgalomba hozatalát? Milyen hatásokkal, milyen nem várt fejleményekkel számolhatunk ebben az esetben? A vásárlók több papír csomagolót használnak, vagy újra felhasználható tartós táskákat vesznek, vagy megoldják zacskók nélkül a vásárlást. Elsőre a papír, és az újra használható táskák jobb választásnak tűnnek a műanyagnál, a vízfelhasználás szempontjából. Másrészről ezek előállítása és szállítása sokkal több energiát kíván a műanyagnál, az össz szén emissziója több. Kiszámolták ügyes kis szakemberek, hogy a papír 3x, míg egy újra használható táska 131x nagyobb negatív hatással van a klimatikus változásokra, mint a műanyag. Szóval, ha a vízi élet és a vizeink tisztaságának megtartása a cél, akkor okos döntés a műanyag tasakok gyártásának betiltása. De ha az egész környezetünk megóvása a cél, akkor már nem tűnik olyan jó megoldásnak. Most pedig, hogy ne csak a levegőbe, vagy vízbe beszéljünk, lássunk néhány olyan valós példát, ahol már megtették a zacskók betiltását.  Kaliforniában az első intézkedések a vékony és közepesen vastag, zömében csak egyszer használatos műanyag zacskókat tiltották be, ezzel próbálták a vásárlókat a vastagabb, többször használhatóak felé terelni. Sajnos a kobránk ismét harapott, sokkal többet adtak el a vastagabból, az emberek ugyanúgy egyszer használatosként kezelték a vastagabb fajtájú táskákat.

 Chicagóban 2017 év elejétől a papír és műanyag zacskókat megadóztatták 7%-kal, ami jól működött, egy felmérés szerint az adó előtt 10 vásárlóból 8 papír vagy műanyag tasakokba vitte el az árucikkeit a boltból, az adó bevezetése után már csak a fele, 5 a 10-ből. A maradék 5 emberke újrahasznosított anyagú táskát használt, vagy kézbe vitte el az áruit. És a város az adóból plusz pénzhez jutott. A kobra elaludt.

Gyorsan, egy utolsó példa még a kobra effektusra és utána hagyok mindenkit aludni. Zsámbékon felállítottak egy közlekedési lámpát egy gyalogos átkelő elé, ami teljesen jogos és elvárt kezdeményezés, de a rendszert megspékelték még azzal, hogy kiépítettek egy sebességfigyelő rendszert és ha az azt érzékeli, hogy 30-nál nagyobb sebességgel közlekedsz, akkor a lámpa pirosra vált és megállít. Szép elgondolás, az eredmény lehangoló, az autósok egy része felgyorsít 60-70-re mert így simán átér még azelőtt, hogy a lámpa pirosra váltana. Lakott területen, zebra előtt. Nem biztos, hogy ez volt az eredeti elképzelés.

Visszatérve a bejegyzés elejére, a szigetünkről eltűntek a nyulak, egerek, patkányok, minden szép és idilli, de megjelentek olyan invazív növények, amelyek miatt lettek az első nyulak a szigetre telepítve. Hát ennek se vége se hossza, a háború folytatódik.