Valami hiányzik avagy a légi bombázók, a fű és a mikrobiom váratlan összefüggései

   

Este locsolás közben tudatosodott bennem, hogy egy komoly problémám tőröm a fejem. A fű a kertünkben nem összefüggő, helyenként (pfuu) hiányos, költőien kifejezve gyér, mint a fejemen a haj. Föld, fű váltogatja egymást rendszertelenül. Pedig mindenhol locsolom, a következő kérdésen méláztam, hol lenne érdemes locsolni, hogy angliai világító zölden burjánzón? Ahol nincs fű és arra várni, hogy a sok víz helyrehozza a hiányosságokat, vagy hagyni az egészet és csak a meglevő zöld részeket táplálni? Buta esti elmélkedésnek tűnik, de váratlan kapcsolatokat véltem találni egészen távoli tájakkal, témákkal.

Abraham Wald, hősünk, ha nevezhettem így, nálunk Magyarországon született 1902-ben. Otthon Martin bátya tanítgatta, aki mérnökként végzett. Abraham 14 évesen már nagy matematika rajongóvá vált, saját fejtörőket kreált, alkotott és oldott meg. Hiába lett az egyetemen a nagy matematikusok kisebb csoportjának feltörekvő tagja, együtt dolgozott nagy Gödellel és Alfred Tarskival, a zsidó származása miatt kénytelen volt elhagyni az országot és a számára ismeretlen Amerika felé venni az élete irányát. Ott egy alkalmazott matematika panel nevezetű csoportban kapott lehetőséget, hogy a tudását elmélyítse, a csapatban 12 kiváló matematikus dolgozott és rendkívül szerteágazó témákkal foglalkoztak. Az adott időszakban természetesen a háborús igényekre próbáltak megfelelő válaszokat találni.

A repülőgép bombázók akkoriban nagy rizikójú csoportot alkottak, a bevetésük 50-50%-os eséllyel járt, vagy hazatértél, vagy lelőttek és elvesztél. A vezetők keresték a módját, hogy hol lehetne, hol kellene megerősíteni a repülőgépeket, hogy jobban ellenálljanak az ellenség ágyúinak. Ha páncélozod a repülőt, az egyre nehezebb lesz és egy adott súly felett már nem lesz képes repülni. Na akkor hova is és pontosan hány kiló nehéz vaslemezt szereljünk egy repülőre? Első lépésként adatokat kellett szerezni. Rengeteg helyről származtak adatok a probléma felméréséhez, a visszatérő, de többszörösen találatot kapott repülők, a legtöbbön a szárny és a törzs kapta a találatok zömét, a nagy felszínük miatt, de sem a farkuk sem pedig az orrukon nem volt találat. Na tehát megvoltak a sérülékeny részek, ahová a következő védelmi rétegeket lehetett volna felszerelni, így gondolkodunk mi szerény, hétköznapi emberek. De Wald nem értett egyet, ő realizálta, hogy hiányzik még néhány adat, valamit nem vesszünk eléggé komolyan.

Joe Sanders mikrobiológusként többször járt Peru trópusi őserdeiben, ahová magával vitte kedvenc kis mikroszkópját egysejtűekre vadászva. Leginkább rovarok gyomrában keresgélt, kutatott, hiszen mint már jó pár éve tudjuk, hogy mindenhol ott vannak, sőt az életünk meghatározói a velünk együtt élő flóránk, faunánk. Ételeket dolgoznak fel, amelyeket mi nem vagyunk képesek lebontani, vitaminokat gyártanak számunkra, és még az immunrendszerünk fejlődését is támogatják, csak hogy néhányat említsek a szerteágazó hozzájárulásukból az életünkhöz, amelyek az utóbbi időkben láttak napvilágot. Sanders hangyák gyomrában kutatott szimbióta egysejtűek után, és változatos képet fedezett fel, valamely hangyafajok galaxismennyiségű baktériummal élnek egy testben, néhány fajnál azonban nem találta nyomát nekik, szinte egyedül, szimbióták nélkül élték világukat. A 20 század korai évektől kezdődően gyűltek a megfigyelések a komplex élő szervezetek és a rajtuk, esetleg bennük élő kisebb mikrobák közötti bonyolult kapcsolatokról: gilisztákról, amelyeknek sem szájuk, sem pedig végbélnyílásuk sincs, termeszek, amelyek kemény, emészthetetlen faanyagon élnek, a tehenekről, akik füveket rágnak egész nap, olyan füveket, amelyekből hiányoznak a fehérjék. Egyikük sem létezik a másik nélkül, kölcsönösen adnak vesznek egymásnak kémiai alapanyagokat, amelyből felépítik magukat, élnek és virágoznak. Minden egyes példával megerősödött az a nézet, hogy minden mindennel összefügghet, és még az emberi létforma, az emberi jóllét, egészség is a bennünk élő kis baktériumoktól függhet. Szép lassan az évtizedek alatt az lett a norma, hogy minden élőlényben rengeteg kisebb baci él szimbiózisban, mindenki ad valamit a másiknak és szépen, lakótársakként eléldegélünk. Az endoszimbiózis lett az új életforma

Tobin Hammer is hiába keresgélt idegen DNS nyomokat egy általa kutatott kis hernyóban, nem talált bakteriális nyomokat, a hernyóban, a hernyóval nem élt együtt semmiféle mikroba. Hogyan lehetséges ez, hiszen amit eddig megvizsgáltunk, legyen az kicsi vagy nagy élőlény mindenhol ott vannak a vele együtt élő kis szimbióták? Lehetséges, hogy eddig gondolkodunk rosszul és nem minden élőlény rendelkezik az emberhez hasonló, stabil mikroba közösséggel? Az ember a kivétel és az élőlények nagy része átmeneti, nem stabil, előre nem jelezhető élősködőkkel osztozik a testén? Valamiféle kapcsolat csak létezik a gazda és benne élők között. A hangyák adják az első nyomot ehhez, de előtte még térjünk vissza Wald-hoz és a repülőkhöz.

 A harcból visszatért repülők és a rajtuk esett lövésnyomok adták az adatok kis hányadát, a fejlesztő csoport teljesen figyelmen kívül vette azonban azokat, amelyek nem tértek vissza. Miért nem tértek vissza?  A megfigyelhető lyukak, találatok figyelembevételével a farokrészt és az orr részt nem kell megerősíteni, hiszen ezeket sohasem találták el. Ha viszont figyelembe vesszük a vissza nem tért repülőket, akkor azoknál valószínűleg a végzetüket pontosan az okozhatta, hogy vagy az orrukat, vagy a farkukat érte találat, igazából ezek a legérzékenyebb területek egy repülőmasinán. Akik visszatértek valójában arról tanúskodtak, hogy hiába éri őket találat a repülő törzsén, vagy szárnyán, ők ettől még képesek manőverezni és akár visszatérni, ha viszont a farkukat éri találat, az bizony már végzetes, a repülő nem tér vissza, az lezuhan. Az adatoknak a feléből, csakis azt elemezve nem egészen erre az álláspontra jutnánk.

Vissza a hangyák világába. Többféle fajta étrenden élő hangyák belső mikroba világa egészen eltérő képet mutat, a szigorúan csak és kizárólag növényi táplálékon élők sokkal változatosabb bacikat tartanak fenn, talán a táplálék fehérje tartalmának köszönhetően, mármint túl alacsony az, ezért inkább támaszkodnak a mikrobáikra, a mindenevők és főleg a húsevőknek nincs szükségük diverz és nagyszámú bacikra, a táplálékból bőven képesek fedezni a saját szükségleteiket. Léteznek természetesen kivételek, élnek tisztán növényi táplálékon hangyák mikrobák nélkül. Deepa Agashe lepkéket fogott az őserdőben és azokat vizsgálgatta, náluk is hasonló dolgokat fedezett fel, nagyon kevés mikrobájuk volt, azok összetétele változatos fajon belül is, és ha ezeket kiirtotta belőlük, vagy idegen fajokat oltott beléjük, az semmilyen észlelhető hatással nem volt a példányokra. Úgy tűnik, hogy a baktériumok nem a rovarokkal, hanem az ételükkel lenne korrelációban. A tudományt népszerűsítő médiában megjelenő cikkek, amelyek témája a bennünk élő mikrobák és hatásuk a gazdaszervezetre, zömében emlősökre korlátozódnak, ezekből vonnunk le messzemenő következtetéseket. A helyzet kísértetiesen hasonlít a repülőgépes sztorihoz, a látható, a nyilvánvalóból vonnunk le olyan következtetéseket, amelyek lehet, hogy távol állnak az igazságtól. Óvatosan, a mindennapi döntéseik is könnyedén ebbe a kategóriába tartozhatnak, a döntéshez elengedhetetlen adatok feléhez férünk csak hozzá, csak ezt látjuk, ez alapján pedig nyilvánvaló, hogy ez a helyes döntés, vagy mégsem?

Wald meglátása és matematikai analízise több tucat pilóta életét mentette meg közvetlenül, az elemzés a 80-as évektől fellelhető a neten.

 Mi a helyzet mindezek figyelembevételével az esti locsolással? Meglátjuk még, de a száraz területeket kellene megerősíteni, tehát azokat locsolom bővebben. A zöld füves részek jól bírják a meleget, a szárazságot, hiába kaptak találatot.