Zombik vagyunk mindannyian, a muppet show bábúi, de a bábokat ki mozgatja?

 

Az elmúlt évtizedek biológiai, pszichológiai kutatásainak hatalmas mértékű gyarapodásával sem érezzük azt, hogy a viselkedésünket, személyiségünket meghatározó külső (nevelés, környezet) és belső (gének, hormonok) tényezők pontosan hogyan is tesznek képessé minket arra, hogy segítsünk ember barátainkon, ugyanakkor háborúzzunk is ellenük. A nevelés vagy gének okozzák ezt? Természetesen az egyik sem, a kettő szoros és gyakran kibogozhatatlan kapcsolatának termékei vagyunk mindenestől. Az utóbbi időkben megjelent egy újabb szereplő a környezeti tényezők oldalán, ami meglepő és nem várt hatással bírhat nemcsak a viselkedésünkre, hanem az alapvető személyiségvonásainkra nézve is.

Mindenki látott, vagy hallott már a horrorfilmekről, és annak is arról a változatáról, amelyben zombik szerepelnek. Ezeket a lényeket általában agyatlan, egy más ágens, gyakran vírus irányította teremtényeknek mutatják be, akik csupán az erejükkel és a gyorsan terjedő fertőzésnek köszönhetően a nagy számbeli fölényükkel veszik fel a harcot a maroknyi, de rendkívül intelligens és egyben kreatív hősökkel.

Egy vírus hatására az átlagos polgárból zombi válhat. Vajon létezik e ennek bármiféle valóság alapja az élővilágban, netalántán az embernél? Talán emlékszünk még a biológia órák egyik érdekes részére, amikor a veszettség vírusáról azt tanultuk, hogy a fertőzőtt állat azért viselkedik agresszíven, harap, mert az esetleges marás útján a vírus sikeresen új áldozatot találhat, és ezzel tovább terjesztheti magát. Lássunk most néhány nem ennyire nyilvánvaló esetet az állatvilágból.

A szorgos hangyákat sokféle formában és irányból fenyeget parazita veszély, az egyik érdekes történet a hangya és a gomba meséje akár La Fontaine-i is lehetne. A szokásos ételbeszerző körútján hős hangyánk elkap egy gombás fertőzést, ami sajátosan végez vele. Először  az a testében a nem létfontosságú szerveket támadja meg és bontja le, majd elér a csöppnyi hangyaagyig, ahol azt manipulálva, öngyilkosságra buzdítja a gazdatestet, de ezt sem akárhogyan. Arra ösztökéli áldozatát, hogy kapaszkodjon fel egy közeli bokorra és ott csendben harapjon bele egy levélbe és nyugodjék békében.  Néhány nap, míg a hangya feje elbomlik, és ekkor megtörténik az, ami az egész történetnek a veleje, ugyanis a gombának ez az ideális magasság és hely, hogy az elpusztult hangyatetemből a spóráit elszórja újabb gyanútlan áldozatokra vadászva. Az igazán meglepő ebben, hogy ez a zombiszerű viselkedés irányítása annyira precíz, hogy az áldozatok pontosan 25 cm-re a földtől, meghatározott irányba harapnak a fűbe.

Egy másik, közép-amerikai őserdei hangyafajt egy kicsi parazita féreg arra kényszerít, hogy nagy, vörös potrohot növesszen, ami nagyon hasonlít az érett gyümölcsökre. Sajnos ez okozza az áldozat nagyon gyors halálát, bizonyos gyümölcsevő madarak rendkívüli gyorsan levadásszák, és mit ad isten a parazita éppen ezt szerette volna elérni, hiszen a parazita életének betetőzése az, ha szaporodni tud, de ezt csak egy madárban képes elvégezni. Hipp-hopp és már ott is van.

Az állatvilágban mindenhol elterjedt és alkalmazott módszerekről van szó, gyakorlatilag nincs olyan faj, egyed, amely ne élne együtt szorosan, test a testben, sejt a sejtben más élőlényekkel. Bármerre tekintünk mindenhol kapcsolatokat, szimbiózisokat, parazitizmust láthatunk, az ember sem lehet kivétel, de mindezek előtt még az egér és a Toxo meséje következik. A Toxoplasma gondii egy a macska-félékben szaporodó parazita, aminek a tojásai a macskaürülékkel a környezetébe kerülve, onnan tovább terjedhetnek kisebb emlősökbe, madarakba. Bennük akár éveket is eltölthet, észrevehető változást nem okozva a gazdaszervezetben, az éli mindennapjait. Esetenként azonban eléri annak központi idegrendszerét, és ekkor beindul. Célja egyértelmű, ő csak a macskák (kicsik és nagyok egyformán érintettek) bélrendszerében képes szaporodni, ezért a gazdaszervezetet oda kell jutassa. A kis egér fejében megszólal egy Toxo hang: légy bátor, ne féld a macskát, keresd annak társaságát. Szegény fertőzött pára hamarosan a személyiségváltozás jegyeit mutatva, nem menekül, ha a macska szagát érzi, bátrabban közelít hozzá és így nem csoda, hogy hamarosan a macska gyomrában végzi. A kör bezárult. A parazita valamilyen eddig még nem felderített molekulákkal az rágcsáló agyában a dopamint termelő sejteket serkenti, ez a molekula a felelős a félelem visszaszorításáért és a kellemes érzésért is (sok kábítószer a dopamin rendszerünkön hat és okozza az eufórikus hatásokat). De miért érdekes ez számunkra, a kismamák már tudják. Az emberiség nagy része a testében hordozza ezt a parazitát, van olyan ország ahol a lakosság fele fertőzött Toxoval. A kismamák, ha a terhesség alatt kapják el, akkor esetenként ez károsíthatja a magzat idegrendszerét. De van-e, és mérhető-e, ha van egyéb hatása az emberek viselkedésére? Az egér dopaminrendszerére hat, akkor a nagyon hasonló génekkel és sejtekkel rendelkező emberre is kell, hogy valamilyen érzékelhető hatást fejtsen ki. Jaroslav Flegr prágai evolúciós biológus jó néhány éve kutatja ezeket a hatásokat és írt már egy-két elképesztő cikket a témában. 2002-ben közölt tanulmányából például az derült ki, hogy a fertőzött személyek kétszer nagyobb eséllyel szenvednek közlekedési balesetet (mérései alapján az érintettek jóval lassabban reakcióidővel rendelkeznek, mint a nem fertőzöttek), oka valószínűleg hasonló az egérnél leírtakkal, dopaminrendszert zavarja meg, kockázatosabb viselkedésre ösztönöz. Sőt a kutató szerint az öngyilkosságok száma is magasabb köztük, és a mentális betegségek egyes fajtáit is magasabb előfordulást mutatnak az érintetteknél.  Évente több halálesetért felelős a Toxo mint a malária, Flegr szerint. 2011-es tanulmányában skizofrén betegeket ültetett MRI készülékbe, ahol láthatóvá tette, hogy azok akik Toxoval is fertőzöttek, azok agyának nagyobb része rongálódott, mint akik nem Toxosak.

 Szerencsére az emberiség nagy része még életben van és agyuk is normálisan működik (?), de léteznek más hatások is. Lássuk a pszichológiai hatásokat: a Toxos férfiak gyűrődtebb ruhákat viselnek, otthonülősek, kevesebb barátjuk van, mint a nem Toxosaknak, és döntéseiket is nehezebben, hezitálva hozzák meg. A hölgyeknél meglepően pont az ellenkezője tűnik igaznak, a Toxosak a divatos ruhákat kedvelik, extrovertáltak, több baráttal rendelkeznek, mint a nem Toxos nőtársaik és döntéseikben is határozottak. Hogy mi okozza ezt a jelentősnek tűnő nembeli különbséget, ez még rejtély.

Ez csak egy fenyegető parazita, ami vagy megkeseríti életünk, vagy nem, de ennél jelentősen gazdagabb, diverzebb, változatosabb élőlényekkel élünk együtt: a gyomrunkban, a bélrendszerünkben és a bőrünkön élő szervezetekre gondolok most. Az elmúlt tíz évben megszaporodtak a kutatások a témában és egyre inkább abba az irányba mutatnak ezek, hogy az immunrendszerünk fejlődésétől, a tápanyagok, vitaminok termelésén kívül a viselkedésünket is befolyásolják. A kedvenc témám a fejlődési szimbiózis, amikor egy élőlény valamilyen szervének kifejlődése csak egy másik szervezet hatására, jelenlétében történik meg. Lássuk a legelterjedtebb példáját ennek a számunkra fontos jelenségnek.

 Hawaii vizeiben él egy öt centis kis polip, ami éjszaka aktív. A rá vadászó halak ellen egy fifikás rendszerrel védekezik, igyekszik a víz felszín közelében úszkálni és közben világít, egy speciális szervével, amiben igazából egy baktérium populáció él. Őket a gazdapolip gyűjti, szűri ki a vízből és ezek az egysejtűek felelősek a fénykeltéséért. Ezzel a világítással a Holdat akarja utánozni, ezzel sikeresen becsapva az éjszaka rá vadászókat. A polip fejlődése során speciális molekulákkal csalogatja magához a számára megfelelő, világító bacikat, de ekkor a testében még nincs kifejlődve a világítószerve. Amint megérkeznek az első lakók, azok segítenek a polipnak befejezni a számukra készülő lakást. Serkentik a szerv teljes kifejlődését, nélkülük nem létezne ez a csodálatos kis szerkentyű a polipon, polipban.

Hasonló esettel találkozhatunk az emlősök gyomrában és beleiben élő egysejtűekkel kapcsolatban is. Az édesanyánktól a születés folyamán megörökölt mikrobák szépen megtelepszenek az akkor még nem igazán jól működő gyomrunkban és annak teljes kifejlődését, vérereinek növekedését, a gazdatest (mi magunk) génjeinek bekapcsolásával erősítik. ˇAz immunrendszer nagy része is az említett alsó traktusban koncentrálódik, így nem meglepő, hogy ennek érésében is fontos, meghatározó szerepet töltenek be. 2004-ben Backhed és társai kimutatták, hogy egerekben a gyomor baktériumai hogyan segítik a gyors zsírlerakódást, ez pedig hogyan vezetett az egerek elhízásához. Kitenyésztett baci mentes egerek ugyanakkora kalória-bevitel mellett feleakkora súlyúak voltak, mint a hasonló, de normális gyomor bacikkal rendelkező fajták. A világon a legnagyobb egészségügyi problémát okozó elhízás egyik fontos faktora és esetleges gyógyítási célpontja a belek és a gyomor baktérium ökoszisztémája. További betegségekkel is sikerült egyértelmű kapcsolatot találni, a gyomor rákos megbetegedései, asztma, allergiák, autoimmun betegségek, és újabban a higiéniai hipotézis keretei között a depresszió, és egyéb mentális rendellenességek is kapcsolódnak a gyomrunkban megtelepedett bacikkal. Természetesen a kutatók nem álltak meg itt, már 2011-ben napvilágot láttak olyan tanulmányok, amelyek a fent leírt hatásokon kívül a baktériumok a gazdaszervezet, jelen esetben szintén egerek, viselkedését befolyásolták mérhető és jelentős mértékben. Az egerek bacik nélkül megnövekedett mozgásigényt és csökkent idegeskedést mutattak, mint a normálisan fejlődött, szokásos gyomor bacikkal rendelkező kontrollcsoport egyedei.

 Kevesebb figyelmet kaptak a bőrünkön megtelepedett bacik és gombák hatásait vizsgáló kutatások, de ezek száma is növekedőben van. Kettőt megemlítenék ezek közül. Az elsőben sportolókat vizsgáltak, olyan sportágakban, ahol a verseny folyamán jelentős test-test kontaktus van. Az ellenfelek csapatainak a meccs utáni bőrön élő baci összetétele hasonlóbb lett, mint ami előtte jellemző volt rájuk, azaz bacikat cseréltek. Nem igazán tudni, hogy ez bármilyen hatással is járt volna, de ebből talán következhet az, hogy akik tartósabban együtt élnek, azoknak a bőrük hasonlóbb ökoszisztémájú lehet, mint két véletlenszerűen kiválasztott emberré. Talán a kapcsolatok erejét, tartósságát is meg lehetne jósolni ezáltal, de ez egy kicsit talán messzire vezetne.

 A másik esetben együtt dolgozókat vettek górcső alá és azokon a helyeken, ahol több közösségi terület, kávézó, megbeszélő termek, liftek vannak, több lehetőség a találkozásra, nem meglepő módon a dolgozók bőrfaunája jobban hasonlított egymásra, mint a kontroll helyeken dolgozóké. Érdekes adalék, hogy a tanácsadó guruk ajánlása a cégek számára, arra, ha az ott dolgozó emberek kreativitását akarják megnövelni, akkor szerintük úgy alakítsák a munkahelyüket, hogy több nagy helyen, nem pedig szeparált szobákban dolgozzanak, és minél több olyan helyiség legyen, ahol a közösség tagjai összefuthatnak és megbeszélhetik a problémáikat. Ezáltal bacikat is cserélnek, és egyre hasonlóbbak lesznek egymáshoz. Elképzelhetőnek tartom, hogy léteznek kreativitást növelő bőrbacik, amit ha valaki bevisz a munkahelyére, akkor ott a sok kontaktus által átadhatja a többi munkatársának és ezzel megnöveli a cég alkotóerejét ?! Nem tudom, de….

A jövő gyógyszerei között egészen biztosan a probiotikumok fogják uralni a piacot. Ezek élő flórát tartalmazó anyagok, amelyek javítják a gazdaszervezet egészségét, de jelenleg sajnos hiányos ismereteink miatt ezek még csak egy-két ismert bacit használnak fel erre. A közeli jövőben, a tudásunk növekedésével, szinte biztosan kijelenthetjük most, hogy bizonyos betegségeket megfelelő baci összetételű probiotikus készítménnyel kezelhetünk majd, a távoli jövőben pedig az is elérhetőnek tűnik, hogy a személyiségünket, hangulatunkat is megfelelően alakíthatjuk egy adag bacis joghurttal.