A Hét Műtrágya

Segítsük kibontakoztatni gyerekeinket!

 

 A tavalyi év amerikai sikerkönyve megérkezett végre kishazánkba. Paul Tough újságíró a gyereknevelés jelenlegi helyzetét próbálta felmérni az Amerikai Egyesült Államok iskoláiban. Ez az egyetlen negatívuma a könyvnek, nem tudhatjuk, hogy mennyire alkalmazhatóak az ajánlások a magyar viszonyokra, de kicsit ismerve az itthoni helyzetet nem láthatunk nagy eltéréseket. Itthon is már nagyon korán elkezdődik a harc a legjobb óvodák, iskolák helyeinek megszerzésére, hiszen a kognitív hipotézis szerint nem lehet elég korán kezdeni a tanítást, a felsőbb tanulmányokra felkészítést. Ha sikeres, gazdag gyermekeket szeretnénk nevelni, akkor az ún kognitív stimulációt már két-három éves korban el kellene kezdeni, mert lemaradnak, az IQ-juk elmarad az elvárt értéktől, nem jutnak be egyetemre, nem keresnek eleget, nem lesznek boldogok. Az elmúlt évtizedben ezek a feltevések erősen megkérdőjeleződtek és az itt elért eredményekről szól ez a mű. A könyv mozaikos felépítésében egyéni történetek, és pszichológiai kutatások, elemzések jól átgondolt, szerkesztett egyensúlya nagyon jól olvashatóvá teszi.

Az első rész a különböző iskolai programokkal foglakozik, ahol legelőször megtudhatjuk, hogy az életben elért sikereket sokkal jobban elérhetjük, ha a gyermekeink tudásbázisa növelése helyett egyéb, jellemformáló tulajdonságaik helyes és erős kifejlődésével foglalkozunk. Ezek a jellemerősségek a következőek:

Lelkiismeretesség

Állhatatosság

Lelkesedés

Társas intelligencia

Hála

Optimizmus

Kíváncsiság

A kitartás, az önuralom, önbizalom még pluszban jön a felsoroltakhoz.

Az első fejezetből megdöbbentő tényekkel találkozunk, mint például a stressz nagyon tartósan befolyásolja a gyermekeink további életét. Ha megfelelően van kezelve, a szülőkkel megbeszélve, akkor teljesen mindegy, hogy milyen egyéb háttérrel (szegénység, kábítószerező a családban) rendelkezik a gyermek, sikeresen veszi az életében az akadályokat. Ha tartós a nem feldolgozott érzelmi trauma, akkor nem lehet ábécét tanulni.

Egy későbbi fejezetben sakkozó csodagyerekek életének lehetünk részesei, természetesen a Polgár lányok említésével. Vajon melyik jobb, teszik fel a kérdést a szülők, ha azzal töltjük az gyermekéveinket, vagy akár egész életünket, hogy sok minden érdekel egy kicsit, vagy ha egyetlen dologra koncentrálunk nagyon? Nincs jó válasz erre, az utóbbi eset mellett szól az, hogy állhatatos, önfegyelemmel felszerelt gyermeket nevelünk, aki mindent megtesz egy cél elérése érdekében, megtanulja a bukást, és a problémákkal megküzdést. Nem beszélve arról, hogy a gyermekeink olyan élményeket szerezhetnek, mondjuk egy sakkcsapat tagjaként, amire emlékezni fog, és nem arról szól az élete, hogy megírja a kötelező leckét és tévézik. A sakkról általában azt képzeljük, hogy tisztán kognitív tevékenység, de nem, elég erős érzelmi oldala is van.

A sikerről szóló fejezet elején megtudjuk, hogy az egyetemre bekerülő fiatalok nagy része nem végzi el azt, és azt, hogy ki végzi el sikeresen, nagyon pontosan előrejelzik a középiskolai eredmények, sokkal jobban, mint a felvételi sikeresség, felvételi pontszám, teljesen mindegy, hogy milyen középiskoláról van szó. A legjobb magyarázat erre, talán az, hogy a középiskolában a jellemformálás sokkal fontosabb szerepet kap, kvázi tanítás helyett nevelés folyik, tehát aki e fenti fontos jellemeket a tanulmányokkal megfelelő egyensúlyba helyezi, az sikeresebben veszi az egyetemen az akadályokat annál, aki csupán az eszével, a tudásával érkezett oda. Sok megszívlelendő jó tanács között a legfontosabbnak azt tartom, hogy engedjük gyermekeinket bukni, a problémáikat saját maguknak megoldani, ezzel tehetünk talán a legjobbat a jövőjük szempontjából. Egy törzsi népcsoport tagjai mindent megengednek a gyermekeiknek, nyugodtan játszhatnak a tűzzel, a késsel már két-három évesen, majd megtanulják, mondják. Talán nem ennyire, de engedjük, hogy feltérképezzék saját maguk a világot.