A paleo életmód a modern életünk vizsgálatát a biológiai
működésünk alapjaival kezdte, az étkezésünk, a táplálékunk voltak az első
átgondolandó feladataink, majd következett a mozgás és a sport szerepe a modern
kori ember életében. Azt gondolom az ember élete nem pusztán ezektől a
tényezőktől válik emberivé, ezek, mármint a táplálkozás, mozgás öröme, a
megfelelő alapozást adhatják azokhoz a tevékenységekhez, amitől úgy érezzük,
mások vagyunk, mint főemlős rokonaink. A következő kis cikkecskéimben olyan
ránk jellemző tulajdonságainkat, viselkedési formáinkat vizsgálunk meg, amelyek
nem pusztán a modern, fejlettnek titulált emberre jellemző, hanem a dzsungel
mélyén élő, elszigetelt népcsoport tagjaira is, és talán első pillantásra nem
tűnik különös dolognak, de ahogy egy kicsit mélyebben elemezzük, mindjárt látni
fogjuk, hogy bizony ezek velünk lehetettek, részünket képezték az emberré
válásunk során.
Hogyan érdemes
egy ilyen elemzésszerűséget elindítani?
A mai témám a történetekről, a történetmesélésről szólna.
Ha tágabban tekintünk a tárgyalandó jelenségre, akkor azt láthatjuk, hogy mai
életünk minden szegmensében ott találhatóak a történetek: a leírt könyvekben,
mesékben, a színházi előadásokban, a reggeli kávé mellett hallgatót
rádióadásokban, a mozifilmek is egyfajta vizuális megjelenítései a sztoriknak,
és gyakran a művészetek más ágainak formájában is történeteket sejtünk. A
következő nyomozói lépésben azt látjuk, hogy nem a mi életünkre jellemző
egyedüli jelenségről van szó, hanem bizony minden kultúránkra igaz, hogy vannak
történeteik, amiket tovább adnak, tovább mesélnek[i]. A
mesélés formája, tartalma változhat, de mesélés mindenhol létezik az emberi
világban. Korunk gyermekeinek fejlődése során jól elhatárolható az az időszak,
amikor a történet mesélés megjelenik, és elnyeri funkcióját, ez két és
fél-hároméves életkorban történik[ii],
sőt erre az időszakra már a gyermek képes megkülönböztetni a nyelv történetekre
használt formáját, a mindennapi használttól[iii].
Ha egy kulturális találmány lenne mindössze a történetmesélés, akkor bizony nem
biztos, hogy minden elszigetelt népnél megjelent volna valamilyen formában,
léteznie kellene olyan népeknek, ahol semmilyen történetmesélési forma sem
létezik. Ilyen népet még nem találtak. Ha ez még nem lenne elég, ahhoz hogy
elfogadjuk, a történetmesélés, a sztorik szerepét az életünkben, akkor még
mellékesen jegyezzük azt is meg, hogy rendkívül nagyszámú, és komplex agyi
mechanizmusunk foglalkozik a feldolgozásukkal, hiszen ok-okozati
összefüggéseket, az elmeteóriát, mások is tőlünk függetlenül gondolkodó lények,
a nyelvet és más agyi hálózatainkat is igénybe vesz. Röviden összegezve, úgy
tűnik, hogy a történetmesélésnek mintha valamilyen lényegi funkciója lenne az
ember életében. Nyilvánvalóan az elsődleges vizsgálati célpontunk most a
vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népek lehetnek, náluk milyen szerepet
játszik ez, hiszen az emberi nyelv 100 ezer éve jelent meg[iv],
és utána erre alapulva a történet mesélés is valamikor legkésőbb 30 ezer éve.
Ebben az időszakban még mi is javában a természeti népek életmódját követtük,
és most ezt próbáljuk meg egy kicsit körüljárni.
A történetek, a
történetmesélés funkciója
A történetmesélés egy interakció, egyfajta szociális
akcióforma a mesélő és a hallgatók között, durva megközelítésben információközlés, információcsere
történik a mesélés folyamán. A történet maga egy virtuális világ, ahonnan a
hallgatóság tudást, információt szerezhet olyan dolgokról, amiről nehéz,
kockázatos első kézből információt szereznie. Milyen problémákkal, milyen
nehézségekkel kellett és ma is kell állandóan szembesülnie egy természet közeli
nép tagjának? Táplálkoznia kell, fenntartania saját magát és a rokonait,
párválasztás, pártalálás, annak megtartása, gyermeknevelés. A túlélés és a
szaporodás röviden az a két fő központi momentuma minden emberi életnek, ennek
minden szociális és fizikai hozadékával együtt. Az ember evolúciója során
ugyanezekkel a problémákkal küzdött, ezek az ősi univerzáléink, közös emberi
örökségünk. Agyunk felépítése is jól tükrözi ezt, hiszen rengeteg olyan úgynevezett
modullal, agyi, jól elkülöníthető szerkezettel vagyunk felszerelve, amelyek a
fenti problémákkal való megküzdést segítik[v]. A
probléma adott globálisan minden ember számára, élj és sokasodj, de a
környezeti, szociális feltételek változatossága miatt nincsenek egyértelmű,
minden esetben működő megoldások, csak a helyi kultúra figyelembe vételével
kaphatunk lokális megoldásokat a problémáinkra. Elsőre bonyolultnak tűnik ez,
de egy nagyon szép példával remekül szemléltethető ez a globális-lokális
kapcsolat.
A Piroska és a
farkas meséje
A természetben élő népek számára az egyik legnagyobb
életet fenyegető veszélyforrást a vadállatok különböző fajtái jelentik, ezért
is annyira elterjedtek azok a történetek, mesék, amelyeknek ez az egyik
központi témájuk. Egy gyermeket, vagy felnőtteket ér egy tipikusan húsevő, nagy
testű ragadozó állat támadása[vi].
Az esetünkben ez a globális probléma, minden emberi ősközösségünk egyik
megoldandó feladata volt ez a fenyegetettség. Az emberiség vándorlásával egyre
változatos környezetben találta magát, és a vadállatok is mások voltak az egyik
élőhelyen, mint a másikon. A fenyegetettség fennmaradt, csak a vadállat és az
esetleges megoldások változtak. A mese kínai variánsában egy tigris a támadó
állat, először a kisgyermek otthonába látogat, ahol az anyukáját, majd a
nagymamáját próbálja meg megtámadni, de a tappancsa, a hangja elárulja őt. A
francia variánsban egy farkas jelenik meg a nagymama erdei házánál, és
legelőször ott próbálja a nagyit megtámadni. A tigristől egy fára mászik a
kislány és forró olajat önt a szájába, míg a francia Piroska bezárja a nagyi
házába a farkast és elfut. A lokális megoldásokban láthatjuk, hogy Kínában egy
az előző században még elterjedt vadállat, a tigris, a fő gonosz, míg az
Európai változatban pedig a farkasok, amelyekről köztudott, hogy a hideg
időszakban gyakran támadtak emberekre is. A támadás két féle lokális megoldást
is leír, a meleg olajat, és az egyszerű bezárás utáni elszökést. Ezek nem
biztos, hogy működő megoldások lehetnek, ha tényleges támadás ér minket, de a
gondolati játék elindult, és esetleg más, jobban kivitelezhető, és hatásosabb
ellentámadás található ki és tesztelhető, anélkül, hogy komolyabb veszélynek
tennék ki magukat a közösség tagjai.
Ezeknek a lokális
megoldásoknak a tesztelése, leírása, elmesélése történik akkor, amikor este a
tűz köré gyűlnek a !Kung népcsoport tagjai, és a törzs legidősebb tagja mesélni
kezd[vii].
Miről szólnak a meséik, miről mesélnek az öregek? A sikeres vadászatokról, az
állatok viselkedéséről, hogyan kerüljük el a vadászó oroszlánt, az ínséges
időkben hol találunk vizet. Ezek az információk, ha nekünk, saját magunknak
kellene kitapasztalnunk, akkor bizony igencsak költségesnek tűnnek, gyanítom,
hogy a legtöbb esetben életünk is komoly veszélyben lenne. Ne becsüljük le ezt
a fajta tudásszerzést, hiszen, ahogy Hewlett és Cavalli-Sforza (1986)[viii]
az Akák népénél tett vizsgálataik alapján kiderült, hogy a túlélésükhöz
elengedhetetlen vadászó, étel gyűjtögető ügyességet, tudást öntanulással csak
az esetek 1-3%-ban voltak képesek elsajátítani, a legtöbbször az elbeszélésekből,
és az idősebbek megfigyelésből tanultak a törzs fiatal tagjai. A túlélésben, és
a szaporodásban a képzettséget nem a próba-szerencse módszerrel, hanem a
közösség tagjaitól, azok hathatós közreműködésével nyertük, nyerik ki még
mindig az adott közösségek tagjai. A történetek tökéletesen megfelelnek ennek a
funkciónak, rövidek, nem igényelnek különösen sok befektetést a hallgatóságtól,
és a hallgatóságnak nem szükséges sem fizikai, sem pedig szociális kockázatot
vállalnia azért, hogy a történetben felmerülő problémát saját maga próbálja
megoldani.
A világ
történeteinek, meséinek elemzése
J. Gottschall[ix] és
társai 2003-ban a világ minden tájáról összegyűjtött, közel 700 népmesét
elemzett és próbált evolúciós szempontok alapján rendezni. A mesehősök az
esetek többségében fiatal férfiak voltak, éppen a párkeresés időszakában, 20 és
30 év közöttiek, és bizony a házasság, a pártalálás a mesék fő témája, a
megvizsgált esetek 80%-ban a mese végére a férfiak megtalálták párjukat és
boldogan éltek, amíg…A további részletek is főleg az eltérő női és férfi
taktikákról, praktikákról szólnak, hogy hogyan nyerjék el a választottjuk
kegyeit, nagyon jól illeszkedve az evolúciós elvárásokhoz, a nőknél a fizikai
megjelenés, míg a férfiaknál a státusz, a gazdagság a meghatározó fő szempont a
választásban.
A mai történeteik, regényeink első rápillantásra egészen
biztos, hogy a fenti szempontok szerint tökéletesen nem illeszkednek ebbe az
elképzelésbe, de ez csak a látszat. Az ember őseink 50-150 fős csoportokban
éltek nagyon sokáig, a természetben nem csupán a túlélés, a fizikai környezet
kihívásai jelentenek megoldandó feladatokat, hanem a többiekkel való
együttélés, a szövetségek kialakítása, a mások manipulálása a céljaink
elérésére. A modern ipari környezetben a túlélés, a vadászat problémái nem
jelennek meg, helyette a mára már akár több milliós együttélés miatti szociális
problémák, feladatok jelentik a kihívást az ember számára. Hogyan lehet ebben a
nagy tömegben a nekem tökéletes párt megtalálni, akivel közös gyermekeinket
felnevelhetjük? Milyen lépéseket kell ezért nekem megtennem, hogyan legyek
sikeresebb, kívánatosabb a másik nem tagjainak szemében? Az alapproblémák
ugyanazok, mint százezer éve, de a lokális környezet más, a minket körülvevő
hatalmas embertömeg miatt, ahol ezeket a célokat, megoldásokat a történeteinkben
teszteljük, és hasonlítjuk össze más történetek végeredményével.
A nagy és sikeres íróink meséi talán annak köszönhetik
időtállóságukat, hogy tiszta formájában, nem köntörfalazva tárják elénk azokat
a mély, emberi, evolúciós problémáinkat és az azokra adott válaszokat, amelyek
mindig is velünk voltak és lesznek.
[ii] Sutton-Smith B.: Childrens fiction making In T.R. Sarbin: Narrative
psychology the storied nature of human conduct 1986, Praeger
[iii] Olson J.L.: Encouraging
visual storytelling In J. Simpson et al: Creating meaning through art 1997,
Prentice Hall
[v] Cosmides L. and Tooby J.:
Cognitive adaptations for social change In J. Barkow et al : The adapted mind
1992, Oxford University Press
[vii] Blurton-Jones N., Konner
M.: !Kung knowledge of animal behavior In R.B. Lee et al: Kalahari
hunter-gatherers 1976, Harvard University Press
[viii] Hewlett B.S. és Cavalli-Sforza L.L.: Cultural transmission among
Aka Pygmies American Anthropologist 1986, 922-934.
[ix] J. Gottschall et al: Patterns of characterization in folktales
across geographic regions and levels of cultural complexity Human Nature 2003,
365-382.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése