Zene, nyelv, evolúció

Az evolúciós emberi viselkedés kutatói, ha minden emberre jellemző szokásokat vizsgálnak, keresnek, akkor legelőször a saját nemzetük, környezetük átlagos polgárait veszik szemügyre. Ezután a természeti népek, majd a legközelebbi főemlős rokonaink viselkedését vizsgálják meg a közös metszéspontokat keresve. Egyrészt könnyű találni közös vonásokat a mai társadalmakban, így például a mai témánk a zene hallgatása, a zene szeretete is egyetemesen elterjedt, közös örökségünk, minden emberi kultúrában megjelenik. Másrészről a ránk jellemző, jelenlegi formájában, ahogy azt használjuk, az kevés támpontot nyújt arra nézve, hogy a paleo időszakban, az emberré válásunk során mi lehetett az elsődleges funkciója. Minden második ember füléből fülhallgató lóg, elszigetelve a külvilágtól, nagyon magányos dologgá vált a zenehallgatás a modern korunkban. Ez száz éve még ez elképzelhetetlen volt, akkor az eredeti funkciójához közelebb állhatott, elsősorban közösségi esemény lehetett. Nehéz a mai helyzetből a régmúltunkra egyértelmű válaszokat kapni arra a kérdésre, hogy mi lehetett a szerepe a zenének az ősember életében?

Kislányom közel négy éves mostanában, szépen megért mindent maga körül, beszél, egyre hosszabb mondatokban, de gyakran még nem tisztán érthetően. Ugyanakkor ebben az időszakban már szépen énekel, és kívülről ismer közel kétszáz dalt, messze felülmúlva ebben az apukáját. Vajon létezik valamilyen kapcsolat a nyelvelsajátítás, a zeneértés és művelés, és az evolúciós folyamatok között?

A zene funkciói

A sokéves kutatások alapján már biztosan állíthatjuk, hogy az emberre jellemző nyelvi képességekkel, kommunikációs rendszerrel a természetes környezetünkben egyik közeli, vagy távoli állatfaj sem rendelkezik, legyen az vokális vagy gesztikulálásos próbálkozás[i]. A zene azonban nem tűnik ennyire egyedi tulajdonságunknak, a madarak, egyes cetféleségek közeli példáját adják a ránk jellemző zeneiségnek[ii]. Az összehasonlítás velük, azonnal a legelterjedtebb szelekciós hipotézis területére visz bennünket, a szexuális szelekció magyarázó keretébe. Eszerint a hímek figyelemfelkeltő tevékenysége az éneklés, itt vagyok, erős vagyok, gyere légy az enyém. A reprodukcióval van szoros kapcsolatban a zenélés, inkább a hímneműekre jellemző tevékenység, a versengés a hölgyekért, a szaporodó területért az elsődleges szerepe. Az ének egyszerűen a nőstények felé közvetíti a hímek pszichikai és fizikai tulajdonságait, a génjeik minőségét reklámozza.  G. Millernek[iii] a Darwin által felvetett ötlet modernkori kidolgozójának egy tanulmányában szépen sikerült részben alátámasztani a fenti elmélet előrejelzéseit, szerinte a szaporodóképességük csúcsán lévő férfiak a leginkább magamutogatósak, a nők kevésbé, a vártaknak megfelelően elmaradnak ebből a szempontból. Valóban, a férfiak több zeneművet, regényt írnak és tolmácsolnak ebben az időszakban, mint életük későbbi időszakában, és több nagyságrenddel felülmúlják a nőket mind a lemezkiadásban, mind az előadásukban is. Sajnos az anatómiai és hormonális különbségek már nem támasztják alá ezt az elképzelést, így például nem találtak észlelhető különbséget a nők és férfiak zeneészlelésében, sem az előadásukban, vagy a zeneszerzésben, agyi funkcióiban sem[iv]. A zene ezenkívül, ha összehasonlítjuk a különféle kultúrákban a szerepét, sokkal többfunkciós: gyógyító szerepe, ünnepélyekhez, a gyászoláshoz kapcsolható, vagy az emlékezéshez is kötődő jelenség[v]. A szexuális vonatkozását kulturális faktorokkal is sikeresen magyarázhatjuk, a férfiak uralma a zeneiparban, és az identitásunk elnyerése a zene által, én egy énekes vagyok, ezt tudom, keretein belül. A másik komoly ellenvetésem az az, hogy a mai törzsi, természeti népeknél nem nagyon találjuk ezt a szerepét kiemelkedőnek, nem látjuk, hogy egyedüliként ez lenne az egyetlen funkciója a zenének, a zenélésnek. Nem a vagány, fiatal fiúk rátermettségének az indikátora.

Ian Cross[vi] egy ettől eltérő elképzelést boncolgat a zene funkciójáról, szerinte a nyelvhez hasonlóan a zene is meghatározó a felnőtt emberré fejlődésünkben, szerinte a zene által a gondolkodási rendszereink és a motoros készségeink integrálódnak. A zene egy biztonságos keretet biztosít erre az érzékeny folyamatra. Egyszerűen lefordítva, az elménk érésében nélkülözhetetlen a zene, annak bármilyen formája. Csábító elmélet, de az emberiség körülbelül 4-5 %-ka botfülű, nagyon rossz zenei hallással, élethosszig tartó problémáik vannak a zene hallgatással, aminek valószínűleg genetikai okai is vannak[vii]. Nekik még sincsenek ebből adódó hátrányaik az élet más területén, semmiféle agyi fejlődési visszamaradásuk nem mutatható ki, sőt több Nobel-díjas is közéjük tartozik, Milton Friedman közgazdász, vagy Che Guevara is. A zene gazdagítja az elménket, komplexebbé teheti, de nem nélkülözhetetlen annak normális kifejlődéséhez, nagyon jól elvagyunk nélküle. Nem így vagyunk a nyelvvel, az segíti a komplex agyunk rendszereinek, hálózatainak érését, és ezáltal komoly hátrányokat szenvedhetnek a nyelvi környezet nélkül felnövő gyermekek[viii].

A nyelv evolúciója

A legelső elképzelések szerint az őseink, jobban pontosítva, a férfiak, vadászat közben egymás koordinálása miatt vált szükségessé, hogy beszélgetni kezdjünk, de ezen elméleteket hamar a sutba vágtuk, hiszen egyrészt a vadászat közben pont nem igazán jó ötlet beszélgetni, mert ezzel elriasztjuk a prédát, de a nők szerepe sincs tisztázva ebben az elképzelésben. A jelenleg egymás mellett futó elméletek közül Robin Dunbar[ix] kurkászó és pletykázó hipotézise látszik a befutónak. Az állatvilágban a ragadozók elleni taktika egyik fontos eleme, hogy nagyobb csoportokba tömörülnek az állatok. Könnyebben észreveszik és esetenként még tömegesen ellen is képesek állni, elkergetni a ragadozót. A nagy csoportot azonban élelemmel kell ellátni, koordinálni a napi tevékenységeket, ezekben az esetekben a csoporttagok egymás elleni akcióik lépnek előtérbe. Kisebb-nagyobb szövetségek, csoportosulások alakulnak ki, vannak, akik gyakrabban együtt tevékenykednek, és ezeket a kapcsolatokat a kurkászás nevezetű kölcsönös bundatisztítás során erősítik meg. Ez a napi tevékenységek 10-20%-át is lefedheti, ami tovább támogatja ennek kiemelt jelentőségét. A csoport nagyságának növekedésével nő a kurkászásokra fordított idő, de ez sem nőhet a végtelenségig. A csoport, a bandák összetartására már nem bizonyult elégségesnek a kurkászás, nem lehetett, hogy az egész napunkat ezzel töltsük. Pompás megoldás a problémára a nyelv, ami R. Dunbar szerint egy vokális kurkászásnak felel meg, rövidebb ideig tart, és egyszerre több társunkat vagyunk képesek tisztába rakni. Egy-egy ilyen beszélgetésben azonban 4-5 fajtársunknál többel egyszerre nem vagyunk képesek foglalkozni[x], 6-7 ember esetében kettéválik az eredeti pletykacsoport, és a két utódcsapat folytathatja a megkezdett vokális pletykázást. Ezen a ponton lép be az érvelésünkbe a zene, feltételezve, hogy a nyelvre adott fenti magyarázat megállja a helyét, a zene ennek mintegy folyománya, folytatása lehetne. A négy tagnál nagyobb embercsoportok gyakran közös tevékenységekbe fogtak és ennek az összehangolására a beszéd már gyakran nem képes, de a zene, a közös éneklés már igen.

 Gondoljunk a háborúkba menetelő katonák közös éneklésére, amely biztosította, hogy azonos érzelmi, és izgatottsági szintre kerüljenek egymással a résztvevők. A katonai kiképzések fontos részét képezik a közös gyakorlatok során a közös éneklések[xi].

Williams szindróma, Asperger autizmus és a zene

Az agyunkkal foglalkozó kutatók egyik kedvenc területe a különféle betegségek, elváltozások vizsgálata, hiszen ezekből nagyon sok hasznos információ nyerhető a normális agyműködésről.  A Williams szindrómások hihetetlen nyelvi virtuózok, gyakran a folyékony és kifejező beszédük elrejti a mentális visszamaradottságukat. Nem véletlen, ha a Dunbar féle nyelvi funkciós elmélet keretein belül gondolkodunk, hogy a nyelvi készségeik kiemelt szerepe mellett a szociális kapcsolataik is hasonlóan meghatározóak, könnyű velük dolgozni, szeretik a társaságot, igazi extrovertáltak. Hihetetlen muzikálisak is emellett, Daniel Levitin egy nyári táborban élt több Williams szindrómás gyermekkel és a leírása szerint a tábor élt a zenétől, mindenhol, mindig szólt valami hangszer, énekszó zengett reggeltől a késő esti lefekvésig[xii].

Az Asperger típusú autizmus a másik végleten helyezkedik el, a szociális interakciók teljes hiánya, a nyelvi képességek elégtelensége mellé még a zenei botfülűség is társul. Temple Grandin hihetetlen akaraterővel igyekezett az autizmusából származó hátrányokat legyűrni, ő is azt írja, hogy hiába van abszolút hallása, a zene teljesen hidegen hagyja, semmilyen érzelmi hatással nincs rá[xiii].

A magas nyelvi kifejezőképesség és a szociabilitás egyértelműen a nyelv kitüntetett szerepét mutatja, ugyanakkor a zenei képességek hasonló kiemelt szerepe a Williamsoknál tökéletesen illeszkedik a fent, már röviden vázolt nyelv és zene szerepében az emberiség evolúciójában. Mintegy élő kövületként állnak előttünk ezek az emberek. A zene, a nyelv és a szociális kapcsolatteremtés összefonódásában élettani, hormonális rendszereink is részt vállalnak.

Hormonok, zene

Fukui kísérletei alapján a tesztoszteron szint csökken a zenehallgatás közben, ez pedig erősíti az emberek közti kapcsolatteremtés lehetőségét, kisebb az agresszióra hajlam, kevesebb konfliktus, és a csoport tagjainak magasabb szintű összetartozás érzése az eredménye ennek[xiv]. A tesztoszteron csökkenése mellett az oxitocin szint emelkedése párhuzamosan mintegy biztosítja a kapcsolatok, legyen ez szexuális, vagy az anya gyermek kötődés, kialakulását és ennek hosszabb időn át történő fennmaradását az egyén memóriarendszereinek erősítésén keresztül[xv]. Thayer és kollégáinak megfigyelése szerint a rossz hangulatunk javításának első és leghatékonyabb eszköze a beszélgetés a barátainkkal, a harmadik pedig a zenehallgatás, a válaszadók 47%-a szerint, ha rossz a kedve, akkor valamilyen vidám zenével legtöbb esetben sikerül azt megváltoztatni[xvi].

A Mekratoni indiánok brazília őserdeiben élnek, mindennap énekelnek, reggel és este a nők kényelmes banánleveleken üldögélve énekelnek egy-két órát, a férfiak gyakran a napkeltével elkezdik és a naplemente után is egy jó órát énekelhetnek. Az ének szerepe a férfiak és nők számára más és más lehetett evolúciós múltunkban. A törzs életében a legnagyobb fenyegetést más törzsek támadása okozhatta, a leggyakoribb időszaka egy támadásnak a korai reggeli órák lehettek, ennek örökségét láthatjuk a Mekratoni férfiak kora reggeli éneklésében. Az ének fenntartja az izgalmi szintjüket és azonos érzelmi állapotba hozza őket. Az ének és a háborúság a világ minden táján szoros kapcsolatban vannak[xvii]. Érdekes, hogy a nők életében az éneklés a férfiakéval gyökeresen eltérő szerepű, ők a gyermekeikkel igyekeznek egy hullámhosszra kerülni, mintegy megalapozva a gyermekek későbbi kapcsolatait. Számukra a zene, az ének egyfajta nyelv előtti kommunikáció[xviii].

Azt hiszem ez a női oldala a zenének vonzóbb perspektíva, ezen az úton kellene tovább haladnunk.

---

[i] Tomasello M. 2003: Ont he different origins of symbols and grammar  In: M.H: Chritiansen  et al: Language evolution 94-110. Oxford University Press

[ii] Hauser M.D et al 2003: The evolution of music faculty: A comparative perspective Nature Neuroscience 663-668.

[iii] Miller G 2000: Evolution of human music through sexual selection In: N.L. Wallin et al : The origins of music 329-360. MIT Press

[iv] Huron D 2003: Is music an evolutionary adaptation? In : N.L. Wallin et al : The origins of music 57-75. MIT Press

[v] Cross I: 2003: Music, cognition, culture and evolution In: N.L. Wallin et al : The origins of music 42-56. MIT Press 

[vi] Cross I: 2003: Music, cognition, culture and evolution In: N.L. Wallin et al : The origins of music 42-56. MIT Press 

[vii] Ayotte J et al 2002: Congenital amusia : a group study of adults afflicted with music specific disorder Brain 238-251.

[viii] Pyers J 2006: Constructing the social mind: Language and false belief understanding In N. Enfield et al: Roots of human sociality_ Culture, cognition and interaction Oxford: Berg

[ix] Dunbar R 2003:The origin and subsequent evolution of language In: M.H: Chritiansen  et al: Language evolution 219-234. Oxford University Press

[x] Dunbar R 1997: Grooming, Gossip and the evolution of language New York Faber and Faber.

[xi] McNeill W.H. 1997: Keeping Together in Time: Dance and Drill in Human History Harvard University Press

[xii] Levitin D.L.: et al 1997: Musical abilities in individuals with Williams syndrome MIT

[xiii] Sacks O. 1999: Antropológus a Marson Osiris Kiadó

[xiv]   Huron D 2003: Is music an evolutionary adaptation? In : N.L. Wallin et al : The origins of music 57-75. MIT Press

[xv] Freeman W.J. 1995: Societies of brains a study int he neuroscience of love and hate Lawrence Erlbaum Associates

[xvi] Thayer R.E 1996: The origins of everyday moods Oxford University Press

[xvii] Werner D 1984: Amazon Journey : An anthropologist year among Brazils Mekratoni Indians New York Simon and Schuster

[xviii] Mithen S 2005: The singing Neanderthals: The origins of music, language, mind and body London Weidenfeld and Nicolson