Maraton életre-halálra

Maraton életre-halálra, avagy Usain Bolt versus Stephen Kiprotich

 

Kit fedd ez a második név, a jól ismert és istenített Bolt mellett, és milyen kapcsolat lehetséges a futás és egy evolúciós blog bejegyzés között?

A magyarországon is már jól elterjedt paleo mozgalom már meghódította az étkezési szokásainkat, lassan az élet más területein is teret szerezhet magának. Az egészséges életmódban az elfogyasztott ételeink mellé a megfelelő mozgás, sportolás elengedhetetlennek tűnik, szerintem a kettő szétválaszthatatlan. Ha az ősember ezeket és ezeket ette, így és ilyen formában, ahogy a paleo állítja, akkor ehhez megfelelően fontos lehet azoknak a mozgásformáknak az ismerete, amelyekkel ő akkoriban sikeresen túlélhetett. Utánozva őseink életstílusát, rövid intenzív gyakorlatok, súlyemelések, gyors futások, nehéz súlyok szállítása és a játék az alapja, az USA-ban már elterjedt úgynevezett Crossfitnek. Testünk nem csupán az ételekre, de a mozgásformákra is adaptálódott. Az élet pulzáló lehetett, gyors, nehéz feladatokat a pihenés, lazulás hosszú időszakai váltották. Gyerekeket, sziklákat, elejtett állatok cipelése, gyökerek, érett gyümölcsök egész napos gyűjtögetését , a több napos pihenés, tánc, mesélés követte.

A mai információs korszakunk nagyban különbözik nem csak ettől a régebbi kortól, de már a gyerekkoromtól is. 20 éve még a szülőfalum terein rengeteg gyermek focizott napnyugtáig, manapság senki. A couch potato, az állandóan heverésző, tévétnéző, internetezőt jelent. Pár éve megjelent egy alfaja a fenti jómadárnak, az aktív couch potato, aki egy kicsivel, de többet mozog az eredeti fajnál, de már ez is óriási különbséget okoz egészségi állapotukban. Ők azok akik nem sportolnak semmit a szabadidejükben, de napközben esetleg lépcsőznek, sétálnak, vagy kutyát sétáltatnak. Egy ausztrál tanulmány összehasonlítása alapján, aki egy órával növeli a tévé vagy számítógép előtt eltöltött időt naponta, annak 18%-kal nő az esélye arra, hogy szívbetegségben idő előtt elhalálozzon. A bevitt és leadott kalóriák egyensúlyán múlik minden, egy kis mozgással, sétával, kerti munkával, fűnyírással háromszor annyi energiát égetünk, mint az inaktív tévézéssel.

Az említett csak semmi mozgás csak semmi sport felfogás ami rossz az egészségünknek, egy dolog.

Az amerikai paleosok ( De Vany, Cordain) szerint vadászó őseink élete változatos, rövid ideig tartó gyakorlatokból állt, ez az ami jó nekünk, míg kitartó, hosszú idejű, folyamatos terhelés, például a  hosszútáv futás, rossz. De Vany nagy súlyokkal való sétálást ajánl, ami jól utánozza a leölt mastodon húsának hazacipelését. Mások kétségbe vonják, hogy elődeink szilárd lapos talajon futottak volna, inkább koszos, füves talajon és inkább sétáltak vagy sprinteltek, a gepárdhoz hasonlóan rövid távon. Egy egy vadásznap rövid sprintekből, sok sétából állt,  utána akár több napi pihenés következhetett.

Az utóbbi időben ezzel a kialakult nézettel teljesen ellentétes kép kezd kialakulni, mégpedig az, hogy a hosszú  távú futás nemcsak hogy egészséges, de az evolúciónk során fontos szerepet játszott. Kétlábúak vagyunk, de hogy ez miért alakult így, arról még vitatkoznak a tudósok, David Carrier biológus 1984-ben felvetette, hogy amikor az emberi mozgásról beszélünk, akkor általában sétáról beszélünk, nem pedig futásról. Összehasonlítva az embert más állatokkal, kutyákkal, a lovakkal nagyon gyenge sprintelőknek bizonyulunk. 60-80 km/h-ánk messze elmarad a gepárdétól, de nagyobb probléma, hogy közben kétszer annyi energiát égetünk, mint ami a tömegünk alapján elvárható lenne egy hasonló súlyú emlőstől. De mi van akkor,  ha nagyobb távot kellene megtennünk futva, akkor is lemaradnánk? Vadkutyák, hiénák és néhány nagyobb vándorló legelésző állatot nem hagynánk le, de az említett lovakat biztosan otthagynánk, nekik sokkal gyakoribb pihenésre van szükségük hosszabb távon, mint nekünk, gondoljunk csak a három testőre, akik Angliába lovagolva gyakran cseréltek lovakat, mert azok gyorsan kifulladtak.

 

 A világ sok részén a történelmi koroktól napjainkig ismertek azok a vadászó emberek, akik a kengurut vagy az antilopot pusztán azzal fogják meg, hogy addig kergetik a szavannákon amíg az a kimerültségtől összeesik. Ha ez igaz, két kritikus problémát kellett megoldania az evolúciónak, az egyik a fejlődő hő elvezetése a testről, a másik az energiaraktárak kérdése, hiszen az órákig tartó hajtóvadászat nagy energiaigényű tevékenység. A második az ételekkel megoldható, az első nehezebb dió. A melegvérű állatok mozgásuk alatt a metabolizmusuk felgyorsulása miatt egy kevés hőt fejleszt, ez az amit a bemelegítés folyamán érzünk, eleinte szeretjük, de a gyakorlatok során egyre nagyobb gond, a megoldás az izzadás, amely elvezeti a hőt. A gepárd egy kilométer futása alatt annyi hőt termel, hogy a teste 40.5C fokos lesz, és ha nem akar túlhevülés miatt elpusztulni, akkor meg kell állnia. Egy kilométere van , hogy elfogja a vacsoráját. A szőrös állatok nem izzadnak, ők a hőt lihegéssel távolítják el, sokkal kisebb felületen, mint mi emberek, akiknek egész testünkben rengeteg izzadságmirigy dolgozik a hőegyensúlyunkon. A szőrtelen testünkről nagyon könnyedén távozik a felesleges hő.

Az emberi futásnak van egy másik fontos jellemzője: nincs optimális sebessége. Ez egy olyan érték lenne, aminél a legkisebb lenne annak energiaigénye.

Ezek alapján az emberi test további bizonyítékokat szolgáltat arra, hogy maratoni futásokra adaptálódhatott az. A koponya és a nyak a gyors mozgások stabilizálására, a lábcsontok szerkezete is mintha ezekre lettek volna tervezve.  Az emberi fej mozgása független a vállainktól, ami a sétánál nem igazán, míg a futásnál segíti testünk egyenesben tartását.

A legtöbb állat ha vadásznak rá, akkor az első és legjobb menekülés az a gyors elfutás lesz, de ebben hamar kifulladnak, pihenniük kell a következő menekülés előtt, különben túlhevülnének és ebben pusztulnának el, ennek kihasználására jöhetett létre ez a képességünk. Ha igaz ez, akkor ez a stílusú vadászat eredménye a proteinben és zsírban gazdag hús volt, és ez lehetett a későbbi agynövekedésünk megalapozója. Ha viszont azt feltételezzük, hogy dögevők lehettek őseink, akkor is jól jöhetett ez a tulajdonságunk, hiszen a dögevőa keselyűk egyértelműen jelzik a tetemek helyét, ha megakartuk előzni az egyéb dögevőket, hiénákat, gyorsnak és kitartó futóknak kellett lenniük paleo elődeinek.

Sok vita, ellenvetés és válasz után egyre megalapozottabb az a nézet, hogy a hosszabb távú futás fontos szerepet játszott és játszik életünkben.

Két dolgot még érdekességet megemlítenék, az egyik, hogy habár a maratoni futók teljesítménye 30 éves koruk után csökken, de nem nagyon jelentősen, 90 évesen hasonló eredményeket lehet elérni, mint 40 évesen, a hölgyeknél még kisebb ez a teljesítménycsökkenés.

Van agyunkban egy fehérje, ami a prefrontális kortexben a normális működés fontos eleme. A fehérje mennyisége sportolás alatt és miatt növekszik, így a maratoni sámson őseinknek a fehérje mennyiségének halmozódása további segítséget nyújthatott agyuk fejlődésében,ezek az agyterületek a döntésekért, a kognitív térképekért és az érzelmi kontrollért felelnek. Fontosak ma is.

 Stephen Kiprotich a 2012-es olimpia maratoni futásának győztese. Őseink diadala.