Evolúciós biblia történetek

Sokáig élt bennem az a meggyőződés, hogy a Biblia azért a legolvasottabb könyv a világon, mert mindenhol elérhető,  a legtöbb hotelban is elengedhetetlen kellék az éjszakai szekrényben, de egészen más okból népszerű. A történeteik elképesztőek, nagyon könnyen megragadnak az agyunkban, tele vannak titokzatossággal, még a XXI. században is. Evolúciós gondolkodásommal nem fér össze ez a fajta hit, de mostanában egy kicsit visszakoztam és a történetek egy egészen friss szemszögből fedték fel azokat a tényezőket, amelyek életre keltették a bibliai sztorikat. A történések hátterében komoly antropológiai, evolúciós változások álltak és ezeknek a megörökítése jelenik meg a mesékben. Egy kissé talán bonyolultnak tűnik ez most, próbáljuk meg a Teremtés utáni kiűzetéssel, mint iskolapéldával szemléltetni az elképzelésünket. A Teremtéssel kezdődik minden, majd az édenből történő kiűzetéssel folytatódik. Egyszerű történetnek tűnik, de az események jelentése még máig sem tisztázott, ez az a bibliai rész, amelyet a legváltozatosabb formában magyaráznak a világ hozzáértő szakemberei. Számunkra maradjon meg néhány kérdés: a tudás önmagában nagy érték, amit a biblia számtalan helyen hangsúlyoz is, akkor a jó és rossz megismerése miért okozott ekkora felindultságot Istenünkben? Egyébként a Bibliában ez nem jelenik meg, mint bűn, egészen az időszámítás előtti második századig. Az alma sok helyen füge, de ne siessünk ennyire előre. Kezdjük a Teremtéssel, ami a Biblia szerint kétszer történt meg, tehát az első emberpár, vagy az első teremtett nő után szükség volt Ádám bordájából egy következő nőt is teremteni. Mi történt Ádám első párjával, netán meghalt, vagy elhagyta Ádámot? Miért, tenné fel a kérdést a kislányom, de szerencsére most alszik. Sem időm, sem pedig helyem nincs most arra, hogy a felvetett kérdésekre összegyűjtsem a lehetséges válaszokat, amelyeket a szakemberek már megtettek, ehelyett foglalkozunk a mi válaszainkkal.

Hogyan éltek az emberek a bibliai idők előtt, azaz abban a korszakban, amikor még nem voltak városok, nem léteztek megművelt földek, állattartás sem, tehát az édenben. Nomád vadászó gyűjtögetők voltunk, kis csoportokban éltünk, ahol több család alkotta a közösséget, 30-50 főből állt. Szinte állandó mozgásban voltak, hogy a környezetük erőforrásait ki tudják aknázni, ezért sem létezhetett náluk semmiféle formája a javak felhalmozásának, hiszen mindenüket magukkal cipelték. Egyenlőség, és egymástól való függőség jellemezte őket, a vadászott eledelt felosztották, és együtt fogyasztották el. Az együttműködés volt mindennek az alapja, ez biztosította az egyéni és a csoport fennmaradását. A közösségi élet elleni mindenféle támadást azonnal megtoroltak, nem tűrték a felhalmozást, az önző viselkedést. 15000 éve az utolsó komolyabb jégkorszak után jött el az az édeni állapot az emberiség számára, minden virult, rengeteg nagytestű állat legelészett. 3000 év édenbeli élet a nagyobb vadak levadászása, és klimatikus változások miatt az addig vándorló emberek letelepülésre kényszerültek. Ez óriási változásokat okozott, a vándorló életformára jellemző tudásformák elvesztek, nem lehetett ezután csak úgy visszatérni a természetben élek életformára. Az egy helyhez kötöttséggel megnyílt lehetőség az egyéni tulajdonok megjelenésére, és felhalmozódhattak nagy örökölhető vagyonok, tárgyak. Közben elvesztettük a csoportjainkra annyira jellemző összetartásunkat, a kooperációt, többé nem voltunk a többiek függésének viszonyában. Az egészségünk is kárát látta ennek, a letelepedéssel kevesebb és kevésbé változatos kajákhoz jutottunk hozzá, az első emberek sokféle betegségtől szenvedtek, alacsonyabb növésűek voltak, és a háziállataiktól rengeteg váratlan betegséget kaphattak el.

A leírtak alapján láthatjuk, hogy óriási változást jelent az, hogy egy kis összetartó, vándorló csoportosulásból néhány száz év alatt kényszerűségből egy helyhez kötött életmódra kellett váltanunk. Ezt az ugrást jelképezi az Édenből kiűzetés, Isten kijelölte, hogy létezik egy fa, ami csak az ő tulajdona, ahhoz ne nyúljatok. A természeti népeknél ez elképzelhetetlen, minden közös, minden terményt megosztanak. Isten tulajdonát nem tartotta tiszteletben Ádám és Éva, ezért a minden közös állapotból hirtelen egy bűnös állapotba jutottak. A letelepedett ember teremtette csak a tulajdont meg, az enyém, nem a tied, és ezzel önmagát űzte ki a paradicsomból.

Miért hagyta el Ádámot az első felesége? Az édeni állapotban, a mai természeti népek körében is nagyon gyakori, hogy egy egy gyermek születése után, vagy meddőség esetén, a párok elhagyják egymást, ez életükben akár 10-15 alkalommal, esetben is előfordulhat. Semmi megmagyarázhatatlan nincs tehát abban, hogy Ádám és az első neki szánt nő nem jött ki egymással.

Szabadgyökök újragondolva

Minden valószínűség szerint,legalábbis mindenki úgy gondolja, hogy egészségesen él, eleget mozog, és szuper kajákat eszik, sok gyümölcsöt, zöldséget és olajos magvakat. Köztudottan ezek az élelmi anyagok telve vannak antioxidánsokkal, amelyek elsődleges feladata, hogy a testünk működése során termelt gonosz kis szabadgyököket semlegesítsék. A szabadgyökök minden élő és élettelen dolgot megtámadnak, a DNS ünket tönkreteszik, rákot és végső soron a testünk öregedését is okozhatják. A legtöbb vitaminféleségünk valamilyen hatékonyságú antioxidáns hatással is bír. A zöldségek, gyümölcsök egészségmegőrző hatásukat is az antioxidánsoknak köszönhetik, vagy mégsem? Egy régebbi posztomban arról próbáltam meg elgondolkodni, és elgondolkodtatni, hogy az erdőben, zöld környezetben történő sétálás során az erdő által kibocsájtott illékony molekulák egy kissé stresszelik az emberi szervezetünket, aki válaszul erre az immunrendszerét hadba állítja és ezzel mintegy készültségben tartja azt. Az növényi ételeinknek nevezett zöldségek nem szeretnék, ha bárki is elfogyasztaná őket, ezért antibakteriális, gombaellenes molekulák széles arzenálját termelik, és lehetséges, hogy ezek enyhe stresszként hatva az emberi testünkre, ezáltal növelik meg a várható élettartamunkat és nem az antioxidánsok hatása miatt?

A sejtjeink nem véletlenül termelik a szabadgyököket, általában valamilyen külső stressz hatásra, és ezek végsősoron hírvivőként szállítják az információkat a sejtek szintjén. A degeneratív betegségek, a rák, a szívbetegségek, a feltételezések szerint a reaktív oxigén gyökök által okozott DNS és egyéb enzimes károk következtében kialakuló sérülések. A sejtjeink energia előállító szervecskéiben, a mitokondriumokban a mindennapi metabolikus reakciók során keletkeznek ilyen károsnak tűnő molekulák, és ezeknek a hatékonysága limitálja egy élőlény életét. Sok energia, sok káros anyag, hamarabb romlanak el a létfenntartó folyamatok az élő szervezetben, gyorsabb halál. Ezt nevezhetjük a fenti elképzelés munkahipotézisének. A patkánykísérletek igazolni látszanak ezt, az embereknél is, akinek a vérében magasabb C és E vitaminszintet mérnek az várhatóan tovább él, hiszen mindkettő erős antioxidáns.

 De adódik egy fontos kérdés ezen a ponton, ha az eukarióta sejtek már több mint egy milliárd éve küszködnek a szabadgyökökkel, akkor miért nem sikerült ezt evolúciósan valahogy megoldani? A látás kialakulása egyértelmű előnyökkel jár, több mint negyven esetben alakult ki valamilyen fényérzékelő szemféleség néhány millió év alatt, de a szabadgyökök változatlanul itt vannak velünk, és továbbra is semlegesítő molekulákra van szükségünk a kordában tartásukhoz.

Michel Ristow a svájci technológiai egyetemen dolgozik, és egészen másképpen látja ezeket a dolgokat. Ő férgekkel dolgozva pont az ellenkezőjét találta a kiindulási feltételezéseinknek, ha antioxidánsokkal a szabad gyököket lefogja, akkor a kis kísérleti állatainak az élethossza a várt növekedés helyett csökkent!!! Az emberekre is kiterjesztette a kutatásait, 39 férfival több hetes fizikai gyakorlatokat végeztetett, a fele vitaminokat kapott edzés előtt, hogy a megnövekedett energiafelhasználás miatt keletkező szabadgyököket megkössék. A csoport másik fele nem kapott semmilyen hatékony molekulát. Az antioxidáns csoport tagjainál semmiféle előnnyel nem járt a nagy mennyiségű C és E vitamin szedése, izmaik nem lettek erősebbek, inzulin érzékenységük nem növekedett, és sajnos nem nőtt a természetes módon termelődő antioxidánsuk, a glutation mennyisége sem. Oxidatív stressz válaszunk fontos résztvevője ez, sok mozgás utána a szabadgyökök eltávolításában a termelődő glutation játssza a főszerepet. Talán ez a kulcsa az egésznek, a szabadgyökök egyfajta sejtes stresszt okoznak, a sejtek erre glutationt termelnek, ezek pedig segítenek eltávolítani azokat, és az inzulin érzékenység növelésében is szerepet játszanak, és a testünk rugalmasságának is a főszereplői. Az antioxidánsok szedése azonnal semlegesítheti a hírvivő szabadgyököket, és így a természetes testi folyamataink során nem képződik glutation, a hatás, a végeredmény lehangoló. Akkor most ne szedjek vitaminokat? Nem erről van szó, a vitaminok fontosak a szervezetünkben, inkább arról van szó, hogy elsődleges szerepük nem az antioxidáns hatáson alapul. Sőt a túlzott fogyasztásuk beleavatkozik a fenti rendszer működésébe.

Az elfogyasztott növények az edzéshez hasonlóan stresszelik a testünket, szabadgyökök keletkeznek és erre válaszul azokat terelgető természetes antioxidánsok. A rákos sejtek környezetében gyakran magas szabadgyök koncentrációt mérnek, de lehetséges, hogy ez nem okozója a problémának, hanem mintegy együttjáró jelenségről lehet szó? Az elváltozott sejtes folyamatokban felhalmozódhatnak a szabadgyökök, anélkül, hogy a természetes őreik, a glutationok keletkeznének. Természetesen ezek a felgyülemlett hírvivők a reaktivitásuk miatt tényleges gondokat is okozhatnak, de a fenti elképzelések alapján nem ők a kiváltói, elindítói a káros degeneratív elváltozásoknak. Szegény kis gyököcskék, szeressük őket.

Ropogós hmmm micsoda is?

Főzőműsorokat nézve vagy szakácskönyveket bújva elkerülhetetlenül szembesülünk azzal, hogy a legtöbb ételnél szinte kötelező jelleggel megjelenik az a kívánság, óhaj, hogy ha lehetséges többféle állagú ételféleség jelenjen meg a tányérunkon, és ezek közt a roppanóság mindig fontos kritérium. Ha valami ropog, akkor az finom, egyszerűnek tűnő kapcsolat, de van igazság alapja. Végigtekintve az emberiség jelenleg Földön élő népeinek konyháin, táplálékain nem lepődünk meg azon, hogy a tárgyalt tulajdonságú étel minden népnél előfordul, sőt a legelterjedtebb, egyes antropológusok szerint. Az evolúciós pszichológusok örvendeznek az ilyen elterjedt emberi jellemzőkön, hiszen ezek mögött kulturális hatások vagy/és biológiai alapok szerepelhetnek. Mivel a legeldugottabb gyűjtögető életmóddal élőknél is szeretik a ropogós étkeket, megalapozottan állíthatjuk, hogy valamiféle biológiai, pszichés örökséggel állunk szembe. 

Az egyértelmű kulturális hatások akkor éreztetik leginkább befolyásukat, ha valamiféle előzetes genetikai alapra építkezhet az említett hatás. Meggyőző illusztrációja ennek a középkori Japán kultúra és annak ellenállása minden külső behatástól. Számtalan könyv és film témája a Japán izoláció és akadályok emelése, fenntartása az idegen befolyásolás ellen. Az ételeik is kitűnően szimbolizálták ezt, hiszen nagyon sokáig a hagyományos ételeik, formáik változtathatatlanok voltak, nem engedtek semmilyen nyomásnak, új módszerek elterjedésének. A 1600-as évektől azonban változások indultak el szépen, lassan, a portugál és spanyol misszionáriusok a vajas, zsíros ropogósra sütést csempészték be a Japán konyhába legelőször, majd nem sokkal később megjelent a tonkatsu, ami egy bundázott sertésszelet kellemes roppanósra sütve, egyértelműen az osztrák konyha bécsi szeletének adaptációja. A lisztes vagy kukoricadarás bundázások és zsírban kisütések eredménye a kara-age nevezetű étel, ami kínai sütést jelent, az eredetére utalva. Hiába volt eleinte a nagy ellenállás az idegen kulturális hatások ellen, a ropogósság szeretetének biológiai alapjainak köszönhetően, ezek a konyhai praktikák, állagok utat törtek maguknak egy zárt kulturális rendszerbe.

Végül is miért szeretjük, milyen ételeink voltak hasonló állagúak az evolúciónk során, ami miatt ma is nagyon kedveljük ezeket? Három fő forrásuk létezett és létezik ezeknek még ma is, vegyük szép sorban ezeket.

A rovarfogyasztás és annak helyzete

Akik sokat utaznak a nyugati országokon túl, más földrészekre azoknak meglepő lehet, hogy milyen sok helyen, mennyiféle rovart, bogarat fogyasztanak az ott lakók. Az igazán furcsa az, hogy a fejlettnek nevezett európai és észak amerikai országokban mennyire nem szeretik, undorral fordulnak el tőlük, hiszen betegséget, ragályokat is terjeszthetnek. Afrikában több mint 500 faj szerepel az asztalokon, sőt a legtöbb országban az elfogyasztott fehérjék fele rovarfogyasztásból származik. Ázsiában 350 fajt, míg Európában csak 50 rovarfajt esznek rendszeresen. A világon összesen mintegy kétezer faj kerülhet valamilyen módon az emberi étkezésekbe. Tudom, hogy nálunk milyen nagy az ellenállás a fogyasztásukkal szemben, de akarva akaratlanul nap, mint nap kerülnek a szervezetünkbe rovar darabkák. A véletlenül bekerülő mellett vannak érdekes származások is, a német Altenburger sajtok külső, ízletes rétegét kicsiny sajtkukacok és azok váladéka alkotja.

Evolúciós fejlődésünk során sok olyan ősünk élt, akik kicsiny kis éjszakai állatként elsősorban a kitinpáncélzatuk miatt ropogós rovarokkal táplálkoztak. Még közeli főemlős rokonaink is sokszor hagyatkoznak és támaszkodnak a rovarfogyasztásra. A csimpánzok eszközöket is készítenek a termeszlakomákra, az elsősorban növényevő gorillák pedig a levelek fogyasztása közben mellékesen a rajtuk lévő bogarakat is megeszik.

Miért nem szeretjük mi nyugatiak enni a rovarokat, míg a világ körülöttünk szívesen fogyasztja azokat? Marvin Harris antropológus szerint az elérhető, levadászható nagy testű állatok nagy mennyisége miatt őseink nem szorultak rá arra, hogy a nehezen és csak időszakosan elérhető rovarokat összeszedjék és fogyasszák. Nagyon vonzó ökológiai megközelítés, de rengeteg kibúvó kis törzs, nép létezik, amelyek ellentmondani látszik ennek. Észak Amerikában is él olyan indián törzs, akik tradicionálisan vadásszák és elfogyasztják a rovarokat és a nagy testű bölényeket is. Szépen megfér egymás mellett mindkét fehérjeforrás. Célunk elsősorban az, hogy megválaszoljuk azt, hogy miért szeretik az emberek, ha az ételeik szépen roppannak a szájukban, nem pedig az utálatunkat a rovarok iránt felfedjük. Az első ilyen, roppanós ételforrásaink a rovarok voltak, amelyek még a mai napig is jelentős szerepet játszanak a világ legtöbb konyhájában.

A zöldségek

A növények ropogóssága a frissességükkel kapcsolatos. A húsoknál és halaknál nem mondanánk azt, hogy fennállna ez az összefüggés, de a zöldségeknél egyértelműen a víztartalmat jelzi, és így a tápanyagok tartalmát is. Ahogy öregszik a leszedett zöldség, csökken mind a víz, mind pedig az értékes anyagok mennyisége, minősége romlik, vagy inkább úgy mondanám, változik. Igyekeznek mindezek miatt az emberek a közelükben termesztett zöldségeket fogyasztani még frissen, míg az élelmiszeripar pedig megpróbálja a frissességet, a ropogósságot mesterségesen fenntartani, létrehozni hosszabb időre. Nem véletlen a jégsaláták, a különféle almák elterjedtsége és sikere a piacokon. A legközelebbi főemlős rokonaink között sok elsősorban gyümölcsevő, például a csimpánz, található, de vannak zöld levélzetfogyasztók is, lásd a gorillát például. Az érett gyümölcsök az évnek csak egy meghatározott időszakában elérhetőek, és ha ezek elfogytak, akkor ínségesebb időszak köszönt a csimpánzokra. Ekkor más élelemforrás után kell nézniük és itt jönnek a képbe a ropogós zöld levelek, hajtások. Egész évben elérhetőek, az igaz, hogy többet kell fogyasztani belőlük, nem olyan finomak, mint az édes, lédús gyümölcsök, de bármikor fellelhetőek. Fontos szerepet játszhattak azokban az időszakokban, amikor nem volt elegendő elsődleges élelmünk, nyugodtan fordulhatunk ezen, másodlagosnak tekintett ételekhez.

A harmadik forrás: a főtt ételek

A természet gondoskodott kétféle ropogós ételformáról, a rovarokról és a zöldségekről, mi emberek egy harmadikkal, egy egyértelműen csak emberekre jellemző technológiával kiterjesztettük ezt, a főzésről, sütésről beszélek. Nem csupán az ételek állagát, de aromáját, energiatartalmát is alaposan megváltoztatja ez a vívmányunk.. Hozzáadnám azt a fontos szempontot, hogy az ételeink a puha nyers állagból elmozdultak a keményebb, ropogósabb, ízesebb állagok felé. Ez egy önerősítő folyamat lehetett, a finomabb és energiában gazdagabb étkek mellékesen ropogós állagúak, tehát egy idő után már elég volt ezt hallanunk, éreznünk ahhoz, hogy elégedetten hátradőlve figyeljük a családi tevékenységeket. Ha elegendő energiához jutunk rövid idő alatt, nem kell egész nap legelészni, füvet rágni, akkor több időnk jut más tevékenységekre, a családra, az esti tábortűz körüli táncra, mesélésre.

A három egymást nem kizáró, sőt inkább felerősítő faktor közös eredménye az, hogy a mai ember, éljen a Föld bármelyik zugában, a tányérján, a szájában nagy élvezettel fogyasztja azokat az ételeket, amelyeket a múltban is szeretett, és valamilyen okból ez az emberi pszichénkben, mint ősi lenyomatként megmaradt és kifejti hatását még a modern kor emberénél is. 

Illatok, nők és ételek

Az emberi test illata, kipárolgása többféle információt is hordoz, tartalmaz az illető egyénről. Az ősemberek a közvetlen rokonaikkal éltek egy csoportban és ugye azt mindenki tudja, hogy a genetikailag közeli emberek gyermekei általában valamilyen komoly fizikai, gyakrabban pszichikai betegségektől szenvednek, ezért ha valamilyen módszerrel képesek vagyunk észlelni, hogy ki milyen szinten rokonunk, akkor az előnyös lehet számunkra. Az illatok, testi szagok egyik kiemelkedő funkciója ez lehet, ha a leendő választottunk illata nem tetszik, akkor emögött az állhat, hogy közelebbi rokonunk, mint elsőre gondolnánk. Erről még vitatkoznak magasabb tudományos szinteken, hogy ez mennyire fedi a valóságot a modern korunk komplex nagyvárosi viszonyai közt. Most inkább a testi szagok egy másik lehetséges feladatával fogunk egy kicsit foglalkozni. Bizonyára mindenki hallott már azokról a kutyákról, akik képesek egy egy betegséget kiszagolni embereken, és jelezni, hogy bizony bizony itt valami nem stimmel. A cukorbetegség első észlelhető jele a vizelet acetonos illata és édes íze volt, ezt már az ókorban is tudták az okosok. A mai időszakunkban mindenki szeretne egészséges párt találni magának és szép utódokat nemzeni vele. A párválasztás egyik sarokköve a másik illata, ha tetszik akkor úgy mondják, működik a kémia, ha nem akkor is. A testünk illata alapján a másik nem tagjai képesek az egészségünkről információkat szerezni, ha valaki sok gyümölcsöt, zöldséget eszik, azt az ellenkező nem tagjai vonzóbbnak tartják, csupán a levetett pólójának a szaga alapján, ahogy egy mostani tanulmányban olvastam. A szerzők előzetesen feltételezték, hogy a húsfogyasztás nem tesz jót az emberi testnek, ezért csupán a növényi eredetű táplálékra figyeltek elsődlegesen. Az elvárásaiknak megfelelően aki az önbevallása szerint több zöldséget evett a vizsgált két hetes időszakban, annak a testi kipárolgását illatosabbnak tartották, mint akik kevesebbet. Két érdekes csavar, nem várt fejlemény is felmerült. A vizsgálati csoport férfi tagjainál volt egy kis elenyésző hányad, akik bizony több húst ettek, de a kutatók feltételezésével ellenkezőleg őket tartották a szaguk alapján a legkívánatosabbnak. A másik eltérés a sok finomított szénhidrátot fogyasztó csoport tagjait viszont a legbüdösebbnek.

Az ősi időszakban a húsfogyasztás volt az egyik olyan faktor, ami segítette az őseinket kiemelkedni az állatvilágból, a mai paleo étkezés is a húsok, zsírok fogyasztásának támogatója, és a szénhidrátok visszaszorítását hirdeti.

A testünk a mindennapi biokémiai munkája során az izzadságunkba kiválaszt bizonyos zsírokat, aminosavakat, szénhidrátokat, amelyek összessége igazából szagtalan. A bőrünkön élő baktériumok ezeket mint táplálék feldolgozzák, és az ő működésük eredménye az az illat amit éreznek rajtunk az embertársaink. Az emberi párválasztás valójában olyan illatok irányítják, amit nem is mi állítunk elő, hanem a rajtunk élő baktériumok. Igaz, csak abból tudnak dolgozni, amit tőlünk kapnak alapanyagot.

Összefoglalva: úgy tűnik, hogy a testszagunk elárulja, hogy mennyire vagyunk vonzóak a másik nem számára, ezt viszont az ételeinkkel képesek vagyunk befolyásolni, ha a nyugati étrend cukros ételeit esszük, akkor a bőrünk mikrobái ezekből kevésbé illatos parfümöt gyártanak, míg ha húsos, zöldséges ételeket fogyasztunk, akkor fürdés nélkül is illatos kis szépségek lehettünk.

A. Zuniga et al: Diet quality and the attractiveness of male body odor Evolution and Human Behavior 2017. 136-143.

Kimérák vagyunk mindannyian

Az ókori mitológiák szerves, gyakran központi alakjai voltak a többféle élőlényből összegyúrt köztes biológiai lények. Tipikus képviselője a kentaurok, vagy az embertestű és bikafejű Minotaurus. Az ember gondolkodásnak, az elvárásainknak ellentmondó teremtmények pontosan ennek a kivételezett állapotnak köszönhetik, hogy még ma is emlékezzünk rájuk, sőt a mai korunkban is megteremtjük őket a modern kor elvárásainak megfelelően. Ezek az első időszakban ember-állat kimérák voltak, és az emberi elme találmányai lehettek, később már ember-ember kimérák is létrejöttek, már nem pusztán az elménk termékeként, hanem a való életben is. A véradás, a csontvelő átültetés vagy a teljes szervek transzplantációja során mind mind ilyen lényeket hozunk létre. Az emberi testünkben valójában 10x annyi idegen mikroba él, mint ami felépíti a testünket, és így mindannyian többféle szervezet együttélése vagyunk, kimérák. Most azonban egy egészen másfajta kimérizmusról szeretnék szólni, ami hihetetlenebb, mint az eddigiek.

Az anya-magzat kötődés a méhlepényen keresztül kezdődik, és ahogy már mindenki tudhatja ez közel sem konfliktus mentes kapcsolat. A gyermek sok esetben több ételhez szeretne jutni és ekkor hormonálisan befolyásolja az anyát, aki nem minden esetben válaszol erre megfelelően. A konfliktus terhességi cukorbetegségben, preeklampsziában, koraszülésben csúcsosodik ki. Az anya és gyermek a várandósság ideje alatt sejteket is cserélnek, egyre többet, ahogy halad előre a folyamat. Az anyában általában sokkal több gyermeki sejt jelenik meg, mint a gyermekben anyai. Ezeket a gyermeki sejteket évtizedekkel a gyermek születése után is sikerült az anyákban kimutatni, ezalatt elkerülték az anyai immunrendszer katonáit, és néha még osztódtak is. Érdekes, hogy az anyába bejutó gyermeki sejteket esetenként a következő gyermekének is átadhatta, tehát a későbbi, fiatalabb testvérekből sikeresen kimutatható az idősebbek sejtjei. Stephen King a kilencvenes évek végén írt egy regényt, amiben, egy gyermek agyában az ikertestvérének a maradvány szerveit találták meg, és ezek később drasztikus hatással voltak rá.

Minél több gyermek van egy nőnek, annál több különféle sejtet tartalmaz teste, egyre mozaikosabb felépítésű. Milyen hatással lehetnek ezek az idegen sejtek az anyai test egészségére? Evolúciós szemüvegünket felvéve háromféle forgatókönyv lebeghet előttünk: rontja az anyai életminőséget, vagy javíthatja, és végül semmiféle hatással nincs rá. A fenti konfliktusos elképzeléssel kezelve a problémát, arra juthattunk, hogy ezek a sejtek esetleg a születés után a szoptatási időszakban oly módon képesek befolyásolni az anyai testet, hogy ő, a magzat több forráshoz jusson, ételből, melegből és törődésből. Nagyon szép és hihetetlen elképzelés, van e ennek bármiféle bizonyítéka? Az anyatej látja el a gyermeket energiával, hasznos tápanyagokkal, immunvédelmi sejtekkel a csecsemőt, és mindezt az anya állítja elő, ami rengeteg energiával jár az anya részéről. Ha ezek a kommandós sejtek eljutnak az anyai mellbe, akkor ott esetleg befolyásolhatják a tejleválasztást, amiből a csecsemő többet kaphat. A megvizsgált nők esetének 50%-ban a gyermeki sejteket sikerült kimutatni a mellükből, az első lépés tehát megtörtént, a továbbiak, a szerepük a tejtermelésben még felfedezésre vár. A pajzsmirigy fontos központja a testünk hőtermelésének, és a metabolizmusunknak is egyszerre. A hőtermelés mindig is nagy energiafogyasztó folyamatok egyike volt, a csecsemő pedig a testméretéhez képest sokkal, nagyobb testfelszínnel rendelkezik, mint mi felnőttek, ezért sokkal hamarabb hűlnek ki. Természetesen a pajzsmirigyben is már megtalálták őket a szülés utáni anyákban, de sajnos azokban az anyákban gyakoribb az előfordulásuk, akik valamilyen pajzsmirigy betegségben szenvednek. Az ok okozati kapcsolat még nem tisztázott, de valószínűleg a gyermeki sejtek is lehetnek az okozói, az anya gyermek konfliktus egy újabb megnyilvánulása ez. Az emberi agy oxitocin és a prolaktinok termelése az anyai kötődés hormonális komponense, és itt is sikerült őket megtalálni. Ördögi. A gyermek célja általánosabban az is, hogy egy egészséges anya lássa el, ezért az okozott károk mellett egyes esetekben pozitívan is segíthetnek, ilyen eset lehet a sebgyógyulás. A legtöbb gyermeki sejt még multipotenciális, azaz őssejtszerű, az anyában keletkező sebeknél aktívan segítenek annak gyógyulási folyamataiban.

A konfliktus tehát a születésünk után folytatódhat az anyai testben kis egysejtű kommandósainkkal megtámadva az elsődlegesen kritikus területeket. Sajnos sok esetben az adott szervben a fellépő támadás következményeként gyakrabban alakulhat ki nem várt betegség az anyában. Ezért pontosan ki vagy mi a felelős, azt a jövő kutatásai dönthetik el.

A Farkas című jelenlegi kiméránkról is tanulhattunk ezek után, a sérülései azonnal begyógyultak, tehát valójában egy női test rejtőzik az álca alatt, akinek rengeteg gyermek lehetett és így kolosszális számú gyermeki őssejttel képes ezt a hihetetlenek tűnő képességét ellátni.

A mikrobaközösségünk és a paleolit étkezés kapcsolata

Sokan nem tudják, nem szoktam ezzel dicsekedni, de a paleolit életmód magazinban szoktam írogatni, és a legtöbb cikkem alapanyaga a blogomon rövidebb formában már megjelent. A mai kis szösszenet egészen más, ez a magazin számára készült, de oda nem került be, de nem szeretném, hogy kárba vesszen, szerintem érdekes felvetéseket tartalmaz a belünkben élő bacikról és az emberi test kapcsolatáról.

A paleolit mozgalom alapfelvetése egy egyszerű fogalomra épít, az össze-nem-illésre. A lényege a következő megállapítás: az ember hosszú evolúciós kifejlődés eredménye, és a mai kor kulturális, társadalmi változásaink ütemét nem képes követni biológiailag, genetikai rendszerünk nem változik ilyen ütemben, bambán bámulja a hosszú évmilliók során kifejlesztett testünk hirtelen megváltoztatását, a szaporodó szépészeti műtéti beavatkozásokat, a nem megfelelő táplálkozásunk betegségekben történő megjelenését, az elburjánzó, megszaladó jelenségeket. Az emberi test enzim és metabolikus rendszerei az elmúlt évmilliók során szépen adaptálódottak, hozzáidomultak a környezetében szabadon fellelhető ételforrások jellemzőihez, és ezt a mezőgazdaság hirtelen megjelenése, mintegy tízezer éve, egészen felborította a kialakult egyensúlyt. A tömegtermelés ételei, a túlzott mennyiségű finomított szénhidrát fogyasztás, az adalékok és édesítők használata eltávolította az embert a biológiai örökségétől, és ez a távolság egyértelmű kapcsolatba hozható a modern kori nyavalyáinkkal. Az utóbbi időkben egyre több kutatás foglalkozik a paleolit étkezés pozitív hatásaival, a metabolikus betegségek erőteljes javulását figyelték meg ezekben az esetekben, mintegy alátámasztva a feltevésünket az össze-nem–illésről, mint magyarázó keretről.

Valóban a fenti genetikai, metabolikus össze-nem-illés állna csak a jelenségek hátterében, vagy valami más is?

Az emberi szuperorganizmus

A divathoz hasonlóan a tudományon belül is az utóbbi időkben gyorsan váltják egymást az izgalmas kutatási területek, érdekes kapcsolódások alakulnak ki és teljesen új, eddig még ismeretlen vagy elhanyagolt irányzatok hirtelen a tudomány élvonalába találják magukat. A genetikát szép lassan felváltja az epigenetika, és szinte a semmiből jelent meg az emberi mikrobiomot központba helyező tudományterület. Az emberi testet alkotó sejtek számát tízszeresen felülmúlják a bennünk, rajtunk élő, tőlünk genetikailag eltérő életformák, egysejtűek közössége. Az esti mérlegelésnél vegyük nyugodtan számításba, hogy a mérleg 1-2 kg baktériumot is beleszámol a tömegünkbe, tehát mégsem vagyunk annyira kövérek. Félretéve a viccet, az utóbbi idők legnagyobb divat kutatási témája a rajtunk, bennünk élő kicsiny szervezetek hatása az ember egészségére, az immunrendszerünk fejlődésére, vagy a pszichés állapotunk minőségére. Próbálom követni a napi megjelenő tanulmányokat a témában, de úgy tűnik, hogy exponenciálisan növekszik a tudás ezen a területen, egyre inkább lehetetlenek tűnik ezt követni, hát még feldolgozni. A mikrobák eloszlása a testünk tájain nem egyenletes, a legtöbb a vastagbelünkben helyezkedik el, nem véletlenül, ahogy látni fogjuk. Ha a vékonybelünkbe jutnak, akkor ott már komolyabb betegségeket is okozhatnának, ugyanígy ha a véráramunkba valahogy bejutnak, ezzel akár a halálunkat okozhatnák. Hangsúlyozom, ugyanazokról az élőlényekről beszélünk, amelyek ha a megfelelő helyen tartjuk őket, akkor segítik a számunkra lebonthatatlan növényi részek lebontását, energiát, tápanyagokat, vitaminokat gyártanak a számunkra. Ha a vékonybélbe jutnak, ott elszaporodhatnak, ezért különleges védelmet kap ez a testrészünk, a perisztatikus mozgások az idekerülő élő anyagot igyekeznek visszatoloncolni, az IgA immunrendszer tagjai speciális védelmet biztosítanak ezen a területen, ugyanakkor a hely pH-ja, a nyálkahártya, az epesavak ás antimikrobás zsírok is segítik a vékonybél mikrobamentességét. Miért ilyen kitüntetett a vékonybelünk, hogy ennyire védeni kell a velünk élő baciktól, mi történik ott, ami miatt nem engedjük, hogy ott megtelepedjenek? Az ételeink feldolgozásának elsődleges gyártelepe a vékonybél, a cukrok, zsírok, fehérjék felszívódásának területe. Miért fontos számunkra, hogy ettől távol tartsuk a bennünk élő barátainkat, és mi a köze ennek a paleolit étkezéshez, az össze-nem-illés fogalmához?

Egy kis evolúciós biológia

Az élővilág minden egyede más egyedekkel, legyen az a saját faján belül vagy sem, együttműködő vagy versengő kapcsolatban állhat. Az emberi testet, ha egyszerűen egy ökológiai fülkének, rendszernek tartjuk, akkor még ennek belsejében is megfigyelhetjük a fentieket, és ez a két típusú kontaktus az egészségünket is befolyásolhatja. Gondoljunk a saját testi sejtjeinkből kialakuló rákos sejtek elburjánzására, amelyek egyre távolodnak a kiindulási sejtjein genetikai anyagától, egyre több mutáció, egyre inkább heterogén az összetételük. Vagy a másik szembetűnő példám, a várandósság alatt felmerülő preeklampszia állapota, ami valójában az anya gyermek konfliktus, versengés egy szélsőséges megjelenési formája. Természetesen léteznek együttműködések is, a bennünk élő mikrobák energiával, vitaminokkal látnak el, a kórokozó baktériumokat pedig igyekeznek távol tartani tőlünk. Máskor ugyanezek a baktériumok krónikus betegségek forrásai lehetnek, gyulladásokat okozhatnak, metabolikus és szívrendszeri elváltozások okozói is. Genetikailag különbözünk tőlük, kapcsolatunk velük sokoldalú, gyakran stratégiákra ellenstratégiákkal válaszolunk, állandó dinamikusan változó a viszonyunk. Ennek a komplex interakciónak a központi eleme a táplálék, amihez hozzáférhetünk, és amire ők is igényt tartanak. Ha ebben az esetben nincs átfedés, tehát mi is mást, és ők is mást kedvelnek, akkor kvázi együttműködés felé terelődik a viszonyunk. A probléma akkor jelentkezik, ha ugyanazt kedveljük, lássunk két szép példát az együttműködés és a versengésre a táplálkozásunk világából.

A rostok és a vas meséje

A születésünk pillanatától kezdődően jutnak be a testünkbe olyan tápanyagok, amelyeket a saját enzimrendszereink nem képesek megtámadni, lebontani, haszontalanok a számunkra. Az anyatejben számtalan olyan oligoszacharid található, amit a csecsemő nem képes megemészteni, igazából a bélbaktériumaik számára készíti az anya, azok fogyasztják el. Az emésztésük során a bacik rövid szénláncú zsírsavakat készítenek, amelyekkel viszont ők nem tudnak sok mindent kezdeni, és ezt kibocsájtják a környezetükbe, ahol köszönjük szépen mi viszont kitűnő energiaforrásként hasznosítjuk azokat. Valamit valamiért. Ez az együttműködésünk kezdete, ami később ez az anyatej elhagyása után megváltozik. A szilárd ételeink szerencsére tartalmaznak számunkra hasonlóan emészthetetlen rostanyagokat, és ezeket az említett, már szépen megtelepedett baci közösségünk boldogan fogyaszt, ezek elsősorban poliszacharidokból állnak, és rövid zsírsavakat kapunk cserébe. Egy felnőtt ember napi energia felhasználásának 5-10%-át ebből a forrásból fedezi. Látható, hogy a két fél, az ember és a bacijai között ebben az esetben nincs konfliktus helyzet, az ember nem képes lebontani a kemény növényi részeket, míg a bacik szívesen foglalkoznak ezzel. Kölcsönösen mindenki elégedett, igyekszik fenntartani ezt a kapcsolatot, ahogy tudjuk az elmúlt évek kutatásaiból ezt már, több nemzedéken keresztül is.

Alaposan megváltozik a helyzet azonban, amikor olyan tápanyagra van szüksége az egyik félnek, amire a másik is igényt tart. A vasról tudjuk, hogy a baktériumok növekedéséhez és az osztódásukhoz is elengedhetetlenül szükséges, különféle vasmegkötő fehérjékkel igyekeznek minden vasat megszerezni a környezetükből. Az embert alkotó sejtek hasonlóképpen szeretik a vasat, sokféle sejtes, enzimes folyamatban meghatározó elem, ezért nálunk is saját fehérjemegkötő rendszer működik, hogy a vasat tárolja, esetenként teljesen raktározza, elrejtse a kórokozók elől. A patogén baktériumok mindent megtesznek azért. hogy vashoz jussanak. Születésünk után az anyatej is tartalmaz vasmegkötő fehérjéket, ezzel igyekszik segíteni az első bacik megtelepedését, hiszen ezek a Lactobacillus és Bifidobaktériumok vígan elvannak vas nélkül is, sőt a vasban szegény környezetben virulnak csak igazán. Ezt tudatosítva már nem meglepő az, hogy a gyermekeknek táplálék kiegészítőként adott vastartalmú tabletták segítették az E. coli és egyéb gram-negatív baktériumok elszaporodását, és ezzel a betegségek megjelenését, jellemzően hasmenés, és egyéb gyulladásos folyamatok lejátszódását. Egyszerű a képlet, ha a szervezetünk nem képes elrejteni a vasat a bacik elől, és azok osztódnak, szaporodnak, akkor ellenük lépnek működésbe a gyulladásos folyamatok. A hosszantartó gyulladások pedig a modern kori betegségeink okozói.

Konklúzió

A fentiek rövid összefoglalása és alkalmazása szerint a bennünk élő mikrobákkal kettős kapcsolatunk van, attól függően, hogy a táplálékunk átfed-e egymással vagy sem. Ha nem akkor minden rendben, éli mindenki a maga világát, termel ezt, azt, amit a másik szabadon felhasználhat. Ha ugyanazt akarjuk, lásd vasat, akkor már versengünk egymással a forrásokért, és ennek a versengésnek egy nem várt mellékhatása az lehet, hogy a szervezetünk megbetegszik. Lehetséges, hogy a nyugati táplálkozás finomított cukor tartalma, és az ételeink egyes zsírfajtái hasonlóak lennének a vas hatásához, és a mikrobáinkkal folytatott versengés okozná a különféle civilizációs betegségeinket?

Néhány zsírsav és az egyszerű cukrok éppúgy a kártékony bacik növekedésének alapanyagai közé tartoznak, mint ahogy számunkra is azok. A hosszú szénláncú zsírsavak a patogén mikrobák membránjának építőanyaga, az egyszerű cukrok pedig elsődleges szénforrások a bennünk élő bacik számára. Azt is ismerjük már, hogy a zsírok és cukrok túlzott fogyasztása inkább összekapcsolható hátrányos egészségügyi állapotunkkal, mint ha azokat ritkán fogyasztjuk őket. A nyugati étrend, és a gyomor gyulladásos elváltozása mögött meghúzódó folyamatokban a patogén bacik fokozott megkötődése, növekedése, a nyálkahártya megváltozott körülményei, és az immunrendszer T sejtjeinek eltérő viselkedése szerepel. Néhány jelenlegi tanulmány szerint a glükózszint nem megfelelő szabályozása nagyban függ a mikrobáinktól, a sok egyszerű cukor hatására nő a patogén gram-negatív Proteobaktériumok mennyisége, és egy visszacsatoláson keresztül ezzel tovább nőhet a vér glükóz szintje. Egyes zsírsavak és az említett cukrok hatására a gyomorban együtt élő bacik összetétele megváltozik, és akik szeretik a cukrokat, azok elszaporodhatnak és a gyulladásos válaszreakciót váltanak ki az emberi szervezetünkből. A krónikus betegségeink a hosszan fennmaradó gyulladások miatt alakulnak ki.

Két igazán új, és nem várt következménye van a fenti elképzeléseknek: a betegségeink már nem egyedül a genetikai eltéréseink, össze-nem-illésünk következménye, hanem a baktériumainkkal folytatott versengésünk a mindkettőnk számára fontosnak tartott tápanyagokért. A másik, amely mostanában kezd formát ölteni, hogy bizony zsír és zsír között is léteznek különbségek. A palmitinsav, ami sok növényi olajunk fő zsírösszetevője, növeli a versengést, így az inzulinrezisztenciát és a gyulladások előfordulásának okozója lehet, idetartoznak még az omega-6 családba tartozó linolsav, ami szintén sok növényi olaj alkotóeleme. Az olíva olajban található olajsav, vagy az omega-3 savak csökkentik a köztünk és a mikrobáink közötti versengését, ezáltal a gyulladások visszaszorításában, vagy az inzulinrezisztencia csökkentésében kiváló, egészséges zsírsavak. A további időszakban a többi általunk szívesen fogyasztott zsírok egyértelmű felosztásával, nem egyszerűen a transz és cisz, vagy telített és telítetlen felosztásokkal, hanem ennél tovább finomíthatjuk, elkülöníthetjük a számunkra fontos zsírokat a károsaktól. 

Felhasznált irodalom:

Peter Gluckman, Mark Hanson: Mismatch: The Lifestyle Diseases Timebomb Oxford University Press; 1 edition (April 7, 2008)

Manheimer E.W. et al: Paleolithic nutrition for metabolic syndrome: systematic review and meta analysis Am. J. Clin. Nutr 2015., 922-932.

Sachdev A.H. et al: Gastrointestinal bacterial overgrowth: pathogenesis and clinical significance Ther Adv Chronic Dis 2013., 223-231.

Bunker J.J. et al: Innate and adaptive humoral responses coat distinct commensal bacteria with immunoglobulin A Immunity 2015., 541-553.

Karav S. et al: Oligosaccharides released from milk glycoproteins are selective growth substrates for infant associated bifidobacteria Appl. Environ. Microbiol 2016.

Barber M.F. et al: Nutritional immunity Escape from bacterial iron piracy through rapid evolution of transferrin Science 2014., 1362-1366.

Quinn E.A.: Too much good thing: evolutionary perspectives on infant formula fortification int he USA and its effect on infant health Am. J. Hum. Biol. 2014 10-17.

Zimmermann M.B. et al: The effects of iron fortifiction on the gut microbiota in African children a randomized controlled trial in Cote d Ivoire Am.J. Clin. Nutr. 2010. 1406-1415.

Poncet S et al: Correlations between carbon metabolism and virulence in bacteria Contri.Microbiol. 2009., 88-102.

Agus A et al: Western diet induces a shift in microbiota composition enhancing susceptibility to adherent invasive E.Coli infection and intestinal inflammation Sci. Rep 2016., 19032.

Zeevi D. et al: Personalized nutrition by prediction of glycemic responses Cell 2015. 1079-1094.

Everard A, Lazarevic V, Gaïa N, et al.: Microbiome of prebiotic-treated mice reveals novel targets involved in host response during obesity. ISME J. 2014; 8(10): 2116–30.

de La Serre CB, Ellis CL, Lee J, et al.: Propensity to high-fat diet-induced obesity in rats is associated with changes in the gut microbiota and gut inflammation. Am J Physiol Gastrointest Liver Physiol. 2010; 299(2): G440–8.

Ghosh S, Molcan E, DeCoffe D, et al.: Diets rich in n-6 PUFA induce intestinal microbial dysbiosis in aged mice. Br J Nutr. 2013; 110(3): 515–23.

Kien CL, Bunn JY, Poynter ME, et al.: A lipidomics analysis of the relationship between dietary fatty acid composition and insulin sensitivity in young adults. Diabetes. 2013; 62(4): 1054–63. Due A, Larsen TM, Hermansen K, et al.: Comparison of the effects on insulin resistance and glucose tolerance of 6-mo high-monounsaturated-fat, low-fat, and control diets. Am J Clin Nutr. 2008; 87(4): 855–62.

Kvmesék:Hogyan váljunk Istenné? Esettanulmányok:Kockásfülű nyúl, a Télapó és Obama elnök

A Vatikáni iratok, ajánlások szerint a boldoggá, vagy szentté avatás kezdeményezését a meghatározott egyén halála után öt évvel lehet megkezdeni, és nagyon szigorú szabályok szerinti elbírálás során nyerhető el a kívánt eredmény. Mi, halandók, most ha lehetséges még az életünk során szeretnénk elnyerni egy magasabb státuszt, és ezért merjünk álmodni és váljunk Istenné. A vallási iratok, könyvek, katekizmusok első vizsgálatunkra nem adnak kézzelfogható ajánlásokat arra nézve, hogy hogyan válhatunk mi is Istené, milyen egyértelmű tulajdonságokkal bír egy Isten, ami megkülönbözteti őket a halandó emberek tömegeitől. Összehasonlítva a fő vallásaink Isteneit és azok történeteit már közelebb juthattunk ahhoz, hogy egy minimális kritérium rendszert állítsunk fel arra, hogy ma mit, kit nevezhetünk Istennek és annak milyen megkülönböztethető jegyei léteznek. Ha ezeket lefektettük, akkor már jó előrejelzéseket tehettünk ránk nézve, hogy mit kellene még tennünk azért, hogy elérhessük ezt az állapotot. 

Várakozásainkkal ellentétes tulajdonságokkal bírjon: A fejlődéspszichológusok már régóta megismertették velünk, azokat az érdekes fejleményeket magunkról, hogy bizonyos fajta elvárásokkal, elképzelésekkel rendelkezünk. A tárgyakkal, azok mozgásaival, az élőlényekkel kapcsolatosan a születésünktől kezdve bizonyos elvárásaink vannak, a tárgyaink egyszerre nem lehetnek egy helyen és egy időben, ha valami nyugalomban van, akkor az csak valamilyen más tárgy, vagy élőlény mozdíthat ki ebből az állapotából. A tárgyak önmaguktól nem kettőződnek meg, nem tűnnek el az éterbe. Ez a normálisnak mondott világunk fizikai és részben biológiai tulajdonságainak egyszerű leképezése. Ha ezektől eltérő dolgot észlelnek a kis gyermekek, azaz nem várt esemény történik, arra azonnal oda kapják a fejüket és hosszasan nézik, vizsgálják az esetet. A várt esetekben unalmasan tekingetnek körbe. Az Istenünknek meg kell szegnie az elvárásainkat, azaz láthatatlannak, halhatatlanak kell lennie, a fizikai és élővilágunk által támasztott elvárásokat meg kell, hogy törje valamilyen módon. Hétköznapi emberi tulajdonságokkal nem válhatunk Istenné, valamire szükségünk van, ami emlékezetes és jól elválaszt minket az átlagtól. Természetesen több olyan tulajdonsággal is bírhat egy istenség, ami a várakozásinkkal ellentétes, lehet egyszerre láthatatlan és halhatatlan, és közben a teste készülhet vasból, utazhat az időben, stb. Megjegyezném azonban, hogy a több néha kevesebb, minél több ilyen jellemzője van egy istennek, annál inkább veszélyben van az elfogadhatósága. Legyen most elég ennyi nekünk, minimálisan egy várakozásainkat megdöntő, felborító, ránk egyáltalán nem jellemző tulajdonsággal bírjanak, és már Istennek nevezhetjük őket. 

Szándékkal rendelkezzen: egy paradicsom, egy könyv, ami mondjuk nem látható, teljesíti az első pontot, de érezhetően ettől még nem lesz Isteni. Szándékosságot is feltételeznünk kell az ágensünknél, a cselekvéseit irányító belső állapotokat, szándékot, akaratot.

Stratégiai információval rendelkezzen: A mindennapi életünkről, az emberek világáról, ki kivel milyen kapcsolatban van, hogyan működnek ebben a világban a dolgok, ezeket ismerje. Ha nem tud ezekről, akkor nem képes bármit is befolyásolni, kvázi, mint Isten nem képes megtelepedni a halandók körében, az agyunkban. Ha nincs semmiféle kötődése, elképzelése a világunkról, akkor nem képes azt irányítani, a maga képére alakítani.

Akciók: a tudását felhasználva akciókat is kell vezessen, bele kell tudnia avatkozni a híveinek a világába, hatással kell lennie arra a közösségre, ahol ő vezető Isten szeretne lenni.

Megerősítő viselkedésre buzdítás: ha Istenként akarunk huzamosabb ideig létezni egy közösségben, akkor feltétlenül előreláthatóan, és ismételten is megbízhatóan kell működnünk. Ha valamit büntetünk, akkor azt minden esetben meg kell tennünk, nincsenek kivételek, a hívőinket igyekezünk motiválni a szerintünk megfelelő viselkedésre.

Öt pici kis kritérium és már is elindulhatunk az örökkévalóság mezejére. Lássuk, hogy másoknak hogyan sikerült, vagy miért nem lettek Istenné, holott majdnem minden stimmelt.

Esettanulmány 1: Télapó

Képes repülni, habár csak segítséggel, szándékkal, belső indíttatással viselkedik, pontos információkkal rendelkezik arról, hogy ki hogyan viselkedett, rossz voltál vagy egész évben jó, ajándékokat hozz az év meghatározott időpontjában, tehát előrejelezhetően reagál, és az utolsó kritériumnak is megfelel, hiszen a gyerekek sütivel és tejjel várják, ezeket szereti. Valami mégsem stimmel, a Télapóra nem Istenként tekintünk, az egyik vagy esetleg több általunk felállított szabálynak mégsem felel meg maradéktalanul. Az első, általunk részletesen tárgyalt elvárásoknak nem felel meg teljes egészében, igazából a szántját húzó rénszarvasok repülnek, ő maga képtelen rá. Egyetemistákat kérdeztek meg a Télapóról és ők sem voltak képesek egyetlen olyan tulajdonsággal felöltöztetni, ami eltért volna a való világot irányító erőktől. Ezek után hiába rendelkezik a világunkról fontos információkkal, hiába képes akciókkal mintegy lenyomatát hagyni a gyermekeink kognitív világában, sajnos Istenként elbukott már az első szabályunknál. 

Esettanulmány 2: Kockásfülű nyúl

Na, a télapóval ellenkezően, ő nem bukik el az első lépésben, hiszen megvan az a képessége, a fülével képes repülni, ami az elvárásainkkal nem egyezik. Önmagában nem a repüléssel, hanem azzal a típusúval amit ő űz, azzal lépi át a fizikai világunk elfogadhatóságát. Szándékkal és az információkkal is rendelkezik, tehát képes akciókra, azonban ezeket csak egy elképzelt rajzfilmbeli világban képes végrehajtani. Ez pedig sajnálatunkra kizárja az Istenek köréből, nem csak őt, hanem az összes rajz és filmbeli szereplőt is, szegény Harry Potter sem kivétel. Habár ha jobban belegondolunk, azért ezen szereplők némelyike hatással lehet a valódi világunkra, de ez egy más történet.

Esettanulmány 3: Obama elnök (vagy bármelyik ország vezető politikusa):

Az általunk lefektetett, nem túl szigorú kritériumok legelső és úgy tűnik, legbehatárolóbbjának nem felelnek meg, azaz az elvárásainknak teljesen megfelelően működnek, nem halhatatlanok, nem képesek szilárd tárgyakon áthatolni. Az emberekről többé-kevésbé fontos információkkal bírnak, ezt figyelembe véve cselekednek, a valódi világunkra vannak hatással, és a híveiket is kellőképpen motiválják, bizonyos jól meghatározott viselkedésekre. Nincs április elseje, de megkockáztatom, hogy egyes politikusok kivételesen megfelelhetnek az egyes szabályunknak is, egészen váratlan és ésszel fel nem fogható cselekvéseikkel, de azt hiszem, ez már messzire vinne a témánktól.

Remélem a fenti esetek alapján mindenki képes lesz eldönteni magáról, hogy mi hiányzik ahhoz, hogy valódi Isteni lénnyé alakulhasson át.