Sokan
nem tudják, nem szoktam ezzel dicsekedni, de a paleolit életmód magazinban szoktam
írogatni, és a legtöbb cikkem alapanyaga a blogomon rövidebb formában már
megjelent. A mai kis szösszenet egészen más, ez a magazin számára készült, de
oda nem került be, de nem szeretném, hogy kárba vesszen, szerintem érdekes
felvetéseket tartalmaz a belünkben élő bacikról és az emberi test
kapcsolatáról.
A
paleolit mozgalom alapfelvetése egy egyszerű fogalomra épít, az össze-nem-illésre. A lényege a következő
megállapítás: az ember hosszú evolúciós kifejlődés eredménye, és a mai kor
kulturális, társadalmi változásaink ütemét nem képes követni biológiailag,
genetikai rendszerünk nem változik ilyen ütemben, bambán bámulja a hosszú
évmilliók során kifejlesztett testünk hirtelen megváltoztatását, a szaporodó
szépészeti műtéti beavatkozásokat, a nem megfelelő táplálkozásunk betegségekben
történő megjelenését, az elburjánzó, megszaladó jelenségeket. Az emberi test
enzim és metabolikus rendszerei az elmúlt évmilliók során szépen adaptálódottak,
hozzáidomultak a környezetében szabadon fellelhető ételforrások jellemzőihez,
és ezt a mezőgazdaság hirtelen megjelenése, mintegy tízezer éve, egészen
felborította a kialakult egyensúlyt. A tömegtermelés ételei, a túlzott
mennyiségű finomított szénhidrát fogyasztás, az adalékok és édesítők használata
eltávolította az embert a biológiai örökségétől, és ez a távolság egyértelmű
kapcsolatba hozható a modern kori nyavalyáinkkal. Az utóbbi időkben egyre több
kutatás foglalkozik a paleolit étkezés pozitív hatásaival, a metabolikus
betegségek erőteljes javulását figyelték meg ezekben az esetekben, mintegy
alátámasztva a feltevésünket az össze-nem–illésről,
mint magyarázó keretről.
Valóban
a fenti genetikai, metabolikus össze-nem-illés
állna csak a jelenségek hátterében, vagy valami más is?
Az emberi szuperorganizmus
A
divathoz hasonlóan a tudományon belül is az utóbbi időkben gyorsan váltják
egymást az izgalmas kutatási területek, érdekes kapcsolódások alakulnak ki és teljesen
új, eddig még ismeretlen vagy elhanyagolt irányzatok hirtelen a tudomány
élvonalába találják magukat. A genetikát szép lassan felváltja az epigenetika,
és szinte a semmiből jelent meg az emberi mikrobiomot központba helyező
tudományterület. Az emberi testet alkotó sejtek számát tízszeresen felülmúlják
a bennünk, rajtunk élő, tőlünk genetikailag eltérő életformák, egysejtűek
közössége. Az esti mérlegelésnél vegyük nyugodtan számításba, hogy a mérleg 1-2
kg baktériumot is beleszámol a tömegünkbe, tehát mégsem vagyunk annyira
kövérek. Félretéve a viccet, az utóbbi idők legnagyobb divat kutatási témája a
rajtunk, bennünk élő kicsiny szervezetek hatása az ember egészségére, az
immunrendszerünk fejlődésére, vagy a pszichés állapotunk minőségére. Próbálom követni
a napi megjelenő tanulmányokat a témában, de úgy tűnik, hogy exponenciálisan
növekszik a tudás ezen a területen, egyre inkább lehetetlenek tűnik ezt
követni, hát még feldolgozni. A mikrobák eloszlása a testünk tájain nem
egyenletes, a legtöbb a vastagbelünkben helyezkedik el, nem véletlenül, ahogy
látni fogjuk. Ha a vékonybelünkbe jutnak, akkor ott már komolyabb betegségeket
is okozhatnának, ugyanígy ha a véráramunkba valahogy bejutnak, ezzel akár a
halálunkat okozhatnák. Hangsúlyozom, ugyanazokról az élőlényekről beszélünk,
amelyek ha a megfelelő helyen tartjuk őket, akkor segítik a számunkra
lebonthatatlan növényi részek lebontását, energiát, tápanyagokat, vitaminokat
gyártanak a számunkra. Ha a vékonybélbe jutnak, ott elszaporodhatnak, ezért
különleges védelmet kap ez a testrészünk, a perisztatikus mozgások az idekerülő
élő anyagot igyekeznek visszatoloncolni, az IgA immunrendszer tagjai speciális
védelmet biztosítanak ezen a területen, ugyanakkor a hely pH-ja, a nyálkahártya,
az epesavak ás antimikrobás zsírok is segítik a vékonybél mikrobamentességét.
Miért ilyen kitüntetett a vékonybelünk, hogy ennyire védeni kell a velünk élő
baciktól, mi történik ott, ami miatt nem engedjük, hogy ott megtelepedjenek? Az
ételeink feldolgozásának elsődleges gyártelepe a vékonybél, a cukrok, zsírok,
fehérjék felszívódásának területe. Miért fontos számunkra, hogy ettől távol tartsuk
a bennünk élő barátainkat, és mi a köze ennek a paleolit étkezéshez, az össze-nem-illés fogalmához?
Egy kis evolúciós biológia
Az
élővilág minden egyede más egyedekkel, legyen az a saját faján belül vagy sem, együttműködő vagy versengő kapcsolatban állhat. Az emberi testet, ha egyszerűen egy
ökológiai fülkének, rendszernek tartjuk, akkor még ennek belsejében is
megfigyelhetjük a fentieket, és ez a két típusú kontaktus az egészségünket is
befolyásolhatja. Gondoljunk a saját testi sejtjeinkből kialakuló rákos sejtek
elburjánzására, amelyek egyre távolodnak a kiindulási sejtjein genetikai
anyagától, egyre több mutáció, egyre inkább heterogén az összetételük. Vagy a
másik szembetűnő példám, a várandósság alatt felmerülő preeklampszia állapota,
ami valójában az anya gyermek konfliktus, versengés egy szélsőséges megjelenési
formája. Természetesen léteznek együttműködések is, a bennünk élő mikrobák
energiával, vitaminokkal látnak el, a kórokozó baktériumokat pedig igyekeznek
távol tartani tőlünk. Máskor ugyanezek a baktériumok krónikus betegségek
forrásai lehetnek, gyulladásokat okozhatnak, metabolikus és szívrendszeri
elváltozások okozói is. Genetikailag különbözünk tőlük, kapcsolatunk velük
sokoldalú, gyakran stratégiákra ellenstratégiákkal válaszolunk, állandó
dinamikusan változó a viszonyunk. Ennek a komplex interakciónak a központi
eleme a táplálék, amihez hozzáférhetünk, és amire ők is igényt tartanak. Ha
ebben az esetben nincs átfedés, tehát mi is mást, és ők is mást kedvelnek,
akkor kvázi együttműködés felé terelődik a viszonyunk. A probléma akkor
jelentkezik, ha ugyanazt kedveljük, lássunk két szép példát az együttműködés és
a versengésre a táplálkozásunk világából.
A rostok és a vas meséje
A
születésünk pillanatától kezdődően jutnak be a testünkbe olyan tápanyagok,
amelyeket a saját enzimrendszereink nem képesek megtámadni, lebontani,
haszontalanok a számunkra. Az anyatejben számtalan olyan oligoszacharid
található, amit a csecsemő nem képes megemészteni, igazából a bélbaktériumaik
számára készíti az anya, azok fogyasztják el. Az emésztésük során a bacik rövid
szénláncú zsírsavakat készítenek, amelyekkel viszont ők nem tudnak sok mindent
kezdeni, és ezt kibocsájtják a környezetükbe, ahol köszönjük szépen mi viszont kitűnő
energiaforrásként hasznosítjuk azokat. Valamit valamiért. Ez az együttműködésünk
kezdete, ami később ez az anyatej elhagyása után megváltozik. A szilárd
ételeink szerencsére tartalmaznak számunkra hasonlóan emészthetetlen
rostanyagokat, és ezeket az említett, már szépen megtelepedett baci közösségünk
boldogan fogyaszt, ezek elsősorban poliszacharidokból állnak, és rövid zsírsavakat
kapunk cserébe. Egy felnőtt ember napi energia felhasználásának 5-10%-át ebből
a forrásból fedezi. Látható, hogy a két fél, az ember és a bacijai között ebben
az esetben nincs konfliktus helyzet, az ember nem képes lebontani a kemény
növényi részeket, míg a bacik szívesen foglalkoznak ezzel. Kölcsönösen mindenki
elégedett, igyekszik fenntartani ezt a kapcsolatot, ahogy tudjuk az elmúlt évek
kutatásaiból ezt már, több nemzedéken keresztül is.
Alaposan
megváltozik a helyzet azonban, amikor olyan tápanyagra van szüksége az egyik
félnek, amire a másik is igényt tart. A vasról tudjuk, hogy a baktériumok
növekedéséhez és az osztódásukhoz is elengedhetetlenül szükséges, különféle
vasmegkötő fehérjékkel igyekeznek minden vasat megszerezni a környezetükből. Az
embert alkotó sejtek hasonlóképpen szeretik a vasat, sokféle sejtes, enzimes
folyamatban meghatározó elem, ezért nálunk is saját fehérjemegkötő rendszer
működik, hogy a vasat tárolja, esetenként teljesen raktározza, elrejtse a
kórokozók elől. A patogén baktériumok mindent megtesznek azért. hogy vashoz
jussanak. Születésünk után az anyatej is tartalmaz vasmegkötő fehérjéket, ezzel
igyekszik segíteni az első bacik megtelepedését, hiszen ezek a Lactobacillus és
Bifidobaktériumok vígan elvannak vas nélkül is, sőt a vasban szegény
környezetben virulnak csak igazán. Ezt tudatosítva már nem meglepő az, hogy a
gyermekeknek táplálék kiegészítőként adott vastartalmú tabletták segítették az E. coli és egyéb gram-negatív
baktériumok elszaporodását, és ezzel a betegségek megjelenését, jellemzően
hasmenés, és egyéb gyulladásos folyamatok lejátszódását. Egyszerű a képlet, ha
a szervezetünk nem képes elrejteni a vasat a bacik elől, és azok osztódnak,
szaporodnak, akkor ellenük lépnek működésbe a gyulladásos folyamatok. A
hosszantartó gyulladások pedig a modern kori betegségeink okozói.
Konklúzió
A
fentiek rövid összefoglalása és alkalmazása szerint a bennünk élő mikrobákkal
kettős kapcsolatunk van, attól függően, hogy a táplálékunk átfed-e egymással
vagy sem. Ha nem akkor minden rendben, éli mindenki a maga világát, termel ezt,
azt, amit a másik szabadon felhasználhat. Ha ugyanazt akarjuk, lásd vasat,
akkor már versengünk egymással a forrásokért, és ennek a versengésnek egy nem
várt mellékhatása az lehet, hogy a szervezetünk megbetegszik. Lehetséges, hogy
a nyugati táplálkozás finomított cukor tartalma, és az ételeink egyes
zsírfajtái hasonlóak lennének a vas hatásához, és a mikrobáinkkal folytatott
versengés okozná a különféle civilizációs betegségeinket?
Néhány
zsírsav és az egyszerű cukrok éppúgy a kártékony bacik növekedésének
alapanyagai közé tartoznak, mint ahogy számunkra is azok. A hosszú szénláncú
zsírsavak a patogén mikrobák membránjának építőanyaga, az egyszerű cukrok pedig
elsődleges szénforrások a bennünk élő bacik számára. Azt is ismerjük már, hogy
a zsírok és cukrok túlzott fogyasztása inkább összekapcsolható hátrányos
egészségügyi állapotunkkal, mint ha azokat ritkán fogyasztjuk őket. A nyugati
étrend, és a gyomor gyulladásos elváltozása mögött meghúzódó folyamatokban a
patogén bacik fokozott megkötődése, növekedése, a nyálkahártya megváltozott
körülményei, és az immunrendszer T sejtjeinek eltérő viselkedése szerepel. Néhány
jelenlegi tanulmány szerint a glükózszint nem megfelelő szabályozása nagyban
függ a mikrobáinktól, a sok egyszerű cukor hatására nő a patogén gram-negatív
Proteobaktériumok mennyisége, és egy visszacsatoláson keresztül ezzel tovább
nőhet a vér glükóz szintje. Egyes zsírsavak és az említett cukrok hatására a
gyomorban együtt élő bacik összetétele megváltozik, és akik szeretik a
cukrokat, azok elszaporodhatnak és a gyulladásos válaszreakciót váltanak ki az
emberi szervezetünkből. A krónikus betegségeink a hosszan fennmaradó
gyulladások miatt alakulnak ki.
Két
igazán új, és nem várt következménye van a fenti elképzeléseknek: a
betegségeink már nem egyedül a genetikai eltéréseink, össze-nem-illésünk következménye, hanem a baktériumainkkal
folytatott versengésünk a mindkettőnk számára fontosnak tartott tápanyagokért.
A másik, amely mostanában kezd formát ölteni, hogy bizony zsír és zsír között
is léteznek különbségek. A palmitinsav, ami sok növényi olajunk fő
zsírösszetevője, növeli a versengést, így az inzulinrezisztenciát és a gyulladások
előfordulásának okozója lehet, idetartoznak még az omega-6 családba tartozó
linolsav, ami szintén sok növényi olaj alkotóeleme. Az olíva olajban található
olajsav, vagy az omega-3 savak csökkentik a köztünk és a mikrobáink közötti versengését,
ezáltal a gyulladások visszaszorításában, vagy az inzulinrezisztencia
csökkentésében kiváló, egészséges zsírsavak. A további időszakban a többi
általunk szívesen fogyasztott zsírok egyértelmű felosztásával, nem egyszerűen a
transz és cisz, vagy telített és telítetlen felosztásokkal, hanem ennél tovább finomíthatjuk,
elkülöníthetjük a számunkra fontos zsírokat a károsaktól.
Felhasznált irodalom:
Peter Gluckman, Mark
Hanson: Mismatch: The Lifestyle Diseases Timebomb Oxford University Press;
1 edition (April 7, 2008)
Manheimer E.W. et al:
Paleolithic nutrition for metabolic syndrome: systematic review and meta
analysis Am. J. Clin. Nutr 2015., 922-932.
Sachdev A.H. et al:
Gastrointestinal bacterial overgrowth: pathogenesis and clinical significance
Ther Adv Chronic Dis 2013., 223-231.
Bunker J.J. et al:
Innate and adaptive humoral responses coat distinct commensal bacteria with
immunoglobulin A Immunity 2015., 541-553.
Karav S. et al:
Oligosaccharides released from milk glycoproteins are selective growth
substrates for infant associated bifidobacteria Appl. Environ. Microbiol 2016.
Barber M.F. et al:
Nutritional immunity Escape from bacterial iron piracy through rapid evolution
of transferrin Science 2014., 1362-1366.
Quinn E.A.: Too
much good thing: evolutionary perspectives on infant formula fortification int
he USA and its effect on infant health Am. J. Hum. Biol. 2014 10-17.
Zimmermann M.B. et
al: The effects of iron fortifiction on the gut microbiota in African
children a randomized controlled trial in Cote d Ivoire Am.J. Clin. Nutr. 2010.
1406-1415.
Poncet S et al:
Correlations between carbon metabolism and virulence in bacteria
Contri.Microbiol. 2009., 88-102.
Agus A et al:
Western diet induces a shift in microbiota composition enhancing susceptibility
to adherent invasive E.Coli infection and intestinal inflammation Sci. Rep
2016., 19032.
Zeevi D. et al:
Personalized nutrition by prediction of glycemic responses Cell 2015.
1079-1094.
Everard A, Lazarevic
V, Gaïa N, et al.: Microbiome of prebiotic-treated mice reveals novel
targets involved in host response during obesity. ISME J. 2014; 8(10): 2116–30.
de La Serre CB, Ellis
CL, Lee J, et al.: Propensity to high-fat diet-induced obesity in rats is
associated with changes in the gut microbiota and gut inflammation. Am J
Physiol Gastrointest Liver Physiol. 2010; 299(2): G440–8.
Ghosh S, Molcan E,
DeCoffe D, et al.: Diets rich in n-6 PUFA induce intestinal microbial
dysbiosis in aged mice. Br J Nutr. 2013; 110(3): 515–23.
Kien CL, Bunn JY,
Poynter ME, et al.: A lipidomics analysis of the relationship between
dietary fatty acid composition and insulin sensitivity in young adults.
Diabetes. 2013; 62(4): 1054–63. Due A, Larsen TM, Hermansen K, et al.:
Comparison of the effects on insulin resistance and glucose tolerance of 6-mo
high-monounsaturated-fat, low-fat, and control diets. Am J Clin Nutr. 2008;
87(4): 855–62.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése