Harcolj, menekülj vagy ájulj el?

Az evolúciós orvoslás a 90’-es években született, új tudományágbak tűnt, amelyben a betegségeink alapjainak kifejlődését, alakulását próbálta magyarázni[i]. Az azóta eltelt időben azonban már kilépett a mesék, elképzelések birodalmából és konkrét, jól meghatározott javaslatokat, megoldásokat képes tenni a jelenlegi orvostudomány számára. Az allergiás tünetek és az emberi szervezetbe bejutó mérgek kapcsolata[ii], az terhességi cukorbetegség[iii], a terhesség alatti rosszullétek[iv], a betegségek alatti étvágytalanság[v], a láz néhány példa arra, hogy a szervezetünknek kialakult védekező mechanizmusai vannak a környezet káros termékei ellen, és ha ezeket a védőmechanizmusokat gátoljuk gyógyszeres vagy egyéb kezeléssel, akkor sajnos az ellenkező hatást érhetjük el[vi]. Azok az nők, akik gyakrabban vannak rosszul a terhességük alatt, biztosan elkerülik a spontán elvetélést, egészséges gyermeket szülnek. Nagyon nehéz egy élettani jelenségről kimutatni, hogy a testünk védekező mechanizmusának része vagy valamilyen mellékreakciója valamilyen nem mindennapi jelenségnek. Próbáljuk meg eldönteni, hogy az eszméletvesztés, az ájulás miként, hogyan illik a képbe.

Ájulás első megközelítése

Valószínűleg az élete folyamán minden ember megtapasztalja a teljes vagy esetenként a részleges eszméletvesztést, elájulást, de a szédülést, a vérnyomásesést mindenki érezte már. A kórházak sürgősségi osztályára eszméletvesztéssel kerülnek a legtöbben, messze lekörözve az öngyilkos jelölteket, tűzben megsérülteket, láb és egyéb töréses betegeket, a baleseti osztályra kerülők 3-5%-az ájulás miatt kerül oda[vii]. Mindannyian észleltünk már erős szédülést, amely egyértelműen előrejelzi az ájulást. Mi történik ilyenkor? A szívünk lehet az elsődleges oka ennek, ami így elsőre furán hangzik. Ezekben az esetekben a szív elégtelensége miatt az nem képes megfelelő mennyiségű vért és oxigént szállítani a szervek felé, valamilyen stressz, támadás miatt, ezért agyunk, ami ezek nélkül nagyon hamar maradandó sérüléseket szenvedhet, úgy próbál védekezni, hogy kikapcsol, lezár. Hasonló ehhez az az eset, amikor hirtelen felállunk guggolásból, akkor is gyakran elszédülünk, egyszerűen azért, mert a gravitáció ellenében az agyunkba nem jut elég vér és oxigén, szerencsénkre ebben az esetben nagyon rövid idő alatt helyre áll agyunk ellátottsága.

Az előzőleg említett hirtelen felemelkedésen kívül mi okozhatja a szív nem megfelelő működési problémáit? Mi az azonos ezekben a szituációkban, amikor elájulunk? Nagyon erős stresszhelyzet, érzelmileg telített állapotok állnak a háttérben. Az apás szüléseknél az apukák gyakran bestresszeznek és esetenként el is ájulhatnak[viii], a II. világháború után a halálhírt az érintett családokhoz a katonaság emberei vitték ki, akikkel egy nővérke is ment, mivel a hír hallatán a családtagok gyakran elájultak. A nővérke ammóniás sóval segített felébreszteni az ájultakat. A Jókai regényekből készült tévéfilmekben is gyakori esemény volt az érzelmileg túltelített esemény, levél utáni elájulás.

Ájulás evolúciója

Hogyan maradhatott fenn az evolúció során egy ilyen válaszreakció, amely egy traumás, stresszes helyzetre lekapcsolja testünk irányítását, az agyunkat? Egyedileg csak nálunk, embereknél, vagy esetleg az állatvilágban is elterjedt dologról van szó?

Az utóbbi kérdésre tudunk talán legkönnyebb válaszolni, igen. A kutya és macskatartók gyakran tapasztalhatták, hogy egy fárasztó nap után, vagy az állatorvosnál injekció beadásánál vagy vérvételnél kedvencük elájult. A másik gyakori eset, az állatot szűk helyre zárva, az nem tud mozogni, nem tudja megfelelően kezelni a helyzetet és ilyenkor is gyakran elájulhat. Vajon a vadonban lehetséges ez? Csimpánzoknál vadonban dehidratált vagy erősen stresszelt helyzetben eszméletlenül eldőltek[ix]. Charles Darwin is leírt hasonló jelenségeket.

A jelenség élettanilag hasonlóan kezdődik, mint a jól ismert harcolj vagy menekülj válasz, amikor is adrenalin kerül a véráramba, megnő a vérnyomás, a szív hevesebben ver stb. Az ájulás esetében a stresszes szituáció hatására adrenalin kerül a véráramba, de ezután egészen más irányt vesznek az események. A paraszimpatikus beidegzésért felelős váguszideg a szívfrekvenciát lassító hatást fejt ki, egyfajta „fék” szerepét tölti be a szimpatikus idegi befolyás szívfrekvenciát gyorsító hatásával szemben. Félelmi állapotokban azonban a vágusz ideg aktivitása annyira megnőhet, hogy lelassul a szív, de akár meg is állhat. Egy speciális fóbiában, a vér és orvosi beavatkozás fóbiában (a köznyelvben „tűfóbia”) a hirtelen megnőtt váguszhatásnak tulajdonítható az ájulás vagy elgyengülés[x].

Lehet-e ennek túlélési értéke, fontos mechanizmusról van szó, ami megvédhetett minket bizonyos szituációkban, vagy egyszerűn a felfokozott adrenalin miatt fellépő heves szívverést, vérnyomást a szervezetünk megpróbálja kompenzálni és gyakran a másik irányba, túlzottan lecsökkentve az élettani jellemzőinket?

Adaptív előny?

Egy fordított közel U alakú görbével rajzolható fel az egymást követő jelenségek sorozata, amibe jól illeszkedik az ájulás is. Egy fenyegetést, egy ragadozót messziről megpillantva az első reakció a megfagyás, megdermedés, teljesen tudatában vagyunk mindennek, testünk azonban mozdulatlanná válik. Kimutatható ennek előnyössége, hiszen a ragadozók látása elsősorban a mozgásokra figyel, így ha mozdulatlanná válik a prédajelölt, akkor ezzel esetleg a ragadozót képes megtéveszteni, nem vagyok itt, nem mozgok. Sokszor ez nem elég, a ragadozó közelebb kerülhet, ekkor a védekező rendszer következő eleme kapcsol be, ekkor adrenalin kerül a szervezetükbe, és elindul a menekülés. Nem mindig sikeres ez, hiszen a ragadozó gyorsabb, erősebb lehet, ekkor megpróbálkozhatnak a harcoljjal, szembenézni a veszedelemmel[xi]. Nagyon hamar kiderülhet, hogy ez sem fog működni, ekkor a közeledő veszélyre a testük szimpatikus rendszere helyett a paraszimpatikus veszi át az irányítást és egy ismert dolog jelenik meg, a halottnak tettetés. Az oposszum esetében, vagy egy közelebbi példánál maradva, a macska hatására az egér néha hullának próbálja tettetni magát és ez sokszor beválik, hiszen a ragadozók gyakran otthagyják őket. 

A tapasztalatlan rókákat gyakran csapják be a kacsák ezzel a hulla vagyok trükkel, de a rókák idősebb, tapasztaltabb korukban már harapásokkal győződnek meg róla, hogy tényleg döglött kacsával van dolguk, vagy trükkössel[xii]. A háborús történelem nyüzsög azoktól az esetektől, amikor valakit nem öltek meg, mert úgy gondolták, hogy már halott[xiii], nem érezték a szívverésüket, hiszen az a paraszimpatikus irányváltás miatt annyira lecsökkent, a vérnyomásukkal együtt, hogy nem lehetett azt észlelni, halottnak hitték őket.

A módszer működését támogatja még, hogy mivel a testük feletti uralmat elveszítették, gyakran maguk alá ürítenek, hánynak, ami tovább riasztja a támadót. Az önvédelmi oktatók gyakran ajánlják a nőknek, hogy támadás esetén próbáljanak hányni, vagy bepisilni, mert ez eltántoríthatja a támadókat az erőszakos cselekedettől. Az embernél a teljes elájulás is bekövetkezhet, ami a halottnak tettetéssel szinte egybefolyik, míg az állatvilágban ritkábban jelenik meg a teljes eszméletvesztés. Elképzelhető, hogy vérvételkor, vagy oltáskor a közeledő tűre úgy tekint néhány ember, mint egy ragadozó fogaira, karmaira és hirtelen elájulhat.

Az evolúciós múltunkból a legvalószínűbb elő jelenség lehetett a halaknál megfigyelhető szívverés csökkentő védekezési módszer, a vizek nagy ragadozói, a cápák, ráják különösen a szívverés során jelentkező elektromos impulzusokat észlelik. Így azok a halak, amelyek képesek adott helyzetben annyira lelassítani a szívfrekvenciájukat, hogy azokat a ragadozó kevésbé, vagy egyáltalán ne érzékelhesse, azok túléltek és elterjedtek[xiv]. Látható, hogy evolúciósan nagyon régi, több százmillió éves tulajdonságról van szó. Az embernél hogyan, és mikor alakul ki?

Az Öböl-háborúban egy háborús övezet egyik szülészeti osztályán figyelték meg, hogy míg kint egész éjszaka szirénák szóltak, bombák repkedtek, addig szülészeten három újszülöttnél a születés után a nagy szirénázás kezdetekor, a hirtelen zajban a szívverésük egészen váratlanul leesett a normális 100-120-ról  40-60-ra, majd 2 perc múlva, ugyanolyan hirtelen visszatért a normális tartományba[xv]. Talán ez már az ősi védekező rendszerünk működésének egyértelmű jele ami a születés után megjelenhet az  emberi fejlődésben?

Az előzőleg leírtak alapján meggyőzőnek hangzik a cím, így a harcolj, vagy menekülj mellé belép a vagy ájulj el, tettesd magad hullának opció az erősen stresszes helyzetekre adandó válaszok közé, így ezeket a jelenségeket már, mint természetes védekezési rendszerünk tagjaként vizsgálhatjuk.

---

[i] Randolph M. Nesse , George C. Williams: Why We Get Sick: The New Science of Darwinian Medicine, Vintage; 1 edition (January 30, 1996)

[ii] Margie Profet: The Function of Allergy: Immunological Defense Against Toxins, The Quarterly Review of Biology, Vol. 66, No. 1 (Mar., 1991), pp. 23-62

[iii] David Haig: Genetic Conflicts in Human Pregnancy, The Quarterly Review of Biology, Vol. 68, No. 4 (Dec., 1993), pp. 495-532

[iv] Samuel M. Flaxman, Paul W. Sherman, Morning Sickness: A Mechanism for Protecting Mother and Embryo

The Quarterly Review of Biology, Vol. 75, No. 2 (Jun., 2000), pp. 113-148

[v] Edmund Kenwood LeGrand, Joe Alcock, Turning Up The Heat: Immune Brinksmanship In The Acute-phase Response, The Quarterly Review of Biology, Vol. 87, No. 1 (March 2012), pp. 3-18

[vi] Edmund K. LeGrand, Evolutionary thinking as a tool in pharmaceutical development Drug Development Research, Volume 52, Issue 3, pages 439–445, March 2001

[vii] Blair P. Grubb: The fainting phenomenon: understanding why people faint and what to do it, Malden: Blackwell-Futura, 2007.

[viii] Edward T. Crosby et al: Epidural for Labour and fainting fathers, Canadian Journal of Anesthesia 36,1989, 482 p.

[ix] J. Gert van Dijk: Fainting in animals, Clinical Autonomic Research, August 2003, Volume 13, Issue 4, pp 247-255.

[x] Porges, Stephen. (2001). The polyvagal theory: phylogenetic substrates of a social nervous system.. International Journal of Psychophysiology, 42, 123-146..

[xi] H. Stephan Bracha: Freeze, flight, fright, faint:adaptionist perspectives ont he acute stress response spectrum , CNS spectrum, 2004 vol 9, 679-685.

[xii] Alan B. Sargeant et al: Death feigning by ducks in response to predation by red fox, American Midland Naturalist, 1975, vol 94, 108-119.

[xiii] http://www.history.ucsb.edu/projects/holocaust/NinasStory/letter02.htm

[xiv] http://www.howfishbehave.ca/pdf/Feigning%20death.pdf

[xv] I. Yoles at al: Fetal fright bradycardia brought on air –raid alarm in Israel, International Journal Of Gynecology Obstetrics 1993, vol 40, 157p.