kávémesék:A páviánok, az elefántok és a mai Magyarország

A páviánok rendkívüli módon szociális lények, lehetne ez a hét mottója, hasonlóan hozzánk, nagy kolóniákban élnek vegyesen, minden korcsoportú nőstények és hímek együtt. A csoport egyértelmű védelmet jelent minden tagja számára a ragadozók ellen, több szem többet lát alapon. Mindenevő állatok, de elsősorban a könnyen elérhető alacsony kalóriatartalmú növényeken tengetik az életüket, néha egy egy kalóriában dúsabb gyümölcsbokorra bukkannak, vagy valami húsfélére. Ezek azonban csak nagyon ritka esetek, nem ez a jellemző. Ilyenkor a főnök, a legerősebb, legnagyobb hímek monopolizálják ezeket a forrásokat, sőt az elérhető fogamzóképes nőstényeket is, ezek általában együtt járnak. A főnök mindent akar, mindent visz, számár ez az egyetlen út, a csoport érdekei nem érintik, csak ő létezik. 

Az elefántoknál egészen más a felállás, a felnőtt hímek külön életet élnek, nem tagjai semmilyen elefántcsordának. Nőstények és a fiatalabb egyedek, hímek is, alkotnak egy csordát, ahol a legidősebb, legtapasztaltabb egyedek a vezetők. A bölcsességük és korábbi tapasztalatuk alapján állnak az élre, és a csapat érdekeit veszik számításba csak, ez az első. A táplálékuk nagyon szétszórtan helyezkedik el, nem igazán kisajátítható, és a nőstényekért pedig a hímek megküzdenek. Mivel egyik forrás, az étel, és a reprodukciós sem monopolizálható, a hímeknek nem érdekük a dominancia, nem okoskodnak, nem főnökök, inkább távol, magányosan töltik napjaikat. Náluk sem ideális a demokrácia, itt minél idősebb valaki, annál okosabb talán, és így többet számít a szava, őt követik elsősorban. Ez rendben van, mondanák az éles szemű kritikusok, de mi köze a páviánok és elefántok környezetének az emberekhez?

Közeli rokonaink a csimpánzok, a bonobok is azonos módon reagálnak a környezetük változásaira, sőt a természeti emberi csoportok is. A gyűjtögető életmód során nincs lehetőség vagyonok felhalmozására, nincsenek kisajátítható források, nem jelenik meg vagyoni elkülönülés, nincsenek pávián főnökök, a vezetők a rátermettség és tapasztalat szerint lesznek azok. Egy egy népcsoport amint egy kissé eltérő irányba indul el, azaz állatokat tart, gazdálkodik egy kis földecskén, megjelenik a mezőgazdaság az életükben, ez már nagyon jó alapja a felhalmozásnak, a vagyoni különbségek létrejöttének és a pávián típusú vezetők virágzásának, ha élhettek ezzel a zavaró képpel.

Első megközelítésben a környezeti források, és azok milyensége dönti el, hogy milyen csoportban élnek az állatok, és hogy milyen vezetőik vannak. Az ember hihetetlen rugalmas, és eljutott arra az értelmi szintre, hogy a környezetét ő határozza meg, sőt. Abban az esetben, ha az erőforrásokat nem egyenlő arányban osztjuk szét, akkor bizony elengedhetetlenül megjelenik a felhalmozás. A felhalmozás pedig további elkülönüléshez, egyenlőtlenséghez vezet. Az eredmény, ha elfogadjuk a fenti állatvilágból nyert képet, akkor sajnos ez azt jelenti, hogy a társadalmunkban egyre több pávián típusú vezető jelenik meg, akiket csak a saját forrásaik, és azok megtartása érdekel a csoport és tagjainak élete az pedig nem igazán. A mai idők kedveznek, a kormányunk és annak vezetői létrehoztak egy olyan egyenlőtlenségi ollót, aminek egyenes következménye a páviánok elterjedése.

A páviánok azonban folyamatos stresszben élnek, minden oldalról fenyegetik őket, és ezért korán halnak. Az elefántok viszont a leghosszabb kort is megélhetik. Válasszunk.

kávééémesék?: A boldogság tíz eleme

Szociális lények vagyunk, szeretünk együtt tenne venni, együttműködni kisebb nagyobb célok elérésére. Ezt nem tudjuk megkerülni, és bármiről is legyen szó velünk kapcsolatban, a központban mindig ez van és ez is lesz. Az ősi közösségek, vagy a mai modern természeti népek körében is a csoportból való kitaszítás, kizárás a legnagyobb büntetés, ami érheti az egyént, gyakorlatilag gyakran a sorsa ezzel el is dőlt. Mindezek fényében a pszichológusok szerint a boldogság tíz faktora:

Élj a jelenben, a jövőbeli tervek gyakran elrontják a jelen megélését, sőt ronthatják annak minőségét is, felesleges összehasonlításokkal.

Nem lehet az örök boldogságban élni, de törekedni kellene a pozitív érzelmek gyakoriságának, megjelenésének növelésére.

Ahogy látok egy pár nappal ezelőtt, minél huzamosabb ideig vagyok boldog állapotban, az egészségem annál jobb.

Élményeket, új tapasztalatokat szerez, készségeidet fejleszd, ne cuccokat gyűjts, azok elporladnak, elromlanak. Ezekre fogsz emlékezni, ezek határoznak meg téged.

Az ételek, a barátok és a szex, a mindennapi kis boldogságok alapelemei.

Együttműködés másokkal, családtagokkal, barátokkal, kollégákkal egy közös cél eléréséért.

Minél több társaság, közösség tagja lenni.

Új dolgokat tanulni, az egész életutunkon keresztül botladozhatunk így úgy, de jobban megéri, ha folyamatosan megismerkedünk a világgal és megtanuljuk, hogy mire vagyunk képesek.

Játék, ezt nem kell magyaráznom, rengeteg bejegyzést írtam ebben a témában, a könyvemben egy egész fejezetet szántam rá.

Eredetiség keresése, ne elégedjünk meg az elénk tálalt elképzelésekkel, véleményekkel, keressük az egyedit, az eltérőt, a másságot.

Hát ennyi, nem kis feladat ezeket fejbe tartani, de nem is kell, minden ember a saját módján boldog vagy boldogtalan, de nagyon elcsodálkoznék azon, ha a fenti felsorolás elemei nem vennének részt ebben.

Kávémesék: A kerekes bőröndök esete az evolúcióval

A technikai innovációk világában élünk, akármerre vetül szemünk sugara, mindenütt újabb és újabb kütyük, cuccok vesznek körül minket. A régmúlt kőkorszakból is az emberi elme találékonysága találta meg a kiútat, tehát ennek köszönhetjük kiemelkedésünket és elterjedtségünket a Föld nevű bolygón. Már egy kis könnycseppet is elmorzsoltam a szemem sarkában, annyira meghatódtam. Megérkeztünk, tehát a Homo sapiens valójában inkább Homo innovatio kellene neveznünk?

Megkérdeztek az USA-ban, Angliában, Finnországban hétköznapi embereket, az utca emberét, ha így jobban tetszik, hogy a saját életükre mennyire igaz ez, ők mit találtak ki, mit faragtak maguknak, min változtattak a háztartásukban, amire azt mondhatják, hogy ők találták ki. A válaszolok mindössze 5-6%-a állította azt, hogy feltalált valamit. Nem sok, ezek szerint sok újdonságért az emberek huszadának elméje felelős. Talán mégsem vagyunk annyira Homo innovatio.

Az első bőröndök nagy böszme dinoszauruszok voltak, ráadásul tele bendővel, nehezen lehetett őket vonszolni, nem lehettek nagyon praktikusak, mekkora ötletnek, megoldásnak találjuk ma a kerekes bőröndöket, holott több évtized telt el míg ezek megjelentek és elterjedtek. 10-20 év szükségeltetett erre az egyszerű megoldásra, ami milliók életét könnyítette meg. Miért?

A válasz nagyon messziről, a régmúlt idők hajnalából érkezik, az emberi elme, az agyunk nem technikai problémák megoldásának eszköze, hanem szociális innovációk kincsestára. A csoportos együttélés kívánalmainak próbál megfelelni, ki kivel, miért mit csinál, hogyan tudok ebbe bekapcsolódni. Az együttműködés, együttélés által támasztott problémák ténylegesen az élet-halál kérdések lehettek egy vad világban, az hogy együtt kergessünk el támadó vadállatokat sokkal fontosabb, mint egy új pattintott kő kifejlesztése, vagy egy színes ruha összevarrása. Az emberi elme működését jelen témánk alapján két szélsőség között lehetne elhelyezni, az egyik szélén a technikai innovátorok, a másik oldalon a szociális feltalálók helyezkednek el. A technikai oldalon az enyhe autista, főleg férfi tudósok, míg a másik oldalon a nők nagy része helyezhető el, az emberek többsége pedig a számegyenes bármelyik pontján felbukkanhatnak, de sűrűbben vagyunk a női, szociális oldalon.

Érdekes kérdéseket vett fel a vázolt felosztás, hogyan milyen módon lehet az egyes embereket mozgatni ezen a pályán, hogyan válhat valakiből elsőrendű feltaláló, ha igazából az emberi kapcsolatok érdeklik, vica versa, ha autista, csak a tárgyak érdekelnek emberke vagyok, hogyan lehet elérni nálunk, hogy az emberek is felkeltsék a figyelmünket?

Csak a szépre emlékezem

Újabb év telt el az életünkből, és talán ideje lenne, hogy a fenti kis mondás szerint kezdjünk el élni. Elise Kalokerinos és néhány segítője idősebb és fiatalabb egyéneket hívtak be a laborjukba, és aranyos kis állatképeket, és csúnya balesetek helyszínéről felvett fényképeket mutogattak a résztvevőknek. A memóriájukra voltak kíváncsiak, és valóban, az idősebb emberek a kis tündi bündi állatokra jobban emlékeztek, mint egy baleset szörnyű képeire, a fiatalabb kísérleti alanyok mindkettő típusú fényképekre azonos eséllyel emlékeztek, náluk nem lépett fel ez a jelenség.

A kísérlet ezután kezdődött el igazából, egy és két év múlva újra behívták a résztvevőket és vérmintát kértek tőlük, amiből az immunrendszerük működésére voltak kíváncsiak, és nem nagy meglepetésükre azok, akik a pozitív képeket részesítették előnyben, erősebb immunrendszerrel bírtak. Miért is?  

Az agyunk a legenergiaigényesebb szervünk, nem mindenkinél, zárójel bezár, az energiánk 20%-ra tart igényt, állandóan, nem lehetséges, hogy egy pillanatra, percekre kikapcsoljon. Tőle nem tudunk kölcsönkérni, ha máshol erre égető szükségünk lenne, nem ad a kis kapzsi. Az izmainktól kérhettünk, ők is nagy fogyasztók, de ha máshol szükségünk lenne egy kis energiára, akkor az izmaink kikapcsolása, leülünk, lefekszünk, képes annyit kölcsönözni, amennyire szükségünk lehet. Kivételes esetekben azonban, kerget minket egy mamut, vagy mi kergetjük őt, ezekben az esetekben ne számítsunk erre az energiaraktárra sem. Az immunrendszer okosabbnak tűnik, ő immunsejteket tárol egy későbbi felhasználásra, nem a probléma, betegség, parazitatámadás esetén lép csak teljes működésbe, ő már előre gondolkodik, rengeteg sejtet tárol a testünkben, amelyek vész esetén aktiválódnak. Mikor érdemes ezeket termelni? Akkor, amikor boldogok, nyugodtak vagyunk, ekkor nem kerget minket a tatár, nem igényelnek más szerveink plusz energiákat, dolgozhatunk a jövő támadásai ellen.

Ha hosszasan boldogtalan életet élünk, akkor az állandó stressz, az állandó mozgás nem engedi, hogy a megfelelő védelmi immunhadsereg készen álljon egy alattomos támadás ellen, megjelenik a depresszió, a rák, stb. Még az is jobb, ha cigizve iszogattunk és zabálunk, de a barátaink társaságában, mintha otthon egyedül búslakodunk a múltunk befejezetlen problémáin.

Éljünk a mának, és csak a szép dolgokra emlékezzünk.

Kávémesék: Káosz, rendezettség és hányás

Csányi Vilmos egyik kedvenc gondolkodom és egyben példaképem is fogalmazta meg több alkalommal is írásaiban, hogy egy jelenség leírásához, és a tudományos berkekben való elfogadtatásához két szinten, fizikai, kémiai, élettani stb, kellene megfelelnie, és ezeknek egymással kompatibilisnek, összeegyeztethetőnek kellene lennie a vizsgált gondolatnak, elképzelésnek. Most ezzel én is megpróbálkozom a világegyetem, az élet termodinamikai leírásával egy nagyon lényeges jelenséget a hányást közelítve meg.

A végtelen káosz sötét óceánjában kis rendszigetecskék úszkálnak, mint egy kikeverés előtt álló palacsintatésztában a lisztgolyócskák, és ezeken a kis rendszigeteken éldegélünk mi is, szintén a környezetünkhöz képest rendezetten. Ehhez és ennek hosszabb idejű fenntartásához rengeteg energiát igényelünk, napjaink, időnk nagy részét ezzel töltjük, a rendezettséget fenntartjuk: főzzünk, eszünk, emésztünk. Olyan ételnek nevezett dolgokat is beengedünk a szervezetünkbe, amelyek nem oda valóak, a testünk rendezett állapota ellen dolgoznak, szépen megfogalmazva növelik az entrópiánkat. Sajnálatunkra ezek csökkentik az életben maradásunk esélyeit, és a reprodukciónkat sem támogatják igazán.

 Háromféle támadásnak vagyunk folyamatosan kitéve: biológiai, kémiai és mechanikai. Mindhárom fenyegetés képes lerombolni a sok év alatt felépített rendünket, a testünket és végeredményül átalakít minket egy olyan egyensúlyi állapotba, amit mi egyszerűen halálnak nevezünk. A támadások ellen nem vagyunk védtelenek, minden érzékszervünknek létezik olyan komponense, alrendszere, amelyek ezekkel a lehetséges veszélyekkel foglalkozik. Néha azonban a külső rendszerek elfoglaltak, vagy nem dolgoznak az elvártaknak megfelelően, ekkor mérgező, vagy romlott táplálék kerül a testünkbe, de még az így kialakult helyzettel is képesek vagyunk megbirkózni, kihányjuk a nem oda való dolgokat. A mérgező növényeken kívülről ritkán látszik az, hogy a halálunkat okozhatják, és nem mindig vannak okos felnőttek a környéken, akik ismerik azokat. Ilyenkor jól jön egy kis hányás.

A rendszer működésének egyik modern kori példája a tengeri betegség, de létezik légi betegség is, többnyire a látási ingerek és az egyensúlyérzékelés közötti ellentétek okozzák. Az ember nem utazásra fejlődött ki, általában saját lábunkon mozogtunk, és ekkor általában nem lépett fel a fenti rosszullét. A látásunk is ezt tükrözi, a mozgásunkra van kalibrálva, teljesen szinkronban van a végzett tevékenységünkkel. A testünk mozog, lép, fut, a szemünk pedig ezt képezi le, párhuzamosan ezt támogatja.

Ha az ősember időszakában egy méreg került a szervezetünkbe, az általában az agyi áramköröket, és a látást is befolyásolta, homályossá vált az, szédültünk, elájultunk. Ha ez fellépett a paleo korszakban erre legjobb válasz az lehetett, hogy ki a szervezetből, hányás. A mai, modern időszakukban is nagyon jól működik ez a védelmi rendszer, ha valamilyen eltérés van az érzékelésünk és a mozgásunk között, azt az emberi test mérgezésnek véli, és elindul a hányás. A tengeri betegségnek pontosan ez az alapja, a látvány és a mi saját testünk mozgása nincs szinkronban.

Na így jutottunk el a világegyetem rendjétől az igazán fontos és központi témánkhoz a hányáshoz.

A puzzle világ és a rák ellenszere

Pár száz éve óriási változás történt a tudományos világban, egyre több dologról egyre többet kezdtünk el tudni, és ez oda vezetett, hogy mára kihaltak a polihisztorok, és manapság minden tudós csak és kizárólag a saját területének egy kicsiny részét ismeri. Egy hatalmas puzzle-ben veszünk részt, de sajnos mindenkinek csak egy darabka jutott, azt próbálja meg megismerni, színes vonalak kavalkádjából próbálkozzunk az egészre következtetni. Ez csakis egy bohóchal képe lehet, nem inkább egy felhőkarcoló, vagy mégsem, egy bébielefánt aki egy kávéscsésze szélén egyensúlyoz, az orrán pedig két hangya beszélget. Szürreális.

Az utóbbi 10 évben bátor kutatók egy csoportja evolúciós és ökológiai elképzeléseikkel próbálnak új életet lehelni a rákkutatás megrekedt helyzetébe. Minden második, harmadik héten szédületes hírek kapnak lábra, megvan minden rák ellenszere, egereken, patkányokon már tesztelték, pár nap, hónap, év és az embereken is sikeresek lesznek. De hol vannak ezek az eredmények? Nehéz egy ennyire diverz betegségformára általános gyógymódot , esetleg gyógyszert találni, talán könnyebb lenne, ha kívülről rátekintve egy egységes képet adhatnánk, hogy pontosan mi az a közös pont, anyag, gén, ami az összes rák kialakulását elindíthatja. A szennyezők a környezetünkben, vagy a rossz génjeink, esetleg a kettő együtt?

Számítógépes szimulációban tesztelték elképzelésüket az említett kutatók, és mint legtöbb esetben pozitív eredményt kaptak, de mit is állítottak?

Nagyon egyszerűen szerintük a rákos burjánzások egyedüli és egyben közös oka a túl sok energia. Testünk a sejtjeit, különösen az állandóan osztódókat egyfajta elnyomásban tartja, nem ad nekik sok energiát, anyagot az osztódásokhoz. Ha ez az elnyomás valamiért megsérül, akkor megnő az adott sejtcsoporthoz leosztott anyagok, energiák mennyisége, amit az arra használ, amire képes, sok sejtet alkot, és ezek közt rengeteg hibásat is.

 Úgy érzem nagy szükség volt erre, egy pillanatra felvillant az egész kép, persze lehet, hogy nem jó, de a puzzle néhány darabja most nyert értelmet. Bármilyen elváltozás az emberi testünkben, aminek hatására megnövekszik az energiaáram egyes szerveinkben, ott megnő a rák kockázata. Például, ha folyamatosan értágítót használók, ezzel pontosan ezt érhettem el, sajnos az alkohol a legismertebb ilyen szer, nem is csoda, hogy ez áll sok rák hátterében. Az elhízás, a túlzott cukorfogyasztás, a krónikus gyulladások, hogy csak néhány olyan folyamatot említsek még, amelyek jól beilleszthetőek a puzzleba. Még két kis képrészletet említek csak, az egyik a sport, ami ugye általában csökkenti a testünk energiaszintjét, és az éhezés is, mindkettő alacsony rákkockázattal jár.

Mindkét típusú megközelítésnek megvan a szerepe a tudósok életében, munkásságában, de nem szabadna elveszni a részletekben, ismerni kellene a lehetséges képeket, amelyek egy kicsiny részén dolgozunk. Másképp nincs az egésznek semmi, de semmi értelme. Az életünk más részeire is alkalmazható a fenti kettős leírás, a nagyon  pici, részletes, de a nagy, egész kép is legyen meg bennünk. Sz é p N a p o t .

Kávémesék: Kedvencem

Néhány évvel ezelőtt Peter Skillman (találó neve van) tervező és egyben mérnök is kitalált egy versenyt. Hónapokon keresztül járta Kalifornia egyetemeit, iskoláit és négy fős csoportokat kért fel, hogy végezzék el az általa kitalált nagyon egyszerű kis feladatot. A lehető legmagasabb építményt kellett összetákolniuk az alábbi hozzávalókból:

20 db nyers spagetti tésztaszál

1 méter átlátszó ragasztószalag

1 m madzag

1 db mályvacukor

Az egyetlen és legfontosabb szabály az volt, hogy a cukorka az épület tetejére kellett, hogy kerüljön. Egyszer egy üzleti iskola tanulói, és egy óvodásokból összeverbuvált négyes-négyes csapat mérte össze az erejét, vagy inkább a kreativitását. Az idősebb csapat tagjai összegyűltek és nagyon okosan összedugták a fejüket, stratégiákat próbáltak meg kitalálni, megvizsgálták az anyagokat, rengeteget vitatkoztak, nagyon sok ötletet generáltak, teljesen racionálisan átgondolták az előttük tornyosuló feladatot. Pontosan úgy, ahogy ma egy felnőttekből álló csoport dolgozik egy problémán a mindennapi munkája során. Végül felosztották a munkát és megépítették az elgondolásukat.

Aki megfigyelt már kisgyermekeket csoportban valamilyen tevékenységet végezni, annak nem okozók meglepetést azzal, hogy ők egészen más módon viszonyultak ehhez a kihíváshoz. Nem volt stratégiájuk, nem analizálták a helyzetet, nem kérdezgettek egymástól semmit, nem terjesztettek elő semmilyen tervet, elgondolást. Ehelyett közel álltak egymáshoz és elkezdtek dolgozni az anyagokkal, ide tették, oda tették, próbálkoztak. Elkezdtek építeni, minden előzetes terv, megbeszélés nélkül, nagyon rövid kis párbeszédek hangzottak el közben, ezt ide ne oda, az nem jó, így csináld. Ha lenne egy millió forintom, akkor nem kétséges, hogy melyik csapatra tettem volna fel, és vesztettem volna természetesen. Az üzleti iskola sztárjai 25 cm-es építményt voltak képesek összehozni, míg a gyermekek 65 cm-est, két és félszer magasabbat, mint az idősebb, okosabb, tapasztaltabb emberek csoportja. Azóta rengeteg elemzés jelent meg erről, ezzel már nem is foglalkoznék, mindenki találgassa azt, hogy miért okosabb, ügyesebb négy óvodás, mint négy egyetemista.

Számomra jelentősebb a fenti kísérlet tanulsága: vigyázat óvónénik, nagyon figyeljük a ránk bízott csemetéket, mert, ha nem vagyunk eléggé szemfülesek, akkor bizony akár összerakhatnak egy űrhajót kartonpapírokból, meg hurkapálcikából az oviban, és huss, irány a Hold.  

Kávémesék: A kompromisszum és a barlangi medvék kihalása

Körülbelül 24.000 éve haltak ki, de egykor annyira elterjedtek voltak, hogy a barlangokban található maradványaikat az első világháborús időszakban foszforforrásnak használták, földek termőképességének javítására, és a háborús bombákba is. Spanyolországtól közép-Oroszország barlangjai telis tele vannak a hatalmas csontjaikkal, egész koponyáikkal. A hímek akár 1000 kg-osak is lehettek, míg a nőstények beérték a szerényebb 250 kg-val. Általában, ha egy faj hím és nőstény egyedei ennyire eltérő nagyságúak az erős szexuális szelekcióra utal, magyarul a hímek testi erejükkel, termetükkel harcoltak a nőstények kegyeiért. Télen a nagy fagyok beálltával jó medvéhez illően téli álomra vonultak, amit egy kis vízivásért olykor olykor megszakítottak. A kihalásuk időszaka egybeesett egy kisebb jégkorszakkal, aminek a szerepe a kihalásukban nem tisztázott, de a barna medvék, a farkasok vagy az oroszlánok is túlélték ezt az időszakot, akkor mi lehetett a gond a barlangi medvével?

Az első elképzelés szerint a táplálékuk: a fogazatuk feltérképezése alapján elsőre azt mondhatnánk, hogy kizárólag növényekkel táplálkoztak ezek a nagy testű állatkák, aminek a megritkulásával sajnos a kihalásuk is borítékolható lett. A barna medvék mindenevők, a farkasok és oroszlánok a hús kedvelők táborába tartoznak, tehát eléggé flexibilis, hogy mit képesek elfogyasztani, egy hatalmas termetű növényevő nagy gondban lehet egy hosszas téli időszakban. Marius Robu és kollégái a Románia területeken gyűjtött maradványok alapján inkább amellett kardoskodik, hogy mindenevők lehettek ezek az állatok,a kutatók izotópos vizsgálatok alapján próbálják bizonyítani igazukat. A nitrogén 15-ös izotópja gyakoribb azon állatok szőrében, akik mindenfélét megesznek, mint a kizárólag növényeken élők bundájában. Szerintük elsősorban a helyi növényeken éltek a medvék, de alkalmanként, a körülmények kényszerítő hatása miatt húst is magához vett a kis macink. Még a bambuszrágcsáló pandamaci is elrág egy jó kis steaket, ha hozzájut.

Más problémára utaló jelet is találtak okos kutatóink, a macik fejében az agyuk jóval kisebb volt, mint más rokonaiknál, nem növesztettek felesleges szerveket, hiszen abban a hidegben, zsírra, hájra és nem agyacskára lehetett szükségük. A téli időszakra a testükben felhalmozott zsírhoz az állatok agya nem fér hozzá, illetve az energiához, amit belőle kinyer a nagy test. Az agy amúgy az energiáink közel egyötödére igényt tart, tehát egy nagyon energiaigényes szerv, ha nem szükséges nem lesz nagy agya egy állatnak. Az emberi társadalom hasonló jelensége, ha nincs rá szükség (mármint agyra) akkor nem lesz, ezt csakis zárójelesen jegyezném meg. Visszatérve a macikhoz és végzetükhöz, választásuk a nagy agy és az ezzel járó előnyök, lásd flexibilisebb választások az étel tekintetében. Ők azonban az étrendi változtatások helyett a nagy bendőt részesítették előnyben, az agyuk maradt kicsi, a hasuk nagy. A kettő együtt nem működhet, ez egy örökös törvénye az evolúciónak, folyamatos kompromisszumok egymásnak feszülése.

A végeredményt azonban nem képes megjósolni, és ez gyakran fajok kihalását okozhatja, mint az esetünkben, a barlangi medvével is ez történhetett. Lefeküdt téli álmot aludni korgó, üres hassal és bármikor is ébredt fel, a hideg jégkorszakban találta magát, és ahelyett, hogy húsételt keresgélt volna, maradt a jól bevált zöldségeknél, amelyek viszont nem szeretik a hideget, nem igazán virágoznak télen, éhes gyomorral visszafeküdt.

Hasonló az emberi életünk választásaihoz, ha az energiáim, időm nagy részét erre és erre szánom, akkor nem marad másra, és gyakran csak sokkal később derül ki, hogy a korábbi kompromisszumos döntésünk nem volt éppen a legjobb, de ekkor már éhesen bolyongunk a fagyott sztyeppén némi zöldség után szimatolva.

Kávémesék:A gyerekjáték nem gyerekjáték

Több ismerősöm is ajánlott más és más címeket, de maradnék a reggeli kávé mellé szóló kis történetek, leginkább gondolatmorzsák megszokott címénél. Remélem, szerzek egy két kellemes percet a gőzölgő fekete nedű mellé. Kezdjük is el.

Thomas Edison népszerű mondása szerint egy új találmányhoz 1 százalék inspiráció, és 99 százalék veríték szükségeltetik. Egyszerű a kereket feltalálni, de míg ebből használható eszköz lett nagyon hosszú idő telt el. A kerék, míg kerék lett belőle sok fizikai paramétert, rengeteg időt és egyéb hozzáértő munkát igényelt. Honnan szerezzük, hogyan, mikor tanuljuk, tanultuk meg ezeket a mentális eszközöket, amelyek szükségesek ehhez és a mindennapi kreativitásunkhoz, a mindennapi munkánkhoz?

 Felix Riede archeológus szerint a gyermekkorunk során, a játék nem csupán a kis csöppségek fejlődésének elengedhetetlen része, de ez alapozhatja meg a későbbi technológiai gondolkodásának fejlődését, nem csak az adott egyénnek, de az egész kulturális, társadalmi közegnek is, amelyben felnővünk. A felnőttek nagyon komoly munkát fektetnek egy egy elgondolásuk kifejlesztésébe, annak megvalósításába, miközben a gyermekek természetes módon kísérleteznek a körüllöttük heverő fizikai objektumokkal, ezek egy részét nevezzük el játéknak, valójában minden az számukra. Ha igaz az elképzelése az úriembernek, akkor az emberiség jelentős találmányai, a kerék, a szövőgép, a számítógép, gyerekjátékok során fejlődhetek, vagy akkor csírázhatott ki a kis emberkék fejében, amit később, felnőtt korukban kamatoztathattak. A gyerekjátékok és azok fejlődése alakíthatta ki az emberiség nagy találmányait? Azt az emberi maradványokból régóta tudjuk, hogy az ember rendkívüli hosszú gyermekkorral rendelkező faj, és ez az idő, amit a mi van ha típusú játékokra fordíthatunk többek között. Jelenleg még senki nem vizsgálta meg ilyen szemszögből a régi gyerekjátékokat. Minden nemzet, minden nép gyermekei játszanak, és legtöbbször a felnőtt eszközök kicsinyített változataival, kis kosarakkal, kis szövőmasinával, pici autókkal. Ha veszünk egy kis közösséget, társadalmat, akkor a gyermek egy miniatűr eszközzel kísérletezhet, új használati tereket találhat ki, aminek az eredményét később hasznosíthatja ő és a közössége is. Mindez azt feltételezi, hogy egyes gyerekjátékok elterjedtsége megelőzi az adott játékkal kapcsolatos felnőtt tevékenységek fejlődését.

April Nowell és kollégái egy 4500 éve Grönlandon élő közösség mindennapjait vizsgálták meg, és azt találták, hogy a földrész első meghódítói nem vittek magukkal és nem is igazán használtak, mármint a gyermekeik, játékokat, és nagyon elenyésző innováció jellemezte őket. 800 éve egy újabb bevándorlási hullámban egy másik népcsoport jelent meg, ők viszont gyermekeiket kis kajakokkal, apró nyilakkal, babákkal látták el, mint játékok. Az ő megjelenésük érdekes módon egybeesett új, felnőtt technológiák elterjedésével, újabb horgászó horgok, biztonságosabb halászhajók és melegebb ruhák. Egyetlen szépséghibája van ennek a kutatásnak, hogy a pontos időrendi sorrend nem tisztázott, mi volt előbb a gyerekjáték, vagy a találmány, mi minek a másolata? Talán ez nem is annyira döntő, lehetséges,  hogy együtt fejlődtek, egy gazdagabb anyagi kultúrával rendelkező nép új játékokat képes adni gyermekeik kezébe, azok pedig megtermékenyítik a kis bucikat, és ez felnőtt éveikben további innovációk forrása.

Mivel játszanak a mai kis gyermekek, hogy a jövő innovátorai szülessenek meg belőlük? Tabletekkel, számítógépekkel?