Kávémesék: Káosz, rendezettség és hányás

Csányi Vilmos egyik kedvenc gondolkodom és egyben példaképem is fogalmazta meg több alkalommal is írásaiban, hogy egy jelenség leírásához, és a tudományos berkekben való elfogadtatásához két szinten, fizikai, kémiai, élettani stb, kellene megfelelnie, és ezeknek egymással kompatibilisnek, összeegyeztethetőnek kellene lennie a vizsgált gondolatnak, elképzelésnek. Most ezzel én is megpróbálkozom a világegyetem, az élet termodinamikai leírásával egy nagyon lényeges jelenséget a hányást közelítve meg.

A végtelen káosz sötét óceánjában kis rendszigetecskék úszkálnak, mint egy kikeverés előtt álló palacsintatésztában a lisztgolyócskák, és ezeken a kis rendszigeteken éldegélünk mi is, szintén a környezetünkhöz képest rendezetten. Ehhez és ennek hosszabb idejű fenntartásához rengeteg energiát igényelünk, napjaink, időnk nagy részét ezzel töltjük, a rendezettséget fenntartjuk: főzzünk, eszünk, emésztünk. Olyan ételnek nevezett dolgokat is beengedünk a szervezetünkbe, amelyek nem oda valóak, a testünk rendezett állapota ellen dolgoznak, szépen megfogalmazva növelik az entrópiánkat. Sajnálatunkra ezek csökkentik az életben maradásunk esélyeit, és a reprodukciónkat sem támogatják igazán.

 Háromféle támadásnak vagyunk folyamatosan kitéve: biológiai, kémiai és mechanikai. Mindhárom fenyegetés képes lerombolni a sok év alatt felépített rendünket, a testünket és végeredményül átalakít minket egy olyan egyensúlyi állapotba, amit mi egyszerűen halálnak nevezünk. A támadások ellen nem vagyunk védtelenek, minden érzékszervünknek létezik olyan komponense, alrendszere, amelyek ezekkel a lehetséges veszélyekkel foglalkozik. Néha azonban a külső rendszerek elfoglaltak, vagy nem dolgoznak az elvártaknak megfelelően, ekkor mérgező, vagy romlott táplálék kerül a testünkbe, de még az így kialakult helyzettel is képesek vagyunk megbirkózni, kihányjuk a nem oda való dolgokat. A mérgező növényeken kívülről ritkán látszik az, hogy a halálunkat okozhatják, és nem mindig vannak okos felnőttek a környéken, akik ismerik azokat. Ilyenkor jól jön egy kis hányás.

A rendszer működésének egyik modern kori példája a tengeri betegség, de létezik légi betegség is, többnyire a látási ingerek és az egyensúlyérzékelés közötti ellentétek okozzák. Az ember nem utazásra fejlődött ki, általában saját lábunkon mozogtunk, és ekkor általában nem lépett fel a fenti rosszullét. A látásunk is ezt tükrözi, a mozgásunkra van kalibrálva, teljesen szinkronban van a végzett tevékenységünkkel. A testünk mozog, lép, fut, a szemünk pedig ezt képezi le, párhuzamosan ezt támogatja.

Ha az ősember időszakában egy méreg került a szervezetünkbe, az általában az agyi áramköröket, és a látást is befolyásolta, homályossá vált az, szédültünk, elájultunk. Ha ez fellépett a paleo korszakban erre legjobb válasz az lehetett, hogy ki a szervezetből, hányás. A mai, modern időszakukban is nagyon jól működik ez a védelmi rendszer, ha valamilyen eltérés van az érzékelésünk és a mozgásunk között, azt az emberi test mérgezésnek véli, és elindul a hányás. A tengeri betegségnek pontosan ez az alapja, a látvány és a mi saját testünk mozgása nincs szinkronban.

Na így jutottunk el a világegyetem rendjétől az igazán fontos és központi témánkhoz a hányáshoz.