Néha úgy érzem, hogy az emberiség
eltévedt egy sűrű erdőben és körbe körbe jár. Időnként felfedezünk olyan
dolgokat, amiket már réges régen leírtunk, megtanultunk, de mégis valamiért
elfelejtődött, a közös emlékeink közül törlődött. A mostani időkben is nagy
figyelmet kapott, kap az emberek ilyen olyan céllal történő irányítása,
befolyásolása.
José Delgadó a 60-as években már
elektródákat ültetett állatok agyába, azzal a céllal, hogy irányíthassa őket.
Egy sor majomba helyezte el a kis elektródákat és gyakorlatilag tetszés szerint
tudta a hímek agresszióját csökkenteni, növelni, az alfahímekből alárendelt
anyámasszony katonáit csinált, de fordítva is tökéletesen működött a dolog,
alárendelt szolgákból alfahímek lettek.
A professzor bábjátékossá vált, kedve szerint mozgatta a figurákat.
Majd
megjelent a kis összefoglaló könyve, amiben már kényes kérdéseket feszeget, mi
van ha egy őrült tudós rángatja a zsinórokat, de akkor ki irányítja a
bábjátékost?
Egy alkalommal egy vad bikába is
ültetett irányító elektródát és most a professzor lépett az arénába, matadornak
öltözve, de a fő fegyvere egy kis szerkentyű volt, amivel könnyedén leszerelte
a támadó bikát. Ezeket a felvételeket megleltem a neten, itt nézhetitek meg.
Már akkoriban elég fejlett volt a
technológia, hogy elinduljon ezen az úton, de vajon meddig juthatott azóta ?
Michio Kaku: Az elme jövője
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése