KreatívSARok: Belső vagy külső motiváció, avagy miért nem szereti Woody Allen a díjkiosztókat

2002-ben történt meg az, hogy először részt vett egy díjkiosztó gálán, annak ellenére, hogy számtalan díjat, jelölést kapott élete és munkássága során. 1965 és 2014 közötti időszakban 66 filmben vett részt, mint író, rendező és gyakran a főszerepet is ő alakította. Rengeteg darabot is írt, rövid filmeket, tévéfilmet, csak Ingmar Bergman került a közelébe, aki 55 filmet készített, bár egyikben sem játszott, és John Ford a 30’-as években, aki 62 némafilmet rendezett. Miért nem szerette a nagy felhajtással járó gálákat?

Teresa Amabile-t, a harvardi pszichológust a motiváció és a kreativitás közötti kapcsolat érdekelte, már korai kísérleteiben is azt próbálta meg igazolni, hogy a belső motiváció növeli, míg a külső csökkenti a kreativitást. Az általa vizsgált művészeti egyetemre járok csoportját négy részre osztotta. Az első csoportnak megmondta, hogy a munkáikat a végén egy zsűri tagjai elbírálják, a másik csoport munkáit is bírálni fogják, de máshol és máskor fogják, a harmadik és negyedik csoport kimaradt a bírálatokból. Az utóbbi két csoportban alkotók készítették a legegyedibb és legkreatívabb műveket a tesztek során. Amabile többféle helyzetben és művészeti ágakban is azonos eredményt kapott, ha a külső elvárásoknak dolgozik valaki, pénz, jutalom, fizetés, akkor bizony ez rontja a munkájának a minőségét, mert ha külső motiváló faktorok miatt végezzük azt, az bizony nem lesz sokáig kielégítő sem nekünk, sem a munkaadónknak.

Woody Allen ezt már nagyon fiatalon megértette, ő nem a díjakért, az elismerésért dolgozott, hanem a munka, a feladat vonzotta mindig is. Korai évektől kezdve ugyanazon az írógépen, napi ritmus szerint ontotta magából a filmforgatókönyveket. A díjak, mint, külső motivátorok csak rontották volna a munkáját, ezért nem is ment el a díjkiosztókra, ehelyett baseball meccseket nézett, vagy zenélt a zenekarában. Nem engedte magához közel a díjak motivációölő hatását.

Kevin Ashton: How to fly a horse